Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-23 / 197. szám
1990. augusztus 23., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 A segédedzői tanfolyamra Szeptember 3-ig.. lehet jelentkezni. A Borsod Megyei Sportszövetségi és Rendezvény Iroda segédedzői tanfolyamára azoik jelentkezhetnek, akik középiskolai érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek, betöltötték 18. életévüket, büntetlen előéletűek és sportversenyzői múlttal rendelkeznek. .Az elméleti képzés októberben kezdődik és 1991. áprilisában fejeződik be. Az önköltséges tanfolyam díja 3000 forint. Bővebb felvilágosítással az iroda munkatársai szolgálnak (Miskolcon, a Széchenyi u. 103. szám alatt). Biikkszentkereszten... edzőtáboroznak augusztus 24—28. között a Miskolc Városi Labdarúgószövetség játékvezetői. A hagyományos eseményen a síposok elméleti és fizikai felkészültségükről adnak számot. Temesvári kiesett A New Jersey állambeli Mahwahban zajló női teniszverseny második fordulója, pontosabban a svájci Manuela Maleeva legyőzése megoldhatatlan feladat volt Temesvári Andrea számára. A magyar teniszező a verseny ötödik kiemeltjétől 6:2, 6:2, arányú vereséget szenvedett. Tenisz ÉGSZI Szilva Kupa Három napon keresztül pattogott a labda a vasgyári tenisztelepen, ahol az ÉGSZI Szinva Kupa országos amatőr pontszerző teniszversenyt rendezték meg. Az első alkalommal kiírt viadal sikeresnek minősíthető, ugyanis népes mezőnyök álltak rajthoz, az időjárás kedvezően alakult, s a résztvevők azzal búcsúztak, hogy jövőre újra szívesen eljönnek. Eredmények, férfiak, A- kategória: 1. Domsics (Debrecen), 2. Bölkény (Eger), 3. Tornyai (Miskolc) és Szabó F. (Eger). B-kategória: 1. Molnár (Özd), 2. Farkas J. (Miskolc), 3. dr. Szentkirályi és Palchuber (mindketten Debrecen). Férfi páros: Domán, Bölkény (Eger)' 2. dr. Mészáros, Tornyai (Miskolc), 3. Szabó, Korsós (Eger). Nők: 1. Orosz (Miskolc), 2. dr. Péterfi (Debrecen), 3. Vojtkó és Kadensz- ky (mindkettő Miskolc). Atlétaként kezdte, súlyemelőként futott be Beszélgetés Fodor Emesével Havelange Gdanskban Joao Havelange, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, 40 perces találkozón vett részt Lech Walesával, a Szolidaritás vezetőjével. A brazil sportvezető a Gdanskban zajló Szolidaritás Játékok sporteseményeinek megtekintésére érkezett a lengyel városba. A többnyire zárt ajtók mögött lefolytatott eszmecserét követő sajtótájékoztatón a FIFA első embere kifejezte reményét. hogy Lengyelország eljut az 1994. évi labdarúgó-világbajnokság döntőjébe. Walesa válaszul elmondta, hogy szeretné Kazi- mierz Gorskit a nemzeti válogatott élén látni, mert a sikerszakember személye garancia lehetne a gyors eredményekre. Gorski, aki 1974-ben bronzéremre vezette csapatát a vb-n, egyébként szintén jelen volt a saj tótájékoztatón. A Kanári-szigeteken — Santa Cruz de Tenerifén — tartották meg a női súlyemelő Euirópa-toajnakságot. Az 52 kilósok mezőnyében Fodor Emese (Ózdi Kohász) összetettben 127,5 fcg-mal hatodik lett. Szakításban 52,5-tel tizedik, lökésben 75-tel negyedik helyezést ért el. — Elárulná, hogyan jut eszébe egy hölgynek a súlyemelés? Hiszen ez minden, csak nem a kisasszonyok sportja ... — Felelhetném azt is, hogy a teljes egyenjogúság jegyében miért ne emelhetnénk súlyt? — A nők 99 százaléka azért inkább a labdajátékokat, vagy az atlétikát, az úszást, a tornát, a teniszt, a vívást, a kajakot választja. — Ez vitathatatlan. A kivétel azonban erősíti a szabályt. — Mikor ismerkedett meg a sportággal? — Két esztendővel ezelőtt, 16 éves voltam. — Besétált a súlyemelőcsarnokba és szerelést kért? — Ez így túl egyszerű lett volna. Az én történetem mesébe illő. Szalonnát sütöttünk, forgattuk a nyársat és közben azt hallottam, hogy milyen szép sikereket érnék el az ózdi súlyemelők, aztán a hölgyek is bontogatják „szárnyaikat”. Hirtelen kedvet kaptam. Nem sokkal később a teremben csináltam egy-ikét gyakorlatot. Azt nem mondhatom, hogy jól ment, mégis megfogadtam: azért is megmutatom. Szóval megragadtam. Az elején nagyon furcsa volt. Elvégre egy atlétának nem könnyű súlyemelővé „vedlenie”. — Atléta volt? De hiszen az előbb arról győzködtem ... —• Igen, belekerültem az 1 százalékba. Az ifjúsági aranyjelvényes szintig jutottam. Amolyan szépreményű sportolóként jegyeztek. — Milyen ágon barátkozott a „királynővel”? — 100 és 200 sprinten, aztán 80 gáton. — ... és miért vesztek össze? — Szó sincs erről. Az élet szólt közbe. Motorbalesetet szenvedtem, olyan sérülést szereztem, hogy az orvos azt mondta: menő futó nemigen lesz belőlem. Fodor Emese siakitógyakorlat közben — Emlékszik még a kez- dösúlyára? —< Természetesen. 30 kilót szakítottam, 45-öt löktem. — Nekem a húsz is megártana ... — Előképzettség nélkül nem megy. Ugye ismeri azt a mondást, hogy minden sportág alapja az atlétika?! Sikerült elsajátítanom az alapokat. — Most mennyi az egyéni legjobbja? — Hatvan és hetvenhét és fél. — Hányszoros válogatott? — Kétszeres. A budapesti Ergonett Kupa után jött az EB-szereplés. — örült-e hatodik helyének? — Igen. Indulásnak nem volt rossz a pontszerzés. Az pedig már más kérdés, hogy 10 kilóval maradtam el egyéni legjobbomtól. — Milyen emlékeket őriz majd Teneriféről? — összességében csupa kellemeset. Szép számú közönség előtt versenyeztünk, a spanyolok elhalmoztak miniket ajándékokkal. Kaptunk táskát, pólókat és több, kisebb-nagyobb apróságot. A tájról, a környékről pedig annyit: ilyen csodálatos helyet életemben nem láttam. — Mire nem gondol szívesen? — Még ma is hihetetlen számomra, hogy az EB-n nem digitális mérleggel „mázsáltak” minket, hanem egy ósdi, csiki-csuki szerkezettel. Mivel testsúllyal kaptam ki az előttem lévőtől, a kisördög azóta sem alszik ... Néha úgy mértek, mint a húsboltban, vagy a piacon. — Sok gratulációt kapott? — Igen. Ózdon ismernek, megállítottak, érdeklődtek. Mindenkinek elmondtam, hogy köszönettel tartozom mesteremnek, Fekete Józsefnek, klubomnak, az Ózdi Kohász SE-nek, aztán Petrenko János országgyűlési képviselőnek, a Pekó Művek tulajdonosának, aki szponzorként sietett a segítségemre. Nélküle itthon maradtam volna... — Egy világversenyt megjárt sportolóról feltételezhető, hogy hiányosságai nincsenek ... — Azt mondják, hogy erős és gyors vagyok, technikám pedig sokat javult. Legutóbb, még a tatai edző táborban minden mozdulatomat videóra vették. A visszajátszáskor kiderült: szinte nem is rontottam. De félre a tréfát, egy súlyemelő sohasem mondhatja, hogy mindent tudok. A pillanatnyi forma, idegállapot, koncentrálás ... — Szorgalmas? Bírja a megpróbáltatásokat? — Naponta kétszer gyakoriak, délelőtt és délután is tréningezem. A mesterem szerint nincs velem különösebb gond. — Végezetül bemutatná az olvasóknak a civil Fodor Emesét? — Már kikerültem az iskolapadból, gyors- és gépírói végzettséget szereztem. Az Ózdi Kohász SE sportállású „munkatársa” vagyok. Kolodzey Tamás Elhunyt Kiss László Akik az elmúlt évtizedekben a sportéletben tevékenykedtek, azok előtt ismerősen cseng Móré József testnevelő, majd szakfelügyelő neve. A sportot, elsődlegesen a diákok sportját önzetlenül szerető, s azért áldozatosan tevékenykedő sportember élete ritka jubileumhoz érkezett. A sokak Józsi bácsija 50 éve szorgoskodik megyénkben az ifjúság színvonalas testkultúrájáért. E jubileum kapcsán beszélgettünk a már nyugdíjas, de még mindig aktívan tevékenykedő, lélek- c ben örökifjú sportemberrel: — Már gyermekkoromban kapcsolatba kérültem a sporttal, atlétizáltam és fociztam. Amikor a sárospataki tanítóképzőbe kerültem, aktív versenyző lettem. Itteni tanulmányaim végén, V. éves koromban én lettem az iskola sportkörének elnöke. Viharos választások után nyertem el ezt a tisztet, mert akkor elképzelhetetlennek tartották, hogy egy református intézményben katolikus vallású legyen a vezető. Ezért háromszor megismételt választás után foglalhattam el az elnöki széket. — Sok évtizedes tapasztalatok alapján milyennek ítéli meg az akkori diáksportot? — Tény, hogy a tanulás volt a meghatározó, az elsődleges, de nagyszerűen lehetett mellette sportolni is. Sokoldalú volt a sportélet, nem volt holtidény. A KI- SOK-bajnokságok, az iskolák közötti párosviadalok mind lehetőséget jelentettek, élményt nyújtottak. Csak érdekességként: az iskolában akkor jéghoki osztálybajnokságok voltak, ma országosan is vegetál ez a sportág... — Hol kezdte a tanítást? — Sajnos, a háború vihara engem sem került el, négyszer sebesültem, s 1946- ban kerültem haza. Ócsaná- loson kezdtem tanítani, majd Miskolcra kerültem, a Nagyváthyba. Bábáskodtam az úttörősport megszületésénél, majd szerveztem az általános iskolák sportját. A mostoha körülmények ellenére a mostaninál sokkal nagyobb érdeklődés és aktivitás volt az akkori fiatalokban. A röplabdázást úgy honosítottuk meg. hogy a rendőrségtől kapott rossz labdákból mi varrtunk „újakat”, egy kötél helyettesítette a hálót, „sínen” volt minden. Később lett háló is, és a lelkesedés révén több élvonalbeli versenyző nevelődött fel. — Szakfelügyelői tapasztalatai? — A testnevelők hozzáállását mindig és mindenütt nagyon jónak találtam. Ami Problémát jelentett, hogy az én megítélésem szerint az illetékesek nálunk soha nem foglalkoztak a jelentőségének megfelelő mértékben a diáksporttal. Sokáig központilag irányított diáksport nem volt, én becsületbeli ügyemnek tartottam annak szervezését. — Mi a véleménye a sportiskoláról? — A miskolci városi Sí tevékenysége hasznos és eredményes volt. Lehetővé NB I-ben 154, a második vonalban 80 találkozón szerepelt, egy alkalommal tagja volt a B-válogatottnak. A diósgyőri örökranglistán a 15. helyet foglalja el. 1968-ban fejezte be aktív pályafutását, majd edzős- ködni kezdett. Utolsó útjára augusztus 24-én, 11 órakor kísérik a diósgyőri temető ravatalozójából, a református egyház szertartása szerint. tette a tehetségek felkutatását, s azok nevelését. Csak az atlétikát nézve Pallayné, Stoll Loránd, Szabó Zsolt válogatottak lettek. Az idő azt igazolta, hogy kár volt — tiltakozásunk ellenére! — a DVTK-ba beolvasztani a városi Sl-it. Igaz, akkor ki is nyilatkoztatták, hogy az iskolai sport nem képezheti a magyar élsport utánpótlási bázisát. Az illetékesek rágódnak most ezen, pedig a városi Sí újraélesztése nem vissza-, hanem előrelépést jelentene. Példa rá Debrecen és Pécs. — Milyennek ítéli meg most a diáksport helyzetét? — Kicsit bántó, hogy a Diák Sportszövetség úgy állítja be a dolgokat, mintha előttük nem is lett volna sport a diákoknál. Biztatónak tartom, hogy igyekszik az általános iskolások sportját is felkarolni, arra azonban ügyelni kell, hogy az iskola nélkül nem lehet diáksportot kialakítani. — Miben látja a megoldást? — Alapvető szemléletváltozásra van szükség. Nálunk sokkal előnyösebb helyzetben lévő országok élsportjukat a diáksportra építik. Ezért erkölcsileg, anyagilag még nagyobb támogatást kell adni a diáksportnak, figyelembe véve az iskolák adottságait. A gyerekektől — saját érdekükben!! — sokkal jobb hozzáállást! A kapkodó akciók helyett hagyományok kialakítására kell törekedni, mint ahogy az volt korábban. Amit a legfontosabbnak tartok: növelni azok számát, akik önzetlenül élnek a sportért, s radikálisan csökkenteni azo- két, akik csak élősködnek belőle. Fotó: Juhász Megdöbbentő hírt kaptunk Diósgyőrből: életének 55. esztendejében, hosszan tartó betegség és két súlyos műtét után elhunyt Kiss László. Felesége, orvosai és rokonai ápolták, s maga is reménykedett a felépülésben — mindhiába. A Ganz-MÄVAG-ban kezdett sportolni, 1958-tól pedig tíz éven keresztül rúgta a labdát a DVTK színeiben. Első alkalommal Teleki Pál állította be a csapatba. Az Kossárik Nándor ÉRTEKEZLET
