Észak-Magyarország, 1990. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-08 / 236. szám

1990. október 8., hétfő

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

TORZULÁSOK

N

yolc-tíz név szerepel a — mondjuk így — beadványban. Nagyobb részük az úgynevezett széles tömegek előtt is eléggé ismert, a szakmában pedig mindenképpen. A beadvány megfogalmazója határozottan követeli, hogy az általa leírtak jelenjenek meg a lapban. Minél előbb. Miről szól a beadvány? Arról, hogy a teljes névvel, beosztással egyértelműen megjelenített egyének neki, mármint a beadvány megírójának, pár éve sok kárt okoztak, ösz- szefogtak ellene, koncepciós pert folytattak le a kárára, most aztán eljött az ideje, hogy feleljenek, álljanak ki, jelenjenek meg a tetemrehíváson. Nagyjából ennyi. Mondhatnók, „csupán” ennyi az egész. Valakikre ráhúzni a vizeslepedőt, valakiket besározni országvilág előtt anélkül, hogy tudnánk, valójában miről is van szó, valójában mi is történt.

Talán nincs sajtószabadság?

Ezt a beadvány megfogalmazója, hozója kérdi ironikusan, amikor a közlés megtagadását hallja. Művelt, a maga közösségében nyilván tekintélyes ember, kell, hogy az legyen, egyébként nem szolgálhatna annak a hivatásnak, melyet választott. Mo- ralizálgatunk még kis ideig a szabadság és a szabadosság fogalmán, hogy a szabadság mégsem jelenthet szabadosságot, nem jelenthet csapkodást, „üsd, vágd, nem apád”-at, de sajnálatos mód’ nem értünk egyet. Mármint a beadvány közlésének, illetve nem közlésének ügyében. Megbántottan távozik. A beadványban szereplő

„rossz emberek” listája feltehetően eggyel gyarapodott ...

Nem (csupán) az említett eset, számos más is jelzi: bizonyos fogalmakat hajlamosak vagyunk olyan ismérvekkel felruházni, melyeknek azok nem hordozói. Természetesen a saját érdekünk diktálása szerint bővítjük eme fogalmak tartalmi körét, mondhatnók, ízlésünknek megfelelően. Sokan elmondták már, hogy mindezek az átmeneti időszaknak, a történelmi vákuumnak a velejárói — szükségszerűségei — mégsem fogadhatjuk el szó nélkül létüket. A saját portánkon söpörve, a már imént is említett sajtószabadságra utalva is gyakorta tapasztalhatók káros, egyértelműen kártékony jelenségek. Elsősorban a hirtelenjében összetákolt újságocskák hivatkoznak előszeretettel erre a már a márciusi ifjak által is követelt jogra, amikor csak úgy ukmuk- fukk, minden további nélkül beakasztanak valakinek, bizonyságszerzés nélkül befröcskölnek valakiket. Aztán két nap múltán vagy azt mondják, hogy bocs’, vagy azt, hogy itt a tér, most pedig Kegyelmed fröcskölje le az iméntit, vagy akit akar. Hát ennek bizony semmi köze a sajtószabadsághoz, egyáltalán semmilyen szabadsághoz, sokkal inkább a feltűnési viszketegséghez, a felelőtlenkedéshez.

Hozhatnék példát mindennapjainkból, politikai csatározásaiból. gazdasági helyezkedéseiből is, sajnos bőséggel. Elég, ha csupán az Országgyűlés egyenes közvetítéseit nézzük, hallgatjuk. .Tó. hogyne lenne jó, helyénvaló a felszabadult, egészséges vita, az érvek csatája, ellentétben a korábbi, kijelölt felszólalójukkal, akiknek a technikus már reggel odakészítette helyükre a mikrofont., ezek ellenében nagyon is jó a vita! Ha tényleg vita. És nem köpködés ... Hallani véleményeket, melyek szerint a legutóbbi, finoman fogalmazva, szerény részvételű szavazásnak az okához hozzájárult a parlamenti viták látványa. A sok veszekedés látványa. Mindenesetre nem a közvetítéseket kell megszüntetni ...

Megyénkből való, időben közeli esemény: az ország számos részéből érkezettek rangos gyülekezetén nem a szűk szakmához tartozó, borsodi egyén nyilvánosan súlyos vádakkal illeti az ott jelenlevő, ugyancsak

borsodi, idős embert. A vádló később lapunkban is követeli a súlyos lajstrom közzétételét. (Nem jelent meg.) Előre megfontolt szándékkal nem áll itt a vádból semmi. Maga a jelenség a jellemző.

Ilyen-olyan lajstromot egyébként is bőséggel lehetne összeállítani a legkülönbözőbb helyekről, csak győzze és bírja a papír. A helyhatósági választások községi harcaiból, fenyegetéseiből, gyűlölködéseiből is tudna tán’ minden kistelepülésről is idézni példákat bárki.

De úton-útfélen is érdemes felfigyelni apró jelekre, melyek úgyszintén figyelmeztetnek torzulásokra. Például a kocsivezetők ma már minden gátlás nélkül nyomják a dudát, ha kell, ha nem. Senki nem változtatta meg a kürtölés tiltásának KRESZ- szabályát ugyan, de azért csak dudálnak. Köszönésképpen is a járdán ballagó ismerősnek, főként pedig ideges sürgetésként, figyelmeztetésként az előtte haladónak, az őt megelőzőnek, vagy a jelzőlámpánál másodpercnyit el- bambulónak. Nemrég a miskolci Széchenyi úton egy Zsiga vágtázott végig, erőteljesen kürtölve, és vezetője által lehülyézte, aki nem kellő gyorsasággal ugrott félre. Az itt egyébként is mindinkább növekvő kocsiforgalom révén a sétálóutca kifejezés Inkább már humorosnak, gunvorosnak számít. De ismét szólnak már az ugyancsak régen megtiltott dallamkürtök is. hatalmas tirádákat. indulókat zenge- dezve. Némely kocsinál ugyancsak láthatók ama bizonyos. jókora stoplámpák, melyeket a hátsó ablakból szereltettek le egységesen a közlekedésiek. Most sokan úgy vélik: itt az ideje, hogy visszaszereljék.

Akárcsak a parkokba, a köztéri padokra való visz- szatérésnek is. A sörösüvegekkel, borosokkal, pálinkásokkal. Ezt ugyan évek óta rendelet tiltja, de hát ki figyel oda? Főként pedig: ki mer szólni? A köztéri padokon újfent mindennapos látvány hát az italozás, az ezzel járó üvegcserép és sok egyéb... A házak kapubejáróiról, a lépcsőházakról pedig már jobb nem is szólni.

Hát.., folyt. köv.

Priska Tibor

Szinte hihetetlen volt számunkra, hogy a tárgyalást követően mind az ötünket szabadlábra helyeztek. Az már kevésbé tetszett, hogy az ügyész háromnapi gondolkodási időt kért, azon nyomban nem fellebbezett az ítélet ellen. Tulajdonképpen, az előjeleket, az akkori ítélkezési gyakorlatot figyelembe véve, én, személy szerint elégedett lehettem az egy év börtönnel, kaphattam volna többet is. így hát magától értetődő volt, hogy mi, elítéltek, de ügyvédeink is belenyugodtak a megyei bíróság által ránk kirótt szabadságvesztés időtartamába. Nem sokkal ezután tudomásunkra jutott, hogy a vádat képviselő ügyész mégsem barátkozott meg az ítélettel, súlyosbításért fellebbezett, Mi pedig nem tehettünk mást, reménykedtünk, annál is inkább, mert tudtuk, hogy másodfokig, amire csak a következő év tavaszán került sor, szabadlábon lehetünk.

Számomra akkoriban nagy nehézséget jelentett az elhelyezkedés, mert aki

Lovas Lajos

Piacszemlélet (?) csírái egy

VII. Szabadlábon

börtönviselt, s kiváltképpen politikai cselekményért ült, az előtt bezáródott minden kapu. Éppen ezért vettem meglepetten tudomásul, hogy az Észak- Magyarország, röviddel szabadulásom után hajlandóságot mutatott, hogy külsősként foglalkoztasson. Ebben döntően közrejátszott az akkori főszerkesztő személye, aki objektiven ítélte meg helyzetemet. Megbízásom arra terjedt ki, hogy mivel az Idegen Nyelvek Főiskoláján szereztem 1954-ben diplomát, fordíthattam különböző lapokból, amiért honoráriumot fizettek.

Sajnos, ez a kenyérkereset nem tartott sokáig, valaki ugyanis megelégelhette .egy ellenforradalmár ilyen irányú tevékenységét, így a főszerkesztő, engedve a nyomásnak, nem tarthatott igényt további munkámra.

És elkezdődött a kilincselés. Még szerencse, hogy az egyik újságíró barátom jóvoltából albérlethez jutottam, legalább volt fedél a fejünk felett. De hát ezt sem adták teljesen ingyen, valamit fizetni kellett érte. A feleségem sem dolgozott, neki is felmondott a vállalata, természetesen az én múltam miatt.

Többszöri kísérlet után,

Miért nem versenyezhetett Szabóné Minden Ildikó a sóstófalvi italbolt bérleti jogának megszerzéséért? A Szerencs és Vidéke ÁFÉSZ versenyre való biztatása után hirtelen, egyik pillanatról a másikra úgy döntött az áfész három első számú vezetője közül kettő, hogy versenytárgyalás nélkül, — mely előzetesen 1990. augusztus

15-re volt kiírva — más kapja meg a kocsmát.

Pedig Szabóné, — aki egyébként tagja az áfész- nek — már a múlt év végétől folyamatos tárgyalásokban volt a vezetőkkel.

— Hogyan képzelte el vállalkozását? — kérdeztem.

— Jól ismerem ezt a vidéket, az embereket, hisz’ abba a faluba való vagyok. Sokkal nagyobb és választékosabb árukészletet biztosítottam volna, az épületet korszerűsíteni akartam. Hiszem, hogy nem kell sajnálni a pénzt a magasabb színvonalú szolgáltatás kiépítésére, mert ez később megtérül. Ehhez adtam volna még a szakmai tudásomat.

Az áfésznél három vezetővel: Daruka Dezső kereskedelmi főosztályvezetővel, Balázsi Barna főkönyvelővel és Ács Károly elnökkel beszélgettünk, akik elmondták, hogy már tavasszal eldöntötték, minden olyan üzletnél, amelyet bérbe adnak, azt a jelentkezők között verseny- tárgyalás útján fogják kiadni: győzzön a jobb!

Ezek után az újságírót mór csak egy dolog érdekelte. Nem Szabóné, hanem más kapta meg az üzletet. Miért nem tartottak pont’ ebben az esetben versenytárgyalást? Előre megmondom. nem kaptam rá meggyőző választ.

Daruka Dezsőhöz fordultam: ön 1990. június 18-án kelt levelében így ír Sza- bónénak: „Személyes érdeklődése útján tudomásunkra jutott, hogy a sóstófalvi italboltunkat Ön szeretné bérbe venni. A bérleti jogviszony beindítása előtt szeretnénk a mellette üzemelő vegyesbolt szabadságoltatá- sát megoldani. Szövetkezetünknek elképzelése, hogy amennyiben a vegyesbolt szabadságoltatását egy ideiglenes munkaszerződéssel ön megoldaná, úgy azt követően egy szövetkezeti belső

valaki azt ajánlotta, keressem fel az LKM-ben X. osztályvezetőt, hátha tud segíteni. Megfogadtam a tanácsot, annak ellenére, hogy nem nagyon bíztam az emberek jóindulatában. S bár régi ismerős volt ez a középvezető, amikor megtudta jövetelem célját, magától értetődően elzárkózott a felvételemtől. Nem lepett meg az elutasítás, hiszen 1956-ban és utána számtalanszor saját, bőrömön tapasztaltam, hogy az emberek egy része a politikai széljárástól függően, elvtelenül változtatja a világról, az eseményekről alkotott véleményét, féltve korábbi, kivívott egzisztenciáját. Ez az illető azonban mégis adott egy „jó tippet”, ha esetleg megpróbálnék segédmunkára jelentkezni, biztosan felvennének. Igaza lett, felvettek a csavargyárba, ahol rövid idő alatt megtanultam. hogyan kell menetet vágni a méretre szabott munkadarabokra.

Nem volt könnyű a különböző munkafogásokat elsajátítani, de hót igyekezni kellett, ha azt akartam,

versenytárgyaláson elnyerve a bérleti jogviszonyt létrehoznánk... Aláírás: Daruka Dezső.

— A vegyesbolt helyettesítésére végül nem őt bíztuk meg.

— Igen, de ő az italboltot akarta, és erről szól ez az értesítés.

— Arról is szól.

— Nem. Egyértelműen ez a szöveg azzal való kecseg- tetés, hogy amennyiben vállalja a helyettesítést, akkor elnyeri az italboltot. Ismerték Szabóné üzleti elképzeléseit? Hogy mit tudna kihozni abból az üzletből, mit vállalna?

— Először én egy falugyűlésen találkoztam vele. Régebben, jóval a verseny- tárgyalás előtt — veszi át a szót Ács Károly elnök. — Mondtam neki, mi elégedettek vagyunk az üzletben levő vezetővel.

— Ki döntötte el, hogy ne Szabóné kapja meg az italboltot?

— Az elnök és én. — válaszolta Daruka Dezső, osztályvezető. — Mi nem tettünk ígéretet. Akkor csaptam volna be Szabónét, ha helyettesít a vegyesboltban, és ezek után nem kapja meg a kocsmát. De még akkor sem, mert az versenytárgyaláshoz van kötve.

— Mit szól mindezekhez?

— kérdeztem a főkönyvelőt, Balázsi Barnát.

— Én egész komoly szintű tárgyalásokat folytattam ezzel a hölggyel, s a bizalomkeltés részemről elhangzott arra vonatkozóan, hogy versenytárgyaláson indulhat. Ö tájékoztatott arról, hogy kellő tőkével rendelkezik, másfajta ellátást próbálnak biztosítani. Kiderült, jól ismeri a vidék kereskedelmi hálózatát, az emberek fogyasztási szokásait. Az ember úgy gondolja, ha valaki tőkét kíván egy aprófalvas településen, — amely költségvetési támogatásra szorul

— befektetni, valamilyen formában lehetőséget kell adni neki erre, védve azt, hogy itt egy munkáltatói érdek és egy tagsági érdek is együtt kell, hogy működjön. Munkáltatói érdek alatt értem azt, hogy aki jelenleg a boltban dolgozik, annak is meg kell adni a lehetőséget a versenytárgyalásra, másrészt tagsági érdek az is, hogy egy magasabb színvohogy fizetéskor legyen valami a borítékban. Kezdetben vegyes fogadtatásban volt részem a gyárban. Akadtak, akik ellenforradalmárt láttak bennem, s gúnyos mosollyal kísérték minden lépésemet. Voltaik azonban sokan, akik drukkoltak, hogy sikerüljön a betanulásom, segítettek, hogy mielőbb beilleszkedjek a munkások közösségébe. Rájuk, utóbbiakra ma is szívesen emlékszem, akikkel több mint fél éven keresztül dolgoztam váltóműszakban, az olajos gépek mellett.

Biztosan nem váltam volna meg ezután sem a csavargyártól, ám néhány hónappal a másodfokú tárgyalás után — 1958. március 25-én volt, ahol is a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a Fő utcában fél évet még rátett előző büntetésemre — be kellett vonulnom a miskolci börtönbe. Mivel az előzetesben kilenc hónapot letöltöttem, még kilenc hónap maradt hátra.

(Következő rész: Huszonhat napot elengedtek.)

nalú ellátást nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mielőtt elmentem volna szabadságra, a kollégámat, Daruka Dezsőt megkértem, egyeztesse a jogászunkkal a versenytárgyalások időpontját. Ezen az egységen kívül még háromról volt szó. Ám mire visszajöttem szabadságról, már a sóstófalvi italboltot odaadták verseny- tárgyalás nélkül.

— Amit szóban vállalt Szabóné, azt vállalta az italboltban levő vezető is, ezért lett övék a bolt — magyarázza Daruka úr.

— Tessék nézni, mi szerettük volna Szabónét idehozni, mert dinamikus, tőkeerős, és reméljük, valamelyik boltunkat még kiveszi, de ha az üzletben levő a követelményszintünknek eleget tesz, akkor nincs versenytárgyalás — szögezi le az elnök.

— Én teljesen másképpen fogalmazom meg a verseny- tárgyalás kérdését — teszi meg ellenvetését Balázsi Barna főkönyvelő, és csóválja a fejét. — Például említhetem akármelyik III. osztályú vendéglátóegységet. Ha valamelyikre befut egy pályázat, márpedig jelenleg van bent nem is egy, akkor a kívánatos megoldás a következő: ha ugyanazt a diktált feltételt, amit egy idegen diktál, sajátunknak fölajánljuk, és ha ő is tudja azokat vállalni, akkor a saját dolgozóval ildomos megkötni az üzemeltetési szerződést. Abban az esetben, amikor valamelyik többet kínál, és ez a még több akár pénz, akáy ellátási- színvonal-javulás, vagy a bolt állagát érinti, nem lehet a versenytárgyalást meghiúsítani.

Két nap múlva visszamentünk Szabónéval Szerencsre. Miután ő megnézte riválisa szerződésének másodpéldányát, úgy nyilatkozott, hogy ő többet vállalt, és teljesített volna, hiszen a licit lényege a tét emelése. Meg akarta valósítani a víz bevezetését és az épület felújítását is.

Daruka Dezső és Balázs Barna ígéretet tettek egyúttal arra, hogy Szabóné megpályázhat egy másik vendéglátóegységet.

Eddig a történet. Remélhetőleg a jövőben minden bérbeadásnál — ha szükséges — tartanak versenytárgyalást az áfésznél. Ez azért fontos, mert hiteles nyoma csak így marad annak, hogy ki, miért, mennyiért kapta meg az üzletet. Ugyanis a versenytárgyalásról a vesztes •— vesztesek — aláírásával jegyzőkönyvet kell készíteni. S így kizáratik annak a lehetősége, hogy — mint a versenytárgyalás elmulasztása esetén — a fantázia alaptalan találgatásokat segítsen. Azért is, mert a több mint 200 üzletünkből ez évben negyvenet szeretnénk bérbe adni.

A vezetőkkel folytatott beszélgetésekből kitűnt, a gazdálkodást illetően eltérő a szemléletük. Az Országgyűléstől kezdve a rádióig, mindenütt azt halljuk: győzzön a jobb, a felesleges korlátozásokat szüntessük meg. kell a működő tőke, szükséges a gazdaság élénkítése. Megnyugtató az áfész szempontjából. a hatalmas szakmai felkészültséggel rendelkező, az új időkre fogékony Balázsi Barna főkönyvelő személye, aki egyben mesz- szemenőkig védi a tagok és alkalmazottak érdekeit,

ugyanakkor tudja: figyelembe kell venni a piac törvényeit, és hosszú távon a piacszemlélet vezethet sikerre, mind az áfésznél, mind az egyes tagoknál.

Zelei Zoltán