Észak-Magyarország, 1990. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-13 / 241. szám

1990. október 13., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Tizenegy évesen a világunkról flki majdnem New Yorkká utazott „Harminc ország gyermekei jönnek össze novemberben New Yorkban. Elmondják egy jobb világról alkotott elképze­léseiket. Vágyaikról, reménye­ikről üzenetet küldenek a Föld valamennyi jelentős politikusá­nak. A találkozó szervezője a játékgyártó MATTEL Toys cég, amely minden idők legsikere­sebb babáját, a Barbie-t gyárt­ja. Több mint 500 milliót ad­tak el eddig belőle. Az a magyar gyermek is részt vehet a New York-i Bar- bie-világtalálkozón, aki a ha­zai pályázaton az első lesz. További 9 szerencsés pályázó a MATTEL cég ajándékait nyerheti el." - igy szólt a fel­hívás. * „Hagyjad Johanna, úgy sincs esély nyerni ..." — mondta a barátnő, az isko­latárs. * „Tizenegy éves vagyok. Szeretek élni. Úgy gondo­lom, hogy szép ez a világ. De vannak dolgok, amik nem tetszenek. Jó dolog például az autó, mert könnyen el le­het jutni akárhová. De a kipufogógázt beszívni, ko­csit a patakba mosni, már nem jó. Kazincbarcika 8 ki­lométerre van tőlünk, most derült ki, hogy ott a BVK- ban higannyal van tele a föld. A szúrós füstjétől pe­dig mindig köhögök, ha ott korcsolyázom. Ugyanis a BVK mellett van a korcso­lyapálya, ahová járok. Jó is, mert sportolok, rossz is, mert mérgezem a tüdőmet. — A LEGTÖBB DOLOG ILYEN, HOGY JÓ IS, ROSSZ IS. Jó, hogy már nincs olyan éhség és kezdetlegesség, mint az ősközösségben. De rossz, hogy van gazdag és szegény, vannak akik éheznek és vannak, akik kövérek. Van, ahol háború van, például Kuvaitban és vannak, akik TEHETNEK a háborúról, de nem ők halnak meg benne. Vannak gyilkosok, betörők, akik egészségesek. Vannak jó emberek, gyerekek, akik nyomorékok és bénák. Van egy tanár néni az iskolánk­ban, akinek nem született gyereke, hiába szerette vol­na. Örökbe fogadta Józsikát, egy árva kisfiút. Ismerek egy másik nénit, akinek öt gyereke van, és négyet ál­lami gondozásba adott. Van­nak, akik kivágják a fákat, pedig azok megtisztítják a levegőt nekünk. — Az ember NAGYON OKOS, mindent föltalál. DE ANNYIRA MÉGSE OKOS, mert akkor VIGYÁZNA MINDENRE, ami él. Egyszer láttam, ahogy egy autó el­ütött a zebrán egy bácsit. Elvitte a mentő, jött a rend­őrség, mindenki megállt és kérdezgette, mi történt, ben­ne volt az újságban is. Én is sajnáltam a bácsit, öreg volt. És haragudtam az au­tósra, mert rohant. — Érdekes, ha egy kisma­darat üt el az autó, nem jön a mentő, se az orvos, se a rendőrség, az emberek se sajnálják, csak a gyerekek. Én már több madárkát el­temettem a kertemben, kis- fecskét, galambot, még lep­két is. Megsirattam őket, mert nem tudtam rajtuk se­gíteni. — A VILÁG AKKOR LEN­NE JÓ, ha egy kismadarat is megsajnálna mindenki. HA A JÓSÁG OTT LENNE MIN­DENKIBEN. NEM LENNE ORSZÁGHATÁR SEHOL. Ügy mehetnénk át a másik országba, mint az utca túl­só oldalára. A szomszédba, ahol más nyelvet beszélnek és mások a szokások. Ha pedig valaki ártana a má­siknak, hogy ez román, ez magyar, ez német, akkor ki­menne a NAGY FÖLDI KÖZPONTBÓL valaki. Ez irányítaná az egész Föl­det ... — A NYARALÁST meg úgy csinálnám, hogy cserél­ni lehetne egy afrikai, vagy amerikai gyerekkel. Kicse­rélnénk a lakásunkat, és kész. A NAGY FÖLDI EL­OSZTÓKÖZPONT pedig igaz­ságosan elosztaná az élel­met, meg mindent, hogy sen­ki se szenvedjen hiányt. Ha már ez meglenne, ak­kor azt szeretném, ha a fel­nőttek beszélgetnének sokat a gyerekekkel és megértenék őket. Engem megért az anyu­kám, de például van olyan elsős kisgyerek, akit meg­vernek, mert nem tud szé­pen írni. Miért bántják a felnőttek a gyerekeket, mi­kor a gyerekek sose bánt­ják őket? Az iskolában azt szeretném, ha sokat lehetne kérdezni, mindenről, ami ér­dekel, lehetne szobrászkodni, faragni, táncolni, ne csak felelni. Ne adjanak rossz je­gyeket, csak a dicséretet ír­ják be, hogy valaki például szép gyurmafigurát csinált. — Örülök, hogy én falun lakom. Mindenkinek kertes ház kéne, erdő, folyó köze­lében. Az emeletes házak helyett olyat építenék. Csak néhányat hagynék meg mú­zeumnak, mutogatni, hogy régen ilyenben laktak. Még sokat tudnék írni. Csóko­lom." — Parázs Johanna vagyok, Szuhakállóban lakom. Egy kis faluban. G^b. osztályba járok. 165 centiméter ma­gas vagyok, körülbelül": vé­kony vagyok; szőke, szőkés­barna a hajam; kék a sze­mem. — Szeretem a falumat, az országomat, a növényeket, az állatokat, a környezete­met. Szeretek mindent, ami jó ... — Még nem gyűlöltem ed­dig senkit. Játékból lehet, hogy nem szerettem egy-két társamat. — Gyermekorvos szeretnék lenni. De ez nem biztos, le­het, hogy nem az lesz belő­lem. — A történelmet és a ma­tekot szeretem, bár az utób­biban nem vagyok profi... — Újságból olvastuk a fel­hívást. Semmi kedvem nem volt írni erre a pályázatra. Anya beszélt rá, hogy csi­náljam meg... — így beszél, ha kérdezem. * „Kedves Johanna! Öröm­mel értesítünk, hogy ' a Bar- bie-pályázatra beküldött munkád megnyerte a zsűri tetszését. így bejutottál a 2. fordulóba. A zsűri szeretne személyesen megismerni és elbeszélgetni veled. Erre a találkozóra mindazokat a gyerekeket meghívtuk, akik­nek a pályamunkáit a zsűri a legjobbnak ítélte. Ez a be­szélgetés dönt a végered­ményről.” * „Ide figyelj, Johanna, New Yorkból hozhatnál nekem valami ajándékot” — mond­ja ekkor a barátnő, az is­kolatárs. * A személyes beszélgetésen Parázs Johannát arra kér­ték, hogy beszéljen a falujá­ról; arra biztatták, képzelje el New Yorkot stb. Végül is nem ő utazik — a döntés alapján — New Yorkba, harminc ország gyer­mekeinek összejövetelére. Nem csalódott Johanna. Ez egy nagy lehetőség volt, ez egy nagy kihívás volt, ő elmondta saját vágyait, el­képzeléseit arról, hogyan kellene ÚJ VILÁGOT csi­nálni. Ö csak ajándékot kapott Magyarország kilenc gyer­meke közül az egyikként, a MATTEL Toys cégtől: „Ter­mészetesen babát kaptam, trikót, könyvet, babafelsze­relést, a Barbie-könyvet és képeslapot.” Parázs Johanna: — Azt írtam a dolgoza­tom végén, hogy még sok mondanivalóm lenne. Most csak annyit mondok erről, hogy szeretném, ha nemcsak Barbie-baba lenne ... Lenne neki fiútestvére, lenne neki papája és mamája és len­nének nagyszülei... (t. n. j.) A klasszikus lehalászás bizony nem könnyű munka Mihály napja után Elmúlt Mihály napja, ami­kor is a halászmegfigyelés szerint a halak a víz mé­lyére húzódnak, elvermel­nek. Innen számítják a téli halászat, azaz a lehalászás kezdetét. Soha ennyi hal a hálóban, mint most, mikor a me­gyénkben működő két halá­szati szövetkezet tógazdasá­gaiban megkezdték a leha­lászást. Mint megtudtuk, a Tokaji Halászati Szövetkezet az elő­ző éveknél korábban fogott hozzá ezekben a napokban a munkához, hogy megkezd­hessék a tóban levő víz le­engedése után a rekonstruk­ciót. Ám a korábbi lehalá­szás ellenére is pontyból a korábbinál gazdagabb ter­mést fogtak a hálók. Ezeket ' a telelőtavakba teszik, s on­nan kerül majd értékesítés­re. Érdekesség, hogy renge­teg törpeharcsa is a hálók­ba került. Ezeket külön tó- egységbe telepítették. Annak ellenére, hogy ezek ragado­zók, a télen darával etetik majd. így tenyésztésbe ve­szik, mert nagy kereslet mu­tatkozik irántuk. Csendélet a parton A másik, a Geleji Halá­szati Tsz-ben is hozzáfogtak a téli lehalászáshoz. Itt elő­nyösebb helyzetben vannak, mint a tokajiak, mert gépe­sítették ezt a munkát. Nagy teljesítményű szivattyúkkal, vízzel együtt, kiemelik a ha­lakat a tavakból, s egy rács­ra helyezik. Ezen át a víz (Fojtán László) elfolyik, míg a pontyokat szállítószalag viszi az osztá­lyozom, s aztán kerül a te­lelőkbe, ahonnan később ér­tékesítik. Jelenleg a legna­gyobb egységükből, a mint­egy 155 hektárnyi területű víztárolóból emelik ki a ha­lakat, s „szortírozzák” azo­kat. Nem bővül a magyar brikettgyártás Az idén a Liftnimpcx Külke­reskedelmi Vállalat összesen mintegy 800 ezer tonna brikettet vásárol a volt NDK-ból, az idén utoljára rubelért. Az előrejelzé­sek szerint a mostani 72 rube­les ár 125 márkára növekszik, ami azt jelenti, hogy itthon vár­hatóan inár jövőre felemelik a brikett fogyasztói árát. A német brikettgyártás előreláthatólag né­hány éven belül megszűnik, és a szénbányászat termelése is radikálisan csökken. A környe­zetvédelem előírásai ugyanis igen szigorúak a német állam­ban; az ottani brikettgyártás, bár nem bitumenes kötőanyagot használnak, mint hazánkban, en­nek esik áldozatul. Egyes ma­gyar szakemberek erre alapozva állítják: érdemes lenne a ma­gyar brikettgyártás kapacitását 3—5 éven belül 2,5 millió tonná­ra bővíteni. Az Ipari és Kereskedelmi Mi­nisztériumban elmondták: a kör­nyezetvédelmi szempontok Ma­gyarországon is előtérbe kerül­nek, így szó sincs arról, hogy új brikettgyárat építenének, csu­pán a meglevő kapacitás kitöl­tése lehetséges. (MTI) Új technika új ismereteket kíván Hidraulika-pneumatika szakmérnökképzés a Miskolci Egyetemen Februárban indul a negyedik évfolyam A Miskolci Egyetem Gé­pészmérnöki Karán a Szer­számgépek Tanszéke irányí­tásával 1984. óta folyik hid­raulika-pneumatika szak­mérnökök képzése. Megtud­tuk, hogy a jövő év febru­árjába« új évfolyamot kí­vánnak ebben a témakörben indítani. A szakma iránt ér­deklődők Szélesebb körű tájékoztatása érdekében dr. Kröell Dulay Imre egyete­mi docenssel, a képzés szak­mai felelősével beszélget­tünk. Mindenekelőtt: mi in­dokolta a hidraulika-pneu­matika szakmérnökképzés megszervezését a Miskolci Egyetemen? — E témakör oktatása a gépészmérnöki kar alapítá­sa óta része a szakmai tan­anyagoknak. Amíg az 50-e® években az csak néhány alapvető ismeretre terjedt ki, később fokozatosan bő­vült a tananyag, és a 70-es évek közepétől már önálló tantárgyként oktatjuk több tanszéken, elsősorban azon­ban a szerszámgépek tan­széke tárgyaiban. Erre szük­ség is volt, mert a világ­szerte tapasztalható nagy­arányú fejlődés „begyűrű­zött” hozzánk is, hiszen a mezőgazdaságtól kezdve az ipar legkülönbözőbb ágaza­taiban megjelentek a — gyakran rendkívül nagyérté­kű — hidraulikus, illetve pneumatikus működtetésű gépek és berendezések. Sze­rény mértékben bár, de közben kialakult a hazai hidraulika-pneumatika ipar is. — Egyre nő az igény olyan szakemberek iránt, akik képesek a nagyértékű gépe­ket helyesen üzemeltetni, ismereteiket jel tudják hasz­nálni a hazai viszonyoknak megfelelő berendezések ter­vezésére, fejlesztésére. Nyil­ván ez is közrejátszott. — Az úgynevezett normál mérnökképzésben az ehhez szükséges elméleti és gya­korlati oktatásra nincs mód, ezért a gépészmérnöki kar vezetésének támogatásával, 1984-ben úgynevezett poszt­graduális Oktatás formájá­ban megkezdtük a hidrauli­ka-pneumatika szakképzést, diplomás mérnökök részére. A tanulmányi idő négy fél­év, amely államvizsgával zá­rul. Eddig három évfolyam végzett, összesen 55-en kap­tak a hazánkban egyedülálló és nemzetközi vonatkozásban is figyelemre méltó hid­raulika-pneumatika szak­mérnöki oklevelet. — Hogyan tovább? Az or­szágban milyen a vonzás- körzete a képzésnek? — Az eddig végzettek többsége az északkelet-ma­gyarországi régióban dolgo­zik. Ez érthető, mert körze­tünkben a nehéz- és köny- nyűiparban, valamint a me­zőgazdaságban széleskörűen alkalmazzák a szóban forgó technikát. De jelentős a Du­nántúl, elsősorban a bá­nyák, fémfeldolgozó ipar­ágak mérnökeinek a részvé­tele is. Az eddigi tapaszta­latok után az oktatás struk­túráját alapvetően nem kí­vánjuk módosítani. Azon­ban az egyes tárgyakon be­lül növelni akarjuk a mo­dern fejlődési irányokhoz kapcsolódó tananyagokat, amelyek az elektronikához, automatizáláshoz és a szá­mítástechnikai ismeretekhez, valamint a hidraulika-pneu­matika új fejlesztési ered­ményeihez kapcsolódnak. Kröell Dulay Imre végül elmondotta, hogy a hidrau­lika-pneumatika szakmér­nökképzés negyedik évfolya­ma 19Í91 februárjában indul. A posztgraduális oktatás ön­költséges, a várható tandíj — létszámtól függően — kö­rülbelül tízezer forint. Az egyetemi diplomával rendel­kező mérnökök a Miskolci Egyetem továbbképzési iro­dájánál jelentkezhetnek, ahol felvilágosítást kapnak a képzés további részleteiről. ö. M.

Next

/
Thumbnails
Contents