Észak-Magyarország, 1990. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-17 / 270. szám
1990. november 17., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Kinek orrát harapták, kit leütöttek, kinél gyújtogattak Választás falusi módra Levelet küldtek a szerkesztőségbe Kar- csáról. Panaszosat, vésztjóslót, hosszút. Mert bárhogy is ért véget a helyhatósági választás, ebbe a fene nagy demokráciába, csak nem nyugszanak az indulatok. Mert sokan úgy érzik, pártok versengése, egészségtelen viszálykodása lett a helyi választás. Természetesen a választás eredményét ki-ki az adott és kapott sebek arányában ítéli meg, és persze a számszerin- ti-pártszerinti megoszlás szerint. Mert az eredmény az lett Karosán, hogy a kilenc képviselőből hatan az Agrárszövetség támogatásaként nyerték mandátumot, így — talán felesleges is mondani — az erőviszonyok ilyen irányú és arányú el- dőilése egyértelművé teszi a község irányítását: amit az Agrárszövetség eltervez — az lesz! (?) Ezért írták a .levélben: „Karosa községben megválasztották az első fordulóban a »függetlenként« induló polgármestert, és a 9 tagú testületet, mely 6 fő Agrárszövetség és 3 fő függetlenből áll. A választásokra az Agrárszövetség és a Fidesz szövetséget kötött. Előzőleg még a Sportkör és a volt Népfront létező aktivistáit is meghívták gyűlésükre. Az egyik variáció szerint, amennyiben nem az első helyen támogatott polgármesterjelölt jut be, akkor a volt tanácselnök megválasztása esetén nem lesz főállású polgármester. Ez jött be, ez hasonlít a békásmegyeri példához is. Hasonló az is, hogy az Agrárszövetség megválasztott tagjai között van a helyi önkényúr, a tsz elnöke, akinek a monda szerint »már ő sem tudja hol és hány háza van«, aki a tönkrement tsz mellett több millió forintos részvénytulajdonos, nyílt és burkolt vállalkozótárs, aki a régi rendszer megyei és országos pártvezetői kapcsolatának köszönhette a felelősségre vonás alóli kibúvást. »Aki megmondta, hát megmondta.« Az történt és történik a faluban, amit 5 akar. Van az Agrárszövetség tagjai közt volt tsz pb-titkár. községi pb-titkárvárományos, volt KISZ-bizottsági titkár, vagy egyszerű MSZMP-tag is. Nem az új MSZP, nem az új MSZMP programját, eszméjét magáénak Vallók, s ez főleg a nagy baj! Felfüggesztették a munkavégzés alól a vb-titkárt, eldöntötték, nem ö lesz a közjegyző. A felvonás következő része az lett, hogy a tiszteletdíjas polgármester mellé kellett egy agrárszövetséges alpolgármester. Ezt követte a megyei küldöttválasztás. Ugye, kitalálták, ki lett? Dr. Megay Oktáv tsz- elnök, aki mellesleg kétszer már sikertelenül próbálkozott az országgyűlési képviselőség megszerzésével. A pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke és tagjai nem a független képviselők, hanem az agrárszövetségbeliek.'’ Eddig a levél. Karosán a Demokrata Fórum elnökét, Nagy Endrét kérdezem a rendszerváltásról: — A megalakult önkormányzat első és fölöttébb sürgős dolga az volt, hogy a tanácsi felügyelet alá tartozó állásokat meghirdesse. A testületen belül — országgyűlési mintára — frakciót hoztak létre az 'agrárszövetségesek, frakcióvezetőjük dr. Miegay Oktáv. Ö mondta, hogy ha rendszerváltás, hát legyen rendszerváltás. Pályázatot kell kiírni az orvos, a fogorvos (két hónapja fogadták el), az iskolaigazgató, a Gamesz-vezető, a védőnő, a kultúr- ház-iigazgatói állásra. Hoppá! Az utóbbi kettőre nem lehet, mert gyesen vannak, illetve a polgármester legyen a kultúrház- vezető (beosztottja saját magának). Ez mind előre megírt „forgatókönyv” szerint zajlott le. Az alakuló ülés előtt tudta az egész falu. Tudják a következő lépést is. Ezért kell a pályázati kiírás. Az alpolgármester félesége lesz az islkdlaigazgaitó. A nyolc éve itt dolgozó, a község lakói áltál is megbecsült orvos adjon be pályázatot, mert szeretné ide is saját kiszemeltjét behozni. Ók vannak többségben, hisz’ hatan vannak, A Gamesz-vezető állás is kell egy „Megay”-jelöltnék. A község körzeti orvosa, dr. Holhos Mária is tagja a képviselőtestületnek, ő is a Pályázati rendszerre szavazott, de azért furcsállotta ezt a sietséget, és a módszert, hisz’ neki szákmaii felettesei vannak. Miután személyét is érinti a dolog, teszi a dolgát addig is, amíg jogilag rendeződik, hogy az önkormányzatot milyen jogokkal ruházzák fel. Helyette is a 64 éves Nagy Endre háborodik fel: — Akkor miért nem írnak ki pályázatot a téesz-elnöki posztra is? Ugyanígy elismétlem a kérdést dr. Megay Oktávnak, a Dózsa Téesz elnökének. — Annak is megvannak a szabályai. Majd ha a tagok ezt igénylik, ón bármikor állok elébe! És ha kezdeményezik, akkor rendkívüli közgyűlésen engem is megmér a tagság. György Kár oly mák, a tiszteletdíjas polgármesternek elmondom, hogy milyen pa- haszok hangzottak el szóban, levélben, névvel, név nélkül. Mert azt azért lehet tapasztalni, hogy nincs valami paradicsomi béke a faluban. — A képviselőtestület úgy döntött, hogy ha „ő” a felelős az alapellátásért, akkor minden olyan — korábban tanácsi hatáskörbe tartozó — munkakörre meghirdeti a pályázatot, amelyeket a tanács írt ki. — Ha mi vagyunk a felelősek a feltételek megteremtéséért, a személyekért is, akkor azok a személyek bírják a képviselőtestület bizalmát. Semmiféle személyi indíttatása ennek nem volt. Két státus tulajdonosa gyesen van, ezéket az állásokat ezért nem pályáztattuk meg, de a többi ötöt igen. Van erre már önkormányzati törvény. — A körzeti orvosi állás meghirdetési lehetőségére is? — Még a hatáskörök tulajdonképpen ebben nincsenek meg, de az biztos, hogy az önkormányzathoz tartozó intézményekért az önkormányzat a felelős. Tudom, hogy munkajogilag támadják ezt, például az iskolaigazgatót is a tantestület választotta határozott időre, az orvosnőnek is határozatlan időre szól a kinevezése, ebből a szempontból nem könnyű a kérdés. No, de ha ez nem jelentett gondot a többi vezetőnek, akikor ennek a kettőnek miért jelent? — ön szerint van félnivalója az iskola- igazgatónak és a körzeti orvosnak, hogy egy esetleges pályázat után nem rájuk esik a választás? — Karosán már három éve folyik a háborúskodás. Mi ezt le akarjuk zárni. Az iskolaigazgató talán azt hiszi, hogy azért van mindez, mert én régebben jelentkeztem egyszer nála, hogy ott taníthassak, de ő megszavaztatta a tantestülettel, rokonaival, hogy ne foglalkoztassanak. Házastár- sa pedig a helyi Kisgazdapárt tagja. A doktornő pedig szintén megszavazta a pályázatot. A község lakóinak joga, hogy megfelelő orvosi ellátásban is részesüljön. De ha mi a régi jogszabályokhoz ragaszkodunk, akkor nem tudunk újítani. Nincs jogszabály arra, hogy mi meghirdethetjük, vagy nem hirdethetjük meg az állást. Az iskolaigazgató esetében a rendszerváltásból eredően szükség lesz ilyesmire, de ezt egy új törvény fogja szabályozni. — iDe önök nem várnak addig? — Nem. Akiit a régi tanács nevezett ki, most arra az állásra az új képviselőtestület fog kinevezni. Az Agrárszövetség frakciójának ez volt a véleménye a testületen belül. A képviselőtestület a volt vb-titkárt is felmentette a munkavégzés alól, pedig még nincs jegyző sem. Ezt is jogszabályellenesnek ítélték. Az eddigi problémákhoz a testület agrárszövetségi frakciójának vezetője, dr. Megay Oktáv is hozzáfűzte gondolatait. — Én a frakció szóvivője vágyóik, és nem vezetője. Akik ebben a testületben vagyunk, bírjuk az emberék bizalmát. Nagy Endre is indult a választáson, meg még sokan, és persze, messze lemaradtak, most sokan aláírást gyűjtenek, új választást akarnak. Ennék a testületnek á,t kell venni a felélősséget, és szeretnénk tudni, hogy kikkel fogjuk megválósítani azökat a feladatokat, amdlyék teljesítését joggal várja él tőlünk a falu. Egy célunk lehet csak; az, hogy az itt élő lakosság komfortérzetét minél jobban kiélégítsük. Tudjuk jól, hogyan ment itt a státusok betöltése, osztogatása, ezért azt mondjuk: öntsünk tiszta vizet a pohárba! Bennünket megmért a község, mi pedig megmérjük azokat, akiknek a felelősségét kell nekünk állni. — iDe a faluban már úgy tudják, meg is van az iskolaigazgató, meg a körzeti orvos utóda is, sőt a polgármester már el is foglalta a kultúrházigazgatói állást. — Mi azoknak az érdékeit képviseljük, akiket elfogadott a falu. — Senkivel szemben nem fogadunk el diszkriminatív álláspontot — mondja a tsz-elnök, és hozzáteszi: — A tantestület dolgaiba, választásába mi nem szólunk bele, ha döntő többségű lesz. Az orvosi státusnál egy minőségváltásra gondolunk, az győz majd a pályázók közül, aki a legsokoldalúbb szolgáltatást akarja nyújtani. Most ott tartanak, hogy megjelent a hirdetés a tanácsi félügyeleti állásokra, a másik Oldal aláírásokat gyűjt, egy esetleges új választásra, tehát a csatabárd nincs elásva. Sőt, ponyvaparódiába illő jelenetekről is hallani. Az elnök vikendháza ebben a választási mizériában, hogy. hogy nem porig égett, a faluban egyetlen nap kétszer is összeverték az MDF helyi elnökét, a szomszéd faluban (amely szöveíkezetileg Karcsávái és Pácinnal együtt dolgozik), szóval a faluban egy kisgazdapárti összejövetel apropóján leharapták az orrát egy karosi embernek. Beadványok, feljelentések születnék, jönnék-meninék, szóval megy tovább minden a maga útján, ahogy már errefelé szokásos az utóbbi három évben. (bckccsi) Tokaj, a tokaji bor egy kicsit nemzeti ügy, s úgy vagyunk vele, mint a focival: mindenki ért hozzá. Különösen moist, hogy hajdani fénye, rangja világszerte megkopott, s lassan, de biztosan kiszorul a piacokról, ahol végzetesen leértékelődött. Nemcsak külföldön, de itthon is. Most, hogy a nagy vásárló Keleti piac „bedugult” a csőd szele meglegyintette a világhírű történelmi borvidéket. Felparázslott a vita Hegyalján, elhangzanak kemény vádak, szemrehányások is. Az viszont örvendetes, hogy mindenki segíteni akar. A laikusok is, akik jobbára csak érzelmi alapon vitatkoznak, s adnak holtbiztos tippet, javaslatot; a szakemberek is, ám az utóbbiak véleménye mintha eltűnne, felszívódna a nagy hangzavarban. A napokban e témában levelet kapott szerkesztőségünk. Tárcáiról írta Éles Sándor, aki szinte egész életét a szőlészetborászat nemes tudományának szentelte. Az indítást a tarcali szőlőben az édesapja mellett végzett munka adta, majd a balatonfüredi szőlészeti-borászati szakiskola következett, ahol 1940-ben szerzett oklevelet. Dolgozott Budafokon, a helyi borászati szakiskola internátusának vezetőjeként, majd 1945-; ben hazajött szülőföldjére, s a Tokaj-Hegyaljai Királyi Szőlőfelügyelőségen kapott munkát. A Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tarcali telepe következett, majd 1956. január 1-jén kinevezték a Tokaji Állami Gazdaság főborászává. Befejezte főiskolai tanulmányait, és 1968. január 1-től nyugdíjazásáig Egerben, a Dobó Tsz főagronómusa- ként dolgozott. Tárcáitól, Hegyaljától soha nem szakadt el, és most jóval túl a hetvenen, két hold szőlőt művel a Bodrogkeresztúr és Tárcái közötti Köves-dűlőben. Azért hívott szíves szóval tarcali házába, hogy a szőlőről, borról, Hegyaljáról beszélgessünk — mint levelében írja — „hátha tudók valami érdemlegeset, használhatót mondani”. Az alábbiakban egy szakember gondolatait adjuk közre. Igaz, Éles Sándor nem érzelmi alapon közelíti meg a Tokajit. Szavaiban vajmi kevés a nosztalgia, annál több a racionális érvelés, vélemény, ezért — ahogy mondotta — „jó szívvel, szándékkal” ajánljuk mindazok figyelmébe, akik tehetnek valamit nemzeti ügyünkért, a Tokajiért. — Hogy a Tokaji odajutott, ahová jutott, ezért itt Hegyalján mostanában mindenki vádol valakit, ön szerint miért kopott meg a „borok királyának” rangja? — Előre bocsátom, hogy a hegyaljai szőlőkultúra jelenleg válságban van. Annáik is a kezdetén. De nem ez az első válság, amit története folyamán megélt. Gondoljunk csak a filoxé- ra pusztítására. Azt is kiheverte, pedig az méretét és hatását tekintve mélyebb válságot okozott, mint a mostani. Ezen is túlleszünk, de a szerintem elkerülhetetlen „műtétek” fájdalommal járnak majd, de hát az az út is fájdalmas volt, amely ide, a mába vezetett. A második világháború után ugyanis gyökeresen megváltoztak a birtokviszonyok, az összefüggő szőlőterületeken lévő 5—10, 15—20 kataszteri holdas törpebirtokok eltűntek, az ültetvények leromlottak, az idősebbek pusztultak. Igen jelentős, korábban kiválóan termelő szőlőterületek maradtak parlagon. — De ugyanakkor megalakultak a közös gazdaságok. — Igen. Az ötvenes években alakultak a termelőszövetkezeti csoportok, nemzeti vállalatok, állami gazdaságok. Javukra kell írni, hogy számos új ültetvényt telepítettek, de nem ez volt a jellemző, hanem a régi ültetvények gyors pusztulása. A bizonytalan megélhetés a szőlőműveléshez értő emberek sokaságát űzte el a borvidékről. Csökkent a kézi munkaerő, megkezdődött a szőlőművelés gépesítése, ám ezt akadályozta, hogy a 100x120 sor- és tőtávolságra egyetlen gépet gyártó vállalat sem tudott gépeket szerkeszteni. így aztán a gépesítést a lókapa jelentette, de csak ott, ahol a lejtők megengedték. — Ezek szerint nem is gépesítettek? — Később megjelentek a benzinmotoros önjárók, vagy csörlős talajművelő gépek, de ezek szélesebb sortávolságot igényeltek, ezért megkezdődött a 200x 120, valamint a 240x120 centiméteres sortávolságú ültetvények kialakítása. Szakemberek jártak külföldön, főként Ausztriában, az NSZK-ban, Franciaországban, és tanulmányozták a különböző nagyüzemi ültetvényeket. A neves osztrák szőlőbirtokos, Lenz Mó- zer többször is megfordult Hegyalján, és tanácsokat adott. így alakult ki a hatvanas évek közepére hazánkban, így Hegyalján is a legjobbnak tartott 300x120 centiméteres sor- és tőtávolság. S hogy ez végül is meghonosodott, az nagy hiba volt. — Miért? — Ez a telepítési módszer a jó minőséget termő hegyoldalakon a lejtők miatt nem volt megvalósítható, ezért a hegyek lábánál elterülő úgynevezett „szoknya” területékre telepítettek, majd később olyan részekre is, ahol gabonát kiválóan lehetett termelni, de szőlőt nem. Ennek ellenére sorra, rendre születtek meg a különböző nagyságú nagyüzemi ültetvények. Az imént felsoroltak egyértelműen a mennyiségi szemléletet helyezték előtérbe, és ez később sajnos meghonosodott a kistermelőknél is. Mindezt úgy vélem érzékelteti néhány adat. Korábban egy kataszteri holdról 25—30 mázsát szüreteltek, később, ugyanakkora területről 50— 80, sőt 100 mázsa szőlőt adtak a tőkék, de a minőség katasztrofálisan leromlott. A termelt szőlő mustfoka a korábbi 19—20 fokról 12—16 fokra zuhant, s ugyanilyen arányban csökkent a borok extrakt tartalma és más fontos alkotórészek aránya is. Ezt a folyamatot csak betetézte, hogy a borvidéken korábban jól működő abaúj szántói, tolcsvai, tokaj-hegyaljai állami gazdaságok, valamint a Tokaj- hegyaljai Állami Pincegazdaság összevonásával kialakították a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinátot, és ez a monstrum szervezet tökéletes egyeduralomra jutott. Kialakította az egész borvidékre kiterjedő termelési és árpolitikát, mindenki számára diktálta a feltételeket, sportnyelven szólva: más labdába sem rúghatott. — Semmi nem írható a borkombinát javára? — El kell ismerni, hogy a kombinát a borok kezelése, palackozása, forgalmazása terén óriási technikai és technológiai fejlesztést végzett, milliárdos beruházások valósultak meg. Ám sajnos a „termelj többet” jelszó, s a tűzzel, vassal érvényre juttatott mennyiségi szemlélet az őstermelők kedvét is elvette a jó minőségű mustok termelésétől. Sorra létesültek a nagyüzemi és az egyéni kézben lévő ültetvények, hektáronként 300—400 mázsa szerves és 10—15 mázsa műtrágya alaptrágyázással, és hasonló nagyságrendű fenntartótápanyag-utánpótlással. Az ily módon telepített ültetvények soha nem tapasztalt mennyiséget, hektáronként 150—200 mázsát termettek, de a nyírségi homoktalajdkhoz hasonló, vagy még alacsonyabb, 12— 16 mustfokkal. Az ebből készült gyenge minőségű borok értékesítése tudomásom szerint nem jelentett gondot, hiszen keleti szomszédaink, elsősorban a Szovjetunió, korlátlan mennyiségben vásárolt, azonban a nyugati vevők gyakorta kifogásolták a minőséget. És még valami: amikor a borkombinát megalakult, kínálkozott a lehetőség, hogy visszaszorítsa a mennyiségi szemléletet, a borvidéknek megfelelő termelési technológiát, metszési, művelési módokat alakítson ki és elterjesszen. Ezt azonban nem tette meg, a következmény pedig a mai állapot. Létrejött egy hatalmasan felduzzasztott apparátus, állandósult a monopolhelyzet. Ebben a szellemben nőtt fel egy teljes generáció. Sokan úgy vélik, minden úgy van rendjén, ahogy van. A jó minőségű tőkaji borokat nem is ismerik, s a haszonszerzés érdekében csakis a mennyiséget szorgalmazzák. (Folytatjuk) Szarvas Dezső Fotó: Laczó József
