Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-08 / 185. szám

ÉSZAK "pH la 1990. augusztus 8. Szerda Ara: 4,30 Ft POLITIKAI NAPILAP wmmmmm P ersze, hogy tudjuk: nyáron nyárnak kell lennie. Melegnek, sőt melegebbnek, hogy ennek ener­giájától növekedjék, mi növekedhet, erősödjön, gyarapodjon, mi erősödhet, gyarapodhat és ugyanez melegből raktározzon minden arra alkalmatos lény a hidegebb napokra. De, azért, ami sok, az sokl Mert a meleg már hetek óta forróságba csapott át, földet repesztö, gabonát, erdőt gyullasztó hőséggé, apadnak a folyók, tavak, a forrásokból szinte alig buggyan ki va­lamicske, a kiszáradt réten, sárgás-zörgő, valamikori gyep között hiába keresgél élelmet a kókadt szárnyú gólya, a városi aszfalton rezeg a hőség. Reménykeltőként viszont közreadjuk alábbi összeál­lításunkat a melegről, az igazán meleg munkahelyekről. Abban a hagyományunkban bízva, hogy ezeknek az összeállításoknak a napján általában enyhül a hőség, sőt, előfordult már eső isi Hátha...! HOSSZÚ, FORRÓ NYÁR... mmmmm A tűzoltóknak talán még egyik nyáron sem volt annyi tennivalójuk, mint az idein. A Nyersvas- és Acélgyár­tó Kft. konverterüzemében dolgozik Plósz József: — Tíz éve vagyok itt. Jól tudom, tapasztalom, eléggé megviseli a szervezetünket ez a kánikula. Főleg a dél- utános műszakban. Amikor kint 30—35 fokos a meleg, a kemencék előtt 50—60 fo­kos forróságban kell dolgoz­nunk. Egy műszak alatt meg­iszunk három-négy liter szó­davizet is. Nyolc óra alatt öt-hat adagot csapolunk. A csapolások között 15—20 per­cünk van „szusszantásra”. Az üzemben megreked a hő­ség. Nagy a forróság, még éjszaka is. Nem mozog a le­vegő. A hajnali és a kora reggeli órákban elviselhetőbb a hőmérséklet. A gyár eze­ket a körülményeket egysze­ri juttatással honorálja. Mér­téke az itt eltöltött évektől függően 3500—6700 forint között van: Ezért nem na­gyon irigylik a kohászokat. Műszak után jólesik elfo­gyasztani egy-két üveg hi­deg sört. Aztán a családdal legszívesebben vízközeibe me­gyünk. Most már jut erre is időnk. Egy hónapja költöz­tünk új, háromszobás, össz­komfortos családi házunkba, Alsózsolcán. A dél-kiliáni kenyérgyár­ban dolgozik tizennyolc esz­tendeje Mátrai Oszkár: — Nálunk a meleg szinte évszaktól függetlenül válto­zatlan. A 40 fok körüli for­róság főleg éjszaka viselhe­tő el nehezen. Akkor, ami­kor teljes üzemben dolgo­zunk és állandó túlórázás­sal: napi 10—12 órán keresz­tül. Nálunk nem sok lehető­ség van a védekezésre. For­ró teát, szódavizet fogyasz­tunk, hiszen jelentősen meg­nő a szervezet vízigénye. Főleg a nők körében fordul elő rosszullét. ök otthon is dolgoznak, s az ezutáni 10— 12 órás műszak érthetően jobban megviseli őket. Kö­rülményeinken szellőzőbe­rendezéssel talán javítani le­hetne. Próbálkoznak vele, de kevés eredménnyel. Ez a sü­tőipar átka. A dolgozók csak fogyasztják a védőitalt, de nem használ. Nekivetkőz­nünk sem lehet: a fehér rö­vid nadrág, a fehér trikó, a sapka, akármilyen meleg van, kötelező. Ezt kívánja a higiéniai előírás is. A Miskolci Közlekedési Vállalat Avas-déli autóbusz végállomásán Mészáros Jó­zseffel, a 34-es járattal köz­lekedő autóbuszvezetővel be­szélgetünk : — Harmincnyolc éves va­gyok, tizennyolc éve vezetek autóbuszt. Ebben a kániku­lában a sört igen szeretem, de nem ihatom. Meg lassan nem is tudom miből meg­venni. Elviselhetetlen már ez a hőség. Az utasok is ingerül­tebbek, türelmetlenebbek' és a közlekedésben résztvevő gépkocsivezetőket is megvi­seli a forróság. Szóval kö­rültekintőbben kell vezet­nünk, pedig nekünk is me­leg van. A vezetőfülkében 40—50—60 fok. Két forduló .között pedig nincs időnk a felfrissülésre. Jó volna, szük­ség volna legalább 10—15 percre, hogy az ember ilyen­kor lemosakodjon. A végál­lomáson a feltételek megvol­nának, de 'három-négy per­ces várakozási idő alatt er­re nincs lehetőség... Ne haragudjon, 10.55-kor indul a járat, már mennem kell. '* A tűzoltóság megyei pa­rancsnoka, dr. Radványi László panaszkodik: — A kánikula időszakában sok gonddal küszködünk. Az egyik, hogy a tűzvédelmi fe­gyelmezetlenség a mezőgaz­daság területén rendkívüli méreteket öltött. A tarlótü- zek egyre nagyobb károkat okoznak. Átterjednek erdők­re, lakóépületekre, haszon- növényekre. Gyakorlatilag a tűzgyújtási tilalom elrendelé­se semmi pozitív változást nem hozott. Elég ennek bi­zonyítására annyi, hogy 6-án az idei nyár legnagyobb ri­asztási napja volt számunk­ra. A megyében tűzesethez 46 esetben kellett kivonul­nunk. A negyvenhatból hu­(Folytatás a 8. oldalon) V/ZD/J Egyre drágább a víz. Sokan máris érzik bőrü­kön, no nem a víz kelle­mes, hűsítő ingereit, hanem a legutóbbi drasztikus víz­áremelés hatását. Ami el­len a lakásfenntartó szö­vetkezetek is csak egyféle­képpen védekezhettek: ár­emeléssel. S nem lévén a lakásokban vízóra, átalány­díj-emeléssel. Ami a mi la­kásszövetkezetünk esetében — s gondolom, a többinél is — nem akármilyen gra­fikonemelkedést mutat: ta­valy 15 forint, idén eddig 60 forint, most pedig au­gusztus 1-től 100 forint a lakásban lakók személyen­kénti vízfogyasztási díja. Ez óriási áremelkedés, s ráadásul nem is igazságos. Mert, ha hárman laknak a lakásban, háromszáz for rint, ha öten, ötszáz forint a havi vízdíj. Ami első hal­lásra ésszerűnek tűnhet. Csakhogy, ahol két fiatal él egy babával, akit für­detni kell, pelenkát mos­ni, nyilvánvalóan sokkalta több vizet fogyaszt, mint három idősebb, vagy akár több is. Aztán: van aki naponta kétszer is zuha­nyozik, van aki hetente egyszer. És így sorolhat­nám tovább a példákat, amelyek illusztrálják: ez a számítási mód egy kicsit sántít. Ez van, ezt kell szeretni — hallom sokaktól, s még hozzáteszik: találjon ki va­laki jobbat. Csakhogy jobb nincs. Azért nincs, mert egyelőre nincsenek a laká­sokban vízórák, amelyek­kel mérhető lenne a laká­sonkénti pontos fogyasztás. (S majd ha lesznek órák, akkor amiatt szólamlunk fel, mert az se lesz olcsó mulatság...) Tudomásom szerint mér­hetők viszont az egyes bér­házak együttes vízfogyasz­tásai. Ha valahol nem. el­nézést kérek, ám ha igen, akkor viszont volna egy ja­vaslatom. Mérjük a közös vízfogyasztást. Azt osszuk el annyifelé, ahányan a házban élnek, s kijön egy átlag, amit be kell szoroz­ni adott esetben annyival, ahányan az adott lakásban laknak. így biztos, hogy mindenki a legjobban meg­közelíthető díjat fizeti sa­ját vízfogyasztásáért, ami­nél szerintem már csak az egyéni vízóra lehet ponto­sabb. S ha netán valahol már most így csinálják, nézzék el nekem ebben a vízhiányos kánikulában, hogy netán feltaláltam a spanyolviaszt... — ny—s — A fenti anyag már „nyomdakész”, amikor egy ol- 0' vasó telefonál a szerkesztőségbe. Végső elszántsá­gában, keserűségében, dühében. Mert telefonált már 1990. június 24-én is Miskolcon a vízműveknek. Be­jelentette, hogy az Álmos u. 24. sz. alatti lakóépületben folyik a víz napok óta. A vízművek diszpécsere értesítette az ingatlankezelő vállalatot, kérve a hibaelhárítást. Telt-múlt az idő, a víz folyt továbbra is, a vízóra meg működött. Tegnap délután a vízművek ügyeletese kedvező fordulatról számolt be: az ingatlankezelő emberei meg­kezdték a hibaelhárítást. Tegnap 1990. augusztus 7-ét írtunk ... A szerencsi úton Tőkés László súlyos balesete Ha lapunk olvasói a má­sodik oldalt is megnézik, láthatják és olvashatják, hogy Tőkés László reformá­tus püspök augusztus 7-én, délelőtt előadást tartott Sá­rospatakon, a „Keresztény újjáépítés 1990” elnevezésű nemzetközi konferencián. Hazautazván Sárospatak­ról, Szerencsen, a Dózsa György és a Gyár utca kö­zötti szakaszon egy kerék­páros — K. János — hirte­len a Tőkés Lászlót és uta­sát szállító gépkocsi elé ka­nyarodott. A személygépko­csi egy villanyoszlopnak üt­között, aminek következté­ben Tőkés László nyolc na­pon túl gyógyuló, súlyos sé­rüléseket szenvedett. A mentők ügyeletén el­mondták, hogy a személy- gépkocsi vezetője és harma­dik utasa, valamint a kerék­páros is megsérült. Vala- mennyiüket a megyei kór­(Folytatás a 2. oldalon) Haltetemek borították a Szinvát Mi leltet az oka? A miskolci Tiszai pálya­udvarra igyekvők döbbenten nézték hétfő délután a Szin- va-hídról, az Augusztus 20. strand mögötti gyalogjárdá­ról a folyó sekély medrében lefelé sodródó haltetemeket. Sokan nem akartak hinni a szemüknek és csak akkor ocsúdtak fel igazán, amikor a vízben tapisikáló gyerekek egymás után dobálták a partra, vagy gyűjtötték sza­tyorba az arasznyi kárászo­kat, annál is nagyobb törpe­harcsákat, keszegeket. A csodálkozástól „ ... ni, ihát hal van a Szinvában?” — csak a felháborodás volt na­gyobb. Az itt mellékelt fotó mellett magnószalagon is megörökítettük a „spontán” megnyilvánulásokat, melyer két — tekintettel fiatalabb olvasóinkra és a nyomdafes­ték piruló voltára — szó szerint nem adhatunk köz­re... . A felháborodás érthető. Sok egyéb mellett az itt élők és a hozzánk látogatók a Szinvát, a valamikori kris­tálytiszta vizű patakot tart­ják városunk csúfjának. Mennyire örültünk, amikor az utóbbi időben tisztulni kezdett a vize; eltűntek az olajfoltok és a beleengedett fenol bűze. Nemrég szenzá­cióként adták hírül a helyi lapok, hogy valaki halat lá­tott benne és az esti órák­ban békakuruttyolásra fi­gyeltek fel a Petőfi utca kör­nyékén lakók, ami a fülük­nek valóságos „zene” volt... És most itt az újabb „szen­záció”: valahol, valakik me­gint elmulasztottak (elmu­laszthattak) valamit. A gye­rekek szerint a haltetemek, noha némelyik még az élet jeleit mutatta, kifejezetten büdösek, egyfajta gyógyszer hódító illatára emlékeztet­tek. A hitelesség érdekében nevüket is feljegyeztük: Csí­kija Sándor és gyermekei, Éva, Piroska, valamint Ba- lagh Zoltán, Fehér Katalin, Setét Aladár, valamennyien (Folytatás a 2. oldalon) MPFSF3 ■MH

Next

/
Thumbnails
Contents