Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-06 / 183. szám
1990. augusztus 6., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 A BUSZON Tizenhét éve vezetek. Mégis, ha csak lehet, buszon járok, a városban gyalog. Én elégedett vagyok a miskolci tömegközlekedéssel, az MKV járműveivel, dolgozóival. Más kérdés, jó utasuk vagyok-e én ? ... Nem szeretem a pénztárcát, bármennyire előkelő is. Én az aprópénzt a nadrágom, vagy a zakóm zsebében hordom. Minap is zseb- , revágtam reggel otthon nyolcvan valahány forintot, húszasokban, tízesekben, s további érmékben. Aztán felszálltam a 24-esre, s leültem. Már Csabán át kellett adjam a helyem. Idáig nem is volt baj, megrögzött udvariasnak ismer mindenki. Ám ahogy felállók, elkezdenek csurogni a nadrágom szárában a húszasok, tízesek, s a további érmék a padló felé. Lyukas volt, s az érméktől tovább tágult a pantallóm zsebének lyuka ... Legalább öten hajlongtunk a szerteguruló pénzért. Dinnyefőszezon van. Tudtam, középső fiam menyasz- szonya érkezik hozzánk, s nagyon szereti a dinnyét. Legalább öt-hat kilós volt, amit vettem. Vacsorára pedig lecsót tervezett a feleségem, bevásároltam hát a paprikát és paradicsomot, no és a kenyeret és a tejet is másnap reggelre. Felszálltam a 24-esre a Búza térnél, s elővettem az aznapi Nép- szabadságot, a Földön kívüli lénnyel találkozó buszvezetőt bemutató cikkel. A szatyrok a lábam között, a földön, én meg belemerültem az ufós cikkbe. Egyszercsak nagy kiáltás hangzik elölről: kié a dinnye?! Mondanom sem kell, az enyém volt (pontosabban a középső fiam menyasszonyáé), s már az első ajtónál járt, illetve gurult. Visszakaptam, igaz, lék nélkül. Az az egyik ülés alatt maradt, s nem mertem bemászni érte az ott utazó szép hölgy alá ... Időnként feltűnik a miskolci buszjáratokon egy őrült, vagy félőrült. Én is kifogtam. A 24-esen. Félig üres volt a busz, én egy kettes ülésen foglaltam helyet az ablak mellett. Egyszercsak felszáll egy pasas, odaül mellém, s fennhangon megkérdezi, nem adnám-e át neki a helyem, merthogy ő az ablak mellett szeret ülni... Se előttünk, se mögöttünk senki nem ült a kettes ülésen. Én is csak azért ültem ott, hogy a szatyrokat, örökös kísérőimet magam mellé téve olvasni tudjak. Kattant az agyam, s szinte ösztönösen adtam át a helyem. Elégedett, boldog mosollyal nézett kifelé az ablakon a helyemről, én meg — kényelmesen elhelyezkedve — tovább olvastam, — mögötte. Csak otthon jutott eszembe: vajon mit csinált volna, ha nem adom át neki az ablak melletti helyet ? ... Legemlékezetesebb buszos utazásom tavaly, sajtónapi ünnepségünk után zajlott. A pénzügyőrök pinceklubjában igen jól éreztük magunkat. Nem tudom miért, ám egyszerre csak eszembe jutott tördelőszerkesztőnk, aki ügyeletet tartott a szer kesztőségben. Megsajnáltam hogy ő nem lehet velünk, s anélkül, hogy bárkinek szóltam volna, elmentem érte Rábeszéltem, menjünk visz- sza együtt a sajtónapi bulira, egy fél órára elszakadhat az ügyelettől. így is lett. A pinceklubban már jó volt a hangulat, s én is felhajtottam még egy kupicával afölötti elégedettségemben, hogy Gyula barátunk is köztünk van. Ez lett a vesztem, mert nem sokkal ezután, hazafelé tartva a 24-es buszon elbóbiskoltam. Nem is kicsit, a buszvezető szerint tettem két-három kört a városban. Ez lett volna a kisebb hiba. A nagyobb az volt, hogy elmondtam a feleségemnek. Aki ezután, ha valahol szóba került, hol lakunk, mindig csak ezt mondta: olyan messze, hogy a férjemnek háromszor kell körbeutaznia a 24-es busz- szal a várost, hogy hazaérjen ... —ny—s— Borsodi táj: útban Monok felé. Fojtán László felvétele Kulturális kavalkád MlÉiÍm#§s (Folytatás az 1. oldalról) sorozat, melynek első rendezvénye egy kiállítás megnyitása volt a Papszeren lévő múzeumban. A japán írásművészetet tanulmányozhatják és fotókat láthatnak az érdeklődők e hét csütörtökéig. Németh Lajos művészet- történész megnyitójában többek között elmondta, hogy nem szakembere, ám szerelmese a japán kultúrának. A japán csodának, amely részben a hagyományokban rejlik, a hatalmas nagyvárosi élet és a szentélyek csendjének összeegyeztetéséből, s a tiszta humánum ebbéli környezetben való megőrzéséből adódik. Minamuzika Shingo is köszöntötte a japán hét megnyitójának résztvevőit, elmondta, hogy a hétköznapi japán kultúrát is szeretnék bemutatni, s reméli, hogy e rendezvénysorozat eredményeképpen is fejlődik a barátság és megértés e két nép között. Toya Hiroshi történészt kérdeztem a kapcsolat, s a rendezvény alakulásáról: — A kapcsolat a keleteurópai kulturális fórum elnökén keresztül jött létre. Az első sikeres rendezvény után határoztak úgy, hogy lesz folytatása is. Én akkor ösztöndíjasként dolgozhattam az MTA Történelemtudományi Intézetében, s mivel még nincs túl sok japán aki tud magyarul, kértek, hogy segítsek a rendezésben. Szóltak most is, és szívesen jöttem. Szeretnénk majd más városokban is bemutatkozni, ám csak vidéken. Bu1. A szél már sodorja a hangfoszlányokat, hamarosan ideér a moto- rizált községi „kisbíró”, hozza a híreket. Az első az elmúlt yasárnapi népszavazás előtt hívja ' fel a választópolgárok figyelmét a tudnivalókra. (Ma már • ismerjük az eredményt.) A második hír arról értesíti a község lakosságát, hogy a Miskolci Temetkezési Vállalat koporsóleraka- ta megnyílt. (Nem kell többé a gyász óráiban a távolba rohangálni.) Országos és helyi ügyek: ebből áll az életünk. Ilyen egyszerű ez. 2. Nemhogy hó, de eső se esik. A fagyot meg csak emlékeinkből tudjuk. Július van, nagyon meleg. Igaz, nincs síneket olvasztó forróság. A vonat azért késik. Az utasok morognak. Tíz peirc is idő. Már morogni sincs kedvem vonatos ügyben. Az elmúlt húsz évben annyit áztam, fáztam, koszolódtam, késtem a Magyar Államvasutak vonalain, hogy azt Európa felé haladva csak .szégyelleni lehet. Mi, utasok kibírtunk mindent. És természetesen, időről időre egyre többet fizetünk a menetjegyért. Annyi ígéret, magyarázkodás hangzott már el vonatügyben, hogy jobban tele vagyunk véle, mint a déli busz. Tűrtünk és fizettünk. Talán még bizakodtunk is. Most aztán nézhetünk megint magunk elé. Olvasom egy rádiós műsort ajánló szövegben, hogy számolnunk kell a lehetőséggel: ha ... ez meg amaz nem következik be, akkor „drasztikusan ritkítják a járatokat”. Ismerve a viszonyokat, mi, voMARADÉK naton utazók most biztosak lehetünk valamiben. Abban, hogy ezt az ígéretét a MÁV be is fogja tartani. Mi már — megfizettük az árát... 3. Zajlik az élet a Parlamentben. Ügy tűnik, most már az önkormányzati törvény körüli viharos viták is elülnek. Az egyeztető tárgyalások eredményeként a legnagyobb ellenzéki párt képviselője így nyilatkozik az országos napilapnak. Egyebek között elmondja azt is, hogy: „Nyolc régió kialakítására gondoltunk: hármat az Alföldön, hármat a Dunántúlon, egyet az ország központi részén képzelünk el, a nyolcadik a főváros lenne.” A Dunától „errefelé” mindig is sejtettük, hogy csak gondot okozunk itt jelenlétünkkel. Még a nevünkben nevezésben is. „Arrafelé” sose volt ezzel probléma. Azt mondtuk, hogy Dunántúl és mindenki tudta, miről van szó. A Tiszántúllal, az Alfölddel, az Északiközéphegységgel és mifenékkel. Ezért vagyunk/voltunk mi errefelé bonyolultak. Most is arra gondolok: íme, eljött az ideje a köziga- zítási-eligazítási önigazgatásnak ... Beleborsódzik a gépíró(nő)papír háta... Itt, a Dunántúltól, az Alföldtől, a fővárostól, az ország középső részétől „errefelé”. Zemplén, Abaúj, Borsod környékén. Nézem válogatott ifjúsági labdarúgóinkat. A pipától kezdek nem látni. Mert látom, hogy középcsatárunk ott áll kilencven percen át az ellenfél tizenhatosa előtt, üresen, és nem kap egy használható labdát. Kikapunk annak rendje és módja szerint. Vége. Még bosszankodnék egy sort, de a felismerés megnyugtat. Fiatal és fejlődőképes védőink és középpályásaink nagyon szeretnek egymással játszani; ott hátul, a saját kapunk előtt. Elszívom magamban a békepipát ... 5. A morcosság nem jó tanácsadó. Tényleg le kellene már vetkőznünk a mindennek a sötét oldalát figyelő rossz módit. Erre gondolok, amikor utazunk vissza a Bükk alól, Miskolc nyugati pereméről. A fiatal pedagógusnő mesélte, hogy a közlekedési vállalat „lekapcsolt” innen egy járatot, azon gondolkodik most, hogy kerékpárral fog bejárni a munkahelyére, mert utálja a csatlakozásos várakozást, elpocsékolt időt. Keserűen mondja mindezt. Pedig, ha jól belegondol, a közlekedési vállalat csak a javát szolgálja: hiszen kerékpározni kifejezetten egészséges dolog. összeszorul az ember torka a meghatódottságtól. 6. Zsiványok lopták meg a szegényeknek, rászorulóknak gyűjtött pénzt Budapesten. A Tv-híradó- ban elhangzik a zsebes, rabló, tolvaj „testvérekhez” szóló felhívás: dobják össze azt a pénzt betyárbecsületből. Helyezzék el a templomok gyűjtőládáiban, perselyeiben. Szorongva várom a híreket: melyik templomból tűnik el legközelebb egy-két értékes kegytárgy. Ebben a betyár világban ... (t n. j.) Néptáncbemutató Mezőkövesden. dapestre nem megyünk olyan szívesen, hisz ott úgyis több az alkalom, hogy külföldiekkel találkozzon, aki akar. Ma, hétfőn ,9.30-tól az Ady Endre Művelődési Házban a hagyományos japán gyermekjátékokat mutatják be, délután háromtólA japán biztosítótársaságok címmel előadás és konzultáció lesz. Este fél héttől japán teaceremónia, utána kimonóbemutató, majd nyolctól előadás a japán felsőoktatási struktúráról. „A földnek egy része sem hiányzik már nekem, hanem minden föld, bárhol feküdjék is, diadaljeleimmel van tele” — mondá Mátyás király, s megszólalnak vala a harangok. A diósgyőri vár környéki templomok harangjai. Az egyik kezdi, a másik végzi. Csak szólnak, és szólnak. Ám egyáltalán nem zavaró, sőt szép. Mintha be lenne építve az oratóriumba... — Számolt a harangokkal? — tettem fel a kérdést előadás után Vass Lajosnak, a Mathias rex című oratórium szerzőjének, aki szombaton este vezényelte is a darabot. — Igen. így terveztük már az ősbemutatón, 1971-ben. Bár tu 1 a jüanképpen csak két perc kellett volna, ezt most egy kicsit túllépték. — Hogyan kezdődött az oratórium története? — A miskolciak kértek fel 19 éve, hogy csináljak egy ilyen jellegű darabot. Örömmel vállaltam, rögtön hozzáfogtam a szöveggyűjtéshez. Szerencsére az irodalom eléggé hozzáférhető volt. A mű vezérfonala tulajdonképpen egy csángó népdal, ennék gyökénszerű fordulataiból fejlesztettem ki szinte majdnem minden témát. Érdekesség, hogy van benne egy régi Mátyásról szóló szerb népdal is. Aztán rengeteg Janus Pan- nonius-idézet, magának Mátyásnak a szövegei, és Zrínyi Miklóstól is egy részlet, a Mátyás király életéről való elmélkedésekből. — Néhány verset ön fordított, vagy költött át... — Én inkább olaszul tudok, ám akikor beleástam magam a latin nyelvbe, s természetesen konzultáltam latinosokkal is. S bár voltak másoktól fordításaim, de meg kellett találnom az énekelhető ritmust. — Most Mátyás halálának 500. évfordulója alkalmából került újra bemutatásra a mű. További sorsa? — Szeptember 15-én a Mátyás-templomban adjuk elő. A mostani hangverseny tehát akár jó főpróbája is lehetett a budapestinek. Dobos Klára
