Észak-Magyarország, 1990. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-09 / 237. szám

1990. október 9., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Kit véd a védjegy? A piacgazdaságokban igen fontos szerepük van a termé­keiket, termékcsoportokat óvó védjegyeknek, hiszen azok egyfajta minőségi garanciát is jelentenek a vásárlók sze­mében. A védjegyek hazai szerepéről kérdeztük dr. Szentpéteri Ádámot, a Nem­zetközi Szabadalmi Iroda he­lyettes vezetőjét. , — Mibe kerül ma védjegy­oltalmat kérni valamely ter­mékre Magyarországon? — Ha valaki az általa elő­állított termékre, szolgálta­tásra védjegyoltalmat kér a Találmányi Hivatalban, s az lajstromba veszi a védjegyet, akkor az abban meghatáro­zott termékkörre kizárólagos jogot szerez a védjegy tu­lajdonosa. Vagyis, ha hason­ló terméket, emblémát hasz­nál valaki más, az ellen jo­gilag is felléphet. Az alap- illeték 3000 forint. Az oltal­mazható termékeket 34 osz­tályba sorolják, és van még ezen kívül 8 szolgáltatási osztály is. Ha egy vállalkozó mondjuk nyolc osztályban kér védjegyoltalmat, akkor az 10 000 forintjába kerül. Az alapilletékkel egy oltalmi osztályra szerez kizárólagos jogot, s ezen felül minden további osztály illetéke 1000 forint. — Mi a hasznuk még a védjegyeknek a gyártó szá­mára? — A névtelen cégeket ál­talában nem szeretik sem a fogyasztók, sem az üzleti partnerek. Ha pedig véd­jeggyel rendelkezik egy cég, akkor elemi érdeke a jó mi­nőségű termék előállítása, hiszen, ha a fogyasztó bizal­matlanná válik a rossz mi­nőséget takaró védjegy miatt, annak végzetes következmé­nyei lehetnek a vállalkozás számára. Mostanában egyéb­ként a magyar vállalatok és vállalkozók által benyújtott védjegykérelmek száma egy­re jobban növekszik. — Nemzetközi oltalmat ho­gyan szerezhet egy vállalko­zó, gyártó a termékeire? — Ez külön eljárást kíván. Az úgynevezett Madridi Unió keretében a genfi nem­zetközi irodához nyújtható be a magyar lajstromozás alapján a kérelem és az iro­dán keresztül a tagországok azt megkapják. Ha a kére­lem az egyes országok elő­írásainak megfelel, akkor egyetlen bejelentés alapján a termék oltalmat szerez több országban is. Az uniónak nem tagja azonban: az USA, Kanada, Anglia, Japán, Svédország, Finnország és Dánia, itt külön-külön be­jelentést kell tenni. — Milyen jogi eszközökkel lehet fellépni a védjegybi­torlók, a termékhamisítók ellen? — Sajnos, a mai magyar joggyakorlat az ilyen ese­téket nagyon enyhén bünte­ti. Ezen sürgősen változtat­ni kellene, ugyanis a nem­zetközi tőke azt is figyeli, hogy1 egy ország miképpen lép fel a véd jegy bitorlók, -ha­misítók ellen. Ez is szerepet játszik abban, hogy egy or­szág megtarthatja-e a mű­ködő tőke hitelét, bizalmát. A nagy multinacionális vál­lalatok igen kényesek a jó hírükre, így a védjegyükkel kapcsolatos hírnévrontásra is. A Coca-Cola cégnek pél­dául olyan ellenőrei is van­nak, akik azt figyelik, hogy egy adott étteremben, a meg­felelő hőfokra hűtve árul­ják-e az italt, mert ha nem, megvonják tőle a forgalma­zás jogát. — Milyen magyar vonat­kozású, védjegyekkel kap­csolatos ügyet tudna meg­említeni? — Részben a védjeggyel, részben a tisztességtelen ver­sennyel függ össze a sok ha­mis 501-es Levi Strauss far­mer forgalmazása az ország­ban. Győrben több ezer ha­mis, Casucci védjeggyel el­látott terméket találtak. Még egyszer hangsúlyozom, ha ilyen esetekben nem büntet keményen a magyar jog, a külföldiek bizalmát elveszít­jük. — Alalkulhat ma kifeje­zetten védjegykészítésre, ol­talom szerzésére szakosodó szolgáltató vállalkozás? — Jó lenne, ha minél több ilyen alakulna. A magyar gyakorlat korábban az volt, hogy a vállalat vezetője azt mondta, kell egy védjegy, s le is írta, mi legyen a véd­jegyben. Holott jobb, ha csak a profilt adja meg, és mond­juk kiír egy pályázatot a védjegy kitalálására. Arra azonban figyelniük kell, hogy ellenőrizzék az általuk kita­lált védjegy, vagy ahhoz ha­sonló nem szerepel-e már a védjegylajstromban. B. L. (Folytatás az 1. oldalról) A 8-as számú választó- körzetben történt közjáték­nak köszönhető, hogy a vá­roska lelki nyugalma felbo­rult. Ám az is lehet, hogy a fairok csóválja a kutyát: a Fánkén (8-as körzet) történ­tek politikai-egzisztenciái is harcók másodpercei csupán. Ám roppant kellemetlenek. Finke 1042 választásra jo­gosult polgára közül 485 já­rult szeptember 30-án az ur­nák elé. Négyszázhatvanhá­rom volt az érvényes szava­zatok száma, tehát elérte a 40 százalékot; a szavazás ér­vényes Finkén! Gondolták mindezt hétfő­ig, amikor óvás érkezett a választási bizottsághoz. Ne­veket nem szívesen írok le, hiszen Edelényben is tarta­nak a retorziótól (név a szerkesztőségben): egy finkei asszony 85 nevet tartalmazó listát juttatott el a bizott­sághoz, bizton állítja, hogy a feltüntetettek egyike sem járt a szavazóhelyiség kör­nyékén sem, ellenben úgy tudja, helyettük valakik még­iscsak szavaztak. Kik? Gon­dolni, hogy a szavazatszedő bizottságból valaki, valakik. Súlyos a vád. Az Edelé- nyi Választási Bizottság hétfőn este összeült, és meg nem erősített információk szerint 7:1 arányú szavazás után úgy döntött, hogy a 8-as körzet szavazását ér­vényteleníti. Miért kellett, vagy kellett volna Finkén 85 ember ne­vében fiktíven szavazni? Természetesen nem a szük­séges 40 százalék miatt, hi­szen tízezer és tízezer kör­zetben szavazunk újra. Ami­att inkább, hogy biztos le­gyen az önkormányzati kép­viselőjelölt mandátuma. Me­lyiké? Két jelöltje volt/van Fin- kének. Almási Gézáné pos­tai alkalmazott, pártonkí- vüliként a Vállalkozók Párt­ja, az Edelényi Bányász SE, a Kiscsásztai Gazdakör koa­líciójának jelöltje. Varga András kisiparos, pártonkí- vüliként az SZDSZ és a Fidesz közös jelöltje. Köz- tiszteletben álló emberek mindketten, erényeiket kó­rusban zengi a falu, avagy Edelény finkei kerülete. Hát akkor miért nem mindegy nekik, hogy melyikük képvi­seli majd, feltehetően nagy­szerűen az eddig igencsak hanyagolt Finke érdekeit? Nos, azért, mert a finkei- ek, illetve az edelényiek „va­lamely” rossz beidegződés miatt nem nagyon hisznek a demokráciában. Az lóg ugyanis a levegőben, hogv mitsem tehet egy agilis és még agilisabb testületi kép­viselő, ha a polgármester VálasztásI intermezzó Edelény fehéren-feketén Fiam születése előtt tíz nappal kellett elfoglalnom a helyemet a miskolci bör­tönben. Az őrök többsége régi ismerősként fogadott, de a rabok között is akadt néhány régi társ. Mind­ezek ellenére eltekintettem volna ettől a találkozástól, ám a sors ellen mit lehet tenni. A rabtársak közül a jól­értesültek rögtön elmesél­ték, hogy nem sokáig esz- szük a miskolci börtön ke­nyerét, mert biztos infor­mációjuk van arról, hogy valahová dolgozni visznek bennünket. A hír egy kis­sé felvillanyozott, mert négy fal között még az idő is lassabban telik, ráadá­sul a munkáért járandóság is jár, amiből fedezni le­het a napi cigarettavásár­lást, meg egyebeket. A jóslás beigazolódott, az egyik napon rabszállító jármű állt meg a börtön udvarán. Közölték néhá- nvunkkal, hogy rizst me­gyünk aratni, valahová az egyik alföldi megyébe. Rö­videsen búcsút intettünk Miskolcnak, de hogy ponto­san hová vezet az utunk, továbbra is titok maradt számunkra. Több órás au- tókázás után végre megér­keztünk egy sátortáborba, amit elítélteknek létesítet­Lovas Lajos Vili. Huszonhat napot elengedtek tek. Ide azokat hozták, akiknek már csak hónapo­kat, vagy legfeljebb egy­két évet kellett leülniük. Tehát az úgynevezett nehéz fiúk nem voltak velünk. Kiderült, hogy Karcag környékére vetett bennün­ket a sors, ahol a rizs ara­tása miatt volt szükség a rabok munkájára. Hogy rizzsel kapcsolatos lesz a mi munkánk, azt egyéb­ként abból is következtet­tük, hogy estebédre rizses húst mértek a csajkákba. Éhen már nem halunk, annyi szent — mondogat­tuk. Ébresztő után irány a rizstábla. Soha életemben nem arattam rizst, de hát végül is mindent meg le­het előbb-utóbb tanulni. Hát mi megtanultuk. Az egv szem fegvőr sokadma- gamra ügyelt, olykor-olv- kor annyira elunta magát, hogy el is szunyókált. Mi azonban ügyet sem vetet­tünk rá, bár ezzel ő is tisz­tában volt, különben nem mert volna bennünket őri­zetlenül hagyni. Tudta, hogy megbízható rabok va­gyunk, nem élünk vissza bizalmával. Úgyhogy jól megvoltunk. A kiadós ebéd után, amit kint a szabad­ban fogyasztottunk el, még az is megadatott számunk­ra, hogy kicsit lepihenhet­tünk. Ennek az volt a fel­tétele, hogy a sziesztát kö­vetően ráhajtottunk, per­sze nem annyira, hogy lóg­jon a nyelvünk. Egy hónapig tartott ez az „idillikus” állapot, majd irány Állampuszta. Itt már lényegesen szi­gorúbb volt a börtönrend, jóllehet ide is dolgozni vit­tek bennünket. Egész nap a határban telt el, egyebek annak a fejére üt. Tehát a polgármester személye a leg­fontosabb. Három jelölt van Ede­lényben. Urbán László, a városi tanács elnökhelyette­se, Molnár Oszkár kamion­vezető, az SZDSZ edelényi ügyvivője és Nagy Attila középiskolai tanár (jelenleg virággal kereskedik), az MDF jelöltje. Szeptember 30-án a koa­líció jelöltje harminc szava­zati többséggel győzött az SZDSlZ—Fidesz jelöltjével, Varga Andrással szemben. És ezt Finkén sokan nem hiszik el. Véleményük szerint Varga Andrásra voksoltak többen, de hát meghamisították a szavazást, és különben is — mondják — tisztességtelen volt az, ami a kampány­csend előtt egy, vagy fél órával történt. — Kérem, ne írja ki a nevemet az újságban, mert iskolás gyerekeim vannak. — Hol itt az összefüggés? — Van. A szavazatszedő bizottság nagy többsége ugyanis tanítónő. Szóval: én péntek éjszaka négy, ki­maszkírozott, szinte jelmez­be öltözött nőt láttam az ut­cánkban, akik letépték And­rás plakátjait. Az iskolai hangosbeszélő pedig több­ször is a koalíciós jelölt ta­lálkozóira invitált. — A plakáttépés nem túl elegáns, de választási kam­pány volt, bárki, bármit hir­dethetett ... — Jó, akkor másként mondom. Én nem akarom, hogy Urbán László legyen a polgármesterünk. Finke élni akar. Legyen utunk, legyen itt közvilágítás, a gyereke­inknek ne Edelénybe kelljen járniuk óvodába, és a felső tagozatos iskolások se a fa­lunktól legtávolabbi iskolá­ba, Egresre járjanak. Tisz­tességes reformátusok fel­építettek itt egyszer egy is­kolát. ám azt potom pénzért eladták ... Szóval, Urbán László eddig sem tett sem­mit a falumért, nem bízom benne, hogy a jövőben ten­ni fog. Üj arcokat szeretnék látni,.. — Adom a kezemet, a nevemet. Kiss István nyug­díjas bányalakatos vagyok. Kijelentem, hogy ilyen ko­misz világ még nem volt Finkén. Félnek az emberek! Megértük, hogv egymástól féljünk. Itt mindenki fe­nyeget. Hát mi van itt, ké­között cukorrépát szed­tünk, de más betakarítást is végeztünk. Addig volt jó dolgunk, amíg a szabad­ban lehettünk, ám, amikor megkezdődött az őszi esős időszak és beköszöntött a tél, már lényegesen több időt töltöttünk a négy fal között. Az elítéltek között min­dig akadnak, akik bizo­nyos információ birtoká­ban kedvező jövőképet vá­zolnak fel társaik előtt. Így volt ez 1959 elején is, ami­kor arról beszélt a fáma, hogy rövidesen amnesztia várható. Nagyon kevesen dőltek be ennek a jóslás­nak, bár lelke mélyén leg­több rab hitt benne, vagy legalábbis reménykedett, hogy egyszer eljön ez az idő. S a reménykedőknek lett igazuk, ugyanis 1959. ápri­lis negyedikére részleges amnesztiát hirdettek meg a politikai elítélteknek. Per­sze, az utolsó pillanatig tit- kolództak a tábort felügye­lő börtönőrök. Aztán el­jött a közkegyelem kihir­detésének a napja, s az ápri­lis 4-e előtti napon kézhez kaptam én is az elbocsátó­levelet. Huszonhat nap híján le­töltöttem másfél éves bör­tönbüntetésemet. MM 1 rém? Varga Bandi itt nőtt föl, a térdünkön lovagolva, tudjuk, milyen ember. Jó­módban van, hála Istennek, ő már nemigen fut a pénz után. Hát akkor meg miért ellenkeznek, hogy ő legyen a képviselőnk? — Kik ellenkeznek? Fin­ke másik képviselőt válasz­tott. — Persze, mert megzavar­ták az embereket. Osgyáni Hedvig, a tanítónőnk, a sza­vazatszedő bizottság elnöke azt híresztelte, hogy a Ban­di visszalépett. Most meg azt hallom, olyanokat is ki­pipáltak, aki el se ment sza­vazni. Meg a mozgóurnát sem vitték ki a betegekhez... Meg... Osgyáni Hedvig tanítónő kis csapata még csak egy hónapja jár iskolába. Első osztályosok, de máris diá­kok, mert mindegyiküknek fülig szaladt a szája, ami­kor benyitottunk, Azt várták, rendkívüli szünet lesz. Nos nem. Tanítónőjük befejezi az órát, a tízpercben beszél­getünk, bár nem tíz per­cig. Együtt a szavazatszedő bizottság fele, hiszen Ma- gyari Miklósné és Oroszné Demeter Ilona tanítónőkön kívül még három hölgy és az SZDSZ megfigyelője volt jelen a szavazókörzetben, ők alkották a szavazatszedő bi­zottságot. — Felháborít és sért mind­az, ami velünk történik!!! Mi nem hamisítottunk meg semmit, nem szavaztunk sen­ki helyett. Húsz éve látok el ilyen feladatokat, húsz éve ott vagyok minden szava­zatszedő bizottságban, mind­eddig nem vádolt senki sem. Akik most aláírták azt a bi­zonyos listát, mind-mind Varga András rokonai, uno­katestvérei. Fáj nekik, hogy nem ő lett a képviselő — fakad ki mérhetetlen mé­reggel Osgyáni Hedvig. — Kedves tanítónő, ha a rokonai lennének, minden bizonnyal elmentek volna szavazni, hiszen a voksuk- kal támogatják Vargát. Most azokról van szó, akik nem mentek el. — Jól tudom, mi minden­nel vádolnak. Hogy nem vittük ki a mozgóurnát. Hát oda nem vittük ki, ahová nem kérték! Egyébként az SZDSZ-es megfigyelőnek a kocsijával utaztattuk a moz­góurnát, mert nekünk már a tanács nem tudott autót adni. Az iskola a központ, itt van a hangosbeszélő, az a párt hirdet rajta, amelyik csak akar, és bejöhet bárki kortesgyűlést tartani. Almá­si Gézáné tíz évig volt a szülői munkaközösség elnö­ke, soha nem volt olyan pezsgő a kisdiákok élete. Ezért voksoltunk rá. — Már aki... — szól köz­be Oroszné Demeter Ilona, — Én különben ezen a sza­vazáson vettem részt elő­ször, korábban soha. De, mondja meg valaki, miért hamisítottunk volna! Nekem mindegy, hogy ki képviseli Finkét, de jól képviselje. Egyik jelöltet sem ismerhet­jük még a közéleti odaláról. — Tiszta lelkiismerettel állok mindenfajta vizsgálat elé — jelenti ki Magyari Miklósné. — Nincs mit el­hallgatnom a múltamról. Az MSZMP tagja voltam, most a szocialista párté. Pártom­tól és tőlem is távol áll mindenfajta választási ma­nipuláció. * Dél van, amikor Finke ut­cáin bolyongva végre össze­találkozom a választási bi­zottság három tagjával. (Sok­kal nyugodtabbak, mint én.) — Minden címre elme­gyünk, a felén már túl va­gyunk. Mindeddig semmi­lyen szabálytalansággal nem találkoztunk. Este összeül a bizottságunk, remélem, min­den eldől — mondja Korit- sánszki Dezső, a bizottság titkára, akivel megállapo­dunk, hogy kora reggel te­lefonon informál a döntés­ről. — Nem tudtunk döntést hozni, mert nem szeretnénk, ha egy petty is szennyezné az igazságot — mondja a titkár úr a hajnali telefon­ban. — Ma este ismét ösz- szeül a bizottság. Azért hagytuk ki ezt a napot, hogy módjuk legyen a be­jelentőknek és a szavazat­szedő bizottságnak is felké­szülni. — Bizonyítékokat prezen­tálni? — Igen. Hiszen a tét nagy. * Csütörtök délután, fél öt. Telefon Finkéről: menjek. Miért? — kérdem. — Mert segítenie kell, várjuk, vár­juk — mondja az ismeret­len. Tehetek mást? Elme­gyek. A városháza elnöki tit­kárságán vagy húszán. Még nem kezdődött meg a vá­lasztási bizottság nyilvános ülése. A hangulat felkavaró. Mintha halálos ellenségek ülnének egymás mellett a székeken. Nos, ekkor zápo­roznak rám a riport elején jelzett kérdések. Elfog az indulat. Nagy hangon visz- szakérdezek, kezemben tart­va nemzetközi újságíró-iga­zolványomat? — És ön ki­csoda ? — Menjen csak be a vá­lasztási bizottsághoz és ott igazolja magát! — süvít utánam a hang, és azt re­méli, hogy abból a szobából röpülve távozom. A választási bizottság ki­nevetett, azt hitték, meg­őrültem, amikor a százhú­szat verő szívem miatt ki­vörösödve, az igazolványo­mat lobogtatva, hangosan el­mondom még, hogy ki va­gyok. — Hiszen ismerjük — hal­lom a bizottság elnökének, Slezsák József téesz-elnök- nek a halk szavát. Tárgyalás. Szó szót követ. Nem min­dig kellemesen. Az elnök nyugodt és határozott. A be­jelentő állampolgár nem tud tanút állítani. Ellenben be­nyújt egy nyilatkozatot. Egy idős asszony küldi Finkéről. A bizottság egy tagja feláll az asztal mellől, mondja, őt mentsék fel az esküje alól, nem tudja vállalni, hogy kétszer tévedjen. Egyszer, amikor „diszkvalifikálták” a 8-as körzet választását és most, amikor érvényesítik azt. Ók Kalász Tibornak hív­ják. Zárt tárgyalás. Kiderül, hogy az írásbeli beadvány alaptalan. Edelény finkei körzetében érvényes a szep­tember 30-i választás. A vá­rosi kerületnek csúfolt pi­ciny falut Almási Gézáné képviseli majd az önkor­mányzati testületben. * Senki sincs már a részt­vevők közül, elszéledtek az emberek, csak a választási - bizottság dolgozik: jegyző­könyvet ír. Jókedvvel borí­tom magamra a kabátomat, örülök, hogy Edelényt nem hurcolja meg a hír, csalás­ról szó sincs. Bezárom ma­gam mögött a városháza aj­taját, amikor a bokorból elém ugrik egy férfi: — Magát már kétszer látták az SZDSZ képviselőjével be­szélni!!! Jól vigyázzon ma­gára, mert minden sorát górcső alá tesszük! — Ismer maga engem? — Nem ismerem. — Akkor miért fenyeget? — Mondom, mert láttam párttagokkal beszélgetni. Elindultunk az autónkkal, és eszembe jutott ekkor egv filmen látott trükk. Megál­lunk egy bizonyos ház előtt, kiszállok, és mintha csenget­nék ... Két gépkocsit hoz­tam zavarba ezzel. Bedől­tök. Követtek! Ugyan miért? Én csak Edelény napjait írom most fehéren feketén. Az SZDSZ—Fidesz a me­gyei választási bizottsághoz fellebbezett. Lévay Györgyi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents