Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-17 / 193. szám
1990. augusztus 17., péntek ESZAK-MAGYARORSZAG 5 Keleti kijárat Egy magát európainak gondoló ország keleti kapui — ez is határeset — nem Európába vezetnek. Illetve hát oda, amennyiben elegendő az Európához tartozást deklarálni. Mert elvben és kinyilat- koztatási szinten, most mindenki európai akar lenni. Csak hát nem mindenkinek sikerül. Európainak lenni ugyanis már nem földrajzi, hanem gondolkodásbeli kérdés, ami ugyanolyan változtathatat- lannak tűnik, mint maguk az európai határok. Sajnos, mi továbbra is ezeken közlekedünk. BEÁLLÓ A határátkelő közelében kétféle beálló volt ismert eddig. Olyan, amely a sorompón belül volt, s olyan, amely kívül. Előbbibe rendszerint félreállították az embert, az utóbbiba jószántából is beállhatott, ha teszem azt, várt valakit a határ másik oldaláról, s ő maga valamilyen okból nem akart átalmenni. Most új beállók vannak kialakulóban. Gyümölcsösök, erdők, ligetek szélén — de a kukoricás is megteszi — szovjet, román és bolgár rendszámú autók lapulnak, de nem vadkempingezés céljából. Öle csak esznek, tisztálkodnak, pakolnak — gyümölcsöt is a kocsiba —, szöszmötölnek, dugdosnak, s a jó ég tudja mit csinálnak még azon kívül, hogy a magukkal hozott benzint is itt öntik a kiszáradással fenyegető tankokba. Az ilyen beállók körül pedig gyűlik a szemét. Külföldi és hazai csomagolóanyagok, újságpapír, konzervdoboz és skatulya, csak műanyag flakon nincs sehol, mert azt vagy magukkal viszik a beállók, vagy benzintöltő tölcsérnek használják . A szikrázó napsütés nem zavarja a horgászokat, akik ülnek a parton, lesik, mozog-c n csali. Legfeljebb az árnyékba húzódnak, de nem adják fel. Várják a jószerencsét — mert a hal valahogy nem kap. Mert annak is melege van. Az állóvizek, holtágak, kavicsbányatavak apadó, sijllycdó vízszintje mellett az árnyékosabb, hűvösebb mederfenékre húzódnak. Elfekszik, ahogy a horgászok mondják, „eldöglik” a hal ebben a melegben. GYÓGYSZERSEGÉLY A kísérő kocsikat, a lakókocsit!, s a bennelakó- kat — akik most előtte futottak — nem számítva, vagy 5—5 kocsi gyógyszer érkezett a csengersimai átkelőnél Romániába. A kocsik oldalán körbe, öntapadó szalagok, s szépen rajzolt francia feliratok árulkodtak a gépkocsik tartalmáról, amelyek szépen, zökkenőmentesen át is jutottak a határon. Ott rendőrkocsi várta őket, amely szirénázva a konvoj élére állt, s olyan tempóban, hogy a futók bírják szusszal, bevezette őket Szatmárnémetibe, annak rendje és módja szerint, ahogy az ilyen drága és hiánycikknek számító segélyt fogadni illik. Egy kocsinyit kipakoltak, s az üres autó a hozzá tartozó személyzettel, egy kísérőkocsival — benne három-négy francia fiatallal — néhány óra múlva már ott volt ismét a határon. Még román földöd és félreállítva. A kocsikban található dolgok — személyes holmik — kipakolva, útlevelek elvéve, körülményeskedő azonosítások, kutatások, régi időkre emlékeztető kellemetlenkedések, meg minden, ami azért az igazi európai határokon már nem szokásos. Az áleurópaiakon még igen. Csendes magyar vélemény — már ezen az oldalon megfogalmazva. Franciaországban biztos van már vagy tíz olyan ember, aki nem visz többé még gyógyszersegélyt sem Romániába. SORBAN Mintha már valóban megtörtént volna a rendszámtáblacsere, Nyíregyháza után úgy megváltozik a keleti kapu felé igyekvő autók hátsó képe. Köztük csak elvétve akad a megszokott két betűvel, s négy számmal jelölt járatért ebben a melegben szinte felforr a folyók, tavak vize. Legalábbis a halak így érzik, mert a Tisza, de más folyók hőmérséklete is 23—25 fok körül van. Márpedig 27 fokos bizben á halak megfulladnak! Az alacsony vízállásnak és a magas hőmérsékletnek egyéb káros hatása Is megmutatkozik. Egyes bányatavakban már megjelent a hínárosodás. Ilyet tapasztaltak például a nyéki öregtavon, és a kistokaji tónál is. Ennek káros következménye. gány. Bár nyugati típus is gurul itt már bőven. Igaz, mind román rendszámmal. Nincs adat róla, de a románok kétszer annyi használt kocsit vihettek be az elmúlt fél esztendőben az országba, mint amennyit mi hoztunk az elmúlt években. Nagyon ócskákat is, az igaz, de hát istenem. Egy 8—10 éves BMW is tart addig, mint egy új Dacia — ezt ők jobban tudják —, Ladát, Trabantot meg amúgy sem importálnak már régen. Nos, ha egy BMW szembekerül egy csordával, vagy egy juhnyájjal, úgy ökörítófülöpös környékén, és minden oldalon — a dudáját nyomogatva — kitörni próbál, akkor az román. Ha békésen, türelmesen félreáll, s megvárja amíg az állatok elvonulnak, akkor annak biztosan nyugati rendszám- táblája van. A sorba persze így is egyszerre érkezünk, s ameddig a kilométernyi sor fogy, hallgathatjuk a nagy kalandot. „Micsoda dolog, hogy felhajtják a csordát az útra!” (Romániában mindenütt felhajtják — ahol van.) Aztán jó hangosan, hogy mások is hallják. „Nem tudom miféle Pepsi ez, engem fojt. A mienk nem ilyen!” (Talán g tengerpartot kivéve, Romániában sehol nincs Pepsi.) Aztán majd a vámtisztnek, aki megkérdi, hogy mitol sáros ez a szép nyugati kocsi, ebben a nagy szárazságban? „Uram megpróbáltam kikerülni o csordát. Mindenütt mocsár volt. Jobbra mentem, ott is. Ha balra, ott is.” Mire a vámtiszt. — Nincs ott uram mocsár sehol — én is jártam arra. Különben sem értem, mit keresel kocsival az út mellett. Na, menj a dolgodra, te disznói A párbeszéd román oldalon románul hangzott el! A keleti kijáratnál már ez hogy kivonja a vízből azokat az ásványi sókat, amelyek a halak táplálékául szolgáló Planktonok szervezetének fejlődéséhez szükségesek. Máshol más károsodás fényé- geti a vizeket. A bodrogközi állóvizeknél, holtágaknál az apadó vizek „kivirágzását’» figyelték meg. Elszaporodtak az algák, az apróbb moszatok. Ezek tömeges fellépése oxigénhiányt okoz, ezt pedig a halak meg- sínylik. A folyóvizek, bányatavak ezen veszedelmével szemben sokat nem tudnak tenni, de elhatározták, hogy az őszi telepítéskor növényevő halakat, amúrt, busát helyeznek majd ki, hogy a szükségtelen vízi moszatokat, növényeket elpusztítsák. Ha tovább is így megy Halászlé a tavakból Jövőre épül az úszómedence... A csati strand Részlet a csati strandból A forró nyári napokon kellemes frissítőül szolgálhat egy vízközeiben eltöltött délután. A nagyvárosok strandjai zsúfoltak, egyre több a vendég, sokan keresnek csendesebb, nyugodtabb pihenési lehetőséget. Miskolctól nem messze, Mezőcsáton találtunk egy barátságos környezetű, privát üzemeltetésű, közkedvelt strandot. Zarándi József és csalódja 1972-ben vette át a mai strand területét, ami akkor nagyon gazos, elhanyagolt volt. A tanács tulajdonában lévő strand 1982-től működik Za- rándiék kezelésében, akik újabb öt évre vették bérbe a területet. A strand nyári forgalmáról kérdeztük a fürdő vezetőjét. — A hétköznapi látogatottság gyenge, hétvégeken a 400—500 főnyi vendég már jónak mondható. A strand területén jelenleg három, 30—32 fokos vizű medence van, jövőre tervezik az ötvenméteres versenymedence megépítését. A víz gyógyhatású, egy csáti hőforrás táplálja a strand vízszükségletét. A vezető elmondta, hogy a fürdő területén lévő sátorozási lehetőséget többen már visszatérő vendégként veszik igénybe. Egy NSZK- ból érkezett orvosházaspár másodszor látogatott Mezőcsátra az idén. A zsúfolt városból, a tömegiszonytól való menekülést példázza az a tapasztalat is, miszerint a közelmúltban Miskolcról érkeztek a legtöbben. — Milyen egyéb szolgáltatásokkal várják a vendégeket ? — Közkedvelt a kemping, ám hétfőn napközben nem üzemel a strand, aznap viszont esti fürdőzéssel várjuk a látogatókat. A Manna ételbár ízletes egytálételeket kínál. Az impozáns kerthelyiséget lassanként benövi a szőlőlugas, ami csábítja az arra elhaladókat. (szász—farkas) SZERETETTEL MEGHÍVJUK A COMPUTER PRAXIS KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGTEKINTÉSÉRE A XIII. MISKOLC# IPARI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁRON VÁRJUK AUGUSZTUS 17-26-1G MINDENNAP A VÁROSI SPORTCSARNOK GALÉRIÁJÁN A GOLDEN KFT. NAGY VÁLASZTÉKBAN, KEDVEZŐ ÁRON, KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ, 18 KARÁTOS ARANNYAL FUTTATOTT DIVATÉKSZERT KÍNÁL ÖNNEK A MISKOLCI Bükk áruházban és az Ifjúság áruházban! Borsod-Abaúj-Zemplén megyében még az alábbi helyeken kínáljuk termékeinket: Sajó Áruház, Leninváros Kazinc Áruház, Kazincbarcika Skála Áruház, Tokaj Ruházati Áruház, Edelény Bodrog Áruház, Sárospatak Matyó Áruház, Mezőkövesd Tulipán Áruház, Ózd í* Üzleteinket megtalálja továbbá HAJDÜ'BIHAR MEGYÉBEN: Unió Áruház, Debrecen Délibáb Áruház, Debrecen Róna Áruház, Balmazújváros Hajdú Áruház, Hajdúböszörmény Alföld Áruház, Püspökladány HEVES MEGYÉBEN: Centrum Áruház, Eger Gyöngyszöv Áruház, Gyöngyös JÄSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN: Centrum Áruház, Szolnok Iparcikk Áruház, Karcag Ifjúság Áruház, Mezőtúr Tisza II. Áruház, Tiszafüred BÉKÉS MEGYÉBEN: Univerzál Áruház, Békéscsaba Ruházati Áruház, Sarkad SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN: Nyírfa Áruház, Nyíregyháza Tőrök Bazár, Nyíregyháza Kraszna Áruház, Mátészalka Ruházati Áruház, Fehérgyarmat Ruházati Áruház, Nyírbátor NÓGRÁD MEGYÉBEN: Lakberendezési Áruház, Salgótarján Skála Áruház, Pásztó \ \\ \ \ BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN: Centrum Áruház, Kecskemét mmiI