Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-09 / 186. szám
EJ XLVI. évfolyam, 186. szám 1990. augusztus 9. Csütörtök Ara: 4,30 Ft mh operálják tőkés Lászlót Nyugodt, sokat alszik — Még két hónapig ágyban Baj van...! Végveszélyben a kukorica, a répa A megyei kórház sebészetén ma délelőtt operálják meg Tőkés Lászlót, alki — mint tegnap beszámoltunk róla — kedden délután, Szerencs belterületén súlyos közlekedési balesetet szenvedett. A műtét kilátásai jók, a püspök úr várhatóan visz- szanyeri majd egészségét. Teljes felgyógyulása természetesen hosszabb időt vesz igénybe. Az orvosi prognózis szerint a műtét után körülbelül még két hónapig ágyhoz, fekvéshez Ikötött beteg lesz a nagyváradi református püspök. Pillanatnyilag ez a legfontosabb hír Tő'kés Lászlóról. A megyei kórház igazgató főorvosa, dr. Katona Zoltán, illetve a sebészet osztályvezető főorvosa, dr. Bárány István tegnap a beteg állapotáról sajtótájékoztatót tartott. Ezek a tájékoztatók naponta ismétlődnék, rendszeresek lesznek. Az igazgató főorvos ugyanis látogatási tilalmat rendelt el szerdán reggel, mert oly sokan érdeklődtek Tőkés László állapota felől, illetve oly sokán próbálták meg személyesen is kifejezni együttérzésüket, jókívánságaikat, hogy az már a beteg, valamint a sebészet nyugalmát veszélyeztette. A tájékoztatón ígéretet kaptunk rá, hogy Tőkés László gyógyulásával kapcsolatos információkat folyamatosan az M egrendítő volt a kedd esti tv-híradóban hallgatni a kórházi ágyban fekvő Tőkés László püspököt. A sokszor megvert, még többször fenyegetett, családjával templomi búvóhelyre kényszerített lelkészt, egy ország forradalmának tulajdonképpeni elindítóját. A forradalom utáni mocskolódásokat, lealjasító újságcikkeket is csöndben tűrő püspök csöndben tűri a testi szenvedést. Pedig most igazán nem kórházban lenne a helye. Mert — ö idézte sárospataki előadásában — a politikát meg kell keresztelni! Az egyháznak vállalnia kell az akár történelmi nagyságrendű szerepet a mai változásokban. Akkor születik újjá Magyar- ország, ha a politikában helye lesz az erkölcsnek. Ezt mondta. Meg azt a tv-híradóban — a fájdalomtól, s a gondolati családratalálástól könnyes szemmel — hogy üdvözli az országot, s Isten áldását kéri reá. Püspök Űr! Most mi kérjük önre Isten áldását! (dk) újságírók, így 37 olvasók rendelkezésére bocsátják. A sors különös fintorának tekinthetjük, hogy az ezernyi veszélyt átélt református lelkész éppen nálunk szenvedett súlyos balesetet. A püspök úr gépkocsijával a 37-es úton Miskolc felé tartott, amikor Szerencs belterületén a Dózsa György és a Gyár utca közötti szakaszon egy kerékpáros a2‘ autó elé kanyarodott. A személygépkocsi vezetője egy hirtelen kormánymozdulattal próbálta elkerülni az ütközést. A Mercedes megpördült, az út bal oldalán egy villany- oszlopnak csapódott. A gépkocsi szinte a felismerhetetlenségig ösz- szeroncsolódott, a mentésbe tűzoltókat is bevontak. A sérülteket előbb a szerencsi mentők részesítették elsősegélyben, majd a város határától néhány kilométernyire átadták őket a Miskolcról érkező esetkocsik- na'k. Dr. Breitenbach Géza, a borsodi mentőszervezet vezető főorvosa éppen szolgálatban volt. — összesen négyen szenvedtek balesetet, a legsúlyosabban Tőkés László sérült. Fején csúnya repesztett seb volt, nyakán az üvegszilánkok okoztak sérülést, továbbá testszerte zúzódások nyomait fedeztük fel. Természe(Folytatás a 2. oldalon) A legszuperebb jóslatok sem segítenek Hetek múltak el egyetlen szem csapadék nélkül. Csak most érezzük igazán, hogy úgy telt el a tél hó nélkül, mintha csak három évszakunk lenne. Egyesek szerint a talajból több, mint 100 milliméter csapadék hiányzik. Ezt legegyszerűbb úgy mondani, hogy négyzetméterenként száz liter víz hiányzik. A lazább, sülevényesebb talajokon már semmi sem segít: a kukoricának zörög a levele. A falusi darálókban, a. takanmányboltokban nyolc-kilencszáz forintos kukoricáról beszélnek az emberek. Arról, ami kevés lesz, ami pedig a jószágtartás alapja. Kiskertekben, nagyüzemekben a gyümölcsfák közül hal egyik, hol másik kezd pusztulni és nem segít rajta, akárhány vödör vizet adunk, egy-egy fa esetében (Folytatás a 2. oldalon) A mi kenyerünk „Ezt ne olyan kisbetűvel, ahogyan szokták, hanem előre nagyobbal csinálják meg!!!” „Hogyan tetszik gondolni ? Miféle nagyobbal és előre?” Nehezen értjük meg egymást, de végül is zöldágra vergődünk. A hírt hozó tulaj donképpen azt kívánja, hogy címe is legyen a közleménynek. Tehát előre, nagyobbal. Megint jőnek, kopogtatnak. (A kopogtatás itt persze csak az idézet kedvéért íródott le, egyébként a valóságban leginkább elmarad.) „Ezt pedig szó szerint hozzák le! Egyetlen betű sem maradhat ki!!! Érti?!!!” Tudnivaló, hogy szó szerint bárminő újság is csak kivételes esetekben közöl bánmit is. Például szó szerint közli az áremeléseket. Súlyos eseménnyel kapcsolatos, tömör, testületi állásfoglalást. Adódik persze még néhány. De például a régi párt mindenkori vezérének beszédét sem hozta szó szerint egyik újság sem. Egyrészt, mert nem fért bele, másrészt, mert csak-csak adódott mindenféle — fenti — ellenőrzés, korrekció után is javítanivaló. Legalább stilárisan. Melynek javítatlansága esetenként akár más dimenziókba is átcsaphatott, mai, divatos kifejezéssel élve, csúsztatásként értel- mezhetődött volna. De a hozzánk manapság érkező egyén legtöbbje mégis így kéri: Szó szerint! (Kéri? Jó lenne, ha csalk kérné...) „A címe pedig ez legyen! Mármint ezt kéri (x). Azazhogy nem kéri, hanem kifejezetten ragaszkodik hozzá ...” Továbbítja a megszeppent kolléga X követelését. Utasítását. Ha hiszik, ha nem, most történt pár napja. „Ezt pedig pénteken, szombaton és hétfőn közöljék!!!” Teszi (dobja) az asztalra a közlendőt az éppen érkező. És közli azt is, melyik oldalra. „És melyik szedő szedje ki a nyomdában?” így a szerény kérdés. Kis töprengés után nagyvonalú legyintés. Tehát szerencsére ez mindegy. Aprócska epizódok mindennapjainkból. Elnézést, hogy közzé tesszük. Mégis, hadd mondjuk azoknak, akiknek ingük: az újságot mi csináljuk. Bízzák ránk. Sőt! (priska) Növekvő idegenforgalom Az idén július végéig közei 60 millió útlevelet kezeltek a BM Határőrség munkatársai, 27 százalékkal többet, mint az elmúlt év első hét hónapjában. A legnagyobb mértékben a román határszakaszon növekedett az utasforgalom, •tt összesen 12,6 millió útlevelet kezeltek, ami majdnem ötszörös emelkedést jelent. A jugoszláv határszakaszt 11,8 millióan lépték át, 32 százalékkal többen, mint az clmúlt évben. A csehszlovák határszakaszon 5,7 százalékos a forgalomemelkedés, ami 14,5 millió utast jelent, míg a magyar-osztrák határt 15,2 millióan léptek 4t, lényegében annyian, mint az elmúlt esztendőben. Egyedül a magyar—szovjet határon csökkent a forgalom, mégpedig l6>5 százalékkal, ami a kishatárforgalom szovjet korlátozásának tudható be. A bárónő missziója Lapunkban hírül adtuk, hogy a közelmúltban Miskolcon járt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat németországi elnöke, Csilla von Boeselager bárónő, aki a szeretetszolgálat miskolci csoportja meghívásának tett eleget, s Miskolc, Borsod szociális, egészség- ügyi problémáival, valamint a szolgálat terveivel, elképzeléseivel a helyszínen szembesült, illetve ismerkedett. Zsúfolt programja ellenére a bárónő szakított annyi időt, hogy lapunknak önmagáról, tiszteletre méltó missziójáról, s a segélynyújtás szervezett formájáról, annak összes gondjáról, embertpróbáló nehézségeiről, s ennek ellenére minden akadályt legyőzni akaró erejéről szóljon. — Tulajdonképpen kicsoda ön Csilla von Boeselager? * — Magyarországon, Budapesten születtem. Tehát magyar vagyok. Amikor ’45-ben bejött a Vörös Hadsereg, szüleim itthagyták az országot. Menekültek lettek, két éven áti bolyongtunk Európában. Ferences kolostorban végeztem az iskolát, a gimnáziumot. Aztán elmentőm Észa'k-Amerikába, hol az iskoláim befejeztével a kémiai kutatásban dolgoztam. Sajnos volt egy balesetem, a gerincem össze-vissza van operálva. Például gyereket nem szabad szülnöm, mondták az orvosok. Ennek ellenére vállaltam, s a jó Isten megsegített. Két kislányom van, Ildikó és Ilona. S ami nagyon fontos: a magyarságomat nemcsak én nem felejtettem el, mindkét lányom beszéli a magyar nyelvet. Soha nem feledem, amire szüleim tanítottak: az lesz jó állampolgár, aki gyökerére és a származására büszke. A férjem német, filozófus és nagybirtokos. Egy kétezer lakosú kis faluban élünk odakint, ahol többek között azt tanultam meg: legfontosabb hivatás anyának lenni. (Folytatás a 3. oldalon)
