Észak-Magyarország, 1990. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-13 / 266. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1990. november 13., kedd Új lap a standokon Megjelent a Dél-Borsodi Hírlap „Lapunk hasábjai pártkü­lönbség nélkül mindig nyitva lesznek a közügyek érdeké­ben. A vidéki lapokban el­harapódzott személyeskedé­seket pedig határozottan ki­zárjuk” — olvashatjuk a mértékadó sorokat a most megjelent Dél-Borsodi Hír­lap szerkesztőségének bekö­szöntőjében. Az új hetilap el­sősorban Mezőkövesd, Lenin- város és a környező falvak polgárainak, a dél-borsodiak­nak szól. Az első szám közli a kör­zetben hivatalba lépett pol­gármesterek névsorát. Mező- keresztes polgármestere, Kalivoda András mindjárt be is mutatkozik az olva­sóknak. Pesti Ferenc Ország- gyűlési képviselő pedig min­dennapi munkájáról „tudó­sít”, de mint ígéri, a követ­kezőkben két-három heten­ként a lap hasábjain beszá­mol a parlamentben történ­tekről, tapasztalatairól, és szívesen válaszol az olvasók közérdekű kérdéseire is. Az új lapból választ kapunk ar­ra a kérdésre, hogyan mű­ködik a dán mezőgazdaság és a kövesdi Gallas SE, lesz-e Pubi-kupi Mezőkö­vesden ... S az exkluzív in­terjú Vlagyimir Paszternák­kal, a Szovjetunióból érke­zett orvos-hipnotizőrrel ké­szült. A sárospataki Művelő­dés Háza szervezésében szin­te az egész országot bejárta Paszternák. Így korábban magam is beszélgettem már a „mágussal”. De arra a kér­désemre, hogy milyen volt a viszony Brezsnyevvel, nem volt hajlandó válaszolni. Kí­sérői elmondták, hogy erről, és egyáltalán a politikáról senkinek sem nyilatkozik. A legnagyobb meglepetésemre, a dél-borsodiak előtt „meg­nyílt” Paszternák, még Brezs- nyevről is hajlandó volt be­szélni ... Gratulálok! (fg) Rajzpályázat általános iskolásoknak Országunk építészeti fejlő­désétől idegenek a beton-, a fém- és üvegcsodák. Emberi léptékű környezeteket ezek­kel az anyagokkal nem sike- __ rült létrehozni. A lakóház-' építészetre mindenhol a fa, a tégla, a kő, az egyéniséget kifejező anyagok jellemzőek. A nálunk divatos beton­rengetegekben a természet és a lakás közötti harmónia nincs megoldva. A kertek, parkok és füves területek el­vesztették gazdájukat, akik gondoznák őket. Mennyivel jobb lenne, ha a betonko­losszusok helyett történelmi hagyományainknak megfe­lelő léptékű és használatú házakban élhetnénk! Mindenkinek van egy ál­ma arról, hogyan szeretné kialakítani saját kömyeze-. tét, és milyen házban sze­retne élni, az egymásra ra­kott „cipősdobozok” helyett. Biztosan láttál már eszté­tikus, szép lakóépületeket, amihez hasonlót te is szíve­sen elfogadnál. Szeretnénk, ha elképzeléseidet rajzban, festményben, makettben, tet­szés szerinti anyagokból el­készítenéd és elküldenéd ne­künk! Az alkotás méretét szabadon választhatod meg, csináld olyanra, ami a leg­jobban kifejezi elképzelései­det. A beküldött alkotásokat szakértőkből álló zsűri fogja elbírálni, és kiállításon mu­tatjuk be a legjobbakat. A három legjobb mű elkészítő­jét értékes jutalomban része­sítjük. IBeküldési határidő: 1990. november 30. Alkotásodat a következő címre küldheted: Szamárfül Alapítvány Miskolc, Nagy Sándor u. 20. 3531 Sok szeretettel MISKOLC ÉS KORNYÉKE LAKÓIT a Maharishi Mahash jógi által tanított TRANSZCENDENTÁLIS MEDITÁCIÓ ingyenes, nyilvános előadására. + Csökken a stressz, a feszültség 4 Fokozódik alkotóereje, teljesítőképessége ♦ Boldogabb lesz, eléri a belső békét. Tudományos kutatások százai igazolják a TM-nek ezeket a hatásait és még számos előnyét Hallgassa meg, miért gyakorolják szerte a világon milliók és már Magyarországon is ezrek ezt a természetes, egyszerű éppen ezért könnyen elsajátítható módszert BEVEZETŐ ELŐADÁS november 15. és 16. a Miskolci Egyetemen a III. előadóban este 18.30 órától Az előadást követő napokon tanfolyamot tartunk Felakasztható képek A franciáknak éppen elég közük van a múlt század vé­gének és a mostani elejének művészeti irányzataihoz. Ná­luk született egy kifejezés bizonyos festmények, tábla­képek minősítésére, amit szabad magyar fordításban „felakaszthatatlannak” mondhatnánk. A fogalom bár nem művészetelméleti ka­tegória, mégis igen sokat­mondó. Az olyan munkákat jelöli, azokra mondják rá, amelyekkel az ember képte­len együttélni, azaz olyan alkotásról van szó, amelyek­nek akár művészeti kvalitá­sait is el lehet ismerni, de igazából megszeretni nem le­het. Illetve hát nem olyan az a kép, amelyet az ember — magánember, aki nem gyűjtő a lakásába kívánna, amelyet azért vásárolna meg, hogy élete hátralevő részé­ben mindig maga előtt lássa. Pedig a festőművészetnek ez a funkciója nem mellé­kes. Az ábrázolás ilyen-olyan^ foka, a témaválasztás még oly átgondoltsága, sem he­lyettesítheti a képnek azt a tulajdonságát, hogy gyönyör­ködtetnie is kell. Különben nem veszik meg, nem akasztják a falra, s ha vélet­lenül valamilyen oknál fogva nem kerül múzeumba, vagy újabb és újabb kiállításokra, akkor soha senki nem néz rá többet. Ezt az egyszerű feltétele­zést egyre több festőművész is felismeri mostanában. Kezdik belátni, hogy nem a zsűrik véleménye, nem a ki­állítási feltételek — esetleg meg is fogalmazott szem­pontok — adnak a képeknek érvényesülési menlevelet, hanem a közönség tetszése, amely — miután az állami mecenatúra meg is szűnt jó­formán — egyedül kölcsönöz­het a képnek értékesíthető árujelleget. Szántó Dezső fiatal mis­kolci festőművész is ilyen megfontolások után rendezte meg kiállítását a Szinyei Merse Pál Alkotói Munka- közösség Herczeg Ferenc ut­cai Műhelygalériájában. Ké­peit kimondottan a közönség tetszése elnyerésének remé­nyében állította ki. Har- mincegynéhány munkája, la­kószobába illő méretű, szí­nekben pompázó hangulatos, tájkép, amelyeknek semmi­vel sem szán több funkciót, mint azt, hogy aki megvásá­rolja őket együtt tudjon lak­ni velük, éveken át gyönyör­ködni tudjon bennük, s meg­szokja azt, hogy lakásának megfelelő falfelületét a meg­vásárolt kép uralja. Uralja, mert oda illik, mert szép, mert jó ránézni, s a maga kategóriájában művészeti ér­téket is képvisel. Azután is, hogy a kiállításon ráragasz­tott címet, hogy Bodrog-part, hogy Ménes, Köves úton, Torkolat, vagy Lovak, ott­hon lekaparják, s nem ma­rad más eligazító dolog raj­tuk, mint a festő szignója és az évszám, amikor festette a képet. Különben Szántó Dezsőnek ebben is igaza van. Egy képnek önmagát kell meg- kedveltetnie, magát kell mi­nősítenie, s ha ehhez vala­milyen — akár egyszavas címként használt — „ma- gyarázószöveg” szükséges, akkor ott valami hiányzik a teljességből. Abból a teljes­ségből, amit egy-egy ilyen zsánerű kép — tehát egy tájkép nyújthat. Szántó Dezső kiállított munkái ilyen szempontból igen jól töltik, tölthetik bd funkciójukat. A képek ízlé­ses, arányaikhoz jól megvá­lasztott rámákban kínálják magukat, s feltételezhetően könnyen akadnak majd gaz­dára, hiszen áruk is elérhe­tően van meghatározva. Gyöngyösi Gábor Az elmaradott térségért... Eszmecsere lesz Edelényben Talán emlékeznek még rá olvasóink, hogy megyénk 8. sz. választási körzetének or­szággyűlési képviselője, dr. Hatvani Zoltán interpellált a parlamentben a kistelepülé­sek és az elmaradott térsé­gek gondjainak, problémái­nak megoldása tárgyában. A képviselő most azzal ke­reste meg szerkesztőségün­ket, hogy adjuk tovább aláb­bi felhívását: „Elsősorban Észak-Borsod, pontosabban képviselői választókerületem polgármestereihez fordulok és rajtuk kívül mindazok­hoz, akik gazdaságilag elma­radott térségünk felemelke­dése érdekében tenni, segí­teni, vállalkozni akarnak ... Meghívott előadóink: a Ré­gió Invest Rt. elnök-vezér­igazgatója Veres Lajos és dr. Wirth György, vezérigaz­gató-helyettes ...” A gondok, lehetőségek fel­tárása, a feladatok meghatá­rozása érdekében összehívott beszélgetés résztvevőit 1990. november 15-én, délelőtt 11 órakor várják Edelényba, az Ifjúsági Házba. Pályázati felhívás körjegyzői állás betöltésére Zádorfalva—Szuhafői Önkormányzat Képviselőtestülete körjegyzői állás betöltésére pályázatot hirdet. PÄLYÄZATI FELTÉTELEK: — igazgatásszervezői, vagy állam- és jog- tudományi karon szerzett oklevél és — 1 év gyakorlati idő államigazgatási szervnél, — hatósági erkölcsi bizonyítvány. A pályázat tartalmazza: jelenlegi munkahelyet, részletes szakmai önéletrajzot, oklevélmásolatot BÉREZÉS megegyezés szerint. Szolgálati lakás biztosított. A pályázat benyújtásának határideje: 1990. november 30. A benyújtott pályázatok elbírálása: 1990. december 15. A pályázat benyújtható: Zádorfalva polgármesteréhez Postacím: Zádorfalva önkormányzat Polgármestere 3726 Zádorfalva, Nagy út 16. Tel.: 1. MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 8.20: Válogatott perceink. — 9.05: Napközben. — URH-n: Egész napos közvetítés az Or­szággyűlés üléséről. — 11.00: Gyermekdalok fiatalok hang­ján. — 11.36: A sötétség mé­lyén. — 13.05: Klasszikusok dél­időben. — 14.05: Vendégprofesz- szor voltam Finnországban. — 14.35: Dzsesszmelódiák. — 15.05: 200 éves a magyar polgári szín­játszás. Rádiójáték-szín: Ador­jánok és Jenők. Jósika Miklós romantikus rémdrámája. — 16.00: Délutáni Krónika. —16.16: A mi utcánk... — 16.35: Or­szág—város—híres ember. — 17.05: A tudomány határán. — 18.00: Esti Krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: Láttuk, hallottuk, olvas­tuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt... — 19.40: Régi magyar táncdallamok. — 19.50: Hajszál­gyökerek. — 20.05: Minden kényszer nélkül. — 20.40: A minta és a mű. — 2105: Film­zene. — 21.29: Emlékek temp­lomába térve. — 22.00: Késő Esti Krónika. — 22.30: Felhang. — 23.35: Régi hires énekesek műsorából. PETŐFI: 8.05: Rivaldafény­ben: Karády Katalin. — 9.03: Társalgó. — 10.00: Operettked­velőknek. — 11.03: Helykereső. — 11.20: Apró-cseprő — gyere­kekről. — 11.40: Engyem-ben­gyem. Óvodások műsora. — 12.00: Asztali muzsika. — 13.03: Popzene sztereóban. — 14.00: Betűtenger a színészekről. — 15.05: Csúcsforgalom. — 17.00: RádióMa. — 19.03: Táncházi mu­zsika. — 19.30: Pop-regiszter. — 20.00: A véges végtelen. —20.30: Kapaszkodó. — 21.03: A nem­zet napszámosai. — 21.26: Nóta­kedvelőknek. — 22.20: Miért nem kedvelem. — 23 03: Sport­híradó. — 23.10: A Philip Cathe­rine dzsessztrió hangversenye. BARTÓK: 8.25: Próza. — 9.10: Kamarazene. — 10 20: A ma­gyar nyelv századai. — 10.35: A tízmilliós Kleopátra. — 10.47: Menotti: Ama,hl és az éji lá­togatók. Opera. — 11.38: Ro­mantikus muzsika. — 13 00: Triton és gazdája. — 13.47: Ma­gyar zeneszerzők fúvószenekari műveiből. — 14.05: Brahms: C-moll vonósnégyes. — 14.36: Éneklő Ifjúság. — 14.46: Labi­rintus. — 15.01: Figaro házas­sága. Operárészletek. — 16.05: Bach-művek. — 18.00: Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. — 18.20: Román nyelvű nemzeti­ségi műsor. — 18.40: Szerbhor- vát nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.05: Német nyelvű nemze­tiségi műsor. — 19.25: Puccini: Tosca. Nyitőjelenet. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. — 22.00: Zenekari muzsika. — 22.51: A Kontroll csoport és utódzenekarai ját­szanak — 23.30: Európaiságunk zenei tanúi. MISKOLCI STŰIHO a 268 m közép-, valamint a 66,8 és 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés. hírek, időjárás. — 6.30: Észak-mag var- országi Krónáikia. — Igaz-e, hogy válságban van a tejtermelés és a -feldolgozás?'! — Irakból jöt­tek. — Kiss László jegyzete. — Reklám. szerkesztő: Csonka László. 46.00—18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rádemis Kft. mene­dzselésében. TELEVÍZIÓ — 1. MOSOK: 8.05: Tévétoma nyugdíjasoknak. — 8.10: A sze­relem és a véletlen játéka. NSZK film. — 9.40: Mozgató. — 9.50: Képújság. — 9.55: Parla­menti Naplő. — 1640: Képújság. — 16.20: Pannon Krónika. — 96.30: Hírek német nyelven. — 16.35: A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi ma­gazinja. — 17.10: Szám-adás. — Gazdasági negyedóra. — 17-25: Földobott kő. — 18.50: Az utó­dok reménysége. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.05: A Guldenburgok öröksége. NSZK tévéfllm. — 20.55: Stúdió ’90. — ai.55: Parlamenti Napló. — 22.25: Kézenfogva. — 22.45: Súlyemelő­világbajnokság. — 23.25: Híradó 3. — 23.40: BBC-hiradó. 2. MOSOK: Tv2 Rndványi Do­rottyával és Dömsödi Gáborral. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. — 17.45: Torpedó. — 18.00: Te­lesport. — 18.25: Gyerekeknek! — 18.47: Tv2. — 19.00: A nyo­mozó. NSZK bűnügyi tévéfilm. — 19.50: Tv2. — 20.25: Néprajzi értékeink. — 20.30: Útmutató. — 21.00: Hiradó 2. — 21.20: Tv2. — 2145: Van egy története? — 21.30: Gondolkodó. — 22.15: Tv2. — 22.50: Napzárta. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK SKY: 6.00; Sky-világkörkép. — 6.30: Üzleti vilógbiradó. — 7.00: JD. J. Kát Show. — 9.30: Euro- bic. — 10.00: Lovassport. Ug- naitás és díjlovaglás Amszterdam­ból. — 11.00: Nemzetközi autó- és motorsport. — 1.2.00: ököl­vívás. — 13.00: Eurobic. —13.30; VMágjátékok. — 14.30: Biliárd, — 1S.30: Tutajverseny. — 16.00: Evezős VB. — 17.00: Motorcsó­nak: VB. — 17.30: Amerikai egyetemi foci. — 18.30: Széllo- vaglds. — 19.00: Gólok Spanyol- országból. — 19.30; Eurosport hírek. — 20.00: Jégkorcsolya. Laiique-trófea. — 22.00: Pank- ráció. — 23.00: Lovassport. Díjugratás a kamadiai Spruce Meadow-ból. — 24.00: Eurosport hírek. — 0.30: Brit túrakocsl- bajnokiság. — 1.00: Brit Forma SUPEK: 7.00: Hírek. — 7.10: Időjárás. — 7.1S: A Financial Times híred. — 7.20: Napkezdet Európában- — 8.00: Hírek. — 8.30: Oroszország U. — 9.00: Hírek, időjárás. — 9.10: Egyve­leg, óránként híretakek — 16.99: Forró drót. — 17.00: Huldám- ,hosszon. — 18.30: Kék élj. — J 19.30: Hírek, időjárás. — 22.15: Ultra sport. — 0.15: Hírek, idő­járás- — 0.30: Kék éj. — 1.30: Időlánc. — 1.45; Egyveleg. SAT1: 6.00: Jó reggelt. aSATl- gyel! — 8.30: Hírek, időjárás. — 8.35: Szomszédok. — 9.00: j Hírek. — 9.05: Szeretethajó. — í 9.60: Tesztelés. Horoszkóp. — 10.00: Hírek, időjárás. — 10.05: Tévébolit. — 10.30; Forró éjsza­kában. Amerikai játékfilm. — 12.15: Szerencsekerék. — 13.00: Távé tőzsde. — 14.00: Műsorelő­zetes. — 14.05: Casimir és tár­sad. Rdpsz-ropsz. — 14.30: Pénz- ügyek. Horoszkóp. — 14.40: [ Szeretethajó. — 15.30: Szomszé- j dók. Szerencsébe csábítva- — j 10.55: Tévébolt. — 16.05: Bonan- 0a. Elvágyódás. — 17.00: Sport. ATP-Tour VB. — 19.20: Sze­rencsekerék. — 20.00: A tenisz- közvetítés folytatása. A szüne­tekben hírek, sporthírek és időjárás. — 0.10: V — A föl- dönikívüli látogatók visszatér­nek. Élet,re - hal álra. — 1.00 :Mfi- sorelőzetes. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.10: iskolások­nak. — 8.30: Német nyelvtan- folyam. — 9.00: Események, kommentárok. — 9.30: Hírek — 9.35: Cseh film. — 10.55: Video- sztop. Vetélkedő. — 11.40—12.40: Sportvisszhangok. — 16.10: Ho­gyan tovább Sumava? — 16.36: A nap percei. — 16 40: Cseh­szlovákia—Lengyelország aszta­litenisz-mérkőzés. — 18 10: Pub­licisztikai műsor. — 18.50: Tor­na .— 19.00: Esti mese. — 19.20: időjárás. — 19.30: Tv-napló. — 20.00: Képek Csehországból. Film. — 21.35: A párbeszéd stú­diója. — 22.45: Vége és a kez­det. Tévéfilm. — 23.55: Hírek. 2. MŰSOR: 15.50: Magyar rajzfilmsorozat. — 16.00: Rém­képek a bokrokból. Német film. í — 17.30: Fiatalok magazinja. — 18 00: Esti mese. — 18.10: An­gol nyelvtanfolyam. — 18.20: Német nyelvtanfolyam. — 1845: Hírmagazin magyar nyelven. — 19.22: Időjárás. — 19.30: tv­napló. — 20 00: Az őszi mara­tom Szovjet film — 2130: Ri­portfilm. — 21.40: Híradó — 22 00: sport. — 22.10: Kerék­asztal. MOZI BÉKE: Halálhoző 3000. Mb. színes olasz—spanyol sci-£i. Ki­emelt hely ár! Kezdés: de. flO, fl2 órakor. — A gyanúsított. Színes amerikai film. Kiemelt hely ár! Kezdés: f3 órakor. — Megint 48 óra. Mb. színes ame­rikai krimi. Kiemelt helyár! Kezdés: f5, f7, f9 órakor. — BEKE KAMARA: Az emlékmás. Mb. színes amerikai fantaszti­kus film. 16 év! Kiemelt hely- ár! Kezdés: 2, 4 órakor — Goodbye, Emmanuelle! Szines francia erotikus film. 18 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 6, 8 órakor. — KOSSUTH: Megint 48 óra. Mb. színes amerikai kri­mi. Kiemelt hely ár! Kezdés: de. 9, 11. du. f3, 5, 7 órakor. — Halálhozó 3000. Mb. színes olasz—spanyol sci-fi. Kiemelt hely ár! Kezdés: este 9 órakor­— HEVESY IVAN: Micsoda nő! Mb. színes amerikai film. Ki­emelt helyár! Kezdés: de. 10, du. f3, f9 órakor. — Iskolakc- rülők. Színes magyar film. Kez­dés : f5, f7 órakor. — TÁN­CSICS: Marslakó a mostohán1' Mb. szines amerikai sci-fi. Ki­emelt hely ár! Kezdés: f4 éra­kor. — Hóbortos hétvége. SZÍ" nes amerikai vigiáték. Felemelt helyár! Kezdés: f6 órakor. — Videoműsor Barco-kivetítővcl: Nyilvános afférok. Mb. színes német szexfilm. Csak felnőttek­nek! Kezdés: f8 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: Óraműpon­tossággal. Szines angol vígjáték Kezdés: f3, f5 órakor. — Fok' Lady. 6. Mb. színes német szex- film. Csak felnőtteknek! Kez­dés: fio. fl2 és este Í7 órakor­— KAZINCBARCIKA, BÉKEt Szörnvecskék. 2. Mb. színes amerikai sci-fi. 14 év! Kiemelt helvár’ Kezdés: 4. 6 órakor. " KAZINCBARCIKA, KAMARA: Csilla,gemher. Mb. színes ameri­kai sel-fi. Kiemelt hely ár! Kez­dés : 5 órakor. — SÁROSPA­TAK, RÁKÓCZI: A halál vili»' mosa. Szines magyar film. Kez­dés: f5 órakor. — Hajszál W' ián. Mb. színes amerikai fill*1. Kiemelt helvár! Kezdés: f7 őrs­kor. — SATOft.A L.T A OJHFXV. BÉKE: Metamorfózis. Színe5 olasz film. 16 év! Kiemelt helV- ár! Kezdés: 5. 7 órakor. " SZERENCS: Cry Baby Szín«” amerikai zenés film. Felemel helyár! Kezdés: 6 órakor. " SZÍNHÁZ — _______ 13 ., kedd Nincs előadás

Next

/
Thumbnails
Contents