Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-21 / 170. szám

1990. július 21., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 15 O lvasom, hogy az NDK-ban tüntettek az edzők, illetve azok a sportéletben dolgo­zó alkalmazottak, akik egyik napról a másikra munka nélkül maradtak. Az ország sportját irányító szervezet csődbe jutott, s egyre-másra mondtak fel dolgozóiknak. Nem szükséges felidézni, milyen sikereket értek el az utóbbi évtizedekben a keletnémetek, igaz, mindig mocorgott bennünk a kisördög, meg­pillantva a bajuszos úszónőket, olvasva a nyugatra távozott egykori versenyzők beszá­molóit az „istállókról", a laboratóriumokban szupertitkos körülmények között folyó kísérle­tekről. Ma mór nem feltételezés, hogy az NDK-sok meg nem engedett eszközöket is igénybe vet­tek — így érhették el fantasztikus eredmé­nyeiket például az úszók és az atléták. De nem erről akarok szólni. A valutaunió létrehozásával pillanatok alatt több ezer szakember maradt munka nélkül, csúszott ki kezéből a korábban biztos megélhetést nyúj­tó tevékenység. Nincs szándékomban párhu­zamot vonni a hazai viszonyaink, meg az NDK-ban történtek között, de olyan jelek ész­lelhetők itthon is, amelyek kísértetiesen jelzik a hasonlóságot. Két példával hadd hozakodjak elő. A kö­zelmúltban felkeresett az egykori labdarúgó, aki volt annyira előrelátó, hogy pályafutása alatt edzői képesítést szerzett. Bő két évti­zedet töltött játékosként a pályán, később oktatta is a sportág alapjait. Nem olyan ré­gen szögre akasztotta a cipőket, szeretett volna teljes erejével a szakmára koncentrál­ni. Egy bökkenő akadt: éppen nem volt üre­sedés, így egyelőre teng-leng, keresi a he­lyét, s várja a megváltást jelentő hívást. Már nincsenek álmai, kikötései, feltételei, egysze­rűen dolgozni akar. Másik főszereplőnk is a labdarúgás vilá­gában kényszerült lenyelni azt a bizonyos ke­serű pirulát. Pályafutását lezárva vidéki együt­teshez szerződött, s komoly eredményeket ért el. Éveken keresztül „ment a szekér", de az­tán eljött az az idő, amikor a feleknek ele­gük lett egymásból. Nem arról van szó, hogy haraggal váltak el, egyszerűen úgy érezték, szép volt, jó volt, de elkerülhetetlen a frissí­tés. Ismerősöm talált magának „civil állást", de az edzősködésről egy ideig nagy valószí­nűséggel le kell mondania. Kísérletezett, őt is keresték, ám az igények és a lehetőségek között eltérés mutatkozott, így egyelőre a la­pokból kíséri figyelemmel a honi focivilág rezdüléseit. Példáim egyedi esetekről mesélnek, ám tartok attól, hogy hamarosan megindulhat a lavina. Csapatokat, szakosztályokat szüntet­nek meg, edzők, szakemberek talpa alá köt­nek útilaput. Előfordult már korábban is je­lentős létszámleépítés az egyik megyei nagy­egyesületnél, s a tendenciából kiolvasható, hogy — folytatás következhet bárhol. Mielőtt legyintene az Olvasó, hogy miért kell ebből akkora ügyet csinálni, amikor gyárak népte- ienednek el, üzemeket csuknak be, bányákat zárnak, tehát a társadalom egészét érinti, fenyegeti a reális veszély, hadd jegyezzem meg: korántsem az tölt el nyugtalansággal, hogy kiszállnak a „vonatból” a szerencselo­vagok. Azok, akik annak idején ügyesen mér­ték fel, milyen előnyöket hozhat a számukra az edzősködés, a sportvezetés. Nem elhiva­tottság, bizonyítani akarás vezérelte őket a pályára, s egyéni ambíciójuk is csak arra terjedt ki, hogy siker esetén vidáman, boldo­gan, gondtalanul sütkéreztek a fényben. Le­szögezem: az ilyen gondolkodású, mentalitású emberek nem valók pályákra, öltözőkbe, iro­dákba, s tevékenységükkel sokkal többet ár­tottak honi sportéletünknek, mintsem hasz­náltak. Nem folytattam oknyomozást, de bizonyára munkálkodásuknak is tulajdonítható például a csapatsportágak siralmas helyzete. Őket aligha sírják vissza a tanítványok. Ám szembe kell nézni azzal a lehetőséggel is, hogy értékes, alkotni akaró, kreatív szakem­berek is kikerülnek a sport vérkeringéséből, köszönetét mondanak nekik, esetleg enélkül intenek feléjük istenhozzódot. Olyanok kény­szerülnek egyéb elfoglaltság után nézni, akik igazából a sporthoz értenek, ebben élték le életük jelentős részét. Adódhat szituáció, amelyből nincs kiút, csak a végleges elválás! Kérdés, más vidéken, más csapatnál kínálko­zik-e alkalom a bizonyításra? A lighanem a kiválasztódás folyamatának leszünk tanúi. Meggyőződéssel vallom ugyanis, hogy azok, akik valamiben jobbak, többek ellenlábasuknál — azok képe­sek lesznek megőrizni pozíciójukat. Ha szük­séges, harcolni fognak érte, eredményekkel, sikerekkel igazolva munkájuk létjogosultságát. Ez a kesztyűfelvétel mindenképpen a magyar sport malmára hajthatja a vizet. Tudom, szokatlan még a vázolt tényekkel való barát- kozás, ám a piaci törvények könyörtelenek. Előnyük viszont, hogy kiszámíthatóak. A ní­vós, értékes, szép árut könnyen el lehet adni, a fonnyadtat senki nem keresi. Jörg Bergert mindennek lehetett nevezni a-z NDK-ban, csak sikeres trénernek nem. Távozott, s az NSZK-ban lehetőséghez jutott. Az eredmény ismert, a kiesés ellen hadakozó Eintracht Frankfurtból egészen elfogadható gárdát fa­ragott. Felkapott, elismert edzővé nőtte ki magát, sorban állnak ajtaja előtt a „kérők". Ezért remélem, egyszer talán mifelénk is az igazán rátermett emberek kezébe kerül a karmesteri pálca. Doros László Backley: majd a Németh-gerellyel? Az idén a gerelyhajítók valóságos csúcsgyártásba kezdtek: március 24-én a texasi Austinban a svéd Patrik Boden hajított először 89 méter fölé (89,10 m), majd a brit Steve Backley következett, aki július 2-án Stockholmban 89,58 m-re re­pített. Akkor sokan azt hit­ték, ezt a rekordot már csak az oxfordi versenyző szárnyalhatja túl, s a legin­kább tőle várták, hogy az újfajta gerellyel — a régit azután tiltották be, hogy a keletnémet Uwe Hohn 1984- ben szinte balesetveszélyes távolságra, 104,8 m-re dobta sportszerét — is elérje vagy még jobban megközelítse az „álomhatárnak” számító 90 métert. Ezeket a számításokat a csehszlovák .Tan Zelezny húzta keresztül, aki az os­lói Bislett Játékokon 8 cen­tivel toldotta meg Backley eredményét. Az új világcsú­csot azonban a régi rekor­der, Boden megkérdőjelezte, mondván: Zelezny a még be sem jegyzett Németh-gerely- lyel versenyzett a norvég fő­városban ... Azóta a nemzetközi szövet­ség, az IAAF elismerte a csehszlovák atléta rekordját. Az 1976-os montreali olim­piai bajnok Németh Miklós által kifejlesztett „Flying History” fantázianévre „ke­resztelt” sporteszközt pedig igazi csodaszerként emlege­tik azóta, hogy Zelezny ke­rült a csúcslista élére. Sőt, elmondható, hogy Boden „akadékoskodása” olyan in­gyenreklámot jelentett, amelyért csak hálásak lehet­nek a gerely-üzletben érde­keltek. A legjobb bizonyí­ték .erre, hogy immár a csú­csától megfosztott Backley is váltani szeretne ... — Az újfajta, részben ér­des felületű gerellyel leg­alább három-négy méterrel megjavítanám Zelezny re­kordját — jelentette ki. — De számomra most az a legfontosabb, hogy a közelgő spliti Európa-bajnokságon nyerjek, azon a versenyen pedig, mint köztudott, való­színűleg nem engedélyezik a „Flying History” használatát. Ez viszont óriási hátrányt jelenthet Zeleznynek a kon­tinensviadalon ... A 24 éves csehszlovák nem is tagadja: legújabb világ­csúcsát nagyrészt annak kö­szönheti, hogy legfőbb ve- tély társainál jobb gerelyt használt. Sőt, elismerte, ma­ga is meglepődött, amikor a „Flying History” nevéhez méltó, „történelmi jelentősé­gű” röppályára indult. — Nem számítottam ilyen nagyszerű eredményre — mondta. — Hosszú sérülés után vállaltam újra a ver- senyzést. Remélem azonban, az a bizonyos oslói dobás nem a véletlen műve volt, és hamarosan tovább fejlesz­tem a gerelyhajítás rekord­ját ... Az NB l-es együttes a diósgyőri stadionban gyűjti az erőt az őszi feladatokra. Fojtán László felvételei A stadionban alapoznak a kosarasok Dédesi jubileum Ma ünnepi eseményre ke­rül sor Dédestapolcsányban, ahol megalapításának 69. év­fordulóját ünnepli a községi sportkör. A helyiek igyekez­nek emlékezetessé tenni a nagyszerű jubileumot, dél­után rövid megemlékezésre kerül sor, majd 4 órától a KVSE labdarúgói lépnek pá­lyára Dédestapolcsány együt­tese ellen. A program ezzel még nem ér véget, ugyanis 6 órától a helyi leánvokból- asszonyokból kialakított két kézilabdacsapat játszik hír­verő mérkőzést. S mire lefújják a találko­zót, bizonyára elkészül az íz­letes gulyás is, amelyet jól- esően fogyasztanak majd az emlékezés közepette a részt­vevők. Minden az áligazolási lionlon dől el" Áronná új szerepkörben Király Sándor vezető edző, aki a bajnoki rajtig feszített prog­ramot dolgozott ki. A diósgyőri stadion, mű­anyag pályáján tizenöt-húsz hölgy szorgoskodik. Becsü­lettel köröznek, meg sem kottyan neikilk (a harminc fokos hőség. Akik nem ismerik 'köze­lebbről a társaságot, azt hi­hetik: atlétáik. Pedig kosarasok, a kiluto NB I-es női gárdájának tag­jai. Sitkéi, Lakosa és Králik vezeti a mezőnyt, nem akár­milyen tempót diktálnak. Később ikönyörülete't kap­nak, de nem lélegezhetnek fel, következik a gimnaszti­ka. A lendület nem csök­ken — a nézőik száma nö­vekszik. Nem csoda, a „kis­asszonyok” a legkülönfélébb, rikító szerelésékben pom­páznak. * — Valaki hiányzik a sor­ból... — szólítjuk meg Áron Balázsnét. — Értem a célzást — fe­leli. — Huszonegy eszten­deig csináltam, hajtottam. A tavaszi szezont követően úgy döntöttem, hogy elég. Csodálatos élményekben volt részem, sikereket is el­könyvelhettem. — Tehát váltott, edző lett. — Igen, A felnőtteknél besegítek, irányítom az ifi­ket. Meg mindent megte­szek, amit a főnök kér. Ha Király Sándornak dolga van, beugrók, amikor itt tartóz­kodik, megosztjuk a műnkét. Számomra jó érzés, hogy számít rám. — Beletanult már ebbe a szakmába? — Most tanulgatok. Közép­fokú edzői végzettséggel ren­Áron Bolázsné, aki a vezető edző segítőjeként folytatja pá­lyafutását. Huszonegy eszten­dei játék után vonult vissza. delikezem. Persze, más az elmélet és más a gyakorlat. A mondás pedig úgy szól, hogy gyakorlat teszi a mes­tert. — Szakedzőire jelentke­zik? — Terveim között szere­pel. Előbb azonban szeret­ném látni, hogyan haladok és alkalmas vagyok-e? Kö­szönettel tartozom a DVTK- nak azért, hogy lehetőséget adott, igyekszem megfelelni a velem szemben támasztott követelményeknek. Tudom, ezék mind közhelyék, de ilyenkor — néhány tréning­gel a hátam mögött — ugyan mit mondhatok? — Szóval lámpalázas. — Nem. Inkább egészséges versenylázzal .rendelkezem. * Befut a vezető edző, Ki­rály Sándor. — Jó reggelit, hölgyeim! — hajol térdig. Szót vált a csokoládébarna színű Aronnéval, egyeztetik a napi programot. Röviden konzultálnak, úgy festenek, mint egy tíz esztendeje ösz- szeszökof't edződuó. Király helyesel, erre te­kint, arra tekint, majd né­hány másodperces szünet után „bedobja a mentőövet”: — Kedveskéim, délután strandra megyünk! Egyhangú helyeslés a vá­lasz. Azt Viszont senki nem kérdezi, hogy a mester mindezt komolyan is gon­dolja, vagy csak tréfál? Megvárjuk, míg kiosztja a feladatokat, aztán a kispad melllett faggatjuk. — Naponta két foglalko­zást tartunk — kezdi. — Délelőttönként a fizikai, dél­utánonként a gyakorlati munkát sulykoljuk. A sta­dionban és a Nagyváthyban gyűjtjük az erőt.-— A korábbi években kül­földön is táboroztak ... — Ügy néz iki, hogy most is így lesz. A kassaiak vi­szont számunkra nem éppen kedvező terminust adtak, tehát tornyosul egy-'két. kér­dőjel. Mi augusztus 4-től 11- ig kívánunk „átszaladni”. — Tornák, meccsek? — Lesz belőlük bőven. Augusztus 16-tól Bonyhádon lépünk fel. összemérjük tu­dásunkat a nyugatnémet Leverkusennel, aztán a BSE. vei, a Pécs, a Székszárd és a Sopron gárdájával. Ezt követően két kassai esemé­nyen indulunk, jó képessé­gű cseh és szlovák, vala­mint lengyel csapatukkal csapunk össze. Augusztus végén a Lodz gárdáját edző­táborozásra látjuk vendégül, ezzel még tartozunk nékik és így egyenlítjük ki a szám­lát. Mert ugye a kitűnő ké­pességű Turska egy éviig nálunk játszott. Igazán kár, hogy nem jön vissza. Szep­tember elején megrendezzük a hagyományos. Kamarás István-emllék tornánkat, és az ugyancsak szeptemberi — közelebbről 23-d — bajnoki rajtig további két tornán kívánunk a pontvadászatra hangolódni. * összegezzük az átigazolási fronton kialakult helyzetet is. Király Sándor egyelőre nem kíván nyilatkozni a ro­mániai magyar Szenes An­géláról, nyilván nincs újaibb híre. Elmondja, hogy két jó képességű, kész játékosra szükségük van. Neveket a világ összes kincséért sem hajlandó diktálni. Csak a tárgyalásig jutottak és ’ki tudja, hogy alakulnak a dol­gok. A felvételizőkről, Szilá­gyiról, Z avadovicsról és Csoóról még nincs informá­ciója, az értesítéseket a jö­vő hétre várják. Szilágyiról mellesleg lemondott, a pont­erős játékos után pécsiek, szekszárdiak és szegediek érdeklődnek. „Kikiáltási ára” sok százezer forint, a hí­rek szerint mégsem marad a diósgyőriek nyakán. A legolcsóbbak azok a te­hetséges, 14—15 éves játé­kosok, akiket a serdülők kö­zül kértek fel arra, hogy „méltóztassanak” a nagyok edzéseit látogatni. Kolodzey Tamás

Next

/
Thumbnails
Contents