Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-15 / 191. szám

1990. augusztus 15., szerda ESZAK-MAGYARORSZAG 5 Elit E| kismotor A ma már nyugdíjas, volt di- gépes dolgozó kismotorral köz­lekedik. Azzal indult egykori munkahelyére is, ahol — egy német tárgyalócsoport járt a vállalatnál — nyelvtudását, szak­értelmét hasznosította a vállalat javára. A kismotor kintmaradt az irodai főbejárat előtt, s mire nyugdíjasunk egy óra elteltével újfent nyeregbe akart ülni, már csak hűlt helyét találta motor­jának. Figyelmeztető adatok jelennek meg arról, hogy Miskolcon he­tente hány autót „kötnek el”, hányat törnek fel. Kismotorlo­pásról viszonylag ritkábban ka­punk információt. Ügy tűnik, most már ez sem lenézett jár­mű (pláne, ha netán gépjármű- vezetői engedéllyel nem rendel­kezik a tolvaj, vagy netán gye­rek az illető . ..) A nyugdíja­sok között bizonnyal nem, hi­szen üzemeltetése olcsó, s kis távolságon biztonsággal lehet közlekedni vele. Mégis azt ja­vasoljuk a tolvajnak, jobban te­szi, ha visszaadja, annál is in­kább, mivel olyan ismertetője­lek alapján keresik — ahogyan erről minket a tulajdonos tá­jékoztatott —, amiket csak ö maga ismer .. . Am van ennek a kis ügynek egy másik tanulsága is, s leg­főképpen ezért is hoztuk szóba az egészet. A Digép irodaháza előtti parkolóban ugyanis na­ponta több száz autó is pihen addig, amíg gazdájuk dolgozik, vagy netán éppen tárgyal a gyárban. A kismotor ellopása arra kellene figyelmeztesse a gépgyáriakat, hogy valami mó­don meg kellene oldani a par­koló őrzését. Hiszen ahonnan el­tűnt tegnap egy kismotor, on­nan holnap elvihetnek drága autókat is . . . ny—s Dll lari, nincs Craig Shergold! A télen kaptuk az első telex-üzenetet, miszerint egy súlyos betegségben — most már azt is tudjuk, hogy agytumorban — szen­vedő kisfiúnak az az utol­só kívánsága: minél több képeslapot kapjon, emiatt aztán bekerülhet a Guin­ness rekordok könyvébe. Mi aztán megtettünk min­den tőlünk elkövethetöt, segített nekünk ebben a Piért, amely negyvenezer (!) képeslapot adott szer­kesztőségünknek, hogy osz- szuk szét mindazon olva­sóink között, kik olvasták felhívásunkat. Akciónk csodálatos volt. Szerkesztőségünk mint a méhkas: iskolák küldték el diákjaikat a tízperces szü­netekben, nagymamák, nagypapák sorakoztak a folyosónkon: mindenki Craigen kívánt segíteni jószívű üdvözletével, ked­ves — néha magyar, néha angol nyelven írt — sza­vaival. Esküdni mernék arra, hogy a Piért jóvoltából Miskolcról ment a legtöbb üdvözlőlap! A postát is megkerestük, nem adna-e térítéskedvezményt leg­alább a határig, de erre nem tudott vállalkozni. Néhány hónappal később kaptunk egy telexüzenetet, hogy Craig meggyógyult, orvosai azt nyilatkozták, a kisfiú állapota kielégítő, s ez minden bizonnyal a részvétnek köszönhető ... Ezt a közleményt azonnal hírül is adtam, „Gyerekek, Craig meggyógyult! cím­mel. És most sorra jönnek a levelek. Ezúttal nem tele­xen, hanem levélben. A fel­hívás, hogy „van egy an­gol kisfiú, aki súlyos be­tegségben szenved stb., stb.”. Ekkor jöttem rá, hogy nincs is Craig Shergold. Legalábbis úgy hiszem, nincs. Ellenben van egy kiváló reklámszakember, aki itt tevékenykedik va­lahol e kis országban, és úgy vélem, igen nagy ju­talékot kap azért, mert ké­peslapok és bélyegek meg­vásárlására kényszeríti az embereket. Tízezrével vá­sárolja mindenki az üd­vözlőlapokat, melyeknek ára most már veri a tíz forintot, a bélyeg árát pe­dig most nincs kedvem ki­nyomozni, de már a télen is igen magas volt. Kérem hát kedves Olva­sóimat. kiket a télen én ösztökéltem kis írásommal arra. hogy írjanak a brit kisfiúnak, most már ne ír­janak, ne vegyenek képes­lapokat és ne vegyenek bé­lyegeket:! Ezt az informá­ciót pedig, akár az isme­retlen „üzleti körök”, ké­rem terjesszék. Sok-sok beteg. magyar gyerek vár külföldi gyógy­kezelésre, s ha ezt a kis összeget mindenki inkább rájuk szánja, fél siker. A mi gyerekeink itt vannak, biztos, hogy itt vannak! Az újságok szinte naponta kö­zölnek — sajnos — címe­ket, átutalási számokat. Más kérdés — mint egy kedves olvasónk telefonál­ta nemrég —, hogy a mis­kolci OTP-fiókok személy­igazolványt kérnek azok­tól, akik beteg gyerekeknek nyitott számlákra kíván­nak befizetni néhány, vagy akár sok forintot. Az iga­zolványt elkérik, aztán csak nagyon-nagyon hosz- szú várakozás után szólít­ják föl a jótevőt, hogy „fá­radjon a pénztárhoz”, s csak eztán kapja vissza hivatalos okmányát. Így nem lehet, ilyet se­hol a világon nem tesznek, a jótékonyság minden eu­rópai országban megbe­csült, tisztelt cselekedet. Bürokráciamentes. Aki ad, nem kér köszönetét, sokan azt szeretnék, ha inkogni­tóban maradhatnának ... De így? Tehát a kérésem az, hogy most már ne írjunk Craignek, mert attól tar­tok, nem létezik. Az erre szánt vállalati forintokat és a lapos pénztárcánkban lapulókat is inkább fizes­sük be egy megbízható egyszámlára, amely bizto­san a bajbajutottakhoz ke­rül. OTP engem úgy segéljen! L. Gy. Jelez a ruhaszárító csipesz Antoine Via), 11 éves francia kisiskolás „korsrokolkoté'’ ta­lálmányát mutatja be. A barkácsoló kisfiú által elkéss!* tett csipesi villogni keid, amint a száradni kitett ruhane­mű megszáradt. {MTI külföldi képszerkesztőség.) Lep On a századik! A MISKOLCI IPARI VÁSÁRON Minden 100. letéti jegy kamatát megduplázzuk! A 10 000 Ft névértékű letéti jegy az Ipari Fejlesztési Bank Rt. standján, a sportcsarnokban vásárolható. Az IFB LETÉTI JEGY 3 hónap után naponta kamatozik. Év közben is visszaváltható. Évi kamata: 26%. Bizalom... befektetés... haszon Felvilágosítás: Ipari Fejlesztési Bank Rt. Területi Igazgatóság Miskolc, Bajcsy-Zs. út 17. Telefon: (46) 16-681 ÜZEMIGAZGATÓSÁGUNK, amely több éve eredményesen működik FELVESZ elszámoló rendszerben működő ÉPÍTŐ- ÉS SZAKIPARI CSOPORTOKAT, RÉSZLEGEKET, ÓNÁLLÓ BEDOLGOZÓKAT. Fizetés megállapodás alapján, az anyagmentes árbevétel figyelembevételével. Olyan egységek, dolgozók jelentkezését várjuk, akik ka­pacitással rendelkeznek. A továbbiakban közreműködünk. Ónálló tevékenységet, magas keresetet biztosítunk, meg­bízható fejlesztési háttérrel. Jelentkezés: Tokaj-hegyaljai Mgtsz Miskolci üzemigazga­tóság Miskolc, Klapka György u. 16. Telefon: 63-155, de. 8—15 óráig. Idősebb Nyiczki Miklós, Viss: — Nem a fiam tehet Ági haláláról, ezt állítom. A miskolci börtönben, a Faze­kas utcában tartják fogva Jancsit. A legutóbbi beszé­lőn úgy mondta: a papíro­kat az első betűtől az utol-i sóiig elolvasta, és őt nem ter­heli semmi. Ha vége lesz a vakációnak (mármint véget érnek a szabadságolások), ta­lán szabadul is. Zsindely Györgyné, Ke­nézlő: — Hogyne lenne „ártat­lan” a gazember. Hogy is lenne ő bűnös ... Nem csi­nált mást, „csak” agyonver­te Ágneskét, a mi szeren­csétlen lányunkat.' * A Vasgyári Kórház trau­matológiájának ügyeletes or­vosa 1990. április 18-án, 1 óra 25 perckor jelentette a rendőrségre, hogy az előző nap a mentők súlyos sérü­lésekkel szállították a kór­házba a 36 éves Nyiczki Já- nosnét. Az asszony testét kék foltok borították, test- hőmérséklete alacsony volt. Hasi vérzése miatt azonnali, műtéti beavatkozásra volt szükség. A beteg vonakodva bár, de elmondta, a férje verte meg, sérüléseit Nyicz­ki János okozta. A műtéti után az intenzív osztályra került az asszony. Gondo­san ápolták, de életét már nem tudták megmenteni. A boncolás és a szövetta­ni vizsgálatok alapján meg­állapították, hogy az asszony halálához erőszakos cselek­mények vezettek. Sorozatos, kétoldali bordatörése volt, mája roncsolódott. Amikor a kórházba került, már köz­vetlenül életveszélyes álla­potban volt, halálát szív-, ke­ringési és légzési elégtelen­ség okozta. Az asszony tes­tén található zúzódások szár­mazhattak ökölcsapásoktól, rugdosástól, amelyeket hosz- szabb időn át, folyamatosan szenvedett el a szerencsét­lenül járt asszony. * Idősebb Nyiczki Miklósné, Viss: — Négy fiút neveltünk fel nagynehezen. Jancsi a második gyermek. Szerény, csendes, józan életű fiú. Ági­val 1977-ben kötöttek há­zasságot. Talán a vonaton Hétköznapi tragédia ismerkedhettek meg, talán, egy bálban. Egy percig sem maradtak itthon. Miskolcon helyezkedett el Ági is. A mi fiunk a kohászatban volt tanuló. Lakatosként végzett. Megbecsülték, feltették a műhelykocsira. Ági több he­lyen dolgozott. Óvodában, csokoiládégyárban, a Miskol­ci Gyermekvárosban. Először albérletben laktak, s csak néhány éve költöztek saját lakásukba, a Szeder utcába. Két gyermekük született, Robi most 11, Tamás 10 éves. Én úgy láttam, hogy kezdetben jól éltek. Dolgoz­tak, gyűjtöttek, ahogyan azt kell. A Szeder utcában rom­lottak meg a dolgok. Nem a fiamat védem, az igazságot mondom. Ági elhanyagolta a családját, és én úgy vet­tem észre, hogy ivott. Hús­vét harmadnapján, amikor fölmentem hozzájuk, már alig bírt lábra állni. Ha fel­kelt, összeesett, ha a mel­lékhelyiségbe ment, nekizu­hant az ajtónak. Biztosan ettől lettek a kék foltjai. Zsindely Györgyné, Ke­nézlő: — Az szemenszedett ha­zugság, hogy Ágikánk ivott volna. Az a részeges férje kényszerítette pofonokkal, veréssel, rugdosással, hogy fogyasszon vele együtt a pá­linkából, a vodkából. Az igazat mondtam el a rend­őrségen is. Ágikánkat és a családot mi segítettük, sok­szor erőn felül. Az esküvő után sokszor hazajártak ide, s úgy összeszedték magukat, mint a méhecskék. Sokszor adtam, küldtem a lányom­nak pénzt, úgy, hogy a férjem nem tudott róla. Eleinte va­lóban úgy éltek, ahogy kell. Szorgalmasan dolgoztak, ne­velték a gyerekeket. Taka­rékban volt a pénzük, sőt befizettek egy Trabantra is. Mikor romlott meg a há­zasságuk? Pontos időpontot, évet aligha tudnék így mon­dani. A család folyamatosan ment tönkre, mégpedig azért, mert Jancsi elkezdett fékte­lenül inni. Minden állásá­ból kiitta magát. A lányom panaszkodott: nap mint nap rettegve várja, mikor és ho­gyan jön haza a férje. Jan­csi, ha ivott, megbolondult. Ütötte, verte a mi szeren­csétlen Ágneskénket. Terro­rizálta a gyerekeket is. Egy­szer megígérte nekik, hogy „játékból” felakasztja őket. A fiúk már szégyelltek a boltba menni, mert nem vá­sároltak mást, csak pálinkát, vodkát, vodkát és sört. A mi lányunk meg csak tűrt és szenvedett. Egyszer annyira összeverte az a semmirekel­lő, hogy enni sem tudott. Szívószállal itta meg a le­vest, amit főztem neki. — Ha ez így volt, miért nem tettek valamit? — Mondtam Ágneskének, váljon el, hiszen nyomorék­ká teszi egyszer a Jancsi. Szabályszerűen könyörögtem neki, menjen el a bíróságra, adja be a válópert. De ő nem hallgatott rám. Köny- nyek között annyit mondott csak: anya, hogyan dobjam el magamtól ezt a tíz évet? Meg szerette is a férjét. Jancsi ha kijózanodott, égre- földre esküdözött, soha töb­bé egy ujjal sem nyúl Ági­kához. Aztán egy-kettőre el­felejtette az ígéretét. Ha be­rúgott, nem lehetett vele bírni. Az egy gyenge akara­tú ember. * A megyei rendőr-főkapi­tányságon április 18-án ren­delték el ebben az ügyben a nyomozást. A rendőrök reg­gel nyolckor már a Szeder utcai lakásban voltak. Fel- költötték az alvó Nyiczki Jánost, aki bambán, értet­lenül meredt a rendőrökre. Az első nap kihallgatni sem tudták. Nem értette meg a kérdéseket, nem tudott be­szélni, csak arra volt ké­pes, hogy alig forgó nyelv­vel cigarettát kérjen. A vizs­gálat 3,3 ezreléknyi alkohol- tartalmat állapított meg a vérében, ami különösen sú­lyos ittasságnak felel meg. A lakásban tartott szem­lén a rendőrök vérnyomo­kat találták. Vérnyomok és kitépett hajcsomók voltak a fürdőszoba bejárati ajtajá­nál, a szobában. Az ágyne­műn számtalan cseppenéses vérnyomot rögzítettek.' A nyomozás megállapította, hogy április 13-tól 17-ig Nyiczki János mérhetetlenül sok almapálinkát ivott meg, olyan mennyiséget, amely­nek elfogyasztása érzéke­nyebb emberek számára akár halálos adag lett volna. A gyanúsított elmondta a ki­hallgatáson, hogy alkalman­ként megverte a feleségét, mert az nem főzött neki. Április 13-tól sem a férfi, sem az asszony nem evett. Tévéztek, cigarettáztak, s az asszony megitta azt, amit férje belediktált. Idősebb Nyiczki Miklósné, Viss: — Az ünnepen nálunk voltak a gyerekek. Húsvét után, kedden délelőtt taxi­val jött értünk Jancsi. Fel­pakoltunk, majd Miskolcra mentünk. Dél körül értünk a Szeder utcába. Ági akkor már nagyon rossz állapot­ban volt. Alig bírt felkelni az ágyból, néhány lépés után összeesett. A fiam a másik szobában lefeküdt, ő nemigen tudott akkor magá­ról már semmit. Nem ma­radhat így az Ági, gondol­tam és orvost hívattunk. A doktor azonnal a kórházba utalta őt. Másnap reggel személyesen mentem érdek­lődni, mi van a menyem-) mel. Egy negyedóráig csak álltam, mint egy darab fa, amikor megmondták, hogy halott. Zsindely Györgyné, Ke­nézlő : — Ágikát mindenki sze­rette a faluban. A temeté­sére szinte mindenki eljött. A két gyermek gyámja éra lettem. Hatvanhét éves va­gyok. Erővel szerencsére még bírom, remélem tisz­tességgel felnevelhetem a két fiút. Mert annak a ... Szóval az apjuknak semmi­képpen sem adom vissza őket. * Nyiczki János, 39 es miskolci lakossal szí n halált okozó testi 'és bűntette miatt folytat i­j órást a megyei rend kapitányság. Ügyét a múltban vádemelési lattal átadták az ügyi nek. Udvardy J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents