Észak-Magyarország, 1990. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-20 / 272. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1990. november 20., kedd Glotz Oszkár: Anya gyermekével.Nagyon sok kiadó, nyomda, mindenféle kft. foglalkozik nálunk naptárkiadással. Mondhatnánk, hogy köztük kalózkiadóik is akadnak, amelydknék tisztességtelen, az alantasabb ízlést kiszolgáló szándékát nem is lenne nehéz bizonyítani. Piacuk kiterjedt és igen élénk forgalmat bonyolít le, pedig alig kínál mást, mint néhány frivolnál fcivolatob pózban feszítő, naturálisán fotózott meztelen macát. Az egyilk legnagyobb naptárnyomtató és -kiadó, amely gondosan tervezteti meg naptárait, mégis a Képzőművészeti Kiadó nálunlk, s mint ilyen, szinte egyetlen a sok közül, amely nemzetközileg is versenyképes naptárakat képes készíteni. Ebben a minden évben megújítható kiadványa formában ugyanakkor művészeti értékeink legnagyobb propagáto- ra is, hiszen alig van más olyan könyvkiadói termék, amely olyan példányszámban jelentethető meg, mint éppen a naptár. Ezenkívül a naptár mint nyomtatvány, olyasmi, mint a zenei kotta, azaz minden nyelven érthető, használható. A naptár tehát bármilyen nyelven nyomtatják, elvben egy esztendeig nem kerül a szemétkosárba. A Képzőművészeti Kiadó tájékoztatása szerint az idén amúgy is — mintegy 300 ezerrel — kevesebb naptárt hoznak forgalomba, mint az elmúlt esztendőben. A pél- dánvszám így körülbelül egymillió, ami még mindig igen magas a mienkéhez hasonló lélekszámú országok kiadói- nák naptárik ilboosátásához viszonyítva. Természetesen a művészi kivitelű, dirágáJbb naptárokról, fali-, asztali naptárakról, dísznaptárakról és lu- xuskivitelű határidőnaplókról van szó, nem az egylapos, úgynevezett plakát-, vagy poszternaptárakról, kártya-, vagy zsebnaptárakról. Ausztriában, amelynek lé- lekszáma hasonló a Magyar- országéhoz, például alig fél- aranyi naptár jelenik meg, mint nálunk, de a sokkal nagyobb lakosságszámú Németországban sem jelenik meg több, viszont az is igen magas áron. Egy-egy szebb, művészi kivitelű falinaptárért 50 márkát is elkérnek, ugyanakkor nálunk elképközlemeny Kérjük azt a 30 év körüli fiatalembert, aki 1990. szeptember I-jén, 23—24 óra között, a miskolci BIK Aruház előtti buszmegállóban, egy általa ismeretlen, TV 35—S3 forgalmi rendszámú Zsiguli gépkocsiba beszállt, és azzal Diósgyőr irányába eltávozott. A kocsiban zel-hetetlen, hogy egy naptár ára meghaladja az 1000 forintot. Egyelőre — tehetnénk hozzá, tekintettel arra, hogy az idei naptárak máris mintegy 1'5 százalékkal drágábbak, mint a tavalyiak. A bevallottan 30 százalékos inflációt tekintve pedig a Képzőművészeti Kiadó számára itt rögtön ugyanilyen nagyságú veszteség is mutatkozik. Ennek ellenére sem kell attól tartanunk, hogy a következő évben csúnyább, gyengébb művészi kivitelű naptárakban figyelhetjük az idő múlását. A falinaptárak között kiemelkedő szépségű például a Mátyás Corvináit bemutató sorozat újabb példánya, amelyben most az énekes'könvv gyönyörű, festett iniciáléi láthatok. Vagy ugyancsak szenzációnak számít Trentsensky Mátyás régi mesterségeket bemutató, li830-ba:n keletkezett metszetsorozata, amelynek dúcait a neves grafikus Bécs- ben véste ki. A klasszikus maavar festészetet az 1991- es falinaiotárakon Glatz Oszkár bujáki népviseleti és zsánerképei reprezentálják, de lesz városképnantár is — fontosabb városaink szép épületeivel, iellegzetes utcaképeivel. Külön naptár mutatja be Budanestet. Budapesti alikonv gyűjtőcím alatt, a Hortbbáavot, a maga ősi pásztor visel etével, s külön naptárban mutatták be a hazánkban is eav.re néosze- rűbb japán törpefákat. Ezek közül két falinaptárnak, a Budapesti alkonynak és a japán fákat bemutató Bon- sai-nalk mininantár-változa- ta is van. amelveket fel lehet használni például aján- dékkísérőül. Asztálinaptárt ötféle változatban hoz forgalomba a Képzőművészeti Kiadó. Ezek országjárásra biztatnak a Duna-Tisza közén, régi képeslapok másolatait, s az 11843—4-9-es szabadságharcról készült metszeteket tartalmaznak, de készült belőlük cserélhető betétes iparművészeti kivitelű naptár is. A kínálatot háromféle határidőnapló, néhány táj- képes, városképes, autós és állatiképes kártyanaptár, valamint 111-féle reklámnaptár — mintegy 50 ezer példányban — egészíti ki. (gy) ülő három fiatalemberrel együtt addig utazott, míg a kocsit igazoltatás végett az URH-s rendőrgépkocsi megállította. Kérjük a fenti személyt, hogy tanúkénti meghallgatása végett jelenjen meg a B.-A.-Z. Megyei Főügyészségen, Miskolc, Dózsa Gy. u. 5/7. fszt. 17. hivatali helyiségében. Magyar Continental Singers Az Egyesült Államokban működő Continental Singers keresztény zenei szervezetének már 31 országban van tagcsoportja. Ebben az évben hazánkban is megalakult a Magyar Continental Singers, éspedig Miskolcon, Tornay András zenetanár szervezésében. A fiatal magyar együttes jelmondata: Jézus fényét hordozd. Megalakulásuk óta 30 városban, községben adták elő templomban, művelődési házban egyházi énekekből, zeneszámokból álló szép műsorukat. Erdély három városában és Kassán is szerepelték, mindenütt nagy sikerrel. Az együttesben vallásos fiatalok vesznek részt, felekezeti különbség nélkül. A modern keresztény zene segítségével igyekeznek a saját és ifjú barátaik életét szebbé, tartalmasabbá tenni. A következő nyáron öthetes turnéra indulnak. Ezért szeretnék csoportjukat magúikhoz hasonló, vallásos szellemű, zenét kedvelő tagokkal bővíteni. Szívesen veszik 16—28 év közötti leány- és fiúénékesek, hangszeresek jelentkezését erre a címre: Hungarian Continental Singers, Miskolc, Vörösmarty u. 60. Csiszár Ágnes kiállítása A Leninvárosi Helytörténeti Gyűjteményben nyitották meg Csiszár Ágnes amatőr festőművész kiállítását. Az amatőr művész kenyérkereső foglalkozása tanítónő, a zsámbéki tanítóképzőben végzett, és fiatal kora — mindössze 23 éves — ellenére máris jó nevet szerzett a festészettel kísérletező fiatal amatőrök körében. Tájképei, csendéletei, portréi olajképek, amelyeket az ország számos helyén láthatott már a közönség. Képei Sátoraljaújhelyről érkeztek Leninvárosba, ahol december 10-ig láthatók. Ezután Csiszár Ágnes képeit Ajkán állítják ki. Sportközvetítés a rádióban. Nemcsak a szoba, de talán az éter is tele van harsogással. „Drámai” küzdelem van kibontakozóban az utolsó száz métereken a futók közt — mondja kihevülve a riporter. És ha még hozzá a magyar győzött a nemzetközi viadalon, akkor a mi atlétánk világhírű versenyzőket „utasított maga mögé". Asztaliteniszezőink pedig vert mezőnyben valósággal „lesöpörték” ellenfeleiket a porondról. Hát még a futballközvetítések! Nemzetközi mécseseken ritkán van ugyan alkalom arra, hogy magasba csapó hangon „méltathassák” a mieink teljesítményét, de hazai kupamérkőzések közvetítésébe ugyancsak belelelkesednek, s ilyenkor „drámai, meg gigászi” küzdelmet emlegetnek. A győztes csapat „hatalmas fegyvertényt” hajtott végre, „diadalmas” csatát vívott ellenfelével, minek eredményeként gólok „orgiájának” lehettünk tanúi. Nagy-nagy szavak ezek. De a lelkesedés a sport iránti rajongással magyarázható, így érthető is. Node, az már igazán túlzás, frivolnak, groteszknek nevezhető, amikor egy olasz csapat érkezvén Budapestre, egy kétségkívül kiváló játékosáról azt írta az egyik országos napilap, hogy a futballsztár lába előtt „hever az egész világ”. Egy másik lap plakátbetűs címe szerint pedig „Isten szállt le Ferihegyen’\. Holott a világhírű lábművész éppen akkor egyáltalán nem játszott — istenien. (h. j.) Pályázati felhívás igazgatói állás betöltésére A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács V. B. Társadalompolitikai Főosztálya pályázatot hirdet a miskolci tehetség- gondozó középiskolai kollégium igazgatói állásának betöltésére. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: # szakirányú egyetemi végzettség, § 5 év szakmai gyakorlat, # egy idegen nyelv magas szintű ismerete. A PÁLYÁZATHOZ CSATOLNI KELL: # szakmai önéletrajzot, # szakmai programot a tehetséggondozó kollégium működésére, az intézmény irányítására vonatkozóan, # képesítést, iskolai végzettséget igazoló okmányok másolatát, # 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. A pályázat benyújtásának határideje és helye: a megjelenéstől számított 15 napon belül, melyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács V. B. Társadalompolitikai Főosztályához kell továbbítani (3541 Miskolc, Tanácsház tér 1.). BÉREZÉS: az idevonatkozó rendelkezés alapján, megegyezés szerint. Az állás elfoglalásának ideje: a pályázati eljárás befejezését követően. A kinevezés a 27/1986. (Vili. 31.) MM. sz. rendelet szerint határozott időre szól. MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 8.20: Válogatott perceink. — 9.05—11.00: Napközben (élő). URH-n: Egész napos közvetítés az Országgyűlés üléséről. — 11.10: Katonadalok, verbunkosok. fiatalok hangján. — 11.37: A sötétség mélyén. Rádiójáték. — 13.05: Klasszikusok délidőben. — 14.05: Poggyász. — 14.35: Dzsesszmelódiák. — 15.05: Ezredforduló. — 16.00: Délutáni Krónika. — 16.25: Kenguru. Sportműsor gyerekeknek. — 17.05: Tanszabadság, magántanárokkal. — 18.00: Esti Krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: Láttuk, hallottuk. olvastuk. — 19.30: Hol volt. hol nem volt... — 19.40: A Délibáb együttes felvételeiből. — 19.50: Hajszálgyökerek. — 20.35: Kukely Júlia operettdalokat énekel. — 21.05: ötágú síp. — 22.00: Késő esti Krónika. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót (élő). PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. — 9.03: Társalgó. — 10.00: Operettkedvelőknek. — 12.00: Postabontás. — 12.28: Asztali muzsika. — 13.03: Popzene sztereóban. — 15.05: Csúcsforgalom (élő). — 17.00—19.00: Rádió- Ma. — 18.20: Mikro-Fon. — 19.03: Talpalávaló. — 20.00: össz- játék. — 21.03: A nemzet napszámosai. — 21.30: Nóta-só. — 22.20: Mi közöm hozzá? — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: Bemutatjuk Dave Valentine és Herbie Mann lemezét. BARTÓK: 8.25: Próza. — 9.10: Svéd barokk fesztivál, 1989. — 10.20: A magyar nyelv századai. — 10.35: Angol világ Szegeden (ism.) — 12.05: Rossini operáiból. — 13.00: Nyugat—keleti átjáró. — 13.55: Magyar zeneszerzők fúvószenekari müveiből. — 14.20: Zeneiskolásoknak — zeneiskolások muzsikálnak. — 14.31: Zenei tükör. — 15.00: Kamarazene. — 16.05: Kari Böhm vezényli a Bécsi Filharmonikus Zenekart. — 17.25: Bemutatjuk új felvételeinket. — 18.00: Szlovák nemzetiségi műsor. —18.20: Román nemzetiségű műsor. — 18.40: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. — 19.05: Német nemzetiségi műsor. — 19.35: A Penderecki vonósnégyes hangversenye. — 21.26: Balettzene. — 22.06: Operaáriák. — 22.30: Támadás a kápolna ellen. —23.19: Kodály és a népdal. MISKOLCI STÜDIÖ a 268 m közép-, valamint a 66,8 és 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.30: Észak-magyarországi krónika. — Citrompötló vagy autószalon. — A miskolci erdőgazdaságnál. — Dr. Tímár László bírósági jegyzete. — Reklám. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. 16.00—18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. televízió.. 1. MŰSOR: 8.45: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 8.50: A nyomozó. NSZK bűnügyi tévéfilm. — 9.40: Mozgató. — 9.50: Képújság. — 9.55: Parlamenti napló. — 16.30: Képújság. — 16.40: Pannon Krónika. — 16.50: Hírek német nyelven. — 16.55: A Pécsi Körzeti Stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazinja. — 17.25: Az animáció mesterei. Angol dokumentumfilm. — 17.55: Szám-adás. — 18.10: Az első eset: Pallayc. Dokumentumfilm. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.05: A Guldenburgok öröksége. NSZK tévéfilm. — 20.55: Stúdió ’90. — 21.55: Parlamenti napló. — 22.25: Egyszer volt, hol nem volt. — 23.55: Híradó 3. — 0.10: BBC-híradó. 2. MŰSOR: Endrei Judittal és Dömsödi Gáborral. — 17.00: Képújság. — 17.16: Tv2.. — VTaS: Mozaik. — l.'O.OO: Telesport. — 118.25: Gyerekeknek. — 1-8.47: Tv2. — 19.00: Ekkehard. NSZK —magyar tévéfilm. — 19.52: Tv2. — 20.07: Kriszta és a szíve. Ironikus rajzfilm. — 20.15: Mit hoz a tegnap...? — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.25: Van egy története? — 21.30: Szimultán. — 22.16: TV2. — 22.50: Napzárta. TELEVÍZIÓS műholdak SKY: 6.00: Sky világkörkép. — 6.30: Üzleti világhíradó. — 7.00: D.J. Kát Show. — 9.30: Eurobic. — 10.00: Szállítójárművek VB-je. — 10.30: Fedettpályás jet síverseny. — 11.00: Nemzetközi autó- és motorsport. — 12.00: ökölvívás. — 13.00: Eurobic. — 13.30: Világjátékok. — 14.30: ATP tenisztorna. Az európai közösségek bajnoksága. — 16.30: Kerékpár Nemzetek Kupája. — 17.30: Amerikai egyetemi foci. — 18.30: Széllovaglás. — 19.00: Góloki Spanyolországból. — 19.30: Eurosport hírek. — 20.00: Motorcsónak EB. — 21.00: Kerékpár fedettpályás VB. —■ 22.00: Pankráció. — 23.00: Súlyemelő VB. — 24.00: Eurosport hírek. — 0.30: Műkorcsolya. SUPER: 7.00: Hírek. — 7.10: Időjárás. — 7.15: A Financial Times hírei. — 7.20: Napkezdet Európában. — 8.00: Hírek. — 8.30: Oroszország 11. — 9.00: Hírek, időjárás. — 9.10: Egyveleg, óránként hírekkel. — 16.00: Forró drót. — 17.00: Hullámhosszon. — 18.30: Kék éj. — 19.30: Hírek. — 19.45: Időlánc. — 20.00: Ultra sport. — 22.00: Hírek. — 22.15: Ultra sport. Folyt. — 0.15: Hírek. — 0.30: Kék éj. — 1.30: Időlánc. — 1.45: Egyveleg. SATU 6.00: Jó reggelt a SATl-gyel! — 8.30: Hírek. — 9.00: Hírek. — 9.05: Szeretetha- jó. — 9.50: Tesztelés. Horoszkóp. — 10.00: Hírek. — 10.05: Tévébolt. — 10.30: A világ legveszélyesebb embere. Amerikai-angol játékfilm. — 12.15: Szerencsekerék. — 13.00: Tévétőzsde. — 14.00: Műsorelőzetes. — 14.05: Casimir és társai. Mulattató csodák. — 14.30: Pénzügyek. Horoszkóp. — 14.40: Szeretethajó. Kémek Hongkongban. 1. rész. — 15.30: Kérem a következőt. Udülősziget. — 15.55: Tévébolt. — 16.05: Bonanza. Jody bicskája. — 17.00: Hírek. — 17.10: Szomszédok. Hat hónap Párizs. — 17.35: Autósoknak. — 17.45: Műsorelőzetes. — 17.50: Natt Houston. A szépségkirálynők veszélyesen élnek. — 18.45: Híradó. — 19.05: Szerencsekerék. — 19.50: Hírek. — 20.00: Ünnepek. Lövészünnepély. Népies zene. — 20.55: Hírek. — 21.00: A kis fürdőmester. Francia—olasz filmvígjáték — 22.35: A nap hírei, sport, Időjárás. — 22.45: Ráadás. Választási hangulatképek. — 23.00: Spiegel tv. — 23.30: V. A földönkívüli látogatók visszatérnek. Vadmacskák. — 0.20: Műsorelőzetes. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ X. MOSOK: 9.00: Hírek. — 9.35: Szlovák film. — 16.10: A természetvédelemről. — 16.50: Riportfilm. — 17.10: A nap percei. — 17.20: Halad az idő. Angol tévésorozat. — 18.10: Gazdasági magazin. — 18.50: Torna. — 19.00: Esti mese. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Napló. — 20.00: Még egy idényt. Ausztrál tévésorozat. — 20.55: Események ... — 22.45: Zenéről és zenével. — 23.30: Hírek. 2. MŰSOR: 16.40: Szovjet bábfilmsorozat. — 16.50: Kapcsolat stúdió. Fiatalok műsora. — 18.00: Esti mese. — 18.10: Angol nyelvtanfolyam. — 18.20: Német nyelvtanfolyam. —18.35: Hírmagazin magyar nyelven. — 19.22: Időjárás. — 19.30: Napló. — 20.55: Dokumentumfilm. — 21.20: Űj filmek a mozikban. — 21.40: Híradó. — 22.00: Sport.— 22.10: Kerekasztal. MOZI BÉKE: Zsaroló zsaruk 2. Mb. szí. francia vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: de. flO, fl2 este f9 órakor. — Music Box. Mb. szí. amerikai bűnügyi film. Felemelt helyár! Kezdés: f3 órakor. — Vad orchideák. Szi. amerikai erotikus film. 18 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f5, f7 órakor. — BÉKE KAMARA Eszterkönyv. Szi. magyar film. 14 év! Kezdés: 2, 4 órakor. — Szex, hazugság, video. Mb. szí. amerikai film. lfl év! Kiemelt helyár! Kezdés: 6, 0 órakor. — KOSSUTH: Vad orchideák, szí. amerikai erotikus film. 18 évi Kiemelt helyár! Kezdés: de. 9, 11 este 9 órakor. — Fiatal Einstein. Mb. szí. amerikai vígjáték. Felemelt helyári Kezdés: f3 órakor. — Zsaroló zsaruk 2. Mb. szí. francia vígjáték. Kiemelt hely ár! Kezdés: 5, 7 órakor. — HEVESY IVAN: Lángoló Mississippi. Szf. amerikai film. Felemelt helyár! Kezdés- de. 10 és f3, f9 órakor. — az új földesúr. Szí. magyar dráma. Kezdés: Í5, f7 órakor. — TÁNCSICS: Mint a villám. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: f4, 16 órakor. — Megint 48 óra. Mb. szí. amerikai bűnügyi vígjáték. Kiemelt helyár 1 Kezdés: í8 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: Rémület. Szf. angol thriller. Kezdés: f3. f5 órakor. — Foxy Lady o. Mb. szí. német szexfilm. Csak felnőtteknek! Kezdés: de. fio, fl2 este f7 órakor. — k.-barcik' BÉKE: Halálhozó 3000. Mb. szí. olasz—spanyol sci-fi. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 4, 6 órakor. — K.-BARCIKA. KAMARA : Ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa. Mb. szí- angol kalandfilm. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 órakor. — SÁROSPATAK. RÁKÓCZI: Családi ügy. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: f5, f7 órakor. — SATORAL1 2 *'" - OJHELY, BÉKE: Előre a múltba. Mb. szí. amerikai fantasztikus film. 16 év! Kiemelt hely- ár! Kezdés: 5. 7 órakor. " SZERENCS: Philadelphiai zsaru. Mb. szí. amerikai krimi. '4 év! Kiemelt helyér! Kezdés: * órakor. — EDELÉNY: 54. hadtest. Mb. szí. amerikai háborús film. Felemelt helyár! Kezdés: f6 órakor. — ŰZD. KOSSUT1 ' A gyanúsított. Szi. amerikai krimi. Kiemelt helyár! Kezdés: f6 órakor. SZÍNHÁZ — —* 20., kedd Nincs előadás 21., szerda A MAKRANCOS HÖLGY Petőfi ifj. bérlet Este 7 órakor JÁTÉKSZÍN Kísértetek Bérletszünet Este 8 órakor