Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-16 / 165. szám
1990. július 16., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Az érdekképviselet új fóruma Munkástanács az Épin 3-nál Uj megyei igazgató a Nemzeti Bank élén (Folytatás az 1. oldalról) Ezenkívül aláírásgyűjtési akciót szerveztek, amelynek célja kikényszeríteni a vállalat jelenlegi igazgatóinak lemondását. Az új vezetőt kinevezését pályázat útján, a dolgozók beleszólásával képzelik el. Szándékuk még ezenkívül egy új értékrend meghonosítása a vállalatnál. Véleményük szerint azoknak a dolgozóknak kell a legnagyobb megbecsülésben és szociális biztonságban részesülniük, akiken az eredmények múlnak, akik a nyereséget hozzák, s ezek a gépkocsivezetők. Az Épfu munkásfórumán már az első felszólalások után érezhető volt: a fizikai dolgozók, a gépkocsivezetők elégedetlenek jövedelmükkel, az elszámolás, elsősorban az üzemanyag-elszámolás rendszerével és módszerével. A gépkocsivezetők álláspontja szerint tarthatatlan, hogy amíg ők teljesítménybérben egyre kevesebbet kapnak a borítékban, addig az alkalmazottak, a vállalati központ adminisztrátorai garantált havibérben részesülnek. A magas vezetői prémiumok kifizetése ellen pedig kifejezetten tiltakoznak. Dr. Bodrogi Zoltán igazgató többek között elmondotta, hogy — amennyiben betartják a törvényes kereteket — nem látja akadályát a munkástanács működésének. Átveheti ez a tanács a szak- szervezet szerepét. Ugyanakkor kérte, hogy ha a munkástanács kritizál, akkor konkrétan fogalmazzon, ne általánosítson. Hangot adott véleményének, amely szerint a vállalatnál minden ember fontos, a munkások és alkalmazottak nem kategorizálhatók első- és másodrangú dolgozói csoportra. A prémiumokkal kapcsolatban hangsúlyozta: a vezetők fizetése az alapbérből és a prémiumból áll, az utóbbit csak akkor fizethetik ki számukra, ha számtalan szigorú feltételnek eleget tesznek, egész évi munkájuk során. A munkástanács által szervezett fórum termelési tanácskozássá alakult. Az. eddigieken kívül szóba került például az alkatrészellátás, az állásidő és ismételten a bérezés aránytalanságai. Vitathatatlan, hogy a munkás- tanács — amelynek létszáma meghaladja a kétszáz főt, míg a vállalati dolgozók létszáma 1600'—1500-ra tehető — az érdekvédelem új fórumát kívánja megteremteni a S^as számú Épfunál. Versenyre lép a szakszervezeti mozgalommal. A következő hónapokban eldőlhet, kinek a javára billen a mérleg. U. J. „fl megbízást szolgálatnak tekintem...” Dr. Koleszár István a banki munka jövőjéről Mitől van az infláció? Meg kell fékezni, de nem mindenáron Jelenleg aligho van súlyosabb gazdasági gondunk, mint az infláció megfékezése. A 30 százalékos áremelkedés olyan helyzetet teremt, amely mellett már állandóan ott van az árak végzetes elszabadulásának a veszélye. Nem engedhetjük tehát meg magunknak, hogy könnyelműek legyünk. Ennek tudatában is az volt az utóbbi időkben a legnagyobb félelmem, hogy olyan politikai erők kerülnek hatalomra, amelyek az infláció megállításáért bármi árat hajlandóak lennének megfizetni. A PÉNZROMLÁS VILÁGJELENSÉG Az inflációval ugyanis még mindig úgy van a közgazdaság-tudomány, mint a szélső jobb és a szélső bal ideológusai voltak és vannak a demokráciával: csak a hibáit látják. Sok nemzet tragédiája származott abból, hogy a demokrácia hibáiból arra következtetett még a közvélemény többsége is, hogy a demokrácia rossz, amit egy kitalált sokkal jobbal érdemes helyettesíteni. Szerencsére, ma már ezen túl vagyunk. A közvélemény előtt is világossá vált, hogy a demokráciának is vannak hibái, de minden más rendszernek még több hibája van. Az inflációról is egyelőre csak azt hirdetik a szakmán belül, hogy kártékony. A tervgazdaságnak is kiemelt céljai között szerepelt az infláció teljes kiküszöbölése. Az mára már kiderült, hogy a tervgazdaság nem versenyképes a piac- gazdasággal, de az még nem, hogy az inflációmentes gazdaság önmagában működés- képtelen. Pedig a tények ezt bizonyítják. A gazdasági fejlődés azóta gyors, amióta a pénz romlik, amióta az árak tendenciaszerűen emelkednek. A gyakorlat szerint csak az vethető fel elméletileg, hogy mekkora az az infláció, ami mellett a hibái kisebbek, mint erényei. De elméletileg ez sem tisztázható. Nincs semmiféle tapasztalati bizonyíték arra, hogy a kisebb infláció mellett gyorsabb lenne a gazdasági növekedés. De a fordítottja sem igaz. Az inflációval járó hátrányok közismertek, nem is kell felsorolni azokat. De vannak előnyei is. A modern társadalom csak abban az esetben képes megoldani a struktúra-átrendezést, a munkaerő átcsoportosítását, ha az árak emelkednek, ha lehetővé válik, hogy szükség esetén, a reálkamat negatív is lehet, hogy a vállalatok akkor is képesek legyenek továbbműködni, ha a nyereségük csak fiktív. .Mindennek az a technikai feltétele hogy a pénz szükség szerint szaporítható legyen. Itt most nincs lehetőségem arra, hogy ezen állításomat részletesen bizonyítsam. Elégedjünk meg azzal, hogy korunkban mindenütt van infláció, mindenütt fedezeténél gyorsabban szaporítják a pénzt, sehol nincs árupénz. Márpedig egy ilyen kivételt nem ismerő világjelenség mögött objektív okoknak kell meghúzódniuk. INKÁBB 20—30 SZÁZALÉKOS MUNKANÉLKÜLISÉGET? Mindezt azért írom le, mert szükségesnek tartom, hogy az inflációban ne olyan pestist lássunk, amelyet mindenáron ki kell pusztítani. Az ugyan senkinek nem jut eszébe, hogy el kellene érni, hogy ne legyen egyáltalán infláció. Annál több híve van annak, hogy a jelenlegi inflációt bármi áron, lényegesen csökkenteni kell. Ezzel a bármi árral van nekem bajom. Véleményem szerint, csak olyan áron szabad mérsékelni az inflációt, amely mellett, az előnyök nagyobbak, mint a megfékezéssel járó hátrányok. Hivatkozom a lengyel példára. Ott az inflációt úgy fékezték meg, hogy jó harmadával csökkent a termelés, tehát szükségszerűen az életszínvonal is. Ekkora árat nem tartok megengedhetőnek. De azokat az országokat sem irigylem, amelyekben 20—30 százalékos munkanélküliséggel fizetnek a kisebb inflációért. Jó volna, ha Keynest jobban tanulmányoznánk. Ö volt az első, aki felismerte, hogy a társadalom számára fontosabb a krónikus és nagymértékű munkanélküliség elkerülése, mint az árak stabilitása, hogv jobb a kapacitások túlzott kihasználása, mint azok harmadának leállítása. Nem vitatom, hogy a teljes foglalkoztatottság, vagy az összes kapacitás teljes kihasználása is nagyon rossz, ezt sem szabad sokáig megtűrni. De a másik végletet sem. Mivel nálunk jelenleg nagyon alacsony a kapacitások kihasználása és aránylag már nagyon magasi a munkanélküliség, a kapacitások leállítása, a munkások tömeges elküldése csak növelné gazdasági nehézségeinket. Az, hogy a kapacitások jelenleg nincsenek kihasználva, általánosan elismert tény. A munkanélküliség magas foka azonban bizonyításra szorul. Ez csak akkor derül ki, ha elfogadjuk, hogy a gazdaság kezelése szempontjából a kapun belüli munkanélküliség nem különbözik attól, hogy az kapun kívülivé válik. Mi olyan gazdaságot örököl tünk, amelyik a felesleges munkaerőnek nem munkanélküli-segélyt folyósít, hanem munkaviszonyt bizto sít. Márpedig ezt az eldu gott munkanélküliséget kell először nyílttá tenni, csak aztán kerülhet sor a veszteségesen termelők elbocsátá sára. GONDOLJUNK A LENGYELEKRE! A kapun belüli munkanélküli és a veszteségesen termelő között óriási különbség van. Az előbbinek semmi haszna sincs, sőt ottléte károkat okoz. Ezzel szemben a veszteségesen termelő ugyan nem termel annyit, hogy abból a bére, a bérjáruiléka, az adó ráeső része és a berendezések amortizációja teljes egészében megtérüljön, de tekintettel arra, hogy a modern társadalomban a fenti költségek akkor is jelentkeznek, ha a munkást elküldik, nem a kívánatosnál kevesebb értéket létrehozókat kell elsősorban elküldeni, hanem azokat, akik semmi értéket nem hoznak létre. Ezeket azonban nem lehet a veszteséges vállalatok kollektíváival azonosítani. Tehát az infláció mérséklése csak olyan eszközökkel engedhető meg, amelyek nem járnak több kárral, mint haszonnal. A kereslet és a kínálat közötti egyensúly javítása érdekében egy olyan gazdaságban, mint a mienk, jelenleg elsősorban a termelésnövelő forrásokat kell feltárni, a kapun belüli munkanélküliséget nyílttá tenni. Még messze vagyunk attól, hogv már vasz- teséges vállalatok leállításával kellene foglalkoznunk. Egyelőre ugvanis még azt sem tudiuk biztosan, hogv melyik vállalat volna veszteséges! akkor is, ha megbízható volna a vállalati mérleg, s annak eredménye valóban a népgazdasági hatékonyságot mutatná. K. S. E hónapban új igazgatót nevezett ki az MNB elnöke a B.-A.-Z. megyei igazgatóság élére. Dr. Koleszár Istvánt ennek apropójaként kerestük fel a megyei igazgatóságon. Elöljáróban annyit az új megyei igazgatóról. hogy- nős, egy fia és két unokája van. A család egy belvárosi szoba-hallos lakásban él. — Ha számvetést kellene készítenem az elmúlt 27 évi bankos életutamról—mondja magáról az újdonsült igazgató —, kitörölhetetlen szép és küzdelmes korszaknak minősíteném. Szerénytelenség nélkül mondhatom, formálója voltam a bank- rendszer arculatának a hőskorban csakúgy, mint az átszervezések időszakában, köztük a helyi jegybank létrehozásában és stabilizálásában, az MNB rangjának, tekintélyének megalapozásában. Dr. Koleszár István pár- tonkívüli, okleveles közgazdász, a pénzügytudományok doktora, mérlegképes könyvelő oklevéllel és egy felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Bankári tevékenység? mellétt aktívan részt vett a Miskolci Akadémiai Bizottság, valamint a Magyar Közgazdasági Társaság munkájában. Évekig tanított a Számviteli és Pénzű?vi Főiskolán. Elméleti és gyakorlati felkészültségét az eddig publikált kb. 50 szakmai tanulmánya is fémjelzi. — Szerencsés generációhoz tartozom — vallja magáról —, sok mindent elértem, képességeimet kibontakoztathattam, láthatom, érzékelhetem munkám gyümölcsét. A sikereket, az eredményeket azonban nem adták olcsón. A hátam mögött nem álltak elvtelen patronálok. Kinevezésemet kihívásnak fogom fel, bár nem könnyű örökséget veszek át, de a feladat szép, s tennivalóim is vannak bőven. — Kérem, összegezze tapasztalatát a működő bankrendszerről. Véleménye szerint helyes volt-e vagy sem a .kétszintű bankrendszer létrehozása? — A kétszintű bankrendszer több, mint 3 éves működésének tapasztalatai — a fennálló ismert gondok ellenére — azt bizonyítják, hogy a bankrendszer reformja helyes döntés volt. A kétszintű bankrendszert, kialakításának helyzetéből adódóan azonban az elmúlt három évben folyamatosan korrigáltuk, de további változtatásokra, illetve természetes fejlődésre van szükség. Ami a működő bankrendszer pozitívumait jelenti, megállapítható, hogy erősödött a piaci gondolkodás, a „Minden vezetői szintet bejártam.” hatékonysági, jövedelmezőségi alapon való szelekció, az irányításban előtérbe kerültek a korszerű elemek, fokozódott a piaci eszközök szerepe. Felerősödött a tőkeáramlás, a megtakarítások bankrendszeren keresztül való újraelosztása. Az induló helyzethez képest mérséklődött a bankszerkezet oligopolisztikus jellege. Jelentősen nőtt a pénzintézetek száma, ezen belül a kereskedelmi bankoké is. A hagyományos hitelezési tevékenységen kívül számos új üzletág indult be. Negatívum, hogy a hitel- képesség reális megítélését megnehezítették a támogatások és az árrendszer hiányosságai, így a kívánatos szelekció is csak hiányosan valósulhatott meg. A bankok ma elsősorban a rövid lejáratú hitelezésben érdekeltek (kisebb a kockázatai, illetőleg a vállalati szféra is mindenekelőtt a rövid lejáratú hiteleket igényli, ezért a szerkezetátalakításban betöltött szerepük elmarad a kívánatostól. Háttérbe szorultak azok a vállalatok a hitelek igénybevételénél, amelyek az egyre növekvő kamatterheket árrendszeri vagy más ok miatt nem tudták vállalni (például mezőgazdasági, élelmiszergazdasági vállalatok), s jóllehet a jegybank segítséget nyújtott — külön, a tőkefeltöltést megelőlegező refinanszírozási keretek biztosításával is — ezeknek a feszültségeknek a feloldására, de ez csak részben járt eredménnyel. A bankok fizetésképtelen adósaik ellen mindeddig nem. vagy csak az indokoltnál jóval kisebb számban indítottak felszámolási eljárást. A megfelelően felkészült szakemberek, a gépesítettség hiánya ugyancsak korlátozta (korlátozza) a bankrendszer színvonalasabb működését. — Mi a véleménye a készülő jegybanktörvényről? — Magyarországon a pénz- politika és a jegybank több évtizedes — a mindenkori párt- és kormánypolitikának alávetett — helyzete után és miatt, a jövőben valószínűleg jóval nagyobb jogi autonómiára van szüksége a Magyar Nemzeti Banknak, mint az a polgári demokráciák begyakorlott jogviszonyai között szokásos. A bankreform következetes vé- gigvitele egy önálló, erőteljes jegybank létrehozását követeli meg. Ehhez olyan jegybanktörvényre van szükség, amely egyfelől jogi garanciákat épít be a költség- vetés érdekérvényesítésével szemben, másfelől felerősíti az MNB felelősségét a pénzügyi célkitűzések teljesítésében. Az eddig előkészített, döntően az NSZK jegybank- törvényének az adaptálására épülő tervezet nem egészen ilyen. A jegybanktörvényben ugyanis nem elegendő, ha csak üresen rögzítik a jegybank önállóságát a költségvetéssel és a kormánnyal szemben, még az sem, ha a jegybankot a Minisztertanács felügyelete alól közvetlenül a parlament ellenőrzése alá helyezik. A törvényben rögzíteni kell a központi és a helyi költség- vetések jegybanki finanszírozásának módját, és a különféle kormányzati célokra fordítható hitelek maximumát is. — Az új megyei igazgatónak milyen elképzelései vannak? — Megtisztelő megbízatásommal megnyertem egv csatát, de a „romjait”, a múlt rossz beidegződéseit el kell takarítani. Nem könnyű örökséget hagytak rám. A szakmai és vezető kollektíva teljes megújulására van szükség. S miközben a jegybanknak működőképesnek kell maradnia, komoly feladatot jelent a bank elnöksége által is elvárt előrelépés. Üj szervezési és működési szabályzatban meg kell fogalmazni: kinek mi a feladata, miért felelős, ki miben dönthet. Kulcsfontosságú feladatomnak tekintem továbbá, hogy a munkafolyamatokat, a banküzemi tevékenységet gépesítsem, hogy rendszeres értékelés készüljön a térség, a megye gazdasági, pénzügyi folyamatairól, a pénzpolitika érvényesülési tapasztalatairól, és minden olyan jelenségről, amely a jegybanki irányítás szempontjából fontos lehet. Feladatomnak tekintem megtalálni a jegybank megyei igazgatóságának speciális helyét, szerepét az új önkormányzati rendszerben is. B. Sz. L. Leaeltetési bizottságok Az ország állatállománya ugyan csökkenőben van, ám tartja magát a feltételezés: amennyiben jobbak lennének a legeltetési viszonyok, nagyobb lenne a tenyésztői kedv is. Ennek megfelelően a Földművelésügyi Minisztériumban felülvizsgálják a legeltetési bizottságok működésével kapcsolatos tapasztalatokat, és új programmal teszik lehetővé, hogy a földtörvény elfogadásával szinte egy időben ezek a bizottságok újra hivatalba léphessenek — erről tájékoztatta az MTI munkatársát Mezei János, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetőhelyettese. A fennálló rendelkezések ugyan eddig sem akadályozták meg a legeltetési bizottságok életre hívását, a tapasztalatok szerint azonban az országban mindössze néhány működik belőlük. A hazai gyakorlat szerint a mezőgazdasági nagyüzemek feladata a legelőterületek átadása, biztosítása, ezt az esetek többségében meg is teszik, ám az utóbbi időben egyre több helyen vita van a legelő bérbe adása körül.
