Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-09 / 159. szám
1990. július 9., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 ÉM sport Alaposan meggyengült a Bányász Már hírül adtuk, hogy megkezdte a felkészülést a Borsodi Bányász NB I-es női kézilabdacsapata, a keretben történt változásokról azonban — a szakvezetés kérésére — nem számoltunk be. A szerződéseket megkötötték, s közben derült ki; az együttes alaposan meggyengült. Szolga Miklós technikai vezető elmondta: ősszel már nem láthatják a szurkolók Enginét és Kondinét (visz- szavonulásukat már hónapokkal ezelőtt bejelentették), Vinczéné megelégelte és hátat fordít a sportágnak, Lukácsnak orvosi javaslatra kell befejeznie, míg Hollóné szülni fog. Nagy A. Győrött, a Szabadidő SÉ-nél folytatja, Vismeg és Répási pedig a főiskolai felvételin produkált eredményének visszajelzésére vár. Leigazolták az MVSC-ből Cserit és várják Lena Forstot, az Impuls Lvovból. Talán a nagy jövés-menés miatt esett gondolkodóba Berzsenyi Mária edző, aki még nem adott végleges választ arra a kérdésre, hogy megy, vagy marad? Diósgyőri pillanatképek Miskolcon, a DVTK műanyag pályáján felnőtt atlétikai versenyt rendeztek a hét végén. Képeinken: néhány látványos, izgalmas pillanat látható. Fotó: Juhász Emese Mi tesz az Olefin SC-vel? Július 30-ig... — Ki lett a labdarúgóktól távozó Toperczer Tibor utóda? — kérdeztem Csoltai Lajostól, a TVK sportosztályának vezetőjétől, aki egyben az Olefin SC elnöke is. — Megbízottként Gunics József. — Felkérését átmenetinek tekintik? Vagy mást keresnek? — Hosszabb választ kell adnom, az érthetőség kedvéért. Együttesünk az elmúlt éviben gyengén szerepelt, éppen bentmaradt az NB Ill-ban. A vállalat vezetősége olyan döntést hozott, hogy a labdarúgóknak július 2-től dolgozniuk kell. Ezzel az elhatározással alapvetően egyetértek, hiszen — teljesítmény nélkül — ne élvezzenek jogtalan előnyöket. Igenám, de sajnos Magyarországon nem ez a gyakorlat ... Ennek következtében mindössze hét labdarúgó vállalta el a Tiszai Vegyi Kombinátnál a részére felajánlott konkrét feladatot, munkakört. Ök csak délutánonként edzenek, foglalkozásaikat — szintén munka után — irányítja Gunics József. — Rövidesen meg kell kezdeniük az alapozást, augusztus végén kezdődik a pontvadászat, — Ez így van. Arra jelenleg nem tudok felelni, hogy mi lesz velünk. Mert a kérdések sokasodnak. Kit, kiket tudunk igazolni? És egyáltalán van-e értelme annak, hogy induljunk? Hiszen megfelelő felkészülés — és csapat — nélkül ugyanolyan pofozógép lesz az Olefin SC, mint például a Szeghalom volt. — Neveztek? — Július 8-án járt le a határidő. Előtte megkérdeztem a feletteseimet, hogy mit cselekedjek. Azt mondták, feltétlenül küldjem el jelentkezésünket. Leninvárosban tipikusan magyaros félmegoldással akarnak rendet teremteni. Kiinduló gondolatuk követésre méltó; a profik éljenek meg a labdarúgásból, az amatőrök munka után — saját szórakoztatásukra — hódoljanak szenvedélyüknek. A jelenlegi gazdasági helyzetben már sem a munkáltató, sem pedig a munka- vállaló nem tűri el, ha egyesek (értsd; például a labdarúgók) helyett a „ketteseknek” kell dolgozniuk. Sajnálatos módon napról napra növekszik a munka- nélküliek tábora, előbb- utóbb tehát valamennyi gyár, üzem, vállalat, szövetkezet a leninvárosiak példá. ját járja majd. Eltartja az NB I-es, az NB II-es (esetleg NB III-as) csapatát, az alacsonyabbra csúszóknak pedig útilaput köt a talpa alá, vagy megköveteli tőlük a napi tisztességes munkát. Akkor miért írtam félmegoldást? Mert sokkal ésszerűbb, önmagukkal és másokkal szemben tisztességesebb lett volna, ha fehéren-feke- tén kijelentik: „valamit elhatároztunk, az úton végigmegyünk, a futballra szükség van, de csak megyei szinten!” Játékos, csapat, edző nélkül az NB Ill-ban képtelenség helytállni. Kinek jó, ha majd jönnek a menetrendszerű, kiadós kudarcok? Miért nem adják státusukat annak, aki azt hajlandó — tudja és akarja — tartalommal megtölteni ? Vagy ez az egy-két hét a gatyábarázás időszaka? De hiszen a magyar labdarúgó a világ talán legérzékenyebb „jószága”. Ha bajt érez, rögtön továbbáll. Leninvá- ros sem kivétel. Ahol maradtak heten. Mint NB III-as játékosok ... K. T. ■ . . lehet görkorcsolyázni a miskolci városi sportcsarnok műjégpályáján kialakított küzdőtéren. Az érdeklődőket hétfőtől péntekig 8—18 óra között fogadják, a belépődíj 10 forint. Csak röviden... TÖMEGSPORT. Falusi dolgozók nyári spartakiádja, körzeti döntő — Encs. Női és férfi kézilabdában egyaránt Homrogd gárdája szerezte meg az első helyet. KAJAK-KENU. Országos bajnokság — Fadd-Dombori. Férfiak, K I. 1000 m: 2. Angyal (TEV SC) 4:16.2. K. I. 500 m: 3. Angyal 2:03:00. Mii: világcsúcskísérlet Ma kezdődik meg Leninvárosban, a 6-os Számú Általános Iskolában a folyamatos kispályás labdarúgás — ismereteink szerinti —103 órás, Guinness-könyv- ben nyilvántartott világcsúcsának megdöntésére tett kísérlet. A nagyszabású akció 8 órakor startol és július 13-án, 16 órakor (vagy később) ér véget. A rekord megdöntésére 60-an vállalkoznak. Levelek nevez... A napokban beszámoltunk róla, hogy az NB III-as labda- rú-bajnokság Tisza csoportjának mezőnye, nem tekinthető véglegesnek, mert olyan hírek terjedtek el, hogy a Szabolcs megyei bajnok — Levelek — nem nevez. Nos, eldőlt: a nyírségiek indulnak. Ez pedig azt jelenti, hogy végleg „elszálltak” a Sajóbábo- nyi Vegyész reményei. A borsodiak. mint legjobb kiesők, készenlétben álltak, hogy a le- velekiek helyére lépjenek . . . A TOTÓ 27. heti eredménye 1. SIOFOK—LECH POZNAN 0-2 2 2. TATABANYA—ÖREBRO SK 1-1 X 3. VASAS—AGP AARHUS 0-2 2 4. IFK NORRKÖPING—MTK-VM 2-0 1 5. BAYER UERDINGEN—FC BERLIN 3-0 1 6. SLAVIA SZÓFIA—ST. GALLEN 0-2 2 7. PIRIN BLAGOEVGRAD—ODENSE 1-1 X 8. KARLSRUHE—GÖTEBORG 2-0 1 9. FORTUNA DÜSSELDORF—STURM GRAZ 1-0 1 10. CHEMNITZ—PETROLUL PLOIESTI 1-0 1 11. GRASSHOPPERS—01. LJUBLJANA 3-2 1 12. ADMIRA WACKER—LYNGBY BK 1-2 2 13. VFL BOCHUM—FCS TIROL 2-3 2-1-1: KAISERSLAUTERN—ENERGIE COTTBUS 2-2 X XIV. labdarúgó VB az NSZK Bronzérmesek az olaszok V égre futball! - kiálthattak fel szombaton este a sportág barátai, akik egfre növekvő ámulattal kísérhették figyelemmel a bronzéremért folyó találkozót. Nem volt alattomos belemenés, derékon rúgás, köpés, a bíró sem kapkodott hisztérikus mozdulatokkal a különböző színű lapok után - FUTBALL volt a javából. Pedig igencsak kevesen gondolták, hogy ennyire jó meccs kerekedhet az olasz-angol találkozóból. Csalódottak csatáját várták, s kaptak helyette egy igazi ajándékot. Az itáliaiak igen jól palástolták érzelmeiket, igyekeztek hűséges szurkolóik kedvében járni, s végigrohanták a mérkőzést. Schil- loci újból betalált, s a góllövőlista élére ugrott. Megérdemelten nyertek a hazaiak, igy számukra az jelenthet vigaszt, hogy egyszer sem kaptak ki a Mondiale ’90-en. S az sem mellékes, hogy az idei sorozat hatalmas bevételi csúccsal zárult, jól jártak a résztvevők, a rendezők és persze a nemzetközi szövetség is. Vasárnap estére maradt az az összecsapás, amelyet - becslések szerint - kétmilliárd ember kísért figyelemmel a földgolyó különböző pontjain. A döntő, a négy évvel ezelőtti finálé visz- szavágója, az NSZK-Argentína összecsapás. Az 1. helyért NSZK—Argentína 1-0 (0-0). Róma, 75 ezer néző. Vezette: Codesai Mendez (mexikói). Az első félidőben hatalmas küzdelmet vívtak a csapatok. A nyugatnémetek fölényben játszottak, többet kezdeményeztek, helyzeteket is kidolgoztak, ezeket azonban nem tudták értékesíteni. A második 45 percben folytatódott az NSZK óriási nyomása. A 66. percben Monzont állította ki a játékvezető, miután az argentin csúnyán belerúgott Klinsmannba. A hajrában Brehme 11-esből szerezte meg a világbajnoki címet jelentő gólt, majd nem sokkal később Dezottit is leküldte a bíró. ]egyzől<önyv A 3. helyért: Olaszország—Anglia 2-1 (0-0). Bari, 52 ezer néző. Vezette: Quiniou (francia). GL: Baggio, Schillaci (11-esbői), illetve Platt. Nyilatkozatok Azeglio Vicini (Olaszország) : — Hosszú, kétéves felkészülési időszak végére jutottunk. A bizonyítás ugyan nem sikerült, de kedden, Nápolyban csak a balszerencsénkén múlott, hogy nem mi játszhatjuk a döntőt. A szombat esti találkozó meggyőzött álról, hogy Schillaci és Baggio valóban klasszis támadópár, de további csatáraim vannak talonban, akikkel majd az ősszel kezdődő Európa-baj- noki selejtezőkön kísérletezhetem. Bobby Robson (Anglia). — Köszönöm ezt a szép estét Linekernek és társainak. Tudom, nem elsősorban a bronzéremért, hanem értem küzdöttek. Nagy kár a hajrában elkövetett súlyos hibáért, de az idegek harcában ezúttal, is mi maradtunk alul, csakúgy, mint szerdán a németek ellen. Mondi-morzsák A BRITEK „BÜCSŰFELLÉPÉSE” Négy brit labdarúgó-szurkolót négyhavi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a pisai bíróság, miután a városhoz közeli Tirrenia üdülőhelyen vandál módon szétvertek egy bárt. A huligánokat az Ítélet kihirdetését követően azonnal kiutasították Olaszországból. A CSÚCSTARTÓ BÜCSÜZIK Az angol csapat kapuvédője, a válogatottsági világrekordot tartó Peter Shilton búcsúzik a nemzeti tizenegytől. A hálóőr 24 éves pályafutása alatt 125 alkalommal állhatott a válogatott hálója elé. Búcsúját azzal indokolta, hogy mögötte három-négy tehetséges fiatal áll bevetésre készen, akiknek most eljött az idejük. Shilton klubjának, a Derby Countynak még legalább két évig a rendelkezésére áll, de mint mondta, már a VB-döntő előtt elhatározta, hogy a nemzeti együttestől búcsúzik. A legtöbb válogatottságot elért labdarúgók listája, amelynek érdekessége, hogy a legjobb négy között három kapus található: 1. Peter Shilton (angol) 125 válogatottság, 2. Pat Jennings (észak-ír) 119, 3. Björn Nordqvist (svéd) 115, 4. Dino Zoff (olasz) 112, 5. Oleg Blohin (szovjet) 109, 6. Bobby Moore (angol) 108, 7. Bölöni László (román) 107, 8. Bobby Charlton (angol) 106, 9. Billy Wright (angol) 105, 10. Gregorz Lato (lengyel) és Thorbjörn Svenssen (norvég) 104—104. Előretolt csatár Mező István rajza