Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-28 / 176. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1990. július 28., szombat Két fej Feledy Gyula rajza Szomorú nevetés Amit most leírok, nem vicc, hanem megtörtént szomorú valóság, de ha csak percekre is, a humor itt is segített. A hadifogolytáborban, ha túljutottunk a gyakran ismétlődő fölösleges ellenőrzéseken, vagy ha olyan rossz volt az idő, hogy az őrök nem minket, hanem saját magukat sajnálva a barakkban hagytak ben- nüket, akkor mi az első priccselk szélein csoportokba összeülve hadifogoly nótákat dűdolgattunk, vagy a drága szülőföldre emlékezve beszélgettük. A még élő hadifogolytársaim biztos emlékeznek rá, hogy ezek a beszélgetések (bármilyen szomorú is) mindég a főzéssel, az evéssel értek véget. Mivel nekem, mint a legfiata- labbnak már nem jutott ülőhely (21 évesen civil hadifogoly voltam), ezért egyik csoporttól a másikig jártam a beszélgetéseket hallgatni. Az együk csoportnál. mely főleg erdélyi magyarokból állt, a „puliszka” főzési technológiája volt a főtéma. Az egyik székely gyerek szerint a legjobb étel a világon az édesanyja által főzött puliszka csirkehússal és ubohkasalátával. A deresedé bajszú székelyember szerint a legjobb puliszkát a felesége készíti, mert ő a főtt masszát egy pár percre sütőbe teszi, majd tejföllel leönti, és egy vékony dróttal felszeleteli. Ettől a soha nem evett, soha nem látott mennyei eledeltől szinte szédelegve tántorogtam egy másik csoport beszélgetését hallgatni. Vesztemre itt éppen töltöttlkáposztát „főztek”. Az egyik fél azt állította, hogy csak úgy jó, ha egy kis rántás is van rajta, a másik amellett kardoskodott, hogy csak úgy az igazi, ha egy kis tejfölt is tesznek rá. Itt azonban engem a kínzó éhségtől már a verejték is kivert, és meggondolatlanul rájuk kiáltottam, hogy hagyják már abba! Nem veszik észre, hogy ez a káposzta sem így, sem úgy nem jó! Most aztán eszelős tekintetek meredtek rám, és az egyik bácsi megrökönyödve kérdezte tőlem, hogy ugyan már, te gyerek, hát mért ne volna jó ez a káposzta? Bátortalanul feleltem, hogy azért nem jó, mert csak így tetszenek enni „'kenyér nélkül” ! A káposztatöltelék pedig nehéz étel, meg fogja ülni a gyomrukat, szódabikarbónát itt viszont nem szolgálnak fel. A sárga, beesett vagy puffadt arcokra kiült a döbbenet, majd az egyik idős bajtársunk csak úgy maga elé motyogva ismételgette „így együk kenyér nélkül”, majd elkezdett előbb csak kuncogni, aztán nevetni, aztán mindenki elkezdett nevetni, majd egymás nyakába borulva kikacagtuk a saját nyomorúságunkat. Ezt a pár percig tartó keserű humort aztán hosszú időn át követték a vágyakozás, a szenvedés sűrű könnyei. Emlékeiből előszedte: Kóródy József volt civil hadifogoly Á megkövesedett sonka Egyszer talált nagyapám egy óriási döglött patkányt. Szépen becsomagolta fehér selyempapírba és egy ládbesenyői emberrel elküldte az ottani tanítónak, aki vőlegény volt és — azt üzente, hogy „a menyasszonya küldte”. Máskor pedig egyik ede- lényi hentes, aki különben régi ismerőse volt a faluban, sonkát vásárolt (ez akkoriban húsvét táján gyakori esemény volt). Jó két kilométerre volt az állomástól a falu és — dicsekedett a hentes, hogy jó vásárt csinált, mert — bizony — nehéz a hátizsák. Le is tette nehéz csomagját és leült pihenni, meg kicsit beszélgetni... Nem tudom, hogyan történhetett, de nagyapám képes volt valami óriási követ becsempészni a gpn- ka tetejére. Amikor jött a vonat, felragyogott a hentes arca, alig bírta a csomagját ... Aztán másnap üzent valamit nagyapámnak... Osváth Sándomé Szendrőlád Szabadság, műveltség, szeretet 125 éve született Zempléni Árpád A millennium fényében ünneplő századvég és azt követően a nyugati haladd polgári eszmékért lelkesed® századelő ismert, népszerű' költője, esztétája volt a megyénkben 125 évvel ezelőtt született Zempléni Árpád. Ma már a nevét is kevesen ismerik, pedig mai irodalom- történészeink megállapítása szerint is — annak ellenére, hogy , utolsó éveiben „provinciálisán magyaros” költőnek tekintették — „lényegében az igényesebb formalista nyugatosok, a poéta doctusok előfutára és fegyvertársa volt.” Zempléni Árpád — családi nevén Imrey Árpád — 1865. június 11-én született Tállyán. Középiskolai tanulmányait a Sárospataki Református Kollégiumban végezte, majd a budapesti egyetemre iratkozott be. Később a Magyar Földhitelintézetben dolgozott levéltárosként. Már pataki diák korában verselgetett, s Budapesten sűrűn jelentek meg versei, műfordításai, elbeszélései, esztétikai és társadalmi témájú cikkei a napilapokban, szépirodalmi hetilapokban, folyóiratokban, főképp A Hétben és a Magyar Géniuszban. Ünnepi alkalmakra, évfordulókra nagy hatású ódákat írt, akadémiai pályadíjakat nyert. A Kisfaludy és a Petőfi Társaság tagjává, ez utóbbi ímásodtrt- kárává is választotta. A Vajda János köré csoportosult ellenzéki írókhoz tartozott, akik a modern nyugat-európai költők, írók műveit olvasták, fordították magyarra. Zempléni Árpád az elsők között volt, akinek a műfordításában Verlaine, Baudelaire verseit megismerhette a magyar közönség. Hasonló formai bravúrral fordította Heine, a Nobel- díjas modern olasz költő, Carducci, továbbá Stecehetti verseit. 'Első verseskötete 1891-ben jelent meg, majd a Didó c. verses lírai regény, Bosszú, A kalapács, Turáni dalok, Istar és Gilgames, A halálvőlegény, A hermelin, Vasfő és íme c. kötetek következtek, amelyek műfajuk szerint elbeszélő költemények, mondái hősénekek, babiloni és vogul regék. A legnagyobb sikert az 1897- ben megjelent Űj versek c. kötete hozta neki: fél év alatt négy kiadást ért meg. Már a Vajda János köré- v hei» való csatlakozása is azt «' érzékeltette, hogy Zempléni Árpád magáévá tette a századvégi haladó eszméket és „a radikális értelmiség nézeteit”. Hangoztatta, hogy a magyar költőknek műveikben „az új Európa és az új magyarság problémáit és eszméit” kell kifejezniük. Harcolt a születési előjogok ellen, küzdött a zsidó emancipációért. Irodalmi és közéleti tevékenységében a „szabadság, műveltség, szeretet” jelszavai vezérelték. A Népszava 1893. május 1-jei számában megjelent a Szeretet májusa c. verse, s ebben ezt olvashatjuk: „Hogy milliók élhessenek, / Nagyon kell itt egymást szeretnünk... ' Ne bántsuk egymást, emberek! ! Elég zsarnok él már felettünk”. A lírai verseik után többnyire csalk epikai műveket írt, amelyekben főképp a rokon finnugorok, vagy ahogy ő nevezte: a turáni népek mondáit dolgozta fel, olykor jól hangzó archaizáló stílusban. Míg a kortárs írók a jelennel foglalkoztak, Zempléni Árpádot elsősorban a magyarság jövendője nyugtalanította, mert féltette népünk jövőjét „az európai árjáktól”. A keresztény vallás felvételével eltűnt magyar ősköltészetet akarta újjáalkotni, ezért támasztotta fel a rokon népek mese- és mondavilágát, főképp a Turáni dalok c. kötetének „hősénekeiben”. Ezt szerette volna folytatni a Táltos énekek tervezett kötetében, de ezt már nem tudta megírni, mert 1919. október 13-án Budapesten elhunyt. Betegségét érezve, végrendeletet készített, s ebben a 2671 kötetes könyvtárát egykori iskolájára, a Sárospataki Református Kollégiumra hagyatékolta. Nagy értékű könyvadományával együtt a kollégium kézirattárába került Zempléni Árpád több verses és prózai művének kézirata, inépkölté- szeti gyűjtésének anyaga, a tállyai temetőben nyugvó Lavotta János életéről, munkásságáról készült kéziratos tanulmánya, a Tarcallal és Szerenccsel kapcsolatos kézirata és néhány levele is. Hegyi József GERGELY MIHÁLY Keserű A diósgyőri kohászatban és gépgyárban 1040-ben szabadult osztálytársaimnak ajánlom mai, télévszázados találkozónk emlékéül. Keserű, keserű, keserű. Keserű, mert a végére értél, keserű, mert el mit sem értél, keserű, mert százszor rászedettél, keserű, mert elkésve eszméltél, keserű, mert elfeledtettél, keserű, mert élve eltemettettél. Keserű, mert elég volt, elég volt, mindennapod most ezért oly keserű, arcodon nincsen már derű. Keserű, hát rég nem dúdolgattál, önfeledten föl mikor kacagtál? Hát ezért, ezért lett minden keserű. Keserű, mert elnémult ajkadon a dal, a mese-gyermekdal, a büszke legény-dal, az édes szerelem-dal, a csodás szerelem-dal, a vaserős férfi-dal. Hát ezért, s nem semmiért, megrokkant nyavalygásokért, nem pojácás pózolásért, nem divatos ágálásért, nem is vétkek gyónásáért lett minden fojtogatón, megfullasztón, halált súgón keserű. Keserű, keserű. Keserű. Keserű. (1990. június 12-én, otthonról haza, a Miskolcról Budapestre tartó délutáni gyorsvonaton.) Református lelkésztovábbképzö Mátraira Ma már közismert, hogy a Ti- száninneni Református Egyház- kerület irányzatainak szócsövévé vált a mátraházai lelkészüdülőben megtartott lelkészkonferenciák sorozata. A rendszer- váltás, új utakat és lehetőségeket nyitott az egyházak előtt is. Ma már nemcsak Dél-Afriká- ra, a Távol-Keletre, Latin-Ame- rikára nézhet az egyház, és imádkozhat azoknak szabadságáért, hanem a saját életterére vetheti vigyázó szemét és gondoskodó segítségét nyújthatja ott, ahol erre rászorulnak. A közelmúltban a templomok falain kívül szótlanná tett lelké- szi kar és egyházi vezetőség előtt nem a biztonsági szervek szabják meg az új utakat. Hogyan tovább az új lehetősége'k között? Mi az, aminek változnia kell, ml az, aminek nem? Szükséges-e az egyházi jogok és kötelezettségek felülvizsgálata, orvoslása, elhagyása, kibővítése? A sok új kérdés és lehetőség értelmezése belső feszültségeket is támasztott az egyház berkein belül, melyekről előadássorozatok és éles viták tanúskodtak a mátraházai lelkészüdülőben. A Tiszáninneni Református Egyház mindig megállta a helyét — vált nyilvánvalóvá a konferenciasorozaton, és eddig sem szított feszültségeket az állam és az egyház között. Józanságra, mértékletességre hívja fel a mai társadalmat, tömegeket, embert. Az új fogalmi szótárba az egyháznak (ismét?!) fel kell vennie a politika, társadalom, természetvédelem, pszichológia, pedagógia meghatározásokat és tradícióit megtartva és megőrizve, Isten előtti hálával kell indulnia az új körülmények között. Nem tehetem, hogy ne szóljak ez alkalommal a Tiszáninneni Református Egyház legnagyobb megvalósításáról, a Sárospataki Református Kollégium ismét egyházi kezelésbe vételéről. Illesse ezért méltó köszönet mondazokat. akik a Kollégium ügyében munkálkodtak, ezzel új lehetőségeket teremtve egy holnapra felnövő új református generáció előtt. A csoportok munkájában Kürti László püspök személyesen is részt vett. A három csoportot Benlcő György, Czlnke Zoltán és Horváth Barna esperesek vezették, akik gondoskodtak arról, hogy a hasznos előadássorozatok összefonódhassanak a kellemes pihenéssel is, a csodaszép mátraházi lelkészüdülőben. György Horváth László ref. lelkész A Máltai Szeretetszolgálat hírei Segítséget kérünk: idős emberek otthona részére keresünk: összecsukható (camping) ágyat, lepedőt, takarót, gumilepedőt, kispárnát, ételhordót. Ezeken túlmenően minden dologi és anyagi segítséget szívesen fogadunk. Mesteremberek (vállalatok) segítségét kérjük az otthonunk épületében (a volt majláthl iskola) belső és külső javítások elvégzésére. Asztalos, bádogos, kőműves, lakatos, tetőfedő, vízvezeték-szerelő, villanyszerelő szakemberek jelentkezését, segítségét várjuk. Köszönetét mondunk: a Miskolci Üveggyárnak a méretre- vágott ablaküvegekért, a BVM- nek a tégláért, a 101. Ipari Szakmunkásképző Intézetnek, hogy a társadalmi munkában itt dolgozó külföldi egyetemistáknak szállást biztosítanak, a miskolci Háziipari Szövetkezetnek a Máltai zászló elkészítéséért. Címünk: Miskolc, Árpád u. 126. Telefon: 52-008. Számlaszámúnk : OTP 641-1200/033789-0. Mentőövek
