Észak-Magyarország, 1990. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-13 / 215. szám
1990. szeptember 13., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Sakk Fáncsy százszázalékos Mályiban folytatódott a Borsod Távhő SC nemzetközi sakkversenye. A harmadik fordulóban újra nyert Fáncsy, aki száz- százalékos teljesítménnyel, 3 ponttal vezeti a mezőnyt. A miskolci Károlyi, valamint az egri Kis megszerezte első győzelmét. Eredmények: Lcndvay (osztrák) — Lindstedt (finn) döntetlen, Vanczák (B. Távhő) — Honfi (Vasútépítő) döntetlen, Neurohr (nyugatnémet) — Károlyi (B. Távhő) 0-1. Schäfer (nyugatnémet) — Siklósi (Kecskeméti TE) 0-1. Kiss P. (Kolacskovszky SE) — Varga P. (B. Távhő) 1-0. Kek- ki (finn) — Somlai (B. Távhő) döntetlen, Fáncsy (Péti MTE) — — Pyhäla (finn) 1-0. Az élcsoport: Fáncsy 3, Siklósi 2,5, Honfi 2. Uj tájfutóbajnokok Csak a verseny napjáig volt kérdéses, hogy megvé- di-e kétszeres bajnoki címét Vincze István, a DVTK táí futója. Borsod idei nappali egyéni bajnokságának kezdetéig kiderült, erre esélye sem volt: sérülés miatt rajthoz sem állhatott. így a Zempléni-hegységben, Óhuta környékén, vasárnap új bajnokokat avattak. A férfiaknál Gyallai János (MEAFC), a nőknél — Kalo Mariannt is megelőzve — Bérces Krisztina (DVTK) lett a cimvédő. A fizikailag igen nehéz, szintes pályákon minden kategóriában szoros küzdelmek döntötték el, kik jutottak tovább az országos vidékbajnokságra. Imre (MEAFC), 2. Pénzes, 3. Pállai (MEAFC). N 17: 1. Zámbó, 2. Debnár, 3. Veres. N 15: 1. Lubinszki, 2. Egry, 3. Hágen. N 13: 1. Zsadányi N., 2. Zsadányi É„ 3. Bucz- kó (az egyesületi hovatartozás nélküli versenyzők valamennyien a DVTK tájfutói). Levegőt! Eredmények, férfiak, F 21: 1. Gyullai (MEAFC), 2. Szöl- lősi, 3. Bobok. F 17: 1. Vida, 2. Domonyik Sz. (MEAFC), 3. Kuty. F 15: 1. Domonyik G. (MEAFC), 2. Magyar G. 3. Bérces. F 13: 1. Less, 2. Kádas, 3. Szalán- czy. F 19: 1. Gerzsényi, 2. Oláh, 3. Siménfalvi (MEAFC). Nők, N 21: 1. Bérces K., 2. Kalo M., 3. Váradi. N 19: 1. Cselgáncs A ily Kupáért... ... nemzetközi férfi és női ifjúsági cselgáncsversenyt rendez szeptember 15-én, szombaton a Miskolci Likőrgyár, a Miskolc Városi Tanács V. B. ifjúsági és sport- osztálya, valamint a Miskolci VSC. A vasutascsarnokban 10 órától sorra kerülő eseményen jugoszláv, osztrák, lengyel, román, olasz és magyar sportolók lépnek tatamira. Fotó: Mák Svidró József hazatért Csaknem két évtizeddel ezelőtt vette a cókmókját, s fel- kerekedett. Szegedig meg sem állt, várta a főiskola, meg a Tisza-parti klub. 1979-ben még ott volt a duisburgi világbajnokságon, s a kajak négyesben 1000 méteren örödrkként érkeztek célba. Egy évvel később kezdett edzősködni. Tíz évet töltött a szegedi „kispa- don", szeptember elejétől pedig a Miskolci VSC kajako- sait-kenusait oktatja. Svidró József hazatért. — Annak idején a Tisza- parton egyik nap még a hajóban ült, a következőn pedig trénerként jelent meg. Könnyen elfogadták? — Nem okozott zökkenőt a váltás. Arra voltam a legbüszkébb, hogy sokszoros válogatottak, világbajnokok is hallgattak a tanácsaimra. — Szegeden kinőtte magát, semmi és senki nem késztette távozásra. Honnan a miskolci ötlet? — Másfél hónappal ezelőtt levélben keresett meg Op- rável István, s puhatolódzott, hogy lenne-e kedvem a levegőváltozáshoz? Leírta a gondokat, tájékoztatott a nem túl rózsás hazai állapotokról. — Gondolom, az olvasottak hatására nem kezdte el azonnal az önfelszmolást... — Elárulom, hogy legbe- lül késztetést éreztem, ám nem határoztam azonnal. Napokig töprengtem, míg ki- mondtam az igent. — Mi motiválta döntésében? — Elsősorban az fogott meg az ajánlatban, hogy rám gondoltak. Igaz, nekem erős a kötődésem Miskolchoz, itt él a családom, közeli hozzátartozóim, s akadnak régi barátok is. Döntő érvként viszont más esett a mérleg serpenyőjébe. — Elárulja a valódi okot? — Nincs benne semmi titok. Ha valaki túl sokáig dolgozik egy helyen, előbb- utóbb elkényelmesedik, s rutinból teszi a dolgát. Sablonossá válik a tevékenység, előállhat a monotónia veszélye. A szegedi tevékenységemben eljutottam addig a pontig, hogy igazából már nem inspirált. Olyan életkorban vagyok, hogy most még mertem vállalni ezt a lépést, öt év múlva már nem biztos, hogy rászántam volna magamat. — Hogyan fogadták a hazaiak? — Nézze, nem ismeretlenként léptem át a Csorba-telepi tónál levő csónakház küszöbét. A kajakosok-ke- nusok egy nagy családot alkotnak, jómagam 14 esztendős korom óta ebben léleg- zem. A régiekkel is összefutunk majd a versenyeken, a kapcsolat nem szakad meg. A maratoniban világbajnokságot nyert szegedi Petrovics például kifejezetten kért, hogy készítsek a számára edzéstervet. Jólesik ez a bizalom. — Miskolcon nem gördítettek a lába elé piros szőnyeget, s aligha várja csillogás, reflektorfény... — Tisztában vagyok azzal, hogy itt egészen más jellegű munkára lesz lehetőségem. Nekem egyébként cseppet sem hiányzik a felhajtás, a csinnadratta. Kifejezetten jó most egy kis csend. — Mivel kezdte tevékenységét? — A feltérképezéssel. Szeretem a saját szememmel látni és megállapítani, kiben mi rejlik. Arra gyorsan rájöttem, hogy kevés a gyerek. Éppen ezért fel kell tölteni a szakosztály létszámát. Várjuk azokat a 10—15 éves fiúkat és leányokat, akik tudnak úszni és kedvet éreznek a kajakozás-kenuzás iránt. A képzeletbeli házat csak nagyon aprólékos munkával lehet stabilan felépíteni, ennek azonban alapkövetelménye a rendszeresség és a tervszerűség. — Milyen típusú gyereket kedvel Svidró, az edző? — Számomra azok jelentik az ideális alanyokat, akikből süt a belső akarat, akiken látom, hogy céljuk van, akik minden idegszálukkal, azért dolgoznak, hogy teljesüljenek elképzeléseik. A tehetség sokat számít, de hány „világcsodának” kikiáltott sportoló tűnt el a süllyesztőben?! Pedig ügyes és tehetséges volt... Az MVSC- nél vállalt feladat többek között, azért is vonzó, mert a gyerekeket én tanítom meg valamire, rám figyelnek, lesik minden szavamat, figyelik és követik útmutatásaimat. A felnőttekkel egészen másképpen kell együttműködni, a kicsik szeméből árad a tanulnivágyás. — Mikor tud gőzerővel nekilátni az új hullám képzésének? — Az idény végén járunk, most az ismerkedés az elsődleges. A hét végén megrendezzük a Csorba-telepi tavon a megyei bajnokságot, aztán rövid pauza következik. Novemberben kezdjük a felkészülést és aztán nem lesz megállás. — Milyen a szakosztály ellátottsága? — Igény elsősorban a tömeghajók iránt van, de szükség lenne néhány minőségire is. A legégetőbb problémát azonban a lapátok jelentik. Ezek nagyon egyénre szabottak, nélkülözhetetlenek, de valószínűleg a szülői segítségre is támaszkodnunk kell, hogy beszerezhessük. A szövetségtől kaptunk ígéretet, hogy lehetővé teszik számunkra a vásárlást. — Hogyan telnek itthoni napjai? — Szaladgálok. Délelőttönként a lakással kapcsolatos intéznivalók után járok, délután kint vagyok a tónál. Apropó! Sok a hínár, növényevő halakat kellene telepíteni, mert nekik a legjobb a hatásmechanizmusuk. Szolnokon az amúrok és a busák úgy rendbetették a pályát, hogy sokáig megoldottnak tekinthető a probléma. Hosszú távon nálunk is csak ez lehet a megoldás, de ebből mindenkinek ki kell venni a részét. Doros László Szebenszky Anikó: „Nem szabad csupán sík terepre készülni" Sikertelen EB után — világversenyek előtt A magyar atlétika, jelenlegi erejéhez mérten, kitűnően teljesített a spliti, 15. Európa-bajnokságon. Akiért viszont különösen szorítot- tun, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A diósgyőri Szebenszky Anikóról van szó. 10 kilométeres gyaloglásban állt rajthoz, és 47:46-os idővel csak 16. lett. — A történet hosszú, ezért az érthetőség kedvéért Ádámnál és Évánál kezdem — mondta. Előkelő helyre •kerültem a fedettpályás világranglistán, edzőmmel úgy ítéltük .meg, hogy „labdába” rúghatok a téli versenyeken. Alapvetően nem is számítottuk el magunkat, az EB-n — 3 kilométeren — a hetedik helyre értem be. A felkészülés időszakában „hosszúkat mentem”, vagyis 20, majd 15, később pedig 10 kilométereket teljesítettem, zárásként aztán kikötöttem az EB-táv- nál, A tavaszi erőgyűjtéskor minden megfordult. A rövid távról kellett .felpörögnöm. Hátrányba kerültem azokkal szemben, akik eleve csak a nyári viadalokra, a 10 km- ekre hangoltak. — Munka ide, munka oda: nem javultak az eredményei? — De igen. Csak lassabban a kelleténél. A 46:43 után 46.00-át, majd 45:54-et „hajtottam”. A hazai rangsorban hárman is előttem tanyáztak. Teljesen világossá vált: Splitbe csak akkor visznek ki, ha valami extrát produkálok. — Ez sikerült is... — Valóban. Július 9-én, Szegeden 44:54-gyel országos csúcsot lépkedtem. Ekkor megnyugodtam, az eredmény biztonságot adott .számomra, és egyértelművé tette EB-ki- küldetésemet. Teljes lelki harmóniával indultam egy franciaországi edzőtáborozásra. Itt azonban robbant a bomba. A szövetség közölte: a rangsorban második Illyés és harmadik Rosza utazhat, nekem — az elsőnek — azonban a negyedik Alföldivel még egy válogatón kell találkoznom. Ráadásul 8 kilométeren. — Miért ezen a szokatlan távon? — Ügy Okoskodtak, hogy az 5 kilométer kevés, a 10 pedig sok, hát lett belőle 8. — Nyert! — Inkább nyerve veszítettem. A csata, a huzavona teljesen felemésztett. Négy hónap alatt hatszor indultam 10 kilométeren, versenyeztem fedettpályán, állandóan edzésben voltam, többször teljesítettem a szinteket. Közben — ahogy már mondtam — „kiütöttem” magam. — Gondolom, hogy azok, akik „különórákra” kényszerítették, igazolva látják önmagukat. — Szerencsére nem támadnak. Tudják, hogy menynyit küzdöttem. Az EB-n mellesleg a szintkülönbség és a nagy hőség miatt az egész mezőny 2—3 perccel gyengébb időt gyalogolt a remélttől. — Mit érzett a verseny közben? — Már a melegítésnél fáradt voltam. Az első emelkedő után pedig szinte erőm sem maradt. „Megállók, kész, vége...” — ilyen gondolatok kavarogták a fejemben. Csak azért mentem tovább, mert egész évben erre a viadalra készültem. — Tapasztalat, tanulság? — A szakmai konzekvencia levonásához még kell egy kis idő. Űjra átrágjuk magunkat az eltelt hónapokon. Mit tettünk jól, mit nem? Mi múlt rajtunk és mi nem? Azt már látjuk, tudjuk: nem szabad csupán sík terepre készülni. Az elmúlt két esztendőben jelentős szinflkü- lönbségű pályákra-utakra vitték a világversenyeket. Mi pedig ezzel nem nagyon voltunk tisztában. — Túltette már magát a csalódáson? — Ha most elkezdek „lelkizni”, nem állok meg a lejtőn. Előttem van egy német és egy olasz viadal. No és a jövő évi feladatok! — Például? — Fedettpályás és szabadtéri világbajnokság, valamint Világ Kupa. Spanyolországban, Japánban és az USA- ban. Biztos, hogy kemény szinteket szabnak, csak az juthat ki, aki „odalép”. Az én célom az 1992-es olimpia. Ha hozom a ’91-et, ha valamelyik eseményen helyezést érek el, újra lesz a DVTK szakosztályának ötkarikás képviselője. — Jelenleg a tizenkettedik a világranglistán. — Találkoztam, sőt beszéltem már az előttem levőkkel. Mindegyikük csodálatos körülmények, feltételek között dolgozik, remekül menedzselik őket. Nekem velük kell versenyeznem és nem a mögöttük állókkal. Csak így látom biztosítottnak a fejlődésem. — Lakóhelyet nem kíván változtatni? — Továbbra is Debrecenben maradok és a DVTK színeiben indulok. Hetente átjárok Miskolcra, de az edzőm, Szűcs József szintén gyakran átruccan Hajdúba. Mindketten hiszünk közös munkálkodásunk eredményességében. Változtatásokon, újításokon törjük a fejünket, igénybe kívánjuk venni a technika vívmányait is. Például sporttester- íől álmodunk, „csak” 500 márka. A „szerkentyű” méri és rögzíti a pulzusértéket. Azt talán a laikusoknak sem kell ecsetelni, hogy ez milyen segítséget jelent ebben a mérhető sportágban. Más kéréseket is előadhatunk. Szeretnénk, ha több támogatást kapnánk a Magyar Atlétikai Szövetségtől és az sem kevésbé fontos, hogy klubom jobban magáénak érezzen, mint eddig. K. T.
