Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-06 / 157. szám
1990. július 6., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Gyermekeink sem fogják láfni... • 1973-ban még azt írta a statisztikai évkönyv, hogy Hemádcécének 523 lakosa és 132 lakóháza Volt. Ideális miliő: még négyen sem éltek egy-egy szép falusi házban. Adná az Isten, hogy egyszer azt írhatnánk le Cécéről, hogy túl sokan élnek az otthonokban, oly szépre növekedett a család, hogy szobát kell „ragasztani” az ősi ház udvari falához ... Hernádcéce azonban — mint megannyi más szép falucskánk — romlik-bom- lik. Mint fotóink is illusztrálják, a falu fogy; egykor szép házai ma már az enyészeté. Remény sincs arra, hogy ezeket a házakat egyszer felújítsa valaki, hiszen az építői, a lakói ma már egy dombhajlaton alusszák örök álmukat, az örökösök pedig a megélhetés reményében szorongnak a panel-kalitkákban. Ott, ahol legfeljebb csak ecetfa nő a résekből és nem barack, cseresznye, meggy és dió. Muhiról és pályázatról, másként szobrot nem lehet akármiből megcsinálni. Amiből elterveztem, abból meg lehet. S akkor a .központi haranglábnak egy vagy két oszlopáról elindítanánk egy zöld futónövényt, ami megy ameddig megy, és évszak szerint változó. Ennek is komoly plasztikai szerepet szántam. A harangok pedig úgy vannak kitalálva, hogy négyágú kalapácsok lennének a nyelvben, a legkisebbnek az elmozdulása is már ütne ... természetesen nem harangzúgás lenne, csak folyamatosan hallható csilinge- lés... A harangnyelvéket össze lehetne kötni lazán, s mondjuk, ha valaki meghúz egyet, akkor megszólal az összes harang. És, persze, egy ilyen konstrukció eléggé ki van helyezve a mezőre ahhoz, hogy a szél fújása is felerősíti az egészet... Mindez — biztosan jó hangulatú lenne, — egy körülbelül százötven méter sugarú körgyűrűbe lenne elhelyezve és belefoglalva; egy füvesített földsánoba, aminek ugyancsak megvan a maga szimbolikája. A szekértáborról van szó. Hiszen, mint más pályázó, én is gondoltam rá: szekértábor, rajta- ütéses támadás ... ezt kellene megcsinálni. Csak, végül is, nem hiszem, hogy meg kell illusztrálni a történelmi eseményt, mert az a jó. Egy mód, kétségkívül, én azonban másként gondolkodom ... Láttam a modellt, nézem a fotót, meg az alkotó szobrászművészt. Hallgatom „a vasak mögötti” gondolatok előszabadulását. Nem szabadulhatok a vonzástól: megállnák jövőre e kátéd rális harangjai alatt... (t. n. j.) Fotó: Fojtán László Mit is mondott a papagáj? JAVUL MAR... Apai nagyapám, amikor még én nem is éltem, a szendrőládi állomást vezette. Az állomásnak még a környéke is ápolt, tiszta, csodálatos, virágokkal ékesített volt. Ö honosította meg a még ma is élő orgonasövényt, volt fenyőfás, gyöngy- virágos, megszámlálhatatlan rózsafa-különlegességgel teljes kuglizó is. Még biztosan vannak régi emberek, akik emlékeznek, híres volt szépségéről az állomás, nagyapám, a környék szeretett Bodnár bácsija pedig a folytonos mókáiról, viccmesterségéről volt híres. Akkor- még az állomásnak két kitérője is volt, mert mész-, fa-, műkőszállítás történt állandóan. Emellett Ládbesenyőből a Jungreisz-gazdaság- ból éjjel-nappal ropogásig megrakott szekereken a gabona, búza és minőségi borok szállítása folyt. Nagy kaláberparti.k zajlottak az állomáson, éspedig minden áldott este! A tét bumli volt. Aki veszített, annak neve után berajzoltak egy bumlit. Egy „csata” alatt elkvaterkáztak egy liter bort. Többet nem! Állandó vendégek voltak az akkori helyi plébános, a két tanító és a szomszédos Borsod községiből a református lelkész, Dakó, aki a lányát is hozta, lévén nagynéném barátnője. A helybeli plébánost mindig elkísérte nagyapám, és egy szépséges május éjszakán olyan gyönyörű hangversenyt adtak az állomás és falu között Vállalkozunk!!! A Gyár és Gépszerelő Vállalat, EEFÖO 3. sz. Északi üzeme rövid határidővel vállalkozik az alábbi munkákra: ) híd- és portáldaruk, futómacskák, autódaruk, időszakos, illetve fővizsgálata te- herpróbával, ÉV-méréssel, szabványossági felülvizsgálattal, I telephelyek, üzemek, műhelyek, irodaépületek villamos érintésvédelmi felülvizsgálata, a felmerülő hibák javítása. motorok, transzformátorok tekercselése, hegesztőgépek (speciális gépek is) javítása, felújítása, emelőcszközök, emelőkötclek, biztonsági övék és hevederek, időszakos teherhelési próbája. Felvilágosítást ad: Lengyel László üzemvezető. 3704 Kazincbarcika, PL: 427. Tel.: 48/11-211/25—63 mellék. elterülő Bükk kupolaszert erdőből a madarak, hogy £ két barát addig kísérgette egymást, míg csak meg nerr szálait a hajnali harangszó ... Az angyali üdvözlel vetett véget társalgásuknak Mint már írtam, nagyapám közszeretetben álló örökké csalafintaságot teremtő ember volt. Én csak elmesélés alapján jutottam az alábbi, régi, kedves anekdoták emlékéhez. Történt egy alkalommal, hogy nagymamám a falubeli fűszereshez küldte bevásárlás céljából a tehenészfiút. Szántó bácsi — a mál- házó — egy zöld literes üveget és pénzt adott a fiúnak, hogy hozzon neki pálinkát. Nagyapám kileste a pénztárablakon, hogy miikor megjött a tehenészfiú, Szántó bácsi a pálinkát a váróteremben levő lóca mögé betette. Valamit sürgősen meg kellett csinálnia az öreg* nek. És ezalatt nagyapám kicserélte az üveget egy ugyanolyan zöld üveggel, a különbség csak az volt, hogy emebben víz volt. Nagyapám lesett! Jön Szántó bácsi. Meghúzza az üveget. Felháborodva kiköpi, iszonyatos, fergeteges káromkodással szidja a fiút, aki már legel tetett: „te gazember, mit hoztál nekem a pénzemért?” Szegény fiúcska hiába tisz tázta magát, esküdözött, hogy ő a kocsmából hozta... A veszekedés alatt nagyapám ügyesen visszacserélte az üveget. Dühöngött a kisöreg, de sehogyan sem nyugodott... Bement a váróterembe, újra ivott, cső. dálkozott, megint ivott... Kiállt a váróteremajtóba, és onnan kiabált diadalmas, ér. ces hangon: „Te inas, már javul!” Azóta is szállóige maradt családunkban: „Javul már, mint a Szántó pálinkája!” Osváth Sándorné Szendrőlád KALAPOS EBÉD Az állomáson pályát javító raktári munkások .dolgoztak, és mindegyiknek délben hozták hazulról a meleg ebédet. Látja nagyapám, hogy egy fiatal munkás étkezésnél a fejéről nem vette le a kalapot, és megkérdezte, hogy: „te Pista, hát miért nem veszed le a kalapod?” Mire a fiú magyarázatként szomorúan ezt mondta: „Bab ez csak, kérem alássan!” Osváth Sándorné Szendrőlád Megírtuk lapunkban, # hogy kihirdették Miskolcon a muhi csata emlékművére kiírt országos tervpályázat eredményét. Megyénkből Szanyi Péter szobrászművész második díjat vehetett át (csapata tagjai: Neogrády Judit tájtervező; Poós Erika belsőépítész; Szoboszlay István építész). Szanyi Pétert arra kértük, „üljön szembe a művével és beszélje ki magából Mu- hit”... — Általános iskolás kora óta mindenkiben úgy él; a muhi pusztai csata... Ez bement történelmünkbe, beépült a lelkekbe. Az ember rögtön elképzel egy kietlen pusztát, ahol fütyül a szél, ahol elpusztult egy ország ... Erre valahogyan emlékezni kell! — Említi a pályázati kiírás. hogy mindezt milyen országépítő munka követte, milyen nagy nekibuzdulás. Szerintem ezek már nem tartoznak közvetlenül a témához. Am úgy is fölvetődik az emberben a kérdés, hogy miért kell nekünk, a mi csupa vesztes csatánkat megünnepelni; miért kell ■még ezeket hangsúlyozni ? ! Szerintem kell, de bennem nincs az a kényszer, hogy ebből mindjárt egy országépítő jövőt lássak kibontakozni. Itt — Muhi esetében — katasztrófáról volt szó, ez egv kegyeleti hely, ahol emlékezni kell őseinkre. Itt meg kell, meg lehet rendülni, el lehet gondolkodni egy ország pusztulásán. — Nekem nagyon fontos ez a fajta plasztika, amit én úgy .nevezek: térgrafika, vagy, térrajz... ezt az az igény szülte, hogy nagy teret átöleljek; a nagy teret a szobor terébe vonjam ... Erre igazán alkalmas volt a mostani feladat: egy elképzelt sírmező fölé egy kated- rálist kell emelni!... ami nem feltétlenül kelt szakrális képzeteket. Nem szoktam optimistán nekiindulni a dolgoknak és nem vagyok különösebben „jó” pályázó, de úgy érzem, hogy ez az acélkonstrukció exkluzív lehetett volna, egyedülálló memento Európában... — Ha ebbe belemegy az femlékező, akkor fölötte nyolc-tíz méter magasságban borul össze a szerkezet és a kupolát az ég zárja be, ad kereteket az egésznek. Biztos vagyok benne, hogy sajátos, semmihez nem hasonlítható térélményt tudna adni. A zsűrinek viszont az volt az egyik ellenvetése, hogy vitatható a megvalósíthatóság. Én, — ha belemegyek egy munkába, akkor a technológiát is igyekszem kidolgozni. Szerintem tehát ez megvalósítható lenne... Ilyen nagy feladat nem sokszor adódik az ember életében. Persze vallom azt, hogy az ötlet nem vész el, az mindig csak érik ... Énnek is volt már egy előképe. Nagyon örülnék ugyanakkor, ha egyszer megépíthetném ezeket a „nagyteres” konstrukciókat. Akkor bebizonyíthatnám, hogy meg lehet csinálni. — E munka lényege egy nagyon egyszerű sírkő, a tulajdonképpeni sír jel; ami fölé ezt a sírkápolnát, vagy inkább sírkatedrálist elképzeltem. A harangok nem nagyok, de változó méretűek, oldottan és kuszán helyezkednek el; a csövek vastagsága is eltérő, a helyszínen mind meglehetne, lehetett volna ikomponálni-építe- ni. Már említettem, hogy régen foglalkoztatnak a nagy teret berajzoló szobrok. Ezt a húsz méter magasságú és húszméteres kiterjedésű
