Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-30 / 177. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1990. július 30., hétfő Stílusok az építészetben F. L. felv. Szatmári Zsolt, a klarinétos A Nemzetközi Klarinét Szövetség július 12. és 15. között kongresszussal egybekötött zenei versenyt rendezett a kanadai Quebec- ben. A selejtező előzetes magnófelvétel meghallgatása alapján történt, ahol a zsűri egy előre megadott kötelező, és nyolc perc terjedelmű, szabadon választott darabot bí­rált el. Ez alapján csak a tíz legjobb ka­pott meghívást a kanadai versenyre, közöt­tük Szatmári Zsolt is. A Quebec-ben meg­tartott középdöntőben ugyanazt az anyagot kellett élőben előadni, amit a magnófelvé­tel is tartalmazott. A sátoraljaújhelyi fia­talember szabadon választott műsora Lend- vay Kamilló Tisztelem, Mr. Goodman és Kovács Béla Hommage á Richard Strauss című szólódarabja volt. A döntőbe már csak négy klarinétos jutott. Két egyesült álla­mokbeli, egy kanadai versenyző és egyedü­li európaiként Szatmári Zsolt. A versen}' első helyezését és a velejáró fődíjat, egy mesterklarinétot Zsolt kapta. Szatmári Zsolt a Liszt Zeneművészeti Fő­iskola V. éves klarinét szakos hallgatója. Zenei tanulmányait hatéves korában kezdte. Előbb hegedülni tanult, majd klarinétozni. 1982-ben a miskolci Bartók Béla Zenemű­vészeti Szakközépiskola tanulója lett. Négy év múlva a Győrben megrendezett Richter János országos fafúvósversenyen első he­lyezést, és a Művészeti Alap különdíját nyerte el, így felvételi nélkül került a Ze­neakadémiára. Számos országos és nemzet­közi versenyen vett már részt, 1988-ban a zürichi Európai Ifjúsági Zenei Versenyen egyedül ő képviselte hazánkat. Ugyaneb­ben az évben a Magyar Rádió Országos Fa- fúvósversenyén megkapta a Szerzői Jog­védő Hivatal különdíját. Az idén a kana­dai versenyen kívül részt vett a Prágai Ma­gyar Napok rendezvényein is. Képernyő előtt A sajtó a hibás? Apám intelme jutott eszembe, miközben a Napzártát néztem. „A gyerekek közt tanár úr voltál, valaki, ha el­mégy újságírónak, senki leszel”. Hallgatom az MDF-es honatyákat, a meghívott főszerkesztőket, s nem teljesen értem, hogy miről beszélnek. Azt érzékelem, hogy az MDF valami miatt meg van sértődve, s duzzog, mint egy ka­maszlány. A főszerkesztők csodálkozva néznek, mint a fel­nőtt a gyerekre: mi bajotok- van? Hát nem tudjátok, ho­gyan működik a sajtó? Csengey Dénes, valami nagy-nagy gyónást, vezeklést vár(na) el a sajtótól: vallja be, hogy eddig hazudott, csalt, manipulált, kiszolgált. Aczél Györ­gyöt emlegeti, Lakatos Ernőt, a tegnapi sajófőnököket, akik bizony sokszor állították a szőnyeg szélére a nagyhatalmú (bár minden hatalom relatív) főszerkesztőket, akik nem értették az „elvárásokat”, a „direktívákat”, akik túlmerész­kedtek a szókimondásban a megengedett határon. Megér­tem Csengey Dénest, és nem értek egyet vele. Igaztalan dolog ugyanis csupán, a sajtón számonkérni az elmúlt négy évtized hazugságait. Egy országban, rendszerben, ahol mindent a félelem mozgatott, a hazugság volt a természe­tes közeg. Hazudni pedig sokféleképpen lehet, (elhallga­tással is. Nem akarom én most a' hajánál fogva (ismét) előrángatni a boldogtalan Labancz Anna esetét. Most una­lomig tele van vele a sajtó, de akkor komolyan megfenye­gették a költő barátomat, aki írni akart róla. S még há­nyán, hányán fogták le a tollért nyúló kezet, mondván, hogy „nem aktuális, nem jellemző elvtársak”, az eredmé­nyeinkről kell írni, nem a hibákat, a hiányosságokat föl- hánytorgatni. A csodálatos mégis az volt, hogy a nép, az istenadta mégis tudta az igazgat.- Nem, az elmúlt évtizedek sajtója nem érdemel felmen­tést, de a sommás, az egyértelmű elmarasztalás is igazta­lan. Igaza volt annak a főszerkesztőnek, aki a sajtó szere­pét csak az egész értelmiségével együtt tartja igazságos­nak górcső alá venni. Ha árulás történt, akkor az egész értelmiségünkre (tehát az írókra is!) érvényes. Mert mit mondjunk a költőre, aki önként, lelkesen írta meg a hű­ség és hála énekeit, vagy az Alvó katonát a rozsban? Kik voltak Aczél György vacsora vendégei? Nos, nem a vidéki újságírók, hanem a díjakkal dekorált költők, művészek, akik most elmagyarázzák, hogy ők bizony szándékosan torzították el Lenin elvtárs fejét... Nem érdemes ezeket a dolgokat bolygatni, mert mindenkiről kiderül valami ka­bátügy ... Az viszont nagyon igaz, hogy az ország (népe) rosszked­vű, hogy túlságosan is lassúnak, komótosnak tartja a „nyu­godt erőt”, hogy egyre ingerültebben figyeli a parlamenti szócsatákat cfsip-csup ügyekről. Ez a rosszkedv beszivárog a sajtóba is. Érthető. Eddig csak az „eredményekről” írha­tott a „bértollnok”, most hirtelen fölfedezheti, hogy ez a világ bizony messze nem tökéletes. Az MDF sem. A kor­mány és a kormánypárt helyében hálás lennék, minden bí­ráló szóért. Mert éppen ez az erő bizonyítéka és garan­ciája: a bírálhatóság, a nyilvánosság. Tükör is a sajtó, s nem mindig a tükör tehet arról, ha borostásnak látszik a képünk... S különben is áki duzzog, aki hamar megsér­tődik, annak ritkán van igaza. hs KÖZLEMÉNY Az Avas Utazási Iroda nyári ajánlata: 10 napos tengerparti üdülés Bulgáriában (isztambuli kirándulással) faházakban, ön­ellátással. Részvételi díj: 4900 forint + 22 DEM. Felvilágosítás: 84-000-ás telefonon, jelentkezni lehet, Tízes honvéd u. 22. RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 8.20: Nyitány. A hét irodalmi és zenés műsoraiból. — 9.05— 11.00: Napközben (élő). A kö­zéphullámon: 10.80: Balaton rá­dió. — Az URH-sávon: 10.30: Egész napos közvetítés az Or­szággyűlés üléséről. — 11.10: Hagyományápolók. — 11.35: A 22-es csapdája. 7. rész. — 12.45: Házunk tája. — 13.05: Klasszi­kusok délidőben. — 14.05: öt­ágú síp. — 14.35: A Magyar Honvédség Központi Zenekará­nak felvételeiből. — 15.05: Kó­ruspódium. — 15.30: Már tollas­kígyó is szolmizál, avagy egy magyar zenetanár kalandjai Mexikóban. — 10.13: Ég szülte földet, föld szülte fáját . — 17.05: Eco-mix. Gazdasági ma­gazin. — 17.30: Draskóczy László népzenei feldolgozásaiból. — 19.15: Láttuk, hallottuk, olvas­tuk. — 18.30: Hol volt, hol nem volt . — 20.05: PAF-műsor.. — 22.00: Késő Esti Krónika — 22.30: Hasonló cipőben járunk? — 23.05 : Rigoletto. Részletek Verdi operájából. PETŐFI: 8.05: Kölyökrádió. — 8.40: Ország—város—híres ember. — 9.00—13.45 : Nyári zene-szó (élő). Benne: blokkműsorok. — 14.00: Kettőtől ölig . (élő). — 17.00—21.00: RádióMa. — 21.03: Nótaest. — 22.00: Ember a híd alatt. — 22.43: Herb Ellis dzsesszegyüttese játszik. — 23.10—0.14: Mozimagazin ’90. BARTÓK: 9,10: Francia muzsi­ka. — 10.10: Donald McIntyre Wagner operafelvételeiből. — 10.39: Antonio Meneses (gordon­ka) és Cecile Licad (zongora) hangversenye. — 13.00: Kilátó. A Magyar Rádió világirodalmi hetilapja. — 13.45: Zeneiskolá­soknak — zeneiskolások muzsi­kálnak. — 14.00: Nagy siker volt! — 15.15: Klasszikus ope­rettekből. ■— 16.05: Zenekari muzsika. — 16.50: A főszerep­ben: Székely Mihály. — 18.05: Por favor. Spanyol nyelvlecke kezdőknek. — 19.20: Gitárral angolul. — 19.35: A Magyar Rá­dió Csaikovszkli-eiklusa. — 20.44: Holnap közvetítjük- — 21.03: Bach: János passió. — V.SI: 33 perc Peee Aladárral.— 23.30: A hét zeneműve. MISKOLCI STÜDIÖ a 268 m közép-, valamint a 60,8 és 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek időjárás. — 6.00: Krónika (Kos­suth). — 6.30: Észak-magyar­crszági Krónika. — A stúdió vendége válaszol a hallgatók kérdéseire. — 7.00: Kossuth. Krónika. — 7.30: Szóvá tették, megkérdeztük: Mit tesz a Tiizép a tüzelőanyag-ellátásért? — Rek­lám. összefoglaló és a másna­pi műsor ismertetése. Szerkesz­tő: Tolnai Attila. S Titkos naplóból is Feltárulkozó múltunk Az Abaújszjintói Nagyközségi Könyvtár és Nagyközségi Tanács segítségével a bu­dapesti Széchényi Könyvtártól fénymáso­latban — birtokomba került — kutatás és tanulmányozás céljából az Abaújszántón született Jászay Pál történetíró anyaga. Nagy értékkel bír a segítő dokumentu­mok között. Jászay Pál naplója. E titkos­írással (hun-schitha nyelven) írt naplót sen­ki nem tudta megfejteni — de halála után 52 évre a titokra fény derült. Élt községünkben 1890-től egy tudós fel­készültségű evangélikus lelkész: Czékus László, az „Abaújszántó és Vidéke” heti­lapnak volt a szerkesztője, aki a titkot megfejtette. A Jászay-hagyaték 1852-ben, a történet­író halála után Balogh István szántói föld- birtokos, — mint a család közvetlen le­származottjának — birtokába került. Czé­kus László jó kapcsolatba került az el­hunyt történetíró Szántón élő bátyjával, Já­szay Sámuellal, ny. jószágkormányzóval, aki segítségére volt, hogy öccse írásbeli hagya­tékát áttekinthesse. Legizgalmasabb volt számára a titkosírással írt napló, s kitűz­te céljául, hogy megfejti a rejtjeles könyv tartalmát. Erről a szándékáról Czékus László így ír: „S kérésemre szíves volt Balogh úr Já­szay Pál nagybátyjának ismeretlen írásje­lekkel írt naplóját tanulmányozás, s eset­leges lemásolás és felhasználás végett át­adni, s én haza hozva, mindjárt egybe ha- sonlítám azt az angol biblia társulat 234 nyelven írt és kiadott szent írásai idézetei­vel, de bizony az nem hasonlított egyikhez sem. Végre is a saját jegyzeteimhez for­dultam, s megtaláltam az otrokocsi Fóris Ferenc »Origines Hungaroru«, s még in­kább Bél Mátyás egyik művéből kiírt hun- schitha írási jelekben a kulcsot a napló­hoz. Ilyen hun-schitha írásjelekkel van ír­va az 1828—29. és ’30. évi napló egészen az 1930-as év fele részéig, csupán az 1839-es év van írva egész magyarul. Mindjárt hozzáfogtam kibetűzéséhez, ha­bár ez eleinte egy kissé nehezen ment —, a rendkívül sűrű írás, apró betűk és a ke­leti nyelvek szokása szerint jobbról balra menő nehezebb olvasása miatt; a remény, hogy ki tudja mily irodalmi kincsre talá lók, s nemzetünk történelméhez és irodal­mához én is némi adalékot szolgáltatha­tok, fokozta munkakedvemet, s szabac időmben e munkát híven másolgatám, s midőn két évi naplót lemásoltam belőle, bejelentőm azt a történelmi társulatunk nagyérdemű titkárának, Szilágyi Sándor úr­nak, kinek biztatására a többit is lemáso- lám, s beküldém neki felhasználás végett. S a napló írásával növekedett annak író­ja iránt érzett tiszteletem is.” Amint vallatom a régi írásokat, melyek községem megbecsült relikviái, fény derül arra a titkosírás megfejtése után, hogy 1831 nyarán olyan méretű kolerajárvány pusztított a vidéken, hogy Tállyán 400, Szántón pedig 613 ember esett áldozatul. Elgondolkodtató. Itt jártam iskolába, mint kisdiák, itt tanítottam 42 évig, de soha nem került birtokomba a tanítványok felvilágo­sítása, a lakosságnál a múlt megismerésé­nek elmélyítése szempontjából e hiteles adat. A falukutató és -krónikás feladata, hogy felszínre hozott hiteles adatokkal, megtörtént események ismertetésével szol­gáljon a jelenkor lakosságának. Nem volna káros, ha iskoláinkban a ne­velők ezeket az eseményeket, tragédiákat is ismertetnék gyermekeinknek. Jó lenne, ha tanácsházaink, vagy ké­sőbb polgármesteri hivatal (ha így alakul a helyzet) a falu vagy város tükörképei len­nének. Tájékoztassák az ide belépőt a múlt eseményeiről. Meglátásom szerint, egy rö­vid leírás vagy statisztikai tükröztetés hű képet nyújthatna a múlt jelentős esemé­nyeiről. A háborúkban elesettek, az elhur­colt mártírok emlékeinek megőrzése az emlékművek, emléktáblák feladata, de a .lakosságot megritkító elemi csapás (tűz­vész, kolerajárvány stb.) már megérdemel­ne egy emlékfalat, vagy -sarkot egy-egy te­lepülésen az államunkat képviselő hivatal­ban. Nekünk, szántóiaknak nagy öröm, hogy egy tudós evangélikus lelkész megfejtette Jászay Pál titkos naplóját, s ezzel értékes anyagot hozott felszínre a történetíró éle­téről és a község múltjából. Bakonyi Béla MŰSOROK 16.00—18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, ze­nés műsora, a Rádemis Kft. menedzselésében. TELEVÍZIÓ — 1. MŰSOR: 8.20: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 8.25: Delta. Tudományos híradó. — 8.50: A Hét. — 9.50: Képújság. — 9.55: Parlamenti Napló. — 17.50: Ka­tolikus híradó. — 18.00: Kalen­dárium 1990. Ismeretterjesztő magazin. — 18.45: Esti mese. — 19.00: Cimbora. — 19.20: Rek­lám. — IS.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Állítsátok meg a Földel! Csákányi László éne­kel. — 20.30: Reklám. — 20.35: így szavazott a gép. — 21.15: Chioggiai csetepaté. Tévéjáték. — 23.00: Híradó 3. 2. MŰSOR: Tv2 Sugár Ágnes­sel és Aigner Szilárddal. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2; — 17.45: Mozaik. — 18.00: Hét­főn hatkor. — 18.25: Gyerekek­nek! — 18.41: Tv2. — 19.00: Kur­tizánok tündöklése és nyomo­rúsága. Francia tévéfilm. 5. rész. — 19.57: Tv2. — 20.00: Kör­zeti tévéstúdiók műsora. — 20.55: Tv2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.30: Telesport. — 23.00: Tv2. Napzárta. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADASAI: SKY; 6.00: Üzleti világhíradó. — 7.00: D. J. Kát Show. — 9.30: Eurobic. — 10.00: Vidám, zenés sportegvvelcg. — 12.00: Teher­autó-szörnyek — 13.00: Forma— 1. NSZK Nagydíj. — 15.00: Űszás. — 16.00: Lovas világjáté­kok. — 17.30: Karate VB. — 18.00: Micsoda hét! — 19.00: Eurospori hírek. — 20.00: Bili­árd. — 21.00: Motor Nagydíj do­kumentumtár. — 22.00: ökölví­vás. — 23.00: Szabadmászás. — 24.00: Micsoda hét! — 1.00: Euro- sport hírek. — 2.00: Műsorzárás. SUPER: 6.00: E-csatorna. Ok­tatási információk. — 6.30: Kör­nyezetvédelmi híradó. — 7.00: Napkezdet. — 8 00: Hírek, idő­járás: — 8.30: Egyveleg. — 9.00: Hírek, időjárás. — .9.15: Egyve­leg, óránként hírekkel. — 17.30: Nyári hullámhosszon. Élő tele­fonos zenés műsor. — 19.30: Hí­rek. időjárás. — 19.45: Időlánc. Műsorrészletek a tévé hőskorá­ból. — 20.00: Egyveleg. — 21.00: Hollywood. Dók.-film. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22.15: Turis- t.amagazin. — 2.45: A fotózás világa. — 23.15: Egyveleg. — 0.15: Hírek, időjárás. — 0.30: Egyve­leg. — 1.30: Időlánc. — 1.45—7.00: Egyveleg. SATi: 6.00: -ló reggelt aSATi- gyel! — 8.30: Hírek, időjárás. — 8.35: Szomszédok. — 9.00: Hí­rek. időjárás. — 9.05: Szeretet- hajó. — 9.50: Utazóknak. — 10.00: Hírek. — 10.05; Tévébolt. — 10.30: Sport. — 12.15: Szerencse- kerék. — 13.00: Tévétözsde. — 14.00: Műsorelőzetes. — 14.05: Casimir és társai. — 14.30: Ház­tartás. — 14.40: Carson és Car- son. — 15.30; Boszorkányt sze­retek. — 15.55: Tévébolt. —16.05: Dániel Bonne. Western. — 17.00: Hírek, időjárás. — 17.10: Szom­szédok. — 17.35: Természetbará­toknak. — 17.45: Müsorelőzetes. — 17.50: Hotel. FiLm. — 18.45: Híradó. — 19.05: Szerencsekerék. — 19.50: Időjárás, hírek. — 20.00: Tőrvető John, az orvostudor. — 20.55: Hírek. — 21.00: Huszársze­relem. Osztrák—NSZK katona­komédia. — 22.40: A nap hírei, sport, időjárás. — 22.50: Hírek és sztorik. — 23.35: A kombi­nált szoba. Angol filmkomédia. — 1.00: Tőrvető John. az orvos­tudor. — 1.50: Vallásos szem­szögből. — 1.55: Müsorelőzetes. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 16.50: Hírek. — 16.55: A Malokarpatska Kapela együttes műsorából. — 17.30: A kutya vakációja. Csehszlovák film 18.50: Torna. — 19.00: Esti mese. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Tévénapló. — 19.50: Me­nekülés az Aranyföldről.’ Tévé­sorozat. — 20.50: Dokumentum­film .— 21.20: Az Abba együt­tes műsorából. — 22.00: Esemé­nyek, kommentárok. — 22.30: Egyedül a jachton. Feliratos NDK tévéfilm. — 23.55: Hírek. 2. MŰSOR: 19.30: Adásvételi szerződés Publicisztikai műsor. — 20.00: Sportvisszhangok. — 21.00: Híradó. — 21.25: Soort. — 21.40: A Jóakarat Játékok, ösz- szefoglaló a tizedik napról. MOZI BÉKE: Papa. én nő vagyok! Mb. színes amerikai film. Ki­emelt heivár! Kezdés: de. flO. $12, du. 15, f7 órakor. — Gye­rekjáték. Mb. színes amerikai horrorfilm. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f3 órakor. — Nincs kiút. Színes amerikai krimi. Kiemelt belvár! Kezdés: fü órakor. — BÉKE KAMARA • Malom a pokolban. Színes ma­gyar film. Kezdés: 2. 4 órakor. — Jákob rabbi kalandiai. Mb szines francia—olasz vieiáték. Kiemelt helvár! Kezdés: 6 és 8 órakor. — KOSSUTH: Gverek- iáték. Mb. szines amerikai hor­rorfilm. 16 év! Kiemelt hely­ár! Kezdés: de. 9, 11 órakor. — Papa, én nő vagyok! Mb. szí­nes amerikai film. Kiemeli helyár! Kezdés: este 7. 9 óra­kor. — Erik. a viking. Mb. színes angol vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: £3, hn5 órakor. — HEVESY IVÁN FILMKLUB: ördögi kísértetek. Színes ma­gyar történelmi film. 14 év! Kezdés: fg. fii, f3, Í9 órakor. — Rózsák háborúja. Színes ameri­kai vígjáték. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f5 órakor. — Menekülő ember. Színes ame­rikai kalandfilm. 16 év! Ki­emelt helyár! Kezdés: f7 óra­kor. — TÁNCSICS: John Len- nőn. Szines amerikai zenés film. Kiemelt helyár! Kezdés: f4 órakor. — Nicsak, ki beszél? Mb. színes amerikai vigiáték. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f6. f8 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: Bosszúvágy 3. Mb. szi­nes amerikai krimi. 14 év! Kez­dés: í3, f5 órakor. — Szexügy­nökség. Szines NSZK szexfilm. Csak 111 éven felülieknek! Kez­dés : f7 órakor. — FÁKLYA: Rémült rohanás. Színes ame­rikai film. 14 év! Kiemelt hely­ár! Kezdés: 5, 7 órakor. — FÁKLYA KAMARA: Halálos ta­vasz. Magyar film. 14 év! Kez­dés: f5 órakor. — FÁKLYA VI­DEO : Murphy törvénye. Mb. színes amerikai akciófilm. Kez­dés: f7 órakor. — TAPOLCA". ADY: Könnyű vér. Színes ma­gyar film. 16 év! Kezdés: f5, f7 órakor. — GÖRÖMBÖLY, AU­TÓSMOZI : Vak végzet. Szines amerikai film. Belépődíj sze­mélyenként: 60 Ft. Kezdés: 9 órakor. — ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ: ...És az Isten megteremti a nőt. Színes amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5. 7 órakor. — OKTATÁSI ÉS TO­VÁBBKÉPZÉSI INTÉZET MA- LYI, VIDEO: Hercules. Mb. szi­nes amerikai sci-fi film. Kez­dés: 9 órakor. — EDELÉNY: Magánbűnök, küzerkülcsök. Szí­nes olasz—jugoszláv film. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés' f6 óra­kor. — ENCS: Halálos fegyver. II. Színes amerikai film. Ki­emelt helyár! Kezdés: 6 órakor. — KAZINCBARCIKA: A rend- őrsztori folytatódik. Színes hong­kongi film. 14 év! Kiemelt hely­ár! Kezdés: 4. 6 órakor. — KAZINCBARCIKA. AUTÓSMO­ZI: Halálosztó. Színes amerikai fantasztikus film. 16 év! Ki­emelt helyár! Kezdés: este 9 órakor. — LENINVÁROS: Rend - örakadémia 5. Mb. színes ame­rikai vígjáték. Kiemelt helyár' Kezdés: f6, f8 órakor. — ME­ZŐKÖVESD, PETŐFI: Becéző szavak. Mb. színes amerikai film. 14 év 1 Kezdés: 6, 8 óra­kor. — MEZŐKÖVESD, HC- FÜRDC VIDEO: Panda Maci kalandjai. Mb. színes japán rajzfilm. Kezdés: f 12 órakor. — Gyulladásponl. Színes amerikai kalandfilm. Kezdés: du. 3 óra­kor. — Menekülés New York­ból. Szines amerikai krimi. Kez­dés: este f9 órakor — ÖZD. BÉKE: szorul a hurok. Mb. színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt hely ár! Kezdés: 5. 7 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents