Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-20 / 169. szám

1990. július 20., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Nemzedékváltásnak is ne­vezhetjük a Borsod Volán igazgatói tisztében a közel­múltban történt változást. A nyugdíjkorhatár felé közele­dő dr. Juhász Györgyöt a harmincöt éves, két diplo­mával rendelkező Sárközi György, a vállalat nemzet­közi fuvarszervező irodájá­nak vezetője váltotta fel az igazgatói székben. A fiatal szakember összesen nyolc pályázó versengéséből került ki győztesen. A közlekedési miniszter Sárközi Györgyöt július 3-i hatállyal nevezte ki a Borsod Volán igazgató­jának, akit a napokban hi­vatali szobájában kerestünk fel. — Számított rá, hogy megnyeri a pályázatot? — kérdeztük az újdonsült igaz­gatótól. — Egészséges önbizalom­mal vállaltam a megméret­tetést — mondta. — Végte­lenül boldog vagyok, hogy elértem a célomat, bár tu­dom, hogy rendkívül nagy feladatot vállaltam magam­ra. Az viszont feltétlenül előnyömre szolgál, hogy a Borsod Volán az első mun­kahelyem, ahová a hetvenes évek végén a drezdai mű­szaki egyetem járműgépész­mérnöki szakának elvégzése után kerültem dolgozni. Nem ismeretlen tehát számomra a közlekedés, illetve a volán munkája. Az első időiben műszaki fejlesztőmérnök­ként igyekeztem a vállalat hasznára válni, majd ez év áprilisától igazgatói kineve­zésemig a nemzetközi fuvar- szervező iroda vezetője vol­tam. — ön, elődjével ellentét­ben, nyelveket is beszél? — Az imént már említet­tem, hogy a drezdai műsza­ki egyetemen tanultam, ami egyben azt is jelentette, hogy a választott szakmán túl, a német nyelvet is töké­letesen elsajátítottam. Ké­sőbb az angollal is megba­rátkoztam, bár erről felsőfo­kú nyelvvizsgát nem tudok felmutatni, de tűrhetően be­szélem. — Egyáltalán vette már gyakorlati hasznát nyelvtu­dásának? — Egy nagyon konkrét példával támasztom alá mondandómat. Nem túl ré­gen pályázat útján, hathetes menedzserképző kurzuson vehettem részt a Német Szö­vetségi Köztársaságban. Számomra nagyon sokat je­lentett ez a tanulmányút, mert nemcsak korszerű el­méleti ismeretekre tettem szert, de a gyakorlati mun­kába, a vállalatirányítás ku­lisszatitkaiba is bepillant­hattam. Az meg semmivel sem pótolható, hogy az elő­adásokon, konzultációkon és különféle vállalatoknál, gyárakban tett látogatás al­kalmával közvetlenül, tol­mács nélkül jutottam hozzá minden ismeretanyaghoz. — Ma milyen érzés a Vo­lánnál dolgozni, tekintettel a közlekedési vállalatok ne­héz helyzetére. — Tagadhatatlan, szebb napokat is megélt már a vállalat. De arról sem sza­bad megfeledkezni, hogy a közlekedési ágazat helyzete nagymértékben függ az egész gazdaság állapotától, ami egyáltalán nem rózsás. Amikor egy ország gazdasá­gában erőteljesen visszaesnek a beruházások, stagnál, vagy éppenséggel mérséklődik a termelés, akkor ez döntő ha­tással van a szállításokat végző szervezetek munkájá­ra, gazdálkodására is. — ön mindössze néhány hete áll a Borsod Volán élén. Mire futotta eddig az idejéből? Az utóbbi napok döntően azzal teltek el, hogy a szak­területek vezetőivel áttekin­tettük a vállalat helyzetét. Megvizsgáltuk, milyenek a termelési tényezők, ezen be­lül milyen az eszköz- és járműállomány színvonala, elvégeztük a vállalat pénz­ügyi átvilágítását, részlete­sen megismerkedtem a lét­szám-helyzettel, az eddig al­kalmazott bér- és ösztönzési rendszerrel. Egyszóval, igyekeztem képet kapni a Borsod Volán gazdálkodásá­ról, működéséről. — És sikerült? — Elöljáróban talán any- nyit, nem ismeretlen szá­momra a vállalat tevékeny­sége, hiszen már több, mint egy évtizede dolgozom a cégnél. Egy-egy részterüle­tet korábban is ismertem, most viszont a vállalat egész mechanizmusáról, mű­ködéséről igyekeztem infor­mációt gyűjteni. — S milyen ma a Borsod Volán helyzete? — Viszonyítás kérdése, hogy milyennek ítélem a vállalat helyzetét. Minden attól függ, milyen szempon­tokat veszek figyelembe, mi­hez hasonlítom gazdálkodá­sunkat. Ismereteim alapján elmondhatom, hogy az egy­re nehezedő gazdasági kö­rülmények, feltételrendszer ellenére, gazdálkodásunk mérlege pozitív, hiszen pil­lanatnyilag hetven-nyolcvan millió forintra tehető a Bor­sod Volán eddigi gazdálko­dásának eredménye. A szak­mában is azok közé tarto­zunk, akik ma még nem veszteségesek. Azt viszont nagyon várjuk mi is, hogy a kormányzat milyen rende­zéssel tudja megszüntetni a vállalatok sorban állását, hogy végre a pénzügyi fo­lyamatok rendes mederbe terelődjenek. Mert az tagad­hatatlan, hogy napjainkban a munkával elérhető nyere­ség lényegesen elmarad a hitelkamatok nagyságától, ami felettéb zavarja a gaz­dálkodók működőképességét. — Hallhatnánk az ön vé­leményét például az áru- szállításról? — Lépten-nyomon tapasz­talhatjuk, hogy az utóbbi időben rendkívüli módon megnőtt a szállítási kedv, olyannyira, hogy bizonyos területekről ki is szorulnak az állami vállalatok. Az egyenlőtlen teherviselés, az eltérő adóterhek is bennün­ket sújtanak, arról nem is beszélve, hogy az alakulgató versenyhelyzetben tisztesség­telen eszközöktől sem riad­nak egyesek vissza. Megíté­lésem szerint túlkínálat jött létre a kapacitás oldaláról az áruszállításban. Mindezt azonban úgy fogom fel, mint kihívást a Borsod Vo­lán számára. Éppen ezért alaposan át kell gondolnunk, hogy ezután milyen tevé­kenységet folytassunk és csak azt kell megtartanunk, ami gazdaságosan működtet­hető. — ön korábban a nemzet­közi fuvarszervező irodát irányította. Van tehát ta­pasztalata a nemzetközi szállításról. — Ezen a területen is nagy kihívást érzékelek, a folyamatokra különösen a közös piaci országok szállí­tási szervezetei gyakorolnak döntő hatást. Ami bennün­ket, magyarokat illet, szá­mítanunk kell arra, hogy az eddiginél is szigorúbb nor­mákat léptet életbe legtöbb nyugat-európai ország: a gépjárművezetőktől lényege­sen magasabb szakképzettsé­get követelnek, de a nyelv- ismeret is fontos feltétel lesz. Hogy a műszaki para­métereket tovább szigorít­ják, az is bizonyos. Nem kell tehát meglepődni azon, hogy csak kifogástalan mű­szaki állapotú járműveknek adnak engedélyt a ' külföldi szállításhoz. Azt meg talán felesleges is hangsúlyozni, hogy a környezetvédelmi szempontokat minden eddi­ginél fokozottabban érvé­nyesítik majd a legtöbb or­szágban. — Végére maradt az au­tóbuszközlekedés. — Minden jel arra mutat, hogy az emberek döntő többsége amikor utazni akar, a tömegközlekedést, vagyis az autóbuszt veszi igénybe. A létrejövő önkor­mányzatok is minden bi­zonnyal az autóbusz mellett teszik le a voksot a helyi közlekedés megszervezésé­ben. Tehát nemhogy vissza­fejlődne ez az utazási for­ma, számítani lehet továb­bi bővülésére. Ami persze nem lesz egyszerű feladat: egyfelől meg kell felelni a gazdasági követelmények­nek, másrészről ki kell elé­gíteni a társadalom igényét. Ez viszont, ismerve a szű­kös pénzügyi helyzetet, meghaladja a Volán erejét. — Gondolom, a dolgozók várakozással tekintenek az új igazgató működése elé. — Bárki kerüljön erre a posztra, egyedül nem érhet el sikert. Azt is vallom, hogy lehetetlen egyszerre százszázalékos eredményt produkálni, apró lépésekkel is el lehet jutni a célhoz. Messzemenően híve vagyok annak is, hogy az úgyne­vezett „szürkeállományt” valóban megmozgassuk. Igyekszem majd minden fontos kérdésről, intézkedés­ről tájékoztatni a vállalat kollektíváját, aki ugyancsak igényli a gyors, hiteles in­formációt. De legalább ilyen fontos a vezető számára is, hogy eljusson hozzá a dol­gozók véleménye. Ebből a néhány gondolatból - talán kiérezhető, nagy jelentőséget tulajdonítok munkámban az emberi kapcsolatok erősíté­sének — mondotta végezetül Sárközi György. Lovas Lajos Vállalkozói Ipartestiilet Hegyalján Június elején Szerencsen, a volt KlOSZ-székházban meg­alakult a Hegyalja Vállalko­zói Ipartestület. Céljuk a vá­ros és környéke iparosságá­nak, vállalkozóinak összefo­gása, érdekképviseletük biz­tosítása. Azt akarják, hogy munkájuk nyomán a tájegy­ség lakossága a korábbitól színvonalasabb szolgáltatás­ban részesüljön. Testületük önkéntes jellegű. Tagjaik számára is számos szolgál­tatást biztosítanak. Soraikba várják a kezdő és a már működő vállalkozók jelent­kezését. Cséplés Tornaszentjakabon ... A cséplőgép, a kéve a régi... Arat a megye (Folytatás az 1. oldalról) S a kombájnos csaksze- di-szedi lefelé a kalászmil­lióikat, a szemek tonnáit — lehetőleg a legjobb minő­ségben : szárazon és veszte­ségmentesen. Hogy minden szem a tárolóba kerüljön. Hogy meglegyen év végén az a hőn áhított tizenötmillió tonna gabona! Mert ennyi szükséges ahhoz, hogy ex­portra is legalább annyi jusson, mint tavaly, és hogy jövőre se legyen kevesebb jószág, mint ez évben! Fotó: B. I. Nagy tehát a gazdálko­dás tétje... Ha minden jól megy, ez évben (talán!) ez' el is ér­hető! S hogy mi lesz jövő­re? Az nagyrészt az idei eredménytől függ majd leg­inkább! Csali nehogy elszámolják magukat okos üzletkötőink — mint ahogy eddig tették! (bekecsi) 1 ér az ember, ha vállalkozó? Falak és rendeletek Sokan bírálják a vállalkozókat, hogy „állandóan sírnak”, pedig a rendeletek, jogszabályok mind az ő javukat szolgálják. Nos, a dolog nem ilyen egyszerű - mint alábbi esetünk bizonyítja. A miskolci Martintelepen élő fiatal pár, Repei Tamás és felesége az utóbbi nevé­re vett fel tavaly 300 ezei forint újrakezdési hitelt. Mondván, elég, ha a fia­talasszony neve szerepel a papírokon, az, hogy zöldsé­ges lesz, amúgy is feltéte­lezi a családi vállalkozás formáját. Meg is vásároltak a pénz­ből egy fából készült kis üz­letet Diósgyőrben, az Árpád utcában. De a bolt csak nem ment. Akár korábban a Zöldért, így a fiatal pár is láthatta: kicsi a forga­lom, előre vetíti magát a veszteség. Mielőtt pénzük el­úszott volna, eladták a pa­vilont és más hely után néztek. Ugyanakkor megrö­könyödve tapasztalták, hogy az üzletért kapott százezer forintot az OTP tartozásként jóváírta. Ennyivel csökkent az adósságuk, de a tőkéjük is. Azért lepődtek meg. mert a kölcsönszerződés záradé­kában nem szerepelt erre az esetre semmilyen utalás. Le­nyelték hát a békát, és ke­resték a másodszori újra­kezdés lehetőségét. Meg is találták, egészen közel, a Martintelepen. Ott nem árul ilyen formában senki zöldséget, van hely, igény, akkor hát rajta! — gondolták. Megszerezték a szükséges engedélyeket, köz­tük a közterület-használatit. Beszereztek egy árusító ko­csit és beindították az üz­letet. Hamar kiderült azon­ban, hogy bár a Kisfaludy utcai bolt mellett kelendő a portéka, így árusítani nem az igazi. Nem elég, hogy az áru poros és ázik az eladó, egy alkalommal „munka- nélküli és állandó bejelen­tett lakhellyel nem rendel­kező személyek” meg is tá­madták a fiatalasszonyt... * A gondolat, hogy vásárol­janak egy elárusító pavilont és tegyék az amúgy is Piac térnek nevezett helyre — nagyon is kézenfekvő volt. Mert van ott már többek között trafik, fagyialtos, mi­ért ne férne el még egy pa­vilon? Területhasználati en­gedélyük négy négyzetmé­terre szólt, gondolták, egy ugyanakkora létesítmény el­helyezése nem okozhat ne­hézséget. Megvásároltak egy olcsó, a Búza téri virágpia­con használt, jó állapotú fa­házikót, letették a házuk udvarára. Rendbeszedték kissé és megindultak enge­délyeztetni, mert mint fel­világosult állampolgárok, tudták, nem lehet azt csak úgy odavinni. Repei Tamás először a vá­rosi tanács műszaki osztá­lyára ment. Ott az egyik szakember kapásból elküld­te, mondván, ne is adjon be kérelmet, mert úgyis eluta­sítják. Bódékat nem tűr a város, rendelet tiltja, ne is próbálkozzon senki vele. A fiatalember ekkor fordult lapunkhoz, mondván: segít­sünk, járjuk körbe, mi a helyzet ez ügyben ... * A helyszínen kezdtük és nem hiába. Mert a Martin­telep azon része, ahová a pavilont szeretnék felállíta­ni, az újságíró szerint is kínálja magát. Van ott már néhány hasonló építmény, hely, miért ne lehetne egy zöldséges pavilon is? Engem azonnal meggyőzött a két fiatal vállalkozó. Következtek az illetéke­sek, hogy ők mit szólnak az egészhez? Az ellátásfel­ügyeleti osztály helyettes ve­zetője, dr. Csepregi Csaba a tőle már megszokott rugal­massággal állt az ügyhöz. Nem ők döntenek az enge­délyezésről, de természete­sen a kérvényt véleménye­zik, szükségük van-e a te­vékenységre a városlakók­nak. ök. hacsak nincs va­lami nagyon nyomós ok el­lene, mindenbe beleegyez­nek, ami segíti a vállalko­zót. Az se baj — vallják —. ha húsz zöldséges bódé nyit egvmás mellett. A gyengéb­bik tönkremegy, a jó pros­perál — elvégre piacgazda­ságot akarunk. Már Csepre­gi Csaba felhívta a figyel­memet egy dologra, neveze­tesen, a városban tiltott a pavilonok felállítása közte­rületen ... Ezt erősítette meg Balogh Károly, a műszaki osztály vezetője is. Majd azzal ér­velt, milyen nehéz volt a városban „kiirtani” a sátor­garázsokat, s hogy elcsúnyí- taná Miskolcot, ha hirtelen az elárusító pavilonok vá­rosa lenne. A műszaki osz­tály kötelessége a városkép megóvása, ezért csak olyan létesítési engedélyeket ad­hat ki, amit a rendedetek megengednek. A vállalkozni akarók pedig jönnek, szeret­nének újabb és újabb pavi­lonokat, Mert kezdők, nincs nagy tőkéjük, s mert ez a legolcsóbb az induláskor. Hogy mit tanácsolt az osz­tályvezető ? Alakítson ki a vállalkozó egy telephelyet, majd arra építsen egy üzletet. * Ennyi a történet. Elérkez­tünk a falhoz. Mert elgon­dolni egyszerű, mibe kerül egy felépített üzlet egy kész pavilonhoz képest; megvaló­sítani, megvásárolni kevés­bé. Gondoljunk a tetemes építési költségekre, s állít­suk azt szembe a vállalko­zók újrakezdési kölcsönével. Az eredmény kézenfekvő: ebből bizony nem telik. A félreértések elkerülése végett: jelen sorok szerzője lokálpatrióta miskolci, nem akar a városban paviloner­dőt. De ugyanakkor látja a valóban kezdők nehézségeit és egyetért azzal, hogy tá­mogatni kell őket. Az vi­szont nem világos, a város egyik külterületi részén, ahol hely is van, és példa is van rá, miért ne férne el egy, vágj' akár több faépítmény is? Repei Tamás pedig azt nem érti. miként került a Tiszai pályaudvar mellé egy, az övénél kevésbé esztétikus bódé. Ugvanez jut eszébe a komlóstetői hasonló létesít- ménnvel kapcsolatban is. És úgy érzi, hogy falba ütkö­zött. A rendeletek falába. M. Szabó Zsuzsa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents