Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-24 / 198. szám
1990. augusztus 24., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Mindenki panaszkodik Az elnöki látogatás epizódjaiból A közelmúltban megyénkben, pontosabban megyénk Károm ipari üzemében járt Oöncz Árpád köztársasági elnök. A leninvárosi és diósgyőri látogatás az országjáró körút újabb ismeret- és tapasztalatszerző állomása volt. A munkásokkal való személyes találkozások, az őszinte hangvételű beszélgetések során kevesebb szó esett termelési mutatókról, százalékokról, annál több a munkáséletet meghatározó kevés kedvező és nagyszámú kedvezőtlen jelenségről. Göncz Árpád ezekről közvetlen benyomásokat szerezhetett. Ezekről és az elnök spontán véleményalkotásáról közlünk most néhány epizódot nem sokkal a látogatás után. hogy a sors, a véletlen őt ds a jövő gyárába hozta. A BEFOGADÓ MIKROVILÁG Kalauzolták a vendéget Baráky Irina munkahelye felé az üzem vezetői a rvK-toan, de az is lehet, hogy a tervezett útról letérve bukkant következő beszélgető partnerére a gyárban Göncz Árpád. Ha erős a jószándékú érdeklődés, ha gazdag .a mondanivaló, hamar kialakul a bizalmon alapuló kommunikáció. Ilyenkor egyiik felet isem zavarja a fényképészek villogó v alkuja, .a tévések fényözönt zúdító reflektora. Nyitott gesztusok, tekintetek, őszinte szavak: — Két éve jöttünk Nagyváradról és itt befogadtak minket. Egy műszakban dolgozom a férjemmel, rendesen keresünk, becsületes megélhetést találtunk itt a család számára. (Két gyerekünk van és a munkahelyünk, ez a tiszta, korszerű üzem egy más minőségű jövőt ígér a számunkra. — A munka csak egyik része az életünknek — így a továbbra is diszkréten érdeklődő Göncz Árpád. — Nézze elnök úr, nekünk az ,is megadatott, hogy jó szellemű emberek közé kerültünk. A munkás, ha van dolga, ha kereshet, jóban van a világgal. Ha ezt a pénzt egyre nehezebb beosztani, még akkor is jobb a helyzetünk a bizonytalannál ... SZÉPEN FORMÁLT SZAVAK Kézfogás, bemutatkozás, pár udvarias szó, majd egy hirtelen jött röpke szünet. Aztán megint a vendég, Göncz Árpád kérdezett: — Nem sértem meg, ha azt szeretném tudni, honnan 'került ide a gyárba? Nem Erdélyből? Mosoly és ugyancsak szépen formált szavakkal érkező válasz a másik oldalról: — Már hogy sértene, ép- penhogy megtisztel vele az elnök úr. Igen, erdélyi székely vagyok — egészíti ki az eddigieket Székely 'István, aki 19&8 szeptemberében lépte át a határt és ^géplakatos szakmával itt vállalt gépkezelői munkát, talált magának megélhetést, hozzá jószándékú munka- ! társi kört a TVIK-ban. Tizenhármat visz haza tisztán, de elégedettségét nem ezzel méri, hanem azzal, Szüneteltetik a téglaégetést a sárospataki téglagyárban. Az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipar.i Vállalat — mivel a teljesen elavult technológiai berendezés és a rendkívül nehéz fizikai munka miatt nem áll rendelkezésre megfelelő munkaerő — most új szerepkört talált az üzemnek, többek között azért is, hogy a csekély foglalkoztatási lehetőséget nyújtó térségben gondoskodjanak a gyár törzs- Sárdájáról, foglalkoztatásáEgy fiatal munkásnak ez is fontos, ha a holnap terveit forgatja magában ... VILÁGCÉGEK ÉS AZ ÁRPRÓBA Ügy alakult, hogy a TVK- nak egy évvel előbb ki kell állnia azokat az árpróbákat, amelyek a többi hazai nagyüzemet csak később óriik majd utol. Az alapanyag világpiaci áron való beszerzése komoly „edzést” jelent vezetőknek és veze- tetteknek egyaránt. Mert nincs az a fillér és forint, amelynek könnyű „elherdálása” fölött itt bárki kéz- legyintéssel túltehetné magát. A jónevű, magas színvonalon termelő TVK iránt most a privatizáció hajnalán több nagy cég érdeklődik a világból, hiszen a .szakma a legjobbak .között tartja számon őket. A vezetők hozták szóba: azt hallani, hogy el akarják adni a TVK-t, bárkinek, akinek pénze van. Ha ötszáz kilométerrel nyugatabbra lennének, a vegyipari óriás a dupláját érné a vevők szemében. Kérdés nincs, hogy miért, a tekintetekből érződik, minden résztvevő tudja, mire gondoljon. De nem lehet az eladás a közvetlen cél. Az egyszeri árusításból, ha bármilyen jól sikerült is, a pénz részben az állam kasszájába vándorol. A vevő nem törekszik arra, hogy a tőke termeléssel történt visszavétele után is modern üzem maradjon mögötte. De ha szakcég közeledik, nem feledkezik meg a jövő építéséről sem. — A gyár jövője pedig az itt dolgozó munkások jövője is egyben — így az elnök, aki ily módon a szakcégökre szavaz. PANASZOK, VÁDASKODÁSOK, HISZTÉRIA — Van-e, előfordul-e valahol párt vetél kedés a vállalati munkástanácsok választásánál? — kíváncsiskodott Göncz Árpád a borsodi üzemekben. A som- mázatból az derült ki, nincs, de azért előfordultak más vélekedések is. — Nálunk most mindenki panaszkodik, vádaskodik és sokan úgy hiszik, nagyobb ról, megélhetéséről. Különböző termékek — amelyek ugyan nem tartoznak szorosan a téglaipar profiljába — gyártása mellett elárusítótelepet is létrehoztak, ahová a termelőüzemekből szállítják a különböző gyártmányokat, a téglát és a cserepet. Mint Mátó Gyula kereskedelmi és műszaki igazgató elgondolásukat körvonalazta, a piaci munka kiszélesítésével így is. közelebb kívánnak kerülni a fogyasztóhoz, azaz az építkezőkhöz. Fonhangsúlyt kap mindez, ha valamilyen párt színeiben teszik — hangzott el többek között. Az elnök ehhez kapcsolódva mondta: ezernyi keserű levél várja otthon is az asztalán. Gondolatban már ki is írta: csapbőrözést nem vállalok. De hasonló gondolatokat indítanak el benne a hamis telefonszámlákra való utalások, a hivatali padkázások keltette indulatok. — Erkölcsileg is tönkrement az ország, ebből a panaszáradatból arra lehet következtetni, hogy beteg a társadalom, sehol sem látják el tisztességesen a munkájukat, és csapnivaló a szolgáltatás. Sérti az embereket a modortalanság, a kioktató hangnem, a pök- hendiség, az üres rátarti - ság. Hadd ne soroljam! Ennek akkor lesz vége, ha mindenütt, mindenki tőle telhetőén a legjobban elvégzi a feladatát, azt, amire vállalkozott. Kulminál a hisztéria, az áskálódás, mocskolódás. De ez is lefut, reméljük, mielőbb, mint ahogyan most már a sajtóban erre már alig van vevő... A HÍRVIVŐ A LUDAS? Az egész napos borsodi látogatás során többször is felbukkant a sajtó szerepe egy-egy pillanatra, amikor munkahelyi vezetők elmondták, a megjelent cikkek aláásták a vállalat hitelét, lejáratják a közvélemény előtt a szorgos kollektívát, sőt, egyes cikkeik egyenesen a bizalomvesztés útjait kövezik. Mert, mint mondták, az inkriminált írások valóságtartalmával nem tudnak vitatkozni, csak az a baj, hogy egyáltalán megjelenhettek. A régi reflexek íme: nem az a gond, hogy egy gyár az objektív piaci okok (hadi- üzemi termelés visszaesése) következtében képtelen a nagyértékű megrendeléseik helyébe új, a világpiacon is kapós terméket produkálni, ötvenéves átlagéletkorú gépeken ez nem is könnyű, hanem az, hogy erről őszintén szól a sajtó, hogy mindezt a nyilvánosság elé tárja. Tehát nem a vereséggel van a baj, hanem a hírhozóval ... Amiről nem beszélünk, az nincs is jelen? Talán egy előbbre mutató politika szele kiszorítja majd e fájdalmas sóhajokat a Kárpát-medencéből. Menynyire más volt, amikor oda lehetett még szólni a sajtónak, le lehetett inteni, meg lehetett regulázni, büntetni, hogy hadd tudja csak, hol a helye a társadalomban jóval a vezető politikai elit mögött! Göncz Árpád bölcsen napirendre tért a bírálatok fölött, és a lényegre figyelt. Nem a vádaskodásokra, a diagnózis keresésére hívta fel az együttlévőket tosnalk tartják, hogy Sárospatak és vonzáskörzete mellett a Bodrogköz igényeit is kielégítsék. A sárospataki telephelyen, a „téglagyárban” az építkezni szándékozó valamennyi szükséges anyagot beszerezhet. A megvásárolt termék árát a helyszínen befizeti és már viheti is az árut. Ezáltal nemcsak a sok utánjárástól, de a nagyobb távolság miatti nagyobb szállítási költségtől is megkímélik az építkezőt, akinek minden fillér számít. A sárospataki elárusítóhelyen a vállalat hat üzemében gyártott kisméretű és hőtakarékos tégla, a tetőfedéshez szükséges cserép, tehát a gyártott mintegy tucatnyi gyártmány beszerezhető. Továbbra sem érkezik az éltető eső. Néha felhők gyülekeznek biztatóan, hullik is itt- ott pár csepp, de talán le sem ér. Egymást követő két télen nem hullott hó, de már évek óta kevesebb a csapadék □ Súlyos, kemény szavak egy levélből: „Én, a Diósgyőri Gépgyár egyik alkalmazottja vagyok. Elég sokat tapasztaltam, keserű szájízzel tudomásul vettem az elmúlt évek nehézségeit, de vártam a változást. Ezzel szemben, amit most ebben a válságos helyzetben a gyár jelenlegi vezetősége meg mer tenni, ezt már a tisztességes ember nem tudja elviselni Akkor, amikor a dolgozók teljes létbizonytalanságban élnek, és rettegve várják, hogy mikor kerülnek az utcára — hiszen köztudott, hogy a gyár csődeljárás alatt áll —, a vezetők, prémium címszó alatt, a vállalati pénztárból nehéz ezreseket vesznek fel. Csak egy pár adat: csoportvezetők, nettó 10—15 ezer forint, osztályvezetők 20—25 ezer, főosztályvezetők és gyáregységvezetők kb. 50 ezer forint körül. A magasabb vezetők számára a papír már nem bírja elviselni az összegeket. A beosztott dolgozók kapják az asztalról elhullott morzsákat, nettó 500—1000 forintig terjedő koldusalamizsnát. Felvetődik a kérdés: miből, milyen alapon fizetik ki ezeket az ösz- szegeket, amikor hetek óta azt várják, hogy beindul a csődeljárás. Nem volt nyereséges a gyár, már évek óta veszteséggel zár. Hogyan engedhetik ezt meg maguknak, ki az, aki ilyen helyzetben meg meri ezt tenni?” A levelet a Magyar Demokrata Fórum miskolci szervezetének címezték, másolatot mi is kaptunk belőle. Korábban, nem is oly régen az (egykori) MSZMP nagyhatalmú bizottságai kaptak hasonlókat. Hiába, nincs új a Nap alatt. És abban sincs, hogy a levelet nem írták alá. Mondván: „...sajnos, még mindig félni lehet a megtorlásoktól”. * A kérdés azonban kérdés: — Igazak a leírtak? Nem elég, hogy igencsak mozog a talaj a Diósgyőri Gépgyár alatt, hogy a vezérigazgatót egyesek leváltották, az illetékes tárca vezetése meg cáfolta a hírt, hogy több száz milliós veszteséggel küzdenek, most még ez is? Takács Istvánná, a vállalat személyzeti és munkaügyi főosztályának helyettes vezetője dossziékkal, pénztákelleténél. Az idei nyár pedig rekordmelegeket, perzselő, pusztító szárazságot hozott. Számítások szerint országosan már legalább húszmilliárd forintra tehető a mezőgazda- sági kár. Mondják: minden ri kivonatokkal érkezik a beszélgetésre. Igazolni, bizonyítani. — Szóval: igaz a levél? — Mármint az összegek? Végezetül, igen ... — Jó, akkor haladjunk sorrendben: mindenki tudja, veszteséges a cég, és mégis prémiumot fizetnek. Miért, miből, kinek? — Először a miértre: a vállalat decentralizált, önálló gyárak, gyáregységek, főosztályok dolgoznak nálunk. És bár az egész Digép fölött lebeg Damoklész kardja, vannak olyan önálló egységek, amelyek tervükhöz képest teljesítették az eszköz- arányos nyereséget, tehát jól, kiemelkedően gazdálkodtak. Csak azért, mert a cég kátyúban van, sújtsuk azokat is, akik húztak? Nem lenne tisztességes. Igenis a többletmunkájukat, a nyereségüket ösztönözni kell... Szerintem legalábbis... — Következhet a másik kérdés: a veszteségből miképp lehet jutalmazni. Miből futotta? — Az éves bérköltségben a prémium is benne szerepel. Az összlétszámúnk a tervhez képest négyszázzal kevesebb, bérmegtakarítás innen is adódik. Tehát erre volt pénzünk, lett volna több is, de hát azokban a gyárakban dolgozók egy fillért sem kaptak, akik a veszteséget felhalmozták. — Ezzel már rátértünk a harmadik kérdésre: kik kaptak pénzt, és mennyit? — A szerszámgépgyár, a melegen alakító gyár, az egyedi gépgyár vezetői, beosztottjai, dolgozói egyáltalán nem kaptak prémiumot. Az általános gépgyárban, a szivattyúgyárban, a szerszámellátó gyáregységben, az üzemfenntartóknál, a vállalkozási főosztálynál és a központi szerveknél volt prémiumosztás, különböző mértékben. A gyárigazgatók, gyáregységvezetők negyedéves szintű prémiuma a bruttó havi alapbér 150 százalékát tehette ki, a főosztályvezetők, főmérnökök, önálló osztályvezetők, a központi szervezetek igazgatói a havi alapbér 120 százalékát kaphatták, 110 százalék, illette meg az osztályvezetőket, üzemvezetőket, irodavezetőket, 100 százalék pedig a művezetőket, csoportvezetőket. Hozzáteszem: az első negyedévben senki sem kapott prémiumot, csak az első napsütéses perc sok millióval tetézi ezt a kárt. A gyep elszáradt, a föld szétrepedezett, a folyók, tavak leapadtak. Felvételeinken az aszály arcából mutatunk be néhányat. (Fotó: Laczó József) fél év eredményei alapján fizettünk azoknak, akik nyereséggel hozták tervüket. — Konkrétan, hallhatnánk néhány számot? — Az általános gépgyár vezetője 48 ezer 600 forintot vehetett fel, az üzemíenn- tartó gyáregység vezetője 118 800 forintot kapott bruttóban. Féléves munkájáért. Azért mondtam, hogy a levélben leírt számok végezetül megfelelnek a valóságnak. — És a dolgozók koldusalamizsnájáról mi a véleménye? — A szerszámellátó gyáregységben az első fél évben nem egészen félmillió forintot fordítottunk ösztönzésre. — Ez hány ember között oszlott fel? — Cirka háromszázan dolgoznak ott... — Ez akkor fejenként mondjuk, 1400 forintot jelenthetett. Tessék mondani: az ottani gyáregységvezető mennyit kapott? — Egy pillanat: bruttó 78 ezer 300 forintot. — Égbekiáltó különbség, nem? — Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a vezető munkaideje nem napi nyolc óra, őt a túlmunkáért nem fizetik, és egyéb juttatást sem kap, kaphat hóközben ... — Mindenesetre, ezzel nem győzött meg. Egyébiránt a dolgozóknak volt fogalmuk a prémiumfeltételekről? — Feltételezem, igen. Ugyanis a gyár vezetése a szakszervezeti bizalmi testületet tájékoztatta erről, ott és akkor semmiféle kifogással nem éltek. A bizalmiakon keresztül pedig elvileg mindenkinek tudnia kellett arról, hogy ki, milyen feltételekkel, mennyi prémiumhoz juthat. — Végezetül még egy kérdés. Mi van azokkal a pénzekkel, amelyeket a papír már nem bír elviselni. Magyarán: mennyit kapott a vezérigazgató, mennyit a helyettesek? — Semmit sem. Egy fillért sem. A vezérigazgatónak prémiumot a minisztérium javasolhat, a helyetteseknek meg a vezérigazgató. A Digép, mint nagyvállalat, veszteséges. Ezért nem jár jutalom ... Illésy Sándor Nagy József Pataki téglások Sokoldalú gyár Egy névtelen levél nyomában Mennyi prémiumát veit fel a Digép vezetése?
