Észak-Magyarország, 1990. június (46. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-13 / 137. szám

1990. június 13., szerda

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

Elfogadtatni, s főleg megvetetni kellene a világgal

A főcímben szereplő mádi jelző természetesen, bármikor felcserélhető lállyaira, tolcsvaira, tarcalira, tokajira. Annál is inkább, mert a mondat állítása úgy is igaz, hisz’ valamennyi hegyaljai bort takar, szóval márkát, de azért is, mert nem hiszem, akad például Tállyán, Toicsván, Tarcalon olyan szőlőtermelő, aki elismerné, hogy a mádi szőlőhegyeken netán az övénél jobb bor terem.

Ez utóbbi dolgot azért hangsúlyozom, mert mindez országra, világra kitágítva is igaz. Higgyék el, egy egri, badacsonyi szőlőtermelő sem ismeri el, hogy a tokaji bor jobb, mint az övé. Azt elismeri, hogy különleges, hogy más, de azt nem, hogy jobb.

Miért gondoljuk mi, hogy azokon a piacokon, ahová be akarunk törni, amelyeket mellesleg a világ bortermelésének vezető hatalmai birtokolnak, hogy ott másként gondolkodnak? Egy nyugatnémetnek a rajnai bor nyilván kedvesebb. Egy portugál ugyanígy van a portóival, vagy a Moscatel de Satuballal, egy olasz pedig a Chiantival, vagy a Lacrima Christivel. S akkor még nem is szóltam a franciákról.

Mindezeket azért említem, mert úgy tűnik, akadnak nem kevesen Hegyalján, akik úgy gondolják, elég csak idézni, mit mondott XIV. Lajos, Goethe, Voltaire, vagy II. Katalin cárnő a tokaji borról, s hasra esik tőle a világ. A világ, pontosabban a világnak az a része, amely pénzzel rendelkezik, semmi előtt nem esik hasra. Természetesen a jót, főleg azt a jót, amiről tökéletesen meggyőzték, azt elfogadja, s azt megveszi jó áron. De amíg odaérünk, odajutunk, addig az első részben emlegetett nyers gyémánttal sok a tennivaló.

*

Nyugati tőkére ott van szükség, ahol nincs magyar szaktudás és technológia — írja a Sárospatak újságban Tokaj-Hegyal ja tervezett privatizálásával kapcsolatban véleményét kifejtve, dr. Bruszik Lajos. S cikkében tulajdonképpen azt bizonyítja, Hegyalján mind a szaktudás, mind a technológia, biztosított.

Ezzel szemben a Magyar Hírlapban Gádor Jván kollégám azt bizonygatja:

„Aki ismeri — és valóban ismeri — a szuper módon megszervezett nyugati borpiacot, az nem lovalja bele magát efféle illúziókba, és felelősségteljes állampolgárként véletlenül' sem akar belelovalni másokat. Mert pontosan tudja, hogy kisvállalkozók néhány tucat, vagy néhány száz hektójával, aminek minőségét legföljebb az apáról fiúra szálló és szükségszerűen eltorzult szaktudás hitelesíti, nem lehet számottevő eredményt elérni. Hatezer hektáron — még ha vissza is térnek a hagyományos szőlőműveléshez. még ha a minőség érdekében hektáronként

mondjuk. 35 mázsában maximálják is a hozamot,

Kiss István: Ki hatalmazta fel őket, hogy az összes termelő nevében beszéljenek?

ami bölcs döntés volna — mindenképpen bődületes mennyiségű szőlő terem. És az ebből készült, a legrosz- szabb, vagy legjobb esetben is 100 ezer hektó bort nem lehet tíz, vagy száz hektóként megcsinálni és eladni. Ez nem kisipar. Ez nem kistermelés. Ez nem kisvállalkozás. Ez óriási vállalkozás, és nemcsak a meny- nyiség miatt, hanem azért is, amitől Hegyalja mostanában visszhangzik: az

egyik első -számú nemzeti kincsünkről, az egyik legfontosabb Hungaricumról van szó.

Ekkora értéket csak kőkemény professzionistákra szabad rábízni. A borkombinát vezére, Miiró László, jó irányba tapogatózik, amikor a Svájcban bejegyzett világhírű és fantasztikusan jól kiépített piaci hálózattal •rendelkező Underberg céggel vette fel a kapcsolatot.”

Kollégám véleménye természetesen egy a sok közül, s nem szentírás. Éppen a vélemények, megközelítések sokfélesége miatt kívánunk lapunk hasábjain minél több érintettnek teret biztosítani. Elsőként egy Sátoraljaújhelyen rendezett szerkesztőségi beszélgetés alapján Kiss Istvánnak, a tolcsvai Békeharcos Tsz elnökének.

— Kezdem azzal, más lenne Tokaj-Hegyalja jelenlegi helyzete, de az egész magyar gazdaság sorsa, hogy ha az a bizonyos határzár Csapnál, s nem Hegyeshalomnál lett volna. Akkor Hegyalja sorsáról — mint problémáról — sem kellene most beszélnünk. Nem részletezem, hova jutottunk a „keleti gazdaságpolitikával”. Sajnos ez van. Következésképp én a borkombinátot a korábbi évek, évtizedek tevékenységéért nem tudom elmarasztalni. Bárki lett volna itt a vezető, mást, jobbat az akkori keretek között ■ nemigen tudott volna tenni. Nagy lehetősége nem volt, az biztos.

Ami a mostani helyzetet illeti, semmiképp sem hatalomátmentésről van szó, mint ahogy azt egyesek állítják. Sokkal inkább Tokaj- Hegyalja átmentéséről, arról, hogy életképes legyen ez a

borvidék, a szőlőkultúrája fejlődjön. Fehéren, feketén kimondom: ide tőke kell! S ami ezt követi, s talán még fontosabb: piac a tokaji bornak! Ki garantálja, ki tudja garantálni ma Magyarországon, hogy ezt ő biztosítja? Van egy 700 tagú szakcsoportunk, egy 300 fős, tsz-tagságunk. Utóbbiak az ültetvényeink 90 százalékának kezelői jogával rendelkeznek. Mi azt szeretnénk, hogy ez a kezelői jog menjen át tulajdonjoggá, vagyis téesztagjainkból kisgazda, kistermelő legyen. Ók viszont nap mint nap azt kérdik: vegyék meg a szőlőt, fizessenek érte? De lesz-e értékesítés, lesz-e, aki megveszi tőlük a termést?

Én a borkombináttól kapott tájékoztatás után ismertettem a tagságunkkal az Underberg céggel folytatott, tárgyalásokat, a részvénytársaság tervezetét. Ök örömmel fogadták, mondván, hogy van, lesz végre egy olyan vállalat, amelyik garantálja: a tokaji bor értékesítésével nem lesz gond.

/Éppen ezért furcsállom, s kérdem a sárospataki fórumtól: Ki hatalmazta fel őket, hogy az összes termelő nevében beszéljenek? Isten óvjon bennünket, hogy a régi pártszervezetek szervezési szintjére alacsonyod- junk le Tokaj-Hegyalja ügyében.

javaslom: a kombinát

vállalkozzon arra, hogy elmegy minden termelőhöz, beszélgessen velük, s tudja meg tőlük: mi is a nép hangja, véleménye valójában.

Én azt hiszem, a kistermelőt egy dolog — de az nagyon lényeges — érdekli: biztonságosan (és ez a tisztességes husznot is jelenti) tudjon értékesíteni.

És van még egy lényeges dolog itt. Ez a foglalkoztatottság. Ha Hegyalján nem lesz fejlődés, a szőlőtermesztésnek nem lesz perspektívája. itt sok ezer embernek megélhetési gondja lesz.

Tudom, sokan attól félnek. hogy a korábban monopolhelyzetben levő — ám állami akarat szerint működő (ezt én teszem hozzá) — szervezetet egy másik monopolhelyzetű váltja fel, s megintcsak a kisember, a termelő jár rosszul. Én másképp látom a helyzetet. Az, hogy a szóban forgó Underberg cég monopolhelyzetre törekedik, érthető, hisz’, ha 80—90 millió márkát be- invesztál, abból hasznot akar látni. De hogy kiszipolyozná a termelőt!? Érdeke, hosszú távú érdeke, hogy ne tegye. Ha ugyanis nem fizeti meg a termelőt, a szőlő- termelés azon nyomban sorvadni kezd, márpedig egy piac törvényeit jól ismerő. s tisztelő monopol- szervezet ezt mindenképp el akarja kerülni. S hiszem, hogy el is tudja kerülni, épp azzal, hogy igyekszik partnernek tekinteni a termelőket.

Én jelenleg más kiutat (amelyik a fejlődést elősegítené Hegyalján), nem látok: mint a tervezett részvénytársaság. Ez biztosíthatja a piacot, a tőkét és ezáltal a megélhetést.

Hajdú Imre

Gázzal hajtott autók

Gázzal működő gépkocsikat mutattak be kedden a Fővárosi Gázműveknél. A kísérletről elmondták, hogy a cég azért alakította át négy jármüvét, mivel ez az üzemanyag olcsóbb és környezetkímélőbb. A kísérletek április végén kezdődtek a Fővárosi Gázműveknél, s a jelek szerint sikerre vezettek. Az átalakított Lada Niva, Dacia, Zuk, valamint Moszkvics kocsik 100—150 kilométert tehetnek meg gázhajtással városi forgalomban. Ugyanis 50 literes tartályukban mintegy 10—12 köbméter sűrített, normál földgázt vihetnek magukkal.

Az átállítás nem különösebben költséges, mivel az összes, a gázüzemhez szükséges alkatrészt a hazai ipar elő tudja állítani. A kísérleti járművek még nyugati kölcsönberendezésekkel működnek. Ahhoz, hogy a gázüzemű gépkocsik nagyobb mértékben elterjedhessenek a hazai autósok körében, elengedhetetlen a hazai illetékesek támogatása.

A Szikla. Amennyit a kívülálló láthatott belőle.

Panziónak esetleg megtenné

VOLT EGYSZER EGY SZU

fl katonák elmentek, most üres

Talán egyetlen katonai objektumot sem övezett akkora misztikum, titokzatosság, mint a lillafüredi „Sziklát”. így, nagybetűvel, hiszen sziklából több van a Bükkben, de Szikla csak egy van. Most, hogy ebben a hónapban jogutód nélkül felszámolták a borsodi légvédelmi rakétaezredet és a rádiótechnikai zászlóaljparancsnokságot, lehullott a fátyol. Bár még zárják a Sziklába vezető vasajtót, és katona őrzi, védi a létesítményt, de a titok többé már nem titok.

Mit rejtett a hegy gyomra?

*

Az ajtón ütött-kopott felirat, a szöveg még olvasható: „Zárt rész. A közvetlen szolgálati elöljárókon, a munkahelyre beosztottakon és a külön belépésre jogosultakon kívül Belépni tilos!”

Ez volt a múlt, és íme a jelen: az ajtó kitárul. Bent, az egyik helyiség falán Magyarország térképe, a másikban Európáé. Körkörös vonalak, apró jelek a kartográfián. Egy újabb szobában telexgép hallgat, a telefonközpont viszont még él. Aztán újabb szoba, és csupasz, a falból lógó kábelek. Különben csend, némaság, kihalt minden. Félelmetes? Jobb szó az: titokzatos. Még most is, még mindig. Pedig- hát. . .?

Orosz Pál ezredes, a volt ezred, volt parancsnoka:

— Majd négy hónappal ezelőtt, 1990. február 15-én, nulla óra nulla-nulla perckor fejeződött be a ’Sziklában, vagy ahogy mi hívtuk, hívjuk, a katonai vezetési pontban a szolgálat. Akkor, attól az időponttól átadtuk feladatainkat más katonai szervezeteknek, más katonai erőknek. És itt megszűnt az élet... A telefonközpont pedig addig működik, míg mi Miskolcon, Borsodban befejézztik a laktanyákból való kiköltözést. Várhatóan június végéig ...

*

Egy kis történelem:

A Sziklába rejtett katonai létesítmény egyidős a lillafüredi Palotaszállóval. és Horthy nevével fémjelzett: 1926-ban épült, készült. És: katonai létesítménynek. És: egészen mostanáig nem változott funkciója . . .

— Akkor, abban az időben kormányszintű vezetési pont volt ez — magyarázza Orosz ezredes. — Nem a légvédelem feladatait szolgálta, és az sem igaz — amit azóta is emlegetnek —, hogy közvetlen összeköttetésben állna a Palotaszálló- val. Nincs, és nem volt semmiféle titkos alagút. A „Palotából” az elektromos áramot kaptuk, ott volt a trafóházunk.

A második világháború alatt, után már légvédelmi figyelőpontként szolgált a létesítmény, de mivel azidő- tájt nem funkcionáltak a magyar seregben (sem) lokátorok, igazán prózai feladatot látott el. A Szikla tetején állt egy katona, s figyelte, fülelte: jönnek-e a repülők. Ha jöttek: jelentette. Amikor 1951-ben megalakult a megyében a csöves légvédelmi ezred, módosult eme figyelőpont feladata is, de valójában 1962- től nyerte el maihoz hasonló képét.

— A hatvanas évek elején kezdődött a magyar honvédség modernizálása, Borsodban akkor álltak hadrendbe a légvédelmi rakéták, és hát akkoriban jelentek meg az égen a korszerű harci repülők. Az egykori természetes sziklaüreg már 1926-ban bővült, és mi tovább bővítettük. Az lett az itt állandó 24 órás szolgálatot teljesítő tisztek, tiszt- helyettesek, honvédek és polgári alkalmazottak teendője, hogy Magyarország tiszántúli területeinek légterét figyelje, ellenőrizze — folytatja az ezredes.

A Bükkben még a mai napig is láthatók azok a szigorúan őrzött katonai adóállomások, . relék, amelyek jeleiket ide továbbították, csakúgy, mint a megye egyéb területein lévő lokátorok. Itt, a Sziklában feldolgozták a kapott adatokat, vezették, irányították a vadászrepülőket, ellenőrizték a polgári légiforgalmat, óvták az ország ezen részének légterét.

— Békéscsaba, Baja, Kecskemét, Debrecen, Miskolc által határolt területet „lát- ,ta be” a Szikla — mondja Orosz Pál. — Egyidőben. naponta száz embernél többen teljesítettek itt szolgálatot, és egy személy percenként 10—12 repülőgép mozgását tudta követni, rögzíteni, nyilvántartani. Megfeszített, teljes figyelmet követelő munka volt, de az is igaz, sokszor monoton.

*

A laikus nemigen hinné, mily nagy kiterjedésű objektumot is rejt a hegy gyomra a Hámori-tó szomszédságában. Az út mentén nem látni mást csak egy támfalat, és egy kétemeletes épületet (ezt pihenőként használták). Bent, a Sziklában egy háromszintes, több mint harminc helyiségből álló — most már csak volt — vezetési pont található, a szobákat mintegy kétezer méter hosszú folyosórendszer köti össze. A leghosz- szabb folyosó 60—70 méter. Egyébként körülbelül 70 méter vastag szikla található a létesítmény fölött.

— Sokan kérdezték már tőlem, hogy atombiztos-e ez a hely? Hát annyiban igen, ha nem közvetlenül ide esne a bomba — mondja az ezredes.

És most, február közepe óta ez a hatalmas, több száz négyzetméteres természetes és mesterséges szikla- üreg kihasználatlan. Ami biztos: a magyar honvédség már nem tart rá igényt. Hogy mennyi az ára, még nem tudni. Orosz ezredes szerint kiválóan megfelelne panziónak, pihenő, szórakoztató komplexumnak, esetleg betegek pihentetését, regenerálását is szolgálhatná. De. nem ebben a formájában. így, semmire sem jó. Át kell alakítani . ..

*

Még annyit: Borsod-Aba- új-Zemplén légtere a Szikla leszerelése után sem maradt ellenőrizetlen. Nem kell aggódni...

Illésy Sándor Fotó: Laczó József

A telefonközpont ebben a hónapban még működik a'hegygyom rában