Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-04 / 182. szám
1990. augusztus 4., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 II NÉLKÜL BORSODBAN Remény nélkül — nyolc éve És mit hoz a jövő? A hajdani biztonság szertefoszlott Manapság nem ne• néz az utcára kerülni. Csődöt jelent a vállalat, vagy megszűnik az állás, de hivatkozhatnak ésszerű létszám-leépítésre, gazdasági nehézségekre vagy egyszerre minden okra, esetemként ok nélkül is útilaput kaphatunk. Ügy szokott kezdődni, hogy először elengedik a fegyelmezettlenebbjeit, az iszákosokat, a rosszul dolgozókat, azután utcára kerülnek a betegeskedők, a nyűgösek, az izgágák, később a nyugdíjazhatok és a vállalatnál csak kevés ideje dolgozók. Amikor minden ilyen lehetőséget kimerített a munkáltató, akkor sorra kerülnek azok is, akik esetleg több évtizedet töltöttek a vállalatnál. Egyszóval minden egyes elbocsátást megtudnánk indokolni, ha muszáj. Hogy azután mi lesz a sorsa a dologtalanságra kárhoztatottnak, az már igazán nem a vállalat gondja. Megyénk igen „előkelő” helyet foglal el a munkanélküliek számát tekintve, és félő, hogy a jövőben még inkább előretörünk ezen a nem éppen dicsőséges ranglistán. A munkanélküliek sorából egy olyan emberrel beszéltem, aki nem a mostani divat miatt lett munka- nélkülivé, hanem már nyolcadik éve. Akkor még nem ilyen szelek fújtak. Ha elkezdett valaki bátorkodni, kritizálni, könnyen megkapta a munkakönyvét, és abban különbözött a jelen hasonló sorsú emberétől, hogy még utána is nyúltak, nehogy sikerüljön más munkahelyen gyökeret verni. Cs.-né — (talán nem haragszik, ha leírom) — most ötvenkét éves, már belefáradt minden panaszba, bírósági tárgyalásba, kilincselésbe. De akkor, amikor vállalatánál közérdekű bejelentéseit tette jóhiszeműen, akkor bizony még több ambíció, több lelkesedés volt benne, mint most. — Felfedtem a vállalatomnál a korrupciót, a visszaéléseket, mert autóbuszkalauz létemre is igenigen sokat láttam — mondja az asszony. — Azt hittem, orvosolják a bajokat, helyette üldözés lett az osztályrészem. Próbáltam bizonyítani az igazamat, de egy jól működő gépezet lehetetlenné tett. Hiába írta az újság, hogy a közérdekű bejelentőt mennyire A kormány rövide- 9 sen dönt arról, mi kövesse az újrakezdési kölcsönt, amelyet a közelmúltban függesztettek fel minisztertanácsi rendelettel. A tervek szerint egzisztenciaalapot hoznak létre, amelyből a munkájukat elvesztők számára biztosítanak támogatást valamilyen vállalkozáshoz. Az elképzelések szerint 8 milliárd forint alaptőkével induló alaphoz a pénz egy részét az NSZK kormánya biztosítja. Az erre vonatvédi a törvény, én ezt sehol nem tapasztaltam. Rúgtak rajtam, ahol csak lehetett. En meg a nyilvánossághoz fordultam, attól még dühödtebben támadtak. Jártam Nógrádtól Haj- dú-Biharig. Láttam a visszaéléseket. A közérdekű bejelentésem után kirúgtak. így írja meg, ahogy mondom. Hiába 'kerestem az igazamat. Egy képviselő még a Parlamentben is megemlítette, hogy Borsodban hogyan bánnak a közérdekű bejelentővel, a választ egy országos vezető így adta meg nekem: — Magának három gyereke van. Nem félti őket? Gáspár Sándor meg harmincévi szakszervezeti tagság után azt mondta: „Jöjjön el abból a fekete megyéből.” Az asszony azonban nem ment el, hanem munkát keresett. Pár hónapra nem is eredménytelenül. Pénztáros lett, de csak három hónapig szerződtették. Utána le is út, fel is út. Egy másik vállalatnál a rendészetnél dolgozott, portásként. Azonban túl későn kapta az intelmet, hogy „ne legyen nyitva a szeme!” ... Gondnok volt egy továbbképző táborban néhány hónapig, és szép osendesen kikészültek az idegei. Táppénzre került, és a szerződés lejárta után már irány a munkanélküliség. Ez év január 18-tól munkanélküli segélyből él, hozzáteszi a háromezer forintot a férje nyugdíjához, és — nem nyugszik. Nem nyugszik, mert eltelt nyolc év perben-haragban, gyakran furdalja önvád, hogy talán túlságosan is erős az igazságérzete, hogy betegesen ragaszkodik a kisember, az átlagember makulátlanságához, hogy szintén már-már betegesen haragszik a nagyokra, hatalmasokra, a zsíros posztokon pöffeszikedőkre. ő pedig szeretne gyermekein is segíteni, valami kis nyugdíjat is szeretne elérni, ehelyett a gyerekek dobják össze az OTP törlesztést, nem tudja fizetni a társadalombiztosítás havi 1200 forintját, hogy nyugdíja legyen. Ezért írt még tavaly levelet az igazságügyminiszternek, ezért írta végső elkeseredésében, hogy véget vet az életének, ennék a hivatalosak által feleslegesnek ítélt életnek, mert minek lehet ezt nevezni, kozó megállapodás Antall József miniszterelnök legutóbbi látogatása során jött létre. Eszerint az NSZK 100 millió márkát bocsát az alap rendelkezésére, de ha elfogy, utánpótlásra is lehet számítani. Az alap másik részét a magyar kormány biztosítja. A kormány elképzelése az, hogy az egzisztencia- alap hiteleit a vállalkozók állami javak megvásárlására vehetik igénybe. A pénzt nem közvetlenül kapják majd kézhez, haha már munkára sem Ikell az ember? A fuldokló az utolsó szalmaszálba is kapaszkodik. Így kapaszkodott ez az asszony a faluban, hogy a feleslegesség érzetét maga mellől kellő távolságra hessegesse: jószághízlalás- ba fogott, hátha ez segít a bajon. Először azonban istállót kellett építeni. — Mindent összehazudtunk, hogy hitelt kapjunk — panaszolja — Nézze meg ezt a házat! Egy rendes bútorom nincs. Felvettem százezer forintot tatarozásra, erre-arra, s amikor megkaptuk, megépítettük az ólakat. Van most benne hatvanegy darab malac, hét anyakoca. Januárban vettem 33 ezer forintért három anyakocát, az egyik meddő lett, a másik öt malacot nevelt fel, a harmadik pedig négyet. Szerződést kötöttem a bor- sodsziráki téesszel, ad tápot, darát, csakhogy aki azt is készpénzért vette olcsóbban kapta, ráadásul aki hitelben vette a malacokat, az még átadáskor egy forint ötven fillérrel olcsóbban is adhatta át ki lónként a hízott sertést. Ä tóesznek decemberig (kellene százhetven ezer forintot visszafizetnem — persze hízott jószágban. Ugyanakkor — ők sincsenek valami rózsás helyzetben — csak készpénzért tudnak adni takarmányt, tápot a jövőben. Itt van a sók adósság a fejemen, éjszakákat nem alszom, még a férjemnek sem merem elmondani a sok tartozást ... Pedig valamikor a helyünkbe jöttek, hogy kössünk szerződést jószág- hizlalásra. Azért kapaszkodom. hogy legalább tudnám fizetni ezt az ezerkétszáz forintot havonta, hogy három év múlva — ötvenöt éves koromra legalább egy kis nyugdíjam legyen, év végére Iki tudjam fizetni a téesznak a százhetven ezer forintot, és 2001-re vissza tudjam fizetni majd a százezret az OTP-nek. Ennyi tehát a mindennapi gondokba fulladt ember életcélja a jövő évezred első évéig. Mindezt bizonytalanságban, megkeseredett szájízzel, rettegve éli át minden este és éjjel, a sötét mennyezetet nézve álmatlanul, hogy mit hozhat ez a cudar élet a következő nap reggelén? De a csend nem válaszol, a plafon is néma, melytől csak ez a fénynek híresztelt jövő sötétebb ... nem egy-egy üzlet megkö tésekor ennyivel kevesebbet kell kifizetniük. A törlesztésekből befolyó pénzt a kormány az államadósság csökkentésére használja fel. Az új hitelkonstrukció tulajdonképpen a közelmúltban beszüntetett újrakezdési kölcsönt váltja fel. Talán nem egészen véletlenül, ugyanis számos példa volt arra, hogy az újrakezdési kölcsönt nem vállalkozásokba fektették, hanem sokan a napi szükségleteiket fedezték belőle. ,Ha a Borsod-Abaúj• Zemplén megye a foglalkoztatást tekintve az országban kritikus övezetnek számít, akkor a megyén belül Ózd, ez az északi kohászváros kétszeresen is az, az egyoldalú iparszerkezet, a nehézipar, a kohászat, a'bá- nyászat túlsúlya miatt. Mint ismert, a kohászat és a bányászat válságágazat, a leépítéséről a kormányzat nem mondott le, a térségben több bányaüzemet — legutóbb Farkaslyukat — felszámoltak, bezártak. A kohászatot tekintve, sokak szerint mentőövet jelentett az Ózdi Kohászati Üzemek átalakulása, a külföldi tőke bevonása; ugyanakkor a csőd szélére került a városban néhány kisebb ipari üzem, például a Kontakts és a Debreceni Ruhagyár ózdi egysége. Egyszóval; a hajdani biztonság mára szertefoszlott, a város telítve van feszültséggel, várakozással. — Az elmúlt fél évben tízezren fordultak meg nálunk — mondja Szabó Éva, a megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda ózdi ki- rendeltségének helyettes vezetője —, júliusban pedig 1763-an kerestek munkát, s közöttük egyre több a képzett szakmunkás. Lakatosok, villanyszerelők, hegesztők kapták kézhez munkakönyvüket, ám munkában igen szerény a kínálat, a Putnoki Téglagyár, a malomüzem, valamint a téesz kínál állást, de csak szakmunkásoknak. összesen 127 betöltetlen munkahelyet tartunk nyilván. A prognózis?Sajnos nem a legbiztatóbb. A Kontaktából sokan kerültek utcára, a cég helyzete most sem stabil, úgyszintén bizonytalan a Debreceni Ruhagyár ózdi üzemének pozíciója is. Elodázták a felszámolását, most folynak az egyezkedések a gyár létéről az Ózdi Városi Tanács és a ruhagyár vezetői között. A kritikus övezetekből, Farkaslyukból, Egercséhiből is megjelentek már, és kérik a munkanélküli segélyt, amelyből egyébként júliusban 539-en részesültek, s most újabb százan nyújtottak be kérelmet. Ha már az anyagiakról van szó, elmondhatom, hogy amíg lehetett, 237 fő igényelt és közülük 183-an kapták meg az újrakezdési kölcsönt, s fogtak valamilyen vállalkozásba. Igyekszünk másképpen is segíteni az elhelyezkedésben. Átképző tanfolyamokat szervezünk, a közelmúltban fejeződött be egy tanfolyam, amelyen varrónőket, kőműveseket képeztek ki, jelenleg pedig két tanfolyamon folyik az oktatás fémszerkezeti lakatosok, láng- és ívhegesztők részére. Elmondható, hogy egy jó szakmunkás egymásfél hónap alatt el tud helyezkedni valamelyik ózdi, vagy a város környékén levő üzemben, míg a szakképzetleneknek szinte reménytelen a helyzetük, de akadnak olyanok is, és nem is kevesen, akik tökéletesen elégedettek „státuszukkal”, már mint azzal, hogy rendszeresen felvehetik a munkanélkülisegélyt. Üj munkahelyek teremtését jól segítette az úgynevezett decentralizált fog - lalkoztatási alap, amelyből 100 millió forint került Ózdra. Jó és hasznos pályázatok érkeztek számos vállalattól, üzemtől. Most úgy tűnik, ez is megszűnik. Friss, még nem publikált hír, hogy a kormány felfüggesztette a munkahelyteremtő pályázatok anyagi támogatását. Az ok roppant prózai: az erre a célra korábban megszavazott 5,5 milliárd forint elfogyott. Több pénz pedig nincs. Az információt ottjártunkkor kapta a megyei tanács illetékes osztályától Sebők Ottó, az Ózdi Városi Tanács mun • kaügyi osztályvezetője, aki ebből következően igencsak elkeseredett, mert szerinte egy nagyon jó lehetőségtől fosztották meg őket, illetve az ózdiakat. — Nem értem — mondja —, hogy egy vállalkozásbarát kormány hogyan hozhat ilyen döntést. Bár meg lehet érteni, nem tehetett mást, ha elfogyott a pénz. Egy viszont bizonyos, ez a pénz Ózdon igen kedvező folyamatokat indított el, katalizálta a vállalkozásokat, felébresztette az érdekődést a kisebb vállalkozások iránt, amelyek munkahelyek sokaságát teremtették meg. Maradt ugyan a 100 millióból 20—25 millió forint, de a támogatási stop a hírek szerint augusztus 15- én már hatályba lép, ezért nincs lehetőségünk arra, hogy a szükséges helyi döntés megszülessen, tehát ez a pénz már visszakerül a „nagy kalapba”. Ezt csak sajnálni tudom azért, mert a jó propaganda után több olyan pályázatról tudok, amely összhangban van Ózd és térsége gazdaság- szerkezetének átalakításával. Bár nem átütő, nagy horderejű pályázatok ezek, de mindenképpen azt mutatják, hogy a nehézipar túlsúlya megszüntethető, az emberek ma már nemcsak kohászatban, bányászatban gondolkodnak. Kedvező folyamat indult el Ózdon, ezért jó lenne, ha a foglalkoztatási alap feltöltését a kormányzat valamilyen úton-módon megoldaná és újra megnyitná a csapot, amelyen ha nem is folyik, de legalább csordogál majd a pénz. Összeállította: M. Szabó Zsuzsa, Bekecsi Szabó László, Lovas Lajos, Szarvas Dezső Fotó: Farkas Maya és Laczó József Újrakezdési kölcsön helyett
