Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-07 / 158. szám
rmmmmmmm® 1 990. július 7., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 Nagy emberek - kis történetek Daras herceg egy lakomán találkozott Descartes francia filozófussal. — Ejnye — szólt Descar- teshez nevetve —, tehát a bölcsek sem vetik meg az ilyesféle földi élvezeteket? — Miért vetnék meg? — kérdezett vissza a filozófus. —■ Ön azt hiszi, hogy a jó dolgokat csalt az ostobák élvezhetik ? * Albert Scihweitzertől, a Nobel-békedíjas tudóstól származik ez a megállapítás: — Az optimista mindent rózsaszínben lót, a pesszimista mindent feketében. Az okos ember színvak... * Vita hevében Voltaire-t idiótának nevezte egyik ellenlábasa. Voltaire mosolyogva nézett ellenfelére és így szólt: — Kedves professzor, eddig én önt okos embernek tartottam, ön viszont most idiótának nevez engem. Ügy látszik, mindketten tévedtünk. * Einstein, a világhírű tudós egy alkalommal hosz- szabb .kirándulásra indult. Az út során egy amerikai faluban vendéglőt keresett, mert megéhezett. Betért hát egy útszéli csárdába, s a pmcer elébe tette az étlapot. /A tudós egy darabig keresgélt a zsebeiben, aztán a felszolgálóhoz fordult: — Sajnos, otthon felejtettem a szemüvegemet. Legyen olyan kedves, olvassa fel nekem az étlapot! Az öreg falusi pincér megértőén mosolygott, majd barátságosan vállon veregette az ősz tudóst, és így szólt.: — Nem baj, öregem. En sem jártam iskolába, sose szégyell je magát! első birtokadományozás: Ketel megkapta Árpádtól „Sátorhalomtól egészen a Tolcsva vizéig az egész földet lakosaival egyetemben.” Ebben a 15. fejezetben szerkezeti változás történik: az eddigi időrendi elbeszéléssel szakítva a szöveg „egész Pannónia meghódítása” utáni időre vonatkozóan közli, hogy Ketel hűséges szolgálataiért nagy földet kapott a Vág torkolatánál. „Itt utóbb Ketel fia, Alaptolma várat épített, és azt Komáromnak nevezte.” Mind Heteinek, mind Alaptolmának tulajdonított cselekvés szépirodalmi jellegű epizód. 3. A Gestában megnyilvánuló „kun” elfogultságot mutatja, hogy a hét magyar vezér mellett hét kun vezér szerepel, akik a honfoglalásban a magyarokhoz hasonló harcokat vívnak, és hasonló birtokokat kapnak Árpádtól. A kun vezérek közül is kimagaslik Ketel, akinek tettei fiával együtt 67 ,sort töltenek ki a kódexben. 4. Több körülményből és adatból arra lehet következtetni, hogy Katapán Itáliában tanult teológiát és jogot. Ott megismerkedhetett A levélírás kézikönyve c. stílustanító művel, amelynek tudatos követése a Gesta egyes részeiben kimutatható. 5. Bár a végső következtetést nem helyesen vonták le, több történészünk gondolt Katapán közreműködésére a Gestában. Györffy György így: Katapán kancellár „egy időben a névtelen jegyző főnöke lehetett”. * A Magyar Történelmi Társulat a honfoglalás ezredik évfordulója alkalmából pályázatot hirdetett: „Kívántatik a honfoglalásról szóló egyik hazai vagy külföldi kútfő keletkezésének, tartalmának és irodalmának kritikai ösmertetése.” Sebestyén Gyula néprajztudós, a Nemzeti Múzeum könyvtárának igazgatója „Ki volt Anonymus?” címmel nyújtotta be pályázatát. Két neves történész bírálója, Pauler Gyula és Marczali Henrik a művet nem tartották díjazásra alkalmasnak, amiben az a sértődöttség is közrejátszhatott, hogy a pályázó a korral kapcsolatban több tévedésükre rámutatott. A két tekintélyes történész véleménye levette Sebestyén Gyula AnonymusiRMiiHiWi jelöltjét a napirendről, holott a bírálók nem Anonymus kilétének kérdésével foglalkoztak, hanem azt bizonygatták, hogy a pályázat nem felel meg a kiírás követelményeinek. Az 1989-ben könyvalakban is megjelent pályamű a Gesta szerzőjét, Adorján személyében nevezte meg, aki egy székesegyházi iskolában végezte alapozó tanulmányait, majd egyházi szolgálatba állt. Kiérdemelte, hogy külföldön sajátíthassa el a felső fokú ismereteket. Tizenhárom esztendeig tanult a párizsi egyetemen, ahol az egyházi és világi jogból diplomát szerzett. Hazatérve, budai prépost és mint az oklevéltanban is járatos jogtudós, III. Béla nótáriusa, majd 1185-ben kancellár. Kialakítja a korszerű oklevélformát, és megszervezi a kancellári hivatal működését. 1187-ben elnyerte az erdélyi püspökséget. Sebestyén bizonyítékai főképp a Gesta tartalmára hivatkoznak. Adorján az 1202— 03. évi bolgár, román, görög viszonyokról még tudhatott, de a görög császárság 1204-i bukásáról és Macedónia elvesztéséről már nem értesült. Mint erdélyi püspök hallgatta a regősök énekeit „az erdőntúli föld” meghódításáról. (Arról Sebestyén nem tudott, hogy ez a rész utólag került a szövegbe, ami szintén bizonyíték Adorján szerzősége mellett. Ezeknek a fejezeteknek súlyát mutatja, hogy az Erdélyt hódító vezér és 9 rokona 47' ízben, 140 sor terjedelemben szerepel a Gestában. Püspöksége idején ismerkedhetett meg Adorján a Mesze- si-kapu, Meszesi-rétek, Almás-patak, Kapus-patak földrajzi nevekhez fűződő történetekkel.) A horvátföldi harcokról akkor jegyezhette föl a helyi mondákat, amikor a zágrábi kanonokok ügyében eljárt. Itt hallhatott a 43. fejezetben említett, Péter- gaznak mondott erdőről. III. Béla leányának házassága idején nótárius volt, ezért a nászajándékul átengedett görög végeket ismerhette. Adorján személyiségének súlyát mutatja, hogy egyházi ellenfeleivel szemben II. Cae- lestin és III. Ince pápa is őt támogatta. A Gesta Hungarorum szerzője tehát Adorján. Nagy segítséget nyújtott munkájához Katapán. AKÁC ISTVÁN: Katalinnak mondom Szétszaggattam magamat miattad a szerelem sebesült katona; — kötözzétek be velem a sebét! a magány rettenetes éjszaka: csarnokában minden csillag kiég Katalin, hallod, hallod-e? kín szólít téged, kedvesem, — merre járhaszt most, nádszál-derekú, merre suhansz, szerelmesem? Hát nem érzed, Katalin, mennyire fájlak, nem sajog föl benned, hogy hiányzol nekem?! S hiába nyitom panaszra a számat: — nem hoz vissza hozzám téged a szerelem .. . Nem hallod, Katalin: a Földanya sír! a tenger is teveled levelez tehozzád suttog az éjszaka tehozzád sikolt a hajnal Katalin, halálos szerelem ez! Könnyeim elsírtam szívem vérét kifacsartam s mint felgyújtott őszi nádas a szélben: úgy lobogok Mezey István: Székek Kisvárosi unalom ült a tájra. A híd fölött egykedvűen csüngött a nap, csak tessék-lássék módjára igyekezett, valahogy úgy, mint akinek ezért a munkáért a magasságos jóég se fizet egy lyukas garast se. Nem válogatott, nem szűrt, hogy csak csinos sugarakat küldjön a Földre, hanem tetszik, nem tetszik, egytömb fényt s meleget zuhintott a hídra, s annak környékére. Hiába keresett a szem bárcsak egy felhőfarkincát is az égen, mert ha belevakult is, úgy sem talált egyet sem, és hiába keresett madarat is, mert kolibrifióka se röpködött ebben az unalomverte vasárnap délutáni pillanatban. A nagy híd, amelyet vidám katonák építettek har- mincvalahány éve a hol kiáradt, hol pedig szinte kiszáradt folyóra, amely a Futó Sári történetén kívül még ki tudja, hány szerelmes, izgalmas, kínos, romantikus, keserves, borzalmas, hallatlan, rutin satöbbi történetet beszélhetne el kellő időben és kellő pakolásban, ha ugyan beszélhetne, s amely élt és zsibonbott máskor a rajta átfutó kocsiktól, szekerektől, kerékpároktól, az erre-arra ténfergő bámészkodóktól, fekete bajuszos, fekete kalapos cigány- legényektől, akik a cigánylányokat lesték az ívek alatt, most szürke puszta volt. Máskor még kétfelől is, a híd korlátjain is fityegtek bikinis lányok, fürdőruhás, merész fiúk, hogy onnan ugorjának fejest a mély vízbe virtusból, na, de most sehol senki. Ügy tűnt, hogy a híd alatt megállt a víz, hogy nem csobogott, nem mondi- kált, mint máskor, hogy nem mosta, s nem tisztálta a hídlábakat, hagyta, hogy síkos, undorító kocsonya uralja a folyófenékbe fogódzó, vízből kilátszó, háború előtti rönklábakat, hagyta, hogy bűzös gyűrűbe gyűljön az új betonlábak köré a hordalék. A híd négy sarkától egyenes ösvény bandulkolt a folyópartra, a szikla kövezte, meredek árvízvédelmi töltésre. Az ösvény mellett füstös, kormos rostély szuny- nyadozott hűlt szén fölött, körülötte immáron száradt csirkecsontok hevertek, csak úgy odavetve, arrább barnásfekete foltos cserépcsészék ásítoztak a fűben, állott sör csücsörgött vízben hűtött, címkétlen üvegekben, és cigarettavégék bóbiskoltak szanaszét elhányva. A rostély körüli csontokat, arrább pedig a kávéscsészéket nagy, színes legyek dongták, és donghatták kedvükre, mert az égvilágon senki, semmi se zavarta őket dög buzgolkodásukban. Bágyadt lótetű vánszorgott valahol a töltés mögötti kukoricásban. Semmi sem érdekelte. Önnön bágyadtsága sem. Két fiú ült egy pléden, a hídtól nem messze. Két lány feküdt, tőlük kissé távolabb, egy másik pléden. A fiúk sakkoztak. A lányok közül az egyik, a barna, a körmeit piszkálgatta. A hosszú hajú szőke száraz fűszálat szorongatott dús ajkai között. A két lány, természetesen, a két fiútól várt valami érdekeset. Szellemeset. Humorosat. Romantikusát. Idegfeszítőt. Hallatlant. Hát- borzongatót. Szerelmesét, ha úgy tetszik, de, amint kitűnt, ebben a pillanatban hiába. A fiúk meg a lányoktól várták a szellemeset, a humorosat, a romati- kusat, satöbbi, satöbbi, várták most annál az oknál fogva, hogy kora délelőttől mind e pillanatig ők vitték a prímet, s egy kicsikét kifogytak az ötletből. A szőke lány szólalt meg: — Nünükézzünk! — mondta. A fiúk jól hallották, hogy a szőke lány mit mondott, de egyáltalán nem értették a szót. Ugyan már, honnan értették volna, há addig sohase találkoztak vele. Na de hát nem azért voltak ők egyébként huszonkét évesek, hogy ne lettek volna huncu- tak is. összenéztek, aztán elmosolyodtak, összecsukták a sakktáblát, és olyan fizimiskát vágtak, mintha teljes mértékben tudnák, hogy mi az a nünükézés, mintha valóban örvendenének a jó ötletnek. — Benne vagyok — mondta az egyik. — Tényleg, nünükézzünk 1 — mondta a másik. Csakhogy most a lányok zavarba jöttek. Főleg a szőke, aki egy kicsikét meg is lapult a pléden, mert hát a nünükézést ő mondta, de ő csupán csak beköpte a hirtelen született micsodát, különben neki se volt fogalma arról, hogy az mit jelent, hogy jelent-e egyáltalán valamit. — Pofonegyszerű! — szólalt meg az egyik fiú, aki megérezte a rövidzárlatot. — Vetkőzzetek le! Ezzel kezdődik. Még mindig zavartan, de felültek a lányok a pléden. Maguk alá húzták szép, csinos lábaikat, félkézre támaszkodtak, és várták a folytatást. — Vetkőzzetek! — ismételte meg a fiú. — Igen, igen. Vetkőzzetek! — duplázott rá a társa. A lányok összenéztek. — Na! — dobbantott a fiú. Erre a lányok, nem a leg- eltökéltebben ugyan, de talpra álltak, legombolták magukról a kis könnyű blúzt, amellyel a túl tüzes délutáni naptól védték vál- laikat, és lecsusszantották magukról az elegáns növid- nadrágot. Bikiniben maradtak. Mintacsinosak voltak. Akkor az egyik fiú elkapta a szőke lányt a karjánál fogva, a másik a barnát, s mintha csak összebeszéltek volna már azelőtt, egyszerre iramodtak meg velük a híd felé. S nem álltak meg a hídon. A lányok karját elengedték, felugrottak a korlátra, onnan pedig akkora fejest cuppantottak a mély vízbe, hogy akkorát csukamama se, csukatata se látott. Hanem a lányok is megmutatták, hogy ők is tudnak ám .. . nünükézni. Ök is felléptek a hídkorlát- ra mindjárt, s ők is fejest ugrottak, akkorát, hogy attól gyűrűzött-hullámzott a víz estig. Engem kérdezzen, aki nem hiszi! Koronatanú vagyok... Réthy István Idegenforgalmi gyorsmérleg Az Országos Idegenforgalmi Hivataltól kapott tájékoztatás szerint az év első öt hónapjában 10,9 millió külföldi látogatott Magyar- országra, 83,5 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában. A konvertibilis elszámolású országokból 2,7 millióan érkeztek, például Ausztriából csaknem 1 millió 700 ezren, az NSZK-ból 446 ezren. Olaszországból, 121 ezren, a skandináv országokból 49 ezren, s az Egyesült Államokból pedig 55 ezren. A MNB által kimutatott állami devizabevétel az első négy hónapban (a májusi adat még nem áll rendelkezésre) elérte a 15,3 milliárd forintnak megfelelő valutaösszeget, ez 82 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszakét. Ezen belül a rubel-relációjú bevétel 60,9 millió transzferábilis rubelt tett ki; a konvertibilis elszámolású bevétel pedig 209,4 millió dollárt, ami 97 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában volt. Izgalmas (olvasmány) Laczó József felvétele § I ■