Észak-Magyarország, 1990. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-03 / 232. szám

1990. október 3., szerda

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3

Húszéves

a miskolci Centrum Áruház

_______

„

A mi örömünk az ha örömet szerezhetünk...”

Hát így elszaladt az idő?! — mondjuk egymásnak barátommal, amikor meglátjuk a miskolci Centrum Áruház homlokzatán a hatalmas jubileumi transzparenst. Hiszen olyan, mintha ma adtuk volna hírül: Miskolcon megnyílt az ország legszebb és legkorszerűbb áruháza...

— Nekem sem könnyű elhinni, hogy így elszaladt a két évtized — mondja Gáspár Tiborné, Olgika, az áruház kereskedelmi igazgató- helyettese, aki együtt töltötte ezt a húsz évet a miskolci Centrummal. — Érettségi után — emlékezik — legalább tíz helyen próbálkoztam elhelyezkedni. Sehogy sem sikerült. így mentem be a régi áruház méterosztályára és eladó lett belőlem. Akkor tulajdonképpen már megkezdődött az új, a mostani Centrum építése, és azóta itt vagyok, s most már tíz éve a jelenlegi beosztásomban. így nekem kettős jubileum a mostani.

Mi változott, mi lett más a húsz év alatt? Bizony az első, amiről beszélni kell, hogy noha a forgalom az évi 460 millióról több mint milliárdra nőtt a folyamatosan csökkenő létszám dacára is, a berendezések, technikai eszközök, s maga az épület is megkopott. Ma már csak emlék — legalábbis a bővítés-felújítás befejezéséig, hogy a legszebbek és legkorszerűbbek voltak annak idején. Am a kereskedelmi igazgatóhelyettes szerint korántsem ez számít, hanem sokkal inkább az, eleget tudnak-e tenni a vevők kívánságainak.

— A mi örömünk az, ha örömet szerezhetünk annak aki vásárol, ha a vevő elégedetten távozik — mondja egyszerűen. — Szerencsére sok törzsvevőnk van, akik visszajárnak, akiknek kedvenc eladóik vannak. Ezt a kereskedői magatartást szeretnénk megértetni, megtanítani fiatal dolgozóinkká!

is.

A miskolci Centrum mindig az országos hálózat legjobb egységei közé tartozott, most is ott van. A miskolciak külön elismerését jelenti, hogy igazgatójuk, Veres János az országos vállalati tanács elnöke, s most legutóbb is megerősítették ebben a tisztségében. A megszerzett rangot szeretnék megtartani a mostani 3 ezer négyzetméteres bővítés utón

is. A Sajó utcában nemsokára megnyílik a Centrum Raktáráruház is a jobb ellátás érdekében.

— Háromszázhetven dolgozónk, a beszerzőktől kezdve az üzemeltetőkön át az eladókig azon van, hogy a napi 2-00 milliós árukészlet közül lehetőleg mindenki kiválaszthassa azt, amiért hozzánk jön vásárolni — mondja Gáspár Tiborné. — Ez a készlet egyszerre több tízezer árucikket jelent, köztük például jelenleg 34 féle színes tévét, vagy 24 féle fogkrémet, hogy másik szélsőséget említsek. Nemrégiben itt járt a kassai Prior igazgatója, s csak hülede- zett, amikor árukészletünkről, választékunkról hallott. Gondolja csak el, csupán a műszaki osztályunk 400 szállítóval áll kapcsolatban! A világ minden részéről érkező importárukat is folvama- tosan kínálunk vevőinknek.

Olga, a húsz évvel ezelőtt gyönyörű eladó, s a most is szép igazgatóhelyettes búcsúzóul azt mondja: eddig senkiből nem lett a családban rajta kívül kereskedő. Ám ő nem bánta meg! S most már talán előszörre is a Centrumot keresné fel. ha mint fiatal lánv. elhelyezkedési gondjai lennének. S ami külön öröm számára, hogy a jubileumi évben most nyolcadikos fia mégis ügy döntött, követi édesanyját a kereskedői pályán. Ha felveszik a szakközépbe, szép jubileumi ajándék lesz Gáspáréknál.

Ny. I.

Új kertészáruházak Dél-Borsodban

Tegnap Mezőkövesden és Mezőkeresztesen megnyílt a megyei Zöldért Miskolc, Búza téri Kertész Áruházának két újabb fióküzlete. Ezekkel együtt most már valóságos kertészáruház, illetve barkácsbolt-hálózatot alakított ki a vállalat segítségével a Kertész Aruház, hiszen vannak fióküzleteik Miskolcon a Győri kapuban, Ózdon és Sátoraljaújhelyen is, illetve most már Dél- Borsod fent említett két településén.

— Amellett, hogy a városokban igyekszünk kielégíteni a kertszövetkezeti tagok igényeit, mi már előre nézünk, s gondolunk a holnap farmergazdaságainak igényeire is — mondta tegnap Ábrahám István, a Zöldért kereskedelmi osztályvezetője. — Dél-Borsod viszonylag sok szempontból ellátatlan terület volt, mi a hézagokat igyekszünk betölteni.

Hogy mennyi sikerrel, ezt nyilván majd a vevők döntik el. Tény azonban, hogy a mezőkövesdi Zöldérttel ephelyen kialakított 120 négyzetméteres, illetve a Mezőkeresztesen, a volt takarékszövetkezet központja helyén (akik szemközt, az utca másik oldalán jutottak új otthonhoz), kialakított 180 négyzetméteres, Kertész- Barkács Kisáruház igen jól ellátott áruval. Kínálják mindazokat az árucikkeket, amelyekért eddig a helybelieknek, illetve környékbelieknek Miskolcra kellett beutazniuk. Különösen a mezőkeresztesi bolt tágas és kényelmes, noha itt — éppen tegnapi ott jártunkkor tárgyaltak erről a Zöldért és a helyi takarékszövetkezet vezetői — még nincs telefon! Talán a posta illetékesei is jobban odafigyelhetnének erre a fontos boltra, amely nagy terület vevőkörét mondhatja majd magáénak hamarosan ...

Legalábbis ebben bíznak a zöldértesek és a Búza téri Kertész Áruház, valamint a mezőkövesdi és mezőkeresztesi bolt vezetői.

— Mi mindent megteszünk érte, hogy a két délborsodi egység legalább megközelítőleg azt a választékot kínálja, amit mi, Miskolcon — mondta tegnap Weilandics József, a Búza téri központ vezetője. — Nekünk egy a célunk: minél jobb ellátást biztosítani az egész megyében, a Mindéhez a Mezőkeresztesi Takarékszövetkezet mintegy 20 ezer ügyfele részére hiteleket is biztosít.

—ny—s—

A jószomszédság

a kéményen át távozik?

Mennyit bír ki egy jószomszédi viszony? Nem ritka esetben egy egész életet, annak minden közös örömével, keservével. Más esetekben sajnos, meg vannak számlálva a napjai. Miskolcon, a Liszt Ferenc utca 28. és 30. szám alatti házak lakói között csaknem harminchárom év telt el békében, barátságban. TVIost azonban bomladozni kezd, félő, hogy hamarosan gyűlölködéssé fajul. Pedig a csendes, hangulatos, árnyas utca e két családi háza milyen meghitten simul egymáshoz, még a homlokzat díszítése is hasonló.

— A Dunántúlról kerültünk ide az urammal, sokáig éltünk albérletben, főbérletben, mígnem lehetőségünk nyílt több dimávagos szaktárssal együtt, hogy építsünk egy kis házat. Krumpliföld volt itt akkoriban. A gyár sokat segített nekünk, ötvenhatban szereztük meg az építési engedélyt, és milyen pontosan emlékszem, 1057. szeptember 27-én már itt ebédeltünk. Jó szomszédaink voltak, vannak, nem is haragszom én senkire, de most nagy bajban vagyok. A szomszédunkban a fiatalok egy szintet húztak a szülői házra, ideköltöztek. A ház, a kémény így jóval magasabb lett, mint az enyém, és azóta nem tudok fűteni, mert a füst visszaáramlik a lakásomba. Nézzék, milyen füstösek a falak — mutat körbe barátságos kis szobájában özvegy Kovács János- né. — Hetvenéves vagyok, beteges, fázós, villanysugárzóval és villanypárnával me- legítgetek, de azt nem lehet

Fotó: Fojtón

bírni anyagilag. A szenet is megvettem már télire, de nem merem begyújtani a kályhámat, mert füstmérgezéstől tartok.

— Amikor a szomszédban építkeztek a fiatalok, adtak nekem tanúk előtt egy nyilatkozatot, hogy az építkezéssel kapcsolatos káromat megtérítik, illetve, hogy az okozott hibát saját költségükön kijavítják. Én akkor szintén tanúk előtt aláírtam egy nyilatkozatot, hogy az építési engedélyben foglaltak ellen kifogással, fellebbezéssel nem élek.

— Ki gondolta, hogy ez lesz belőle? Egy csővel meghosszabbították ugyan a kéményemet, de az mit sem ér. Kértem már sokszor a fiatalembert, hogy magasítsák meg a kéményemet, de mindhiába. A nyáron kérelmet nyújtottam be a tanács műszaki osztályára, ők azt a Kétüszhöz továbbították.

Egyszer ki is jött onnan egy ember, nekem nem mondott semmit, bement a szomszédokhoz is, azt gondoltam, azért, hogy közölje velük, szükséges megmagasítani a kéményemet. De nem történt semmi, választ a mai napig nem kaptam.

— Alacsony a nyugdíjam, szociális gondozott vagyok, hivatásos gondozónő segédkezik, hogy fenn tudjam tartani magam. Nem tudok utánajárni a dolgoknak, még sohasem éreztem magam ilyen kiszolgáltatottnak, mint most, amikor hideg lakásban kell várnom a telet.

A szomszédban építkező fiatalember, Gonda Antal szavaiból sem érződik gyűlölet: — A magasítást vállalom, de csak a magasítást. A szakértő szerint olyan rossz állapotban van a szomszéd néni kéménye, hogy egészen a födém szintjéig le kell bontani. Ha ezt megcsináltatja a néni, a többi az én dolgom.

— Ezt tudja a néni?

— Biztosan, bár engem nem enged fel a padlására. Ha az anyagot megveszi, mindenben segítünk, bár véleményem szerint nem a mi kéményünk miatt van a baj, hanem azért, mert közel van a hegy. Amiatt nincs huzata a kéménynek.

(Ezt persze nem állíthatja komolyan, hiszen harminc- három éven keresztül nem voltak ilyen gondjai Kovács néninek.)

Egvre hűvösebb van, a Távhőnél már lezajlott a próbafűtés, egyre több családi ház kéménye füstölög már esténként. Talán már Gondáéké is. Rossz lehet arra gondolniuk, hogy tőlük néhány méternyire fázik egy idős asszony.

— lévay —

Erdei export Borsodból

Esetenként nem várt természeti csapások komoly befolyást jelentenek egy-egy vállalat exportjára. Ez az eset történt most a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdasággal is. A tomboló viharok Nyugat-Európában ugyanis több mint 40 millió köbméternyi fát döntöttek ki. A viharkár elsősorban a fenyőféléket érintette, de nem kímélte a lombosokat sem. Az emiatt bekövetkezett kényszervágás komoly mértékben befolyásolta a piacot, az értékesítési lehetőséget. Érezteti ez hatását a papírfától kezdve a parkettán keresztül a bútorlécig — tájékoztatott Varga József, a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vezérigazgató-helyettese. Ez a gazdaságot érzékenyen érinti, mert ezekből a termékekből jelentős volt a kivitelük.

Mindez befolyásolja az értékesítést a jelentős nyugati partnereknél, így például az NSZK-nál, a svédeknél, de más nyugati relációban

■

I

§

|;

i

i

A későbbiekben sok bajom, problémám származott abból, hogy az Eszak-Ma- gyarország november 2-i számában megjelent az általam írt Vádol a nemzet című írás. Pedig távol állt tőlem, hogy olcsó népszerűségre törekedjek, hogy csupán hangulatkeltésből a rendőrség ellen uszítsak. Mindezt az is alátámasztja, hogy a megyei rendőrkapitányság előtt történt sortűz, illetve a lövöldözés, és az azt követő lincselés napjától a szóban forgó cikk megjelenéséig kereken egy hét telt el. Csakhát nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy erről a felháborító, egyben tragikus eseményről nem szabad hallgatni. Így megírtam akkori élményemet, s ez lett a vesztem.

Később, amikor konszolidálódni látszott a munkásparaszt kormány hatalma, az Ez történt Borsodban című kiadványban a könyv névtelen szerzői el is verték rajtam a port, mondván — pedig már akkor előzetes letartóztatásban voltam —, gyűlöletet szító szavakkal tűzdeltem teli

írásomat, de hadd idézzem a rólam szóló sorokat: „. .. És kik ellen irányulnak e szavak? Azok ellen a néphez, a szocializmushoz hű rendőrök, tisztek és sorkatonák ellen, akik életük feláldozása árán is készek voltak védelmezni a prole- táriátus hatalmát az ellen- forradalmi csőcselékkel szemben ...”

Hogy az ávósok tüzet nyitottak volna?

.. Ez rágalmazás — olvasható a Fehér könyvből".

... Mindenki tudja, hogy nem a főosztály (az ávó- sokról van szó) dolgozói intéztek támadást a város békésen dolgozó lakossága eLlen, hanem fordítva: a tudatos ellenforradalmárok által vezetett, nagyobbrészt huligánokból, bűnözőkből és lumpenelemekből álló fegyveres csoport támadta meg a főosztályt, népi demokratikus rendünk egyik fegyveres intézményét...”

Szememre vetik a Fehér könyv szerzői, hogy cikkemmel vitathatatlanul sokat ártottam a párt, a szocializmus ügyének, hozzájárultam a tömeghisztéria fokozásához, (ez egy kis

Lovas Lajos

E

LSZÍ

101

ISO

Ml

lm

ÜL

III.

Baljós előjelok

túlzás, hiszen írásom november 2-án jelent meg, ez idő tájt pedig már nem fordultak elő atrocitások — szerző.) és sok, egyébként jó szándékú ember félrevezetéséhez.

Hát, erről ennyit.

November 4-e után, a szovjet csapatok bevonulása láttán megszeppentünk. Mi lesz itt — kérdeztük egymástól. Eleinte, én személy szerint bíztam abban, hogy nem lesz felelősségre vonás, hiszen kormány- és pártvezetők is úgy nyilatkoztak a vérzivataros időben, amiért később legalább életfogytiglan börtön járt volna.

Az viszont már idegesített, hogy a karhatalmisták különböző akcióiról egyre több hír érkezett.

Egy kis epizód akkortáj- ból. December második felében, miután már régen adtam életjelt magamról, a Csongrádban élő szüleimnek, elhatároztam, hogy hazautazom. Nagy volt az öröm, hogy végre találkozhattunk. De, ha már eny- nyit utaztam, úgy gondoltam, meglátogatom egyik régi barátomat is, akivel évekkel azelőtt találkoztam. S bizony, alaposan elbeszélgettük az időt, s azt vettem észre, hogy elmúlt huszonkét óra. Ekkor már kijárási tilalom volt érvényben. De hát én haza akartam menni. El is indultam, már túl voltam az út felén.

amikor egy karhatalmisták- ból álló csoporttal találkoztam. Persze, hogy megállítottak, majd a közelben levő parancsnokságra kísértek, annak ellenére, hogy szabályosan igazoltam magamat. Bár ne tettem volna, hiszen kiderült, hogy újságíró vagyok, ami akkoriban nem számított előnynek. Ellenkezőleg, alapos kioktatásban részesítettek. De ez még mind semmi ahhoz képest, ami ezután következett. Az épület udvarán ácsorogtunk, persze fegyveresekkel körülvéve, amikor odajött hozzánk egy alacsony, görbe lábú emberke, természetesen pu- fajkában és leterelt bennünket a pincébe. Rosszat sejtettünk, ő is utánunk jött és két sorba állított bennünket, majd kiadta a parancsot, mindenki vágja pofon a szemben állót. Egymásra néztünk, ám a pofon nem csattant e. Erre odajött hozzám és keményen arcul vágott. Meg kellett, hogy ismerjen, hiszen szüleim házától háromszáz méternyire lakott, gyerekkoromtól ismertük egymást.

Egyébként, civilben konflis volt, fiákerrel járta éveken át a várost. Azt nem mon- . dóm, nem esett rosszul az arculütés, ám szemrebbenés nélkül tűrtem, ez esetben ő volt az erősebb, fegyver is volt nála. A pofonnal lehet, hogy törleszteni akart valamilyen őt ért korábbi sérelemért, pedig addig egy rossz szót sem ejtettem róla. Dehát olyan ember volt, akinek, ha hatalmat adnak, visszaél vele.

Szerencsére, voltak ott nála értelmesebb karhatal- misták is, akik végül is lejöttek értünk, mert miután mindegyikünk annak rend- je-módja szerint igazolta magát, utunkra engedtek.

Odahaza nem tettem említést az esetről, mindössze azt meséltem el szüleimnek — akik miután késő éjszaka érkeztem a lakásra, roppant módon idegeskedtek —■„ hogy a karhatal- mista járőr igazoltatott.

(Következő rész: Szerkesztőségből a fogdába)

n

i

I

1

t'< \ Aif, ' tr