Észak-Magyarország, 1990. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-09 / 237. szám

XLVI. évfolyam, 237. szám 1990. október 9. Kedd Ara: 4,30 Ft POLITIKAI NAPILAP Simon-Júdára várva szüreti Megyénk két történelmi borvidéke közül az egyi­ken, a bükkaljain már be­fejezéshez közeledik a szü­ret — ám a másikon, a tokaj-hegyaljain még csak az előkészületeknél tarta­nak. Régi hagyomány volt a világhírű borvidéken, hogy a szüretet Simon-Júda nap­ján, október harmadik fe­lében kezdték. Ekkorra a hagyományos fajtákban, a furmintban, a hárslevelű­ben, valamint a sárgamus­kotályban nem csak a cu­kortartalom nőtt meg — de a szemek töppedése, az aszúsodás is megtörtént. Márpedig a borvidék két jellegzetes borának, a to­kaji aszúnak és az édes szamorodninak ez az „alap­anyaga”. Az utóbbi napokban Hegyalján is lehullott csa­padék kedvezően befolyá­solta a bogyók létartalmá­nak növekedését. Használt ez még a hárslevelűnek is, amely pedig leginkább megérezte a már szinte katasztrofális szárazságot. Valósággal felüdültek az ültetvények, melyeknek le­velei a szárazság miatt már kókadtan, fonnyadtan „lógtak” a tőkéken. A szőlő, illetve a mus­tok átvételét a Tokaj-hegy- aljai Állami Gazdasági Bor kombinát október 20­ával kezdi meg — ez ki­tolja a szüret kezdetét is. Ám addig is van tennivaló, elsősorban a nagyüzemi pincészetekben, de a kis­termelőknél is. Rendbe kell tenni ugyanis a szüretelő­edényeket, eiő kell készí­teni a hordókat. Bár most már többféle űrméretű hor­dó is forgalomban van, Hegyalján még mindig zömmel az úgynevezett gönci hordóban érlelik a borokat, elsősorban nemes­borokat. Valamikor Gön­cön, a hordó „névadó köz­ségében”, külön céhe volt a kádároknak, akik ezt az egységesen 136 literes ta­rolóedényt készítették. Ez felelt meg ugyanis legjob­ban a hegyaljai pincék méretének. Ebben érlelő­dött legjobban a bor, sezt lehetett a „furmányos sze­kereken” legjobban szállí­tani. S bár a borkezelés azóta sokat változott — a gönci hordó érlelőképessé­ge megmaradt. Zárt ajtók mögött Pártszakérlői tanácskozás a földtörvényről A tartalékhoz kellett nyúlni, de.. Mimii benzinhiánnyal sem kell számolni Átmenetileg sem kell ben­zinhiánnyal számolni — kö­zölte az MTI munkatársával Kardos Antalné, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szóvivője. Mint mondta, a szovjet szállítási készség csökkenése miatt a kormány szeptember végén úgy dön­tött, hogy felhatalmazza az OKGT-t, valamint a Mine- ralimpexet: egyedi import- engedélyek nélkül, a legked­vezőbb kondíciókkal szerez­zen be 450 ezer tonna nyers­olajat és 35 ezer tonna mo­torbenzint. E felhatalmazás birtoká­ban, több, mint 20 ajánlat közül végül is három cég­gel, a BP-vel, a Shellel és a Phibro-val kötöttek megál­lapodásokat. Ezek alapján összesen öt tankhajó, egyen­ként 80—130 ezer tonna mennyiségű nyersolaj érke­zik októberben, illetőleg no­vember elején hazánkba. Az első szállítmányt egyébként a múlt héten útjára indítot­ták, s az az Adria-vezetéken várhatóan a hét végére jut el Százhalombattára. A szóvivő elmondta azt is: közben redukáltan ugyan, de a bejelentettnek megfe­lelően, folyamatos a Szov­jetunióból az olajszállítás. Nem a nyersolaj-hiányban keresendő tehát az utóbbi napokban időnként, egyes benzinkutaknál tapasztalha­tó átmeneti üzemanyaghi­ány. Ennek oíka — mondta a szóvivő —, hogy a környező országokban az áremelés, il­letve korlátozás miatt foko­zódott — különösen a ha­társzéleken — a felvásárlás. Ráadásul a százhalombattai krakküzemben az elmúlt hé­ten néhány napos üzemza­var miatt a benzingyártás is akadozott. Mindez oda veze­tett, hogy a benzinkészletek­ben területi egyenetlenségek mutatkoztak az elmúlt na­pokban. A minisztérium, hogy megelőzze az átmeneti ellá­tási zavarokat, 20 ezer ton­na benzint szabadított fel az ország tartalékából, és to­vábbi 20 ezer tonna üzem­anyagot vásárolt, főként a túlfogyasztott készletek visz- szatöltésére Romániától. így minden remény megvan ar­ra, hogy hazánkban valóban nem lesz benzinhiány. (MTI) Tegnap délután öt órakor kezdődött az SZDSZ lenin- városi csoportja által szer­vezett fórum, melynek ven­dége dr. Tölgyessy Péter, az SZDSZ országgyűlési frak­cióvezetője volt. A képvise­lő három fő gondolat, a múlt vasárnapi választások érté­kelése, az ebből fakadó kö­vetkeztetések levonása és a leendő önkormányzatok gaz­dasági, politikai helyzete kö­ré építette fel beszédét. Véleménye szerint a vá­lasztások eredménytelensége, illetve a kisebb települések lakóinak a független jelöl­tek iránt megmutatkozó bi­zalma, fontos jelzés. Üzenet mindenkinek, a sok helyen polgármesterré választott, ré­gi tanácselnökök személye, hogy az emberek inkább vá­lasztják a régi rosszat, mint a bizonytalan jövőt. A kis­gazdák is lényeges következ­tetéseket vonhatnak le, hi­szen a vidék pártjának tart­ják magukat, s 2600 telepü­lésből mindössze 105-ön lett pártjuk képviselője polgár- mester. A legfontosabb azon­ban a kormány munkájáról ily módon adott vélemény: elégedetlenek az emberek, s nem mennek el szavazni, vagy ha el is mennek, in­kább az ellenzékre adják voksaikat. Természetesen józan em­ber nem várt csodát az áp­rilisban megalakult kor­mánytól, viszont jogos igény lett volna, hogy a kormány mindennap tegyen valamit, ami valamiféle kiutat vázol, s bizalmat kelt. Ennek azon­ban nem tudott megfelelni. Inflációellenes csomagtervet ígértek 120 napon belül, 30 —40 veszteséges vállalat felszámolásáról beszéltek, s máig nem történt szinte semmi. Nagyszerű dolog kijelente­ni — folytatta Tölgyessy Péter az önkormányzatok kérdésével beszédét —, hogy holnaptól a saját kezünk­ben van a sorsunk. Ez így azonban sajnos nem igaz. Létezik egy törvény, ami ke­retet ad a működéshez, sok részletkérdés viszont még tisztázatlan. Vitás ügyekben például nem a megye lesz a másodfokú hatóság, ez biz­tos. De hogy mi lesz, azt még nem tudni, s valószí­nűleg a kormány sem tudja Pedig szeptember 30-ig ígér­ték e kérdésben a parla­menti döntést, de még az előterjesztés sem történt meg. Nagyon nehéz feladat előtt állnak hát a megvá­lasztandó önkormányzatok, de ezt fel kell vállalni. Ezért kér mindenkit, fontolja meg. kire adja voksát. S ez a döntés országos politikai je­lentőséggel is bír: ha a kor­(Folytatás a 2. oldalon) Szigorú titoktartás, zárt ajtók jellemezték a hétfői, földtörvényről rendezett há­rompárti szakértői tanács­kozást. Az MTI tudósítójá­nak a tanácskozásnak ott­hont adó Kereszténydemok­rata Néppárt központjától annyit sikerült megtudnia, hogy hétfőn délután 14.30 órakor berekesztették a kor­mányszakértők, a Keresz­ténydemokrata Néppárt, a Független Kisgazdapárt és az MDF gazdasági és agrár- szakembereinek részvételé­vel megtartott koalíciós megbeszélést. A tanácskozást a Keresz­ténydemokrata Néppárt kez­deményezte, és a megbeszé­lés alapja is a KDNP egy évvel ezelőtt kidolgozott földprogramja. A kormányt Mándy Endre, földművelés- ügyi minisztériumi közigaz­gatási államtitkár, Mikó Zoltán, az FM főosztályve­zető-helyettese és Diczházy Bertalan, a miniszterelnöki hivatal tisztviselője képvi­selte. A Független Kisgaz­dapárt képviseletében Ba­kos István, Benke Attila és Torgyán József, a KDNP nevében Krúdy Geyza Ist­ván. Pallós László és Sza­kái Ferenc, míg az MDF ré­széről Bogórdi Zoltán, Ká­nya Gábor és Halász Péter vett részt a tárgyaláson. A résztvevők többfordulós megbeszélésre számítanak, és a KDNP-t bízták meg a további tárgyalások meg­szervezésével is. A tárgya­lásokon elhangzottakról csak a megbeszélés-sorozat befe­jeztével tájékoztatják a nyilvánosságot, addig zárt ajtók mögött vitatják, elem­zik a különböző koncepció­kat, keresik a földtörvény­nyel kapcsolatos kompro­misszumos megoldás lehető­ségét. (MTI) Választási intermezzo Edelény fehéren-feketén Kedvelem Edelónyt, mindenkor síivesen megyek, mert húsz éven keresztül azt tapasztaltam, hogy szívesen fo­gadnak, ha váratlanul érkezem is. Nyilt szívű, barátsá­gos, jó humorú emberekkel találkoztam ott, néhányukat barátomnak is mondhatom. Mégis itt, Edelónyben történt meg velem az, ami megtörtént, az elmúlt napokban, lép- ten-nyomon igazolnom kellett magamat, kétségbe vonták szakmai hozzáértésemet, igazmondásomat, pártatlansá­gomat, etikai érzékemet. Megfenyegettek, hogy készülő riportomban akár egyetlen mondatot „másként" írok le, megtámadják az összes többit, bíróság elé hurcolnak. Gépkocsimat két autó követte a sötét utcákon, mert min­den lépésemről tudni akartak. Edelényt kedvelni fogom n jövőben is, cfelől biztosítom azt a néhány polgárt, aki minél messzebb szeretne tudni városától. Sértéseiket, gyanakvásukat ugyanis nem Naptár, jövőre A z a kérdés izgat, amelyet a nagy nyilvá­nosság előtt, a televízióban tettek fel felelős gazdasági szakemberek(nek). Nem hangzott el viszont a megnyugtató vá­lasz. Kérdéses korban élünk. Az alapvető fel­vetés természetesen az, hogy túléljük-e, ám az imént idézett vita arról szólt, hogy mi­képpen lehet romok nélkül romtalanitani... Az jó, hogy nincsenek valóságos, eltakarí­tásra váró romok. De miért is lennének, hi­szen mi - dicsekvés nélkül, de évülhetetlen történelmi bravúrként vallhatjuk - úgy kezdtünk neki a berlini fal lebontásának, hogy ágyú nem durrant, lánctalpak nem csikorogtak, ám a józan felismerés faltörö kosa úgy rontott le valamit, hogy helyet adott két ország (két világ?) egyesülésének. Jó lenne sok év távo­lából békésen és gazdagon visszaidézni eze­ket az eseményeket. De még előtte vagyunk a hét szűk esztendőnek. Bár az új kormány csak száz napot kért, most pedig három­négy évre taksálja a gazdaság kibontakozás­sal és életszínvonal-javulással kecsegtető időszakát; ám addig is élni, megélni, boldo­gulni kell. A számlát benyújtják, a számlát fizetjük. A képernyőn is felvillanó tábla mutatta, hogy az idei inflációs ráta mindössze egyet­len százalékkal maradt alatta a harmincnak. És még előtte vagyunk a télnek. Tudós fel­világosítóink a televízióban elmondották, hogy a politikai tűrőképesség nagyobb, mint az egzisztenciális. Ez magyarul annyit tesz: a polgár inkább elviseli pártja vereségét, vagy éppen pártonkivüliségének kudarcait, mint a napi megélhetés egyre fokozódó ter­heit. Hamleti méretű és tragikusságú a kér­dés. Lenni vagy nem lenni? Enni vagy nem enni? a hírek szerint még mindig jó a reputá­ciónk a világban. Érdemeink interna- cionáiisak, gondjaink lokálisak. A fenét érdekli a tehetős külföldi és honi befekte­tőt, hogy itt néhány lelkes magvar lapáttal és talicskával felszerelve rohangászik, hogy a romokat eltakarítsa. Itt nincsenek romok. Nem kell lapát és talicska. Más szerszámok­ra és eszközökre lenne szükség. Az emberek többsége befelé fordult, a lélek lángjának hite takarékra állítódott, s köldöknéző kényszerűségünk miatt nem látjuk a napot és a holnapot. Pedig a jobb cégek már nyomják és szétküldik a jövő évi naptárt. Kaptam egyet én is a Kartográfiai Vállalat­tól. így megismerhettem a piros betűs ünne­peket, tudom, hogy karácsony csak kétnapos lesz. A tenyérnyi kártya másik oldalán egy világtérkép található. A nagyobb országok szépen kivehetőek a rajzból. Libia sárga, az olasz csizma zöld, a skandinávok barnái:, a franciák kékek, a Szovjetunió halvány rózsa­szín. A számomra legfontosabbat, Magyaror­szágot nem tudtam beazonosítani. Vagy új szemüveg kell, vagy új térkép. Ám az optikus és a kartográfus különösebben nem izgat. Kicsik vagyunk, de én még itt vagyok. Tér­kép és iránytű nélkül is. Erről a talpalatnyi földről nem mozdulok. Brackó István tekinthetem személyeskedés­nek. ők a nyilvánosságot igyekeznek ezekben a na­pokban távol tartani váro­suktól. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents