Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-25 / 199. szám
1990. augusztus 25., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Az elátkozott aranykincs A római Szent István zarándokházban Otthon — tárol a hazától Az autós közvetlenül az osztrák határ előtt még egyszer tele tankolja kocsiját drága benzinnel, mert odaát majd még drágábbal kell pótolni. Mivel minden határon túlra igyekvő így gondolkodik, irgalmatlanul hosszú a sor a forróságtól lágyuló aszfalton. Aztán ismerős arcok tűnnek fel Szikszóról, Kö- vesdről, Miskolcról. Ugyanannak a busznak az utasai és Rómába tartanak. iKülönösnék tűnhet, de igaz, ugyanezekkel az utasokkal akkor találkozunk legközelebb, amikor ki- sebb-nagyobb kerülők megtétele után a Via del Casaletón az olasz főváros egyik legszebb negyedében éppen a megyéből indult autóbusz mellett találunk helyet, a Szent István zarándokház magas kapuja előtt. A Casa Santo Stefano egy a környék korszerű villaépületei közül, ám nekünk magyaroknak mégis más és a legkülönb mind közül, litt magyarokra lelünk, barátságra, segítőkész honfitársainkra, oltalomra, nyugalomra — mint otthon. Az államalapító Szent Istvánról annyi magasztosan szépet hallhattunk az utóbbi napokban első királyunk ünnepén, ám még ez alkalom sem nyújtott módot arra, hogy elmondjunk mindent kimagasló szervező képességéről. Talán csak kevesen tudják, hogy István előrelátó gondoskodása, amivel népünket a kereszténység nagy családjához kötötte, milyen finom részletekre is kiterjedt. Íme; zarán- dókházákat építtetett a világban járó magyarok számára Jeruzsálemben, Aachenben, Konstantinápolyban, Rómában stb. A befogadás; a szállásadás mellett a Szent István által építtetett zarándokházaikban ellátást is kapták áz oda érkezők. Rómában az eredeti épületet fel kellett áldozni, aminek a történetét márványtábla hirdeti a Szent Péter-bazilika sekrestyéjének falán. Ehelyett kapta hazánk a bazilika altemplomában a Magyarok Nagyasszonya kápolnát. Ám az idők folyamán a zarándokok száma nem csökkent. Hol fogadják őket Rómában, vetődött fel a kérdés. A Szent István Ház huszonnégy éve áll és tízezreknek adott átmenetileg otthont, főleg Magyarországról érkezetteknek, illetve a világ minden pontjáról ide vetődő magyaroknak. Lehetne számolgatni, hány napi járóföld is volt a hajdani zarándokoknak a Kárpát-medencéből eljutni a Tiberis (Tevere) partjára, mindenesetre ma is legalább két teljes napot kell kapaszkodni a volánba még a profi buszvezetőknek is. (Éppen ezért többnyire felváltva vezetnek.) Tartományokon át haladva egy ponton túl valóban az az érzés keríti hatalmába az embert, hogy minden út Rómába vezet és azok is a város szívébe, a Vatikánba, a katolikus keresztény világ központjába. Bármennyire igyekezett Is évszázadok óta gazdagsággal, pompával ellensúlyozni ezt a polgári Róma, az igyekezet legfeljebb arra volt elég, hogy tovább emelje a Vatikán iránti érdeklődést, mintegy szenzációs keretet adva a vallásos áhítatnak. Szerdánként nyolc-tízezer hívőt fogad a pápa és ezt az idei különösen nagy forróság miatt nem a Szent Péter-bazilika előtti, kolonádoktól ölelt téren, az obeliszk körül, hanem egy hatalmas befogadó képességű teremben tartják. A Rómába érkező magyarok itt a Szent István Házban „iratkozhatnak fel” az audienciára, a meghallgatásra. A csoportokról, érkezési helyükről innen tud a Szent Atva. így foglalják azt a köszöntőjébe, amit természetesen személyesen olvas föl az illető országok zarándokainak nyelvén. Részben ezért is nagy a forgalom a Szent István Házban. De nemcsak ezért. Hadd idézzük dr. Kada Lajos érseket, aki ugyancsak a Santo Stefano lakója, akit hivatali munkája naponta a Vatikánba szólít. „A hazaiak számára az első kellemes meglepetés a szíves magyar szó, amely- lyel fogadják őket. Sokat jelent ez az idegenben magát elveszettnek érző honfitársaknak. A másik meglepetést, legalábbis mostanáig az őket rendi ruhában fogadó nővérek okozták. (Mivel 1950 óta a magyar 'tájból eltűntek a szerzetesnők, a Szent István Ház apácáival történő találkozás a legtöbb otthoni vendég, különösen a fiatalabbak számára egy új valóságra, az elfelejtett vagy ismeretlen világra való ráébredést jelentette. E találkozást mélyítette el sokakban a Ház imára késztető, áhítatot sugárzó, művészi kápolnája.” A házat, a kápolnát a művészi tanulmányait Rómában befejező Prokop Péter alkotásai gazdagítják, emelik különösen értékessé. A kápolna oltárában Szent István és Imre herceg, és Szent Gellert ereklyéit helyezték el, amelyék Aachenből, illetve a Vatikánból kerültek ide. Itt a szeretet, az önzetlen gondoskodás légköre olyan meghatározóan veszi körül az érkezőt, amire mindannyian vágyakozunk és évtizedekig azt hisszük, többségünk számára elérhetetlen. S mert nem részesülünk benne, nem érezzük mélységeit, magunk sem válunk alkalmassá arra, hogy másokat így szeressünk. Ezért kell megmerítkezni a segítés, az önzetlenség örömeiben, ami bármilyen korban tanulható és fejleszthető. A Szent István Házat a tisztaság, az áldozatosság jellemzi leginkább. Még ha gondolatban hazánk részévé álmodjuk is, milyen csekély, majd egyedülálló szigete ez a világot járó magyarságnak. Csillagos éjszakákon a forró, lapos tetőről messzire ellátni. Látni a fényben úszó Leonardo da Vinci repülőteret, a Stadio Olimpicót, az Angyalvár és a Szent Péter-bazilika világhírű tornyát, kupoláját. Az őrzővilágító fehér Haza oltára (Victor Emánuel emlékmű) mellett a római sötétben ott alszik a múlt a Fórum Románum romkertje, az ásító colosseumi árkádok szomszédságában. Nagy József A Bodrogolasziban talált aranyak közül hetet a megyei rendőr- főkapitányság páncélszekrényében őriznek. Fotó: F. M. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miskolci Csoport hírei Köszönetét mondunk adományaikért a felsoroltaknak: Dimed Kft., Chinoin Rt. diósgyőri telep, Buda Taxi (Kriston Sándor), Zöldért Raktár Aruház, Patyolat V., Ifjúsági áruház, Borsodi Ruházati Kereskedelmi Rt. Asztalosmunkájukért: Svcrcsok Bajos, Bodnár János, Teodorovits Zoltán, Kakuszi Vilmos asztalosoknak. Kérünk: vízvezeték-szerelést, festést és mázolást, parkettacsiszolást. A tervezett kenyérosztáshoz fuvarozásra lenne szükségünk. Kérjük a lakosságot és a könyvterjesztőket, hogy „A szeretet önkéntesei” című könyv Vásárlásával mint adománnyal segítsék szervezetünket. A könyv Arát jótékony célra fordítjuk. Árusítás a helyiipari kiállításon és vásáron (Sportcsarnok) és az antikváriumban. Keddtől péntekig az arra rászorulóknak tiszta, használt ruhát adunk 9 —16 óra között. Tagjaink a szervezet nevében készpénzt nem gyűjthetnek, minden pénzbeni segítséget OTP-számlaszámúnkon 641-1200- 023789-0 köszönettel fogadunk. Címünk: Miskolc, Árpád u. 126. Telefon: 46-52-008. Segítsen, hogy segíthessünk! Napjainkban, mikor egy- re-másra érkeznek a hírek a környezeti ártalmakról, a környezet szennyezéséről, egyre fokozottabb gondot kell fordítani a meglévő természeti értékek védelmére, mert ha megőrizzük, akkor „unokáink is látni fogják”. Megyénk ilyen természeti értékekben gazdag, s hála a megfelelő gondoskodásnak, ezek szép számmal meg is maradtak. Ilyen például a famatuzsálem zilizi hibrid tölgy, amelyet a botanikusok évezredes fának becsülnek. Vagy pedig Miskolc határában, a Csanyikban található vörösfenyők. A Bükköt járó kirándulók gyakran felkeresik a sá- ly-i Lator vár vidékét. A középkori várrom környezete számos botanikai és zoológiái ritkaság lelőhelye. Különösen gazdag a rovarvilága. S aki már erre a vidékre elvetődött, az nem kerüli el a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozó Hór-völgy— Oszla—Odorvár vidékét sem. A Dél-iBükk talán legszebb és legérdekesebb völgye nemcsak barlangjairól, de változatos, gazdag madárvilágáról is nevezetes. A türelmes turista gyönyörködhet például a kerecsensólyom vágj' a parlagi sas méltóságteljes röpülésében is. Nem sokan ismerik a To- kaj-Bodrogzug tájvédelmi körzet ritkaságait, élővilágát. Ez a terület a közeljövőben az őszi madárvonulás során fontos „madárvár,ta”, pihenőhelye a költöző madaraknak. Akik pedig nem akarnak olyan messze menni, Miskolc határában is sok érdekes, értékes természeti védett területet találnak. — Bajt, szerencsétlenséget hozott ránk az a kánoki arany! Nem tudom, ki rejtette el oda, de legyen átkozott, ha pedig már nem él, porait vesse ki a föld magából ! Bodrogolasziban ma nem akad ember, aki szívesen beszélne a község határában talált aranyakról. A legtöbben még létezéséről sem akartak tudni, mondván, ők korábban hírét sem hallották. Csak akkor szereztek róluk tudomást, amikor a hangosbeszélőn „kidobolták”, hogy akinek aranypénz van a birtokában, sürgősen szolgáltassa be, különben bűn- cselekményt követ el. Egyedül Halász Jánosné, az ügyben érintett Halász Imre édesanyja mondott néhány szót, miután elátkozta a kincs egykori tulajdonosát. öt idézzük ismét: — Tavasz óta beszélték, az egész falu zúgta, hogy valaki, vagy valakik aranyat találtak a Bodrog túlsó partján. Híre járta, már két évvel ezelőtt is vetett a föld ki magából régi pénzeket, s most is a felszínre került néhány arany. Sokan mondogatták, a Kánok-kertben éjszaka fáklya világánál kutattak a kincs után. Júniusban egy vasárnap délutánján jöttek a fiam barátai, hívták az Imrét, menjen velük gombázni. Már akkor olyan rossz érzés kerülgetett, rá is szóltam a fiamra, maradjon nyugton, hiszen éjszakára szolgálatba kell mennie, ö persze nem hallgatott rám. Csónakkal eveztek át a Bodrogon. Egyenesen a Kánokba tartottak. Biztos ezen a délutánon lelték meg az aranyakat. A fiam persze nem szólt semmit. Akkor hűlt meg a vérem, amikor több hétre rá beállítottak a rendőrök és házkutatást tartottak nálunk. Ilyen még nem történt a portán. Ök is arany után kutattak, de nem találtak egy darabot sem. A pénzt viszont föllelték, s magukkal vitték. Lefoglalták, mert úgy tartják, hogy az aranyakból származik. Pedig mi azt a hatvanvalahányezer forintot autóra gyűjtöttük, kölcsönkértünk hozzá. Ezért mondom én, hogy csak bajnak került meg az az arany. i* Bodrogolasziban, közelebbről a már említett Kánok- kertben, vagy dűlőben igazi kincset rejtett a föld mélye. A XV—XVI. századi aranyak — forintok és duká- tok — évszázadokon keresztül pihentek rejtekhelyükön, amíg ebben az esztendőben végre napfényre kerültek. Hogy ki, mikor, és miért ásta el vagyonát, arról csupán feltételezések vannak, ellenben tény, hogy ez a kincs az 1920-as években megtalált kassai aranylelethez hasonlítható. Azt a leletet most a kassai múzeum különtermében mutatják be az érdeklődőknek — a magyar muzeológusok szerint fantasztikus biztonsági intézkedések mellett. — Szívből remélem — mondja Fehér József, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum vezetője — hogy a Bodrogolasziban föllelt aranykincset egyszer teljes egészében kiállíthatjuk, mégpedig itt, Üjhelyen. Bízom benne, hogy a rendőrségi nyomozás eredménnyel jár, s valamennyi arany állami tulajdonba kerül. Valószínűleg nagyon sok víz folyik le a Bodrogon, mire a muzeológus reményei teljesülnek. S egyáltalában nem biztos, hogy a teljes leletet megcsodálhatják a látogatók. Az ügyben nemcsak a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság indított és folytat nyomozást, hanem már az Interpol segítségét is kérték, mert elképzelhető, hogy a Bodrogolaszi határában talált aranyak közül több, vagy kevesebb már az országhatárokon túl van. '* — Lovász Emese régész feljelentését követően — mondja dr. Erdélyi László rendőr őrnagy — július 25- én rendelték el a nyomozást, s még aznap nagy erőkkel vonultunk ki Bod- rogolasziba. Aki ugyanis aranypénzt, vagy más műkincset talál, köteles azt beszolgáltatni. Ha magánál tartja, elköveti a jogtalan elsajátítás vétségét, aki pedig eladja, vagy értékesíti, devizagazdálkodás megsértésének bűntette miatt felel. A helyszínen több tanút hallgattunk ki, akik elmondták, hogy az aranyak híre kora tavasztól terjengett a községben. Általában egyet, kettőt találtak az emberek, gyakran véletlenül. Volt rá példa, hogy belerúgtak egy rögbe, s abból kifordult egy szépen csillogó arany. Mindenkinek illik tudni, hogy az így talált kincsekkel nem rendelkezhet a sajátjaként. A kihallgatások során jutott el hozzánk az információ, amely szerint nemcsak egykét darabos, hanem jóval nagyobb mennyiségű kincsre is bukkantak néhányan. Ekkor halaszthatatlan nyomozati cselekményként házkutatásokat rendeltünk el. Végül eljutottunk a koronatanú személyéhez, Orosz Lászlóhoz, aki traktoros, de alkalmanként mint révész dolgozik a Bodrogon. Kiderült, egy-egy aranyat már korábban is talált a Kánok- dűlőben, de június 17-én kivételes szerencse mosolygott rá és két társára, ha ezt szerencsének lehet nevezni. — Délután öt órakor — vallotta Orosz László a rendőrségen — S. Csaba fiatalkorú és Halász Imre jött értem motorral, hogy menjünk át a Kánokba és kezdjünk el ásni az aranyak után a romház környékén. A motorra akkor már ráerősítettek két kapát. Egy szerszámot én is magamhoz vettem és csónakkal a Bodrog túlsó oldalára eveztünk. A romház közelében, egy olyan háromméteres körzetben láttunk hozzá a munkához. Először két aranyat fordított ki a kapa, amin összeszólalkoztunk, mármint, kié legyen. Aztán folytattuk az ásást. Szerencsénk volt. Egy- re-másra fordultak ki a rögökből az aranyak. A pénzt egy helyre gyűjtöttük. Már ekkor megállapodtunk, hogy igazságosan megosztozunk rajta. A rendőrségi vizsgálat szerint a három kincskereső ekkor összesen 134 aranyra bukkant. Szétosztották egymás között, s megfogadták titokban tartják szerencséjüket, ám a faluban rövidesen híre ment a leletnek. * A szövevényes történet itt újabb fordulatot vesz. Dr. Bállá György rendőr alezredes, a nyomozás vezetője: — A vizsgálat jelenlegi adatai szerint Orosz László összesen 57 darab aranyat talált. Ebből 42-t átadott a múzeumnak. A maradék 15- ből 6-ot elajándékozott, míg 9-et, darabját 13 ezer forintért az orgazdáknak eladta. Halász Imrének 45 aranya volt. Azt állítja, hogy ebből 20-at elvesztett, a másik 20-at egyenként 10 ezer forintért értékesítette, 5-öt pedig egy budapesti régiség- kereskedőnek adott el. S. Csaba „leltárja”: nála összesen 45 arany volt. Ebből :lil-et elvesztett, 13-at leadott a tanácson, míg 20-at egyenként 5 ezer forintért eladott. A kincskeresők vallomása és más adatok alapján jutottunk el a két orgazdához, Együd László és Jászai Gyula miskolci lakosokhoz, akiket előzetes letartóztatásba helyeztek. Tagadják ugyan, de a vizsgálat szerint ők az orgazdák. Náluk, illetve a budapesti régiségkereskedőnél egyaránt házkutatást tartottunk, az aranyakat sajnos már nem sikerült megtalálnunk. Nemzeti kincsről van szó, ezért kérjük ezúton is a lakosság segítségét. Szeretnénk, ha a rendőrségen jelentkezne annak az UG-s rendszámú Zsigulinak a sofőrje, aki Jászai Gyulát a kocsival többször is Bodrogolasziba szállította. Öt tanúként szeretnénk kihallgatni. Ugyancsak a nyomára szeretnénk bukkanni annak a két férfinak, akik román rendszámú Daciával közlekedtek Miskolcon, és egy salzburgi dukátot eladtak, de feltehető, hogy további nyolc-ki- lenc még náluk van. Ök azt állítják, hogy a pénz egy erdélyi leletből származik, de véleményünk szerint azok az aranyak is Bodrogolasziban kerültek elő a föld alól. Ezenkívül néhány napja az Interpol segítségét kértük, mert alapos a gyanú arra, hogy a leletből származó pénzeket megkísérelték az országhatárokon kívülre juttatni, vagy már ki is vitték, és ott megbízottak útján értékesítették. XJdvardy József
