Észak-Magyarország, 1990. június (46. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-12 / 136. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1990. június 12., kedd Hagyományteremtő módon Népművelők a falusi turizmusért Készült egy tanulmány ta­valy Mezőcsát és vidéke kul­turális infrastruktúrájáról. A Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Közművelődési Mód­szertani Központ felkérésére F. Vankó Ildikó, az ELTE közművelődési tanszékének adjunktusa irányította rá a figyelmet a térség kulturá­lis gondjaira, értékeire — nagy segítséget adva ezzel a falvak jövőjéért felelős ve­zetőknek és népművelőknek. A módszertani központ mun­katársai egy ideje hasonló vizsgálatot folytatnak Ernő­dön. Hogy miért éppen itt? Ennek többféle indoka van. A nagyközség — bár lakói közül sokan ingázni kény­szerülnek — fejlődik: nem­rég újították fel a művelődé­si házat, most egy újszerű, nyitott, több funkció betölté­sére képes általános iskola szerepel a terveik között. Az új Ernőd mutatós, a régi F,mőd pedig a népi építé­szeti értékeivel, a pincesorá­val — szép. Ernőd jobb sors­ra érdemes, vallják a nép­művelők, és a maguk sajá­tos eszközeivel igyekeznek a jobb sorsot mielőbb meg­idézni. — Idegenforgalmat szeret­nénk látni Ernődön, úgy gon­doljuk, itt jók a feltételek a falusi turizmus megterem­téséhez. Sok értéke van a településnek, amelyet ki kell használni. Elképzeléseink gazdasági funkciója a fog­lalkoztatás. Számolni lehet a munkanélküliség fokozódá­sával, így hát az sem ér­dektelen, ha tíz, tizenöt, vagy ki tudja hány emődi asszony az otthonában, vagy az otthona környékén tudja megkeresni a kenyerét, avagy a vajat a gyerekei kenyéré- re — mondja Szabolcs And­rás, a módszertani központ igazgatója. — Csizma az asztalon; mióta munkaügyi iroda a közművelődési módszertani központ? — Minden szentnek maga felé hajlik a keze. Termé­szetesen nem önzetlenül tesz- szük, amit teszünk. Nagyon nagy szükségünk van pénz­re, hogy élni tudjunk, hogy dolgozni tudjunk. Am ami­kor ezt mondom, akkor azonnal azt is szükséges hozzátennem, hogy az emődi polgároktól sem szívbéli se­gítséget kérünk, társadalmi munkát, hanem érdekeltté akarunk tenni mindenkit, aki beszáll az „üzletünkbe”. Hogy miért foglalkozunk falusi tu­rizmussal? Azért, mert a kultúrát manapság nem ve­szik vegytisztán az embe­rek. — A hasznos és a kelle­mes ötvözetére gondol? — Nem. A kellemes és a kellemes ötvözetére. Mi nem nehezen emészthető művelő­dési programokra gondo­lunk, hanem olyanokra, ame­lyeknek mindegyike üdítő, szórakoztató. És persze bősé­ges kínálatra, hogy minden­ki találjon kedvére valót. — Mondja, de ha nem mondja is, tudjuk, kevés a pénz. Pénz nélkül pedig nem­igen lehet vállalkozni. — Tiszteletben tartjuk az emődi Ulmus Kisszövetkezet egykori törekvéseit, impul­zust kaptunk tőle, ha jól megnézzük, valahol azokat az elképzeléseket követjük, de nem akarunk ugyanabba a hibába esni. Mi nem fo­gunk megbukni. Az Ulmus túl sokat akart pénz nélkül, mi kevesebbet akarunk, de biztos anyagi fedezettel. Egy tábort, egy ifjúsági kempin­get építünk ki azon a he­lyen, ahol az Ulmus képzel­te el az idegenforgalmi cent­rumot, tehát a skanzenben. Áll ott egy csodaszép ház, a fazekasház, amelyet svéd­házként ismernek az emődi- ek. Ez a ház lesz a tábor központja, a közelben levő kis műemlékház (a füvesház) lesz majd a recepció. Az Országos Közművelődési Alaptól pályázat útján egy­millió forint kamat nélküli kölcsönt kaptunk a kilenc­ven helyes ifjúsági kemping létesítésére. — Ott állnak a patak part­ján az Ulmus félig-meddig elkészült épületei. Azokkal mit kezdenek? — Sajnos, semmit. Tár­gyaltunk a Pénzintézeti Köz­ponttal, amely kezeli az egykori Ulmus vagyonát, nem is adták volna túl drá­gán, de ezek a negyedrész­ben kész épületek már szin­te romok, nem tudnánk be­fejezni az építkezést, mert nem találtunk pénzestársa­kat. — Állítólag hévízforrás is van ott, azt mondják, a skanzen kellős közepén. — Próbafúrásra sincs pén­zünk. Tábornyitás mégis lesz jú­nius 18-án, Ernődön. Erről dr. Szűcs Lászlóné, a mód­szertani központ főmunka­társa a következőket mond­ja: — Fazekastábort nyitunk a Borsod Megyei Építőanyag­ipari Vállalat menedzselésé­vel. Magunk sem gondoltuk, hogy ekkora lesz az érdek­lődés. Négy turnusban ki­lencvenhat általános és kö­zépiskolás diákot fogadunk, már a második hirdetéskor együtt volt a csapat. Sátor­tábor lesz, nagyon jó ellátás­sal. A nagyközségi tanács kiváló partner. Együtt izgu­lunk, mert nyilvánvaló, hogy ez a nyár modellértékű lesz Ernődön. A mostani tapasz­talatok alapján készülünk fel a következő évekre, ame­lyektől már nagyon sokat várunk. — Kiket és milyen prog­ramokkal várnak a jövő nyá­ri kempingbe? — Hogy jövőre mi lesz. még nem tudni, de a ter­vünk az, hogy nemzetközi ifjúsági kempinget alakít­sunk ki. A fiatalok szórakoz­tatásáról az emődiek gon­doskodnak majd. Szeretnénk feleleveníteni a régi kultú­rákat. Táncokra, dalokra ta­nítják majd a diákokat, to­vábbá gyékényt, kosarat fon­ni, hímezni, szőni, faragni, kovácsolni, fazekalni, cite- rázni... — Szegény Keszi mama! Egész gyereksereget tanított meg citerázni ... — Igen. Öt ma is gyászol­ják Ernődön. Kincset érő idős hölgy volt. Nos, mi Ke­szi mamához hasonló asszo­nyokat keresünk, akik tisz­tességes fizetség fejében ta- nítgatnák, szórakoztatnák a RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 8.20: Szonda. — 8.50: Külpo­litikai figyelő. — 9.05: Napköz­ben. — 11.10: Nemzetiségeink zenéjéből. — 11.30: Hrabal köny­ve. — 12.45: Intermikrofon. Ze­nés szomszédolás. — 13.05: Klasz- szikusok délidőben. — 13.49: Susato: Szvit. — 14.05: A Nyu­gatra nyíló ablak. Riport. — 14.35: Dzsesszmelódiák. — 15.05: Ezredforduló. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.15.: Muzsikáló természet. — 16.20: Kérhetek valamit? — 17.05: Bioritmus. — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Rá­adás. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: Láttuk, hallottuk, olvas­tuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt... — 19.40: Moldvai csán­gó dalok. — 19.50: Hajszálgyö­kerek. — 20.05: A sorsfordulat két éve — a TIB-ről. — 20.35: Népdalok. — 21.05: Híres bűn­esetek. — 22.00: Késő esti kró­nika. — 22.30: Régi híres éne­kesek műsorából. — 23.05: Csaj­kovszkij : VI. szimfónia. — 23.48: Régi kórusmuzsika. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. — 9.03: Társalgó. — 10.00: Ope­rettkedvelőknek. — 10.50: Vers­archívumunkból. — 11.03: Hely- kereső. — 11.20: Apró-cseprő — gyerekekről. — 11.45: Ki ko­pog? — 12.00: Asztali muzsika. — 13.03: Popzene sztereóban, -r 14.00: Iránytű. — 15.05: Csúcs- forgalom. — 17.03: Tárcsázz! — 17.30: Helykereső. — 18.30: Pop­regiszter. 19.03: Táncházi muzsika. — 19.30: Daráló. Foly­tatásos ifjúsági történet. — 20.00: Más-világ. — 21.03: Jegy­zet. — 21.13: Rólunk van szó! — 21.20: Nótakedvelőknek. — 22.20: Vándormotívumok az iro_ dalomban: a sejtelem. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: A dzsessz világa. BARTÓK: 9.10: Karintiai Nyár — 1989. Orgona- és csem­balóhangverseny. — 10.20: A magyar nyelv századai. — 10.35: Miért szép? Vers. — 11.00: Ope­raáriák. — 11.30: Zenekari mu­zsika. — 13.00: Rádiószínház. Hazalátogatás. Hangjáték. — 13.52: A London Baroque együt­tes játszik. — 14.12: Britten: Peter Grimes. Opera. — 16.48: Mozart: C-dúr szimfónia. — 17.35: Kapcsoljuk a 22-es stú­diót. — 18.30: A Magyar Rá­dió szerbhorvát nyelvű nemze­tiségi műsora. — 19.05: A Ma­gyar Rádió német nyelvű nem­zetiségi műsora. — 19.35: Zene­kari muzsika. — 20.20: A Bu­dapesti Tavaszi Fesztivál hang­versenyeiből. — 22.25: Felhang. Zenepolitikai magazin. — 23.05: Vízkeresztől szilveszterig. Swetter-koncert Miskolcon Ez még a régi Sweíter, ezóta két népzenésszel és egy biten tyűssel is kiegészült az együttes. Fotó: Mocsári László kempinglakókat. Nyelvtanfo­lyamokat is indítunk, jó len­ne, ha egy keveset tudná­nak angolul, németül a ven­déglátók. A szőlősgazdák, a pincetulajdonosok, a régi konyhát ismerő háziasszo­nyok is számíthatnak majd mellékjövedelemre a kem­ping révén, a szervezőmun­kát körükben is megkezdjük. A fazekastáborba készülők lassacskán csomagolnak. — Mire számíthatnak a gyerekek? — kérdezem Hor­váth Kálmán népi iparmű­vészt, a tábor művészeti ve­zetőjét. — Sok élményre. Ez a tá­bor nem az iskola meghosz- szabbítása lesz. Itt nem lesz­nek kötöttségek, mindenki akkor kel, amikor akar, és akkor tér pihenőre, amikor jónak látja. Magunk bányá­szunk majd anyagot, de ka­punk is, lesz egy kis kör­kemencénk. Munka közben majd sokat beszélgetünk a fazekasságról, ez lesz az el­méleti oktatás. Annyit min­denképpen el szeretnék ér­ni, hogy a két hét alatt be­leivódjék a gyerekekbe a tiszta, a minden sallang nél­küli népi fazekasság szere- tete, tisztelete. Ennyi idő elég lesz arra is, hogy meg tudják majd különböztetni a hamist és a valódit. Nem lesznek sémák, mindenki a saját fantáziája szerint dol­gozik. Bízom abban, hogy sokat tanulok majd tőlük, hiszen aki egy ilyen táborba jön, minden bizonnyal isme­ri egy kicsit a fazekasságot, legalábbis tetszik neki, és aki fantáziát lát ebben, an­nak fantáziája is van. A leg­szebb munkákat mázasán ki­égetjük majd a munkahelye­men, a hejőszalontai gyár­ban, és eltesszük, megőriz­zük. Hogy lássák a követke­ző évek táborlakói is. A ked­venceket persze hazaviszik maid a kis fazekasok, hogy emlékeztesse őket eeész év­ben az emődi nyaralásra. És hogy a szülők, barátok is láthassák, milyen hasznos volt ez a két hét a szün­időből. Lévay Györgyi Hosszú „téli álom” után új erőre kapott a miskolci Swetter együttes. Legköze­lebb június 12-én, este 7 órától a diósgyőri Ady End­re Művelődési Házban lát­hatjuk új műsorukat. — Valóban újjászületett a Swetter — mondta az együt­tes vezetője, Udvardi-Lakos Márton —, a régi csapat (Heffner Attila, Kázsmér Kálmán, Szebeni János, Pásztor Zsuzsa) három új zenésszel gyarapodott. Ba- bay Norbert billentyűs, Drozsnyák Péter brácsán, és Mészáros Tibor hegedűn játszik. — Milyen lesz az új mű­sor? — Nemcsak népzenei fel­dolgozásokat hallhat a kö­zönség, nagyon sok megze­nésített verset is előadunk. Több Ady-vershez is írtunk zenét. Félelmetesen aktuáli­sak ma is Ady Endre sorai. De szerepelnek József Atti- la-versek is a műsorunkban. Egyébként a június 12-i, miskolci koncertről tévéfel- vétel is készül. — A miskolci koncert után hol lép legközelebb színpadra a Swetter? — Hivatalos felkérésünk van Kolozsvárról. Most foly­nak a tárgyalások, a követ­kező állomás tehát Csíksze­reda, Kolozsvár és Nagyvá­rad lesz. De várhatóan még ezen ia nyáron egy nagy er­délyi turnéra indulunk. Jú­lius közepén részt veszünk a Kaláka nemzetközi fol'k- fesztiválon. Éppen a napok­ban beszélgettünk a Műve­lődési Minisztérium illetéke­seivel egy újabb fellépési lehetőségről. Szeptember 1- jén Stuttgartban nyílik egy magyar kulturális centrum, ide kapott meghívást a Swetter együttes is. (fg) MŰSOROK MISKOLCI STÜDIÖ a 268 m közép-, valamint a 66,8 és a 71,2 MHz URH-adökon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.20: Eszak-magyar- országi krónika. — Mikor oldó­dik meg Sajóecseg közlekedési gondja. — Kiss László jegyzete. — Reklám, szerkesztő: Csonka László. 16.00—18.00: A Miskolci Stúdió kereskedelmi, iníormációs, zenés műsora a Rádemis Kit. mene­dzselésében. TELEVÍZIÓ — 1. MŰSOR: 8.15: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 8.20: Autó­mánia. Angol rövidfilmsorozat. 2. rész. — 8.40: Képújság. — 8.45: Vörös kígyók. Lengyel film. — 10.20: Képújság. — 16.00: Képújság. — 16.10: Pan­non Krónika. — 16.20: Nach­richten. Hírek német nyelven. — 16.25: Nasa obrazovka. A szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi magazinja. — 16.55: RTV Közönségszolgá­lat. XX. Veszprémi Tévétalál­kozó. — 17.00: Birtokps eset. Tévéfilm. — 18.30: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. — 18.45: Esti mese. — 18.55: Reklám. — 19.05: Az utódok reménysége. A magyarországi zsidóság mű­sora. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 19.50: A polip. Olasz tévéfilmsorozat. 3. rész. — 20.45: Reklám. — 20.50: Itália ’90. Hol­landia—Egyiptom mérkőzés. — 22.50: Reklám. — 22.55: Stúdió ’90. A Televízió kulturális he­tilapja. — 23.55: Híradó 3. 2. MŰSOR: Tv2 Kudlik Júliá­val és Rózsa Péterrel. — 15.45: Képújság. — 16.00: Tv2. Ben­ne: Reklám. Riportok. Időjárás. Zene. Teledoktor. Orvosi taná­csok. — 16.30: Kérdezz! Fele­lek. — 16.45: Tv2. — 16.50: Itá­lia ’90. Belgium—Koreai Köz­társaság mérkőzés. — Kb. 17.45: Reklám. — 18.50: Tv2. — 19.00: Gyerekeknek! — 19.21: Tv2. — 19.25: A viharlovag. Francia ka­landfilmsorozat. 1. rész. —19.49: Tv2. — 20.00: Telesport. — 20.25: Tv2. — 20.35: Van Gogh riportfilm. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.30: Napzárta. — Kb. 22.15: „0” típusú talál­kozás. Sci-fi magazin. — Kb. 22.50: Gondolkodó. A Televízió tudományos folyóirata. — Kb. 23.35: Tv2. TELEVÍZIÓS műholdak ADÁSAI: SKY: 6.00: Üzleiti világhíradó. — 6.30: Európai üzleti hírek. — 7.00: D. J. Kát Show. — 9.30: Francia Nyílt Teniszbajnokság. — 11.00: Labdarúgó VB. — 15.00: Osztrák Motor Nagydíj. — 16.00: Gélbadobás. — 16.30: Labdarúgó VB-hírek. — 17.00: Labdarúgó VB. — 19.00: Micsoda hét! — 20.00: Forma—1 Kanadai Nagy­díj. — 21.00: Labdarúgó VB. — 1.00: Sikan<iináv Nyílt Golfbaj­nokság. — 2.30: Műsorzárás. SUPER: 6.00: E-csatorna. — 6.30: E. B. C. — 7.00: Napkezdet. — 8.00: Hírek, időjárás. — 8.15: Videodivat. — 9.00: Híreik, idő­járás. — 9.15: Egyveleg. —13.30: E. B. C. — 14.00: Egyveleg. — 16.00: Forró drót. — 17.00: Hul­lámhosszon. — 18.30: Kék éj. — 19.30: Hírek, időjárás. — 19.45: Időiéire. — 20.00: Ultra sport. — 22.00: Hírek, idő járás-. — 22.15: Ultra sport. — 23.15: E. B. C. — 23.45: Ultra sport. — 0.45: Hírek, időjárás. — 1.00; Kék éj. — 2.00: rdőlánc. — 2.15: Egyveleg. SAT1: 6.00: Jó reggelt a SAT1- gyel! — 8.30: Hírek, időjárás. — 8.35: Szomszédok. — 9.00: Hírek — 9.05: Szeretethajó. — 9.50: Tesztelés. Horoszkóp. — 10.00: Híreik, időjárás. — 10.05: Tévé­bolt. — 10.30: Haláldobok a nagy folyó mentén. Angol—NSZK já­tékfilm. — 12.115: Szerencsekerék. — 13.00: Tévétőzsde. — 14.00: Műsorelőzetes. — 14.05: Koaláos- ka kalandozásai. Rajzfilm. — 14.30: Pénzügyek, Horoszkóp. — 14.40: Szeretethajó. — 15.30: Bo­szorkányt szeretek. — 15.55: Té­vébolt. — 16.05: Bonanza. — 17.00: Hírek, időjárás. — 17.10: Szomszédoik. — 17.35: Autósok­nak. — 17.45: Műsorelőzetes. — 17.50: Gannon. Krimi. — 18.45: Híradó időjárás. — 19.05: Sze­rencsekerék. — 19.50: Hírek, idő­járás. — 20.00: Mississippi. Krimi. — 20.55: Hírek. — 21.00: Morant hadnagy esete. Ausztrál játék­film. — 22.05: A nap hírei. Sport, rdőiárás. — 23 00: Sport. — 23.30: V — A földönkívüli látogatók jönnek. Sci-fi. — 0.20: Missis­sippi. — 1.10: Műsorelőzetes. MOZI BÉKE: Rocky 4. Mb. színes amerikai film. 14 év! Felemelt hely ár! Kezdés: f3 órakor. — A légy. II. Színes amerikai sci-fi. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f7 órakor. — Drágám, a kölykök összementek. Mb. színes amerikai sci-fi vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: f5, f9 órakor. — BÉKE KAMARA: A légy. II. Színes amerikai sci-fi. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés: de. flO, £12 órakor. — Mielőtt befejezi röptét a denevér. Szí­nes magyar film. Kezdés: du. 2. 4 órakor. — Támadók a Mars­ról. Mb. színes amerikai fan­tasztikus film. Kiemelt helyá”! Kezdés: 6. 8 órakor. — KOS­SUTH: Drágám, a kölykök ösz- szementek. Mb. színes amerikai sci-fi vígjáték. Kiemelt helyé”! Kezdés: de. flO, fl2 és du. f3, hn5 órakor. — Rocky. 4. Mb. színes amerikai film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: 7 óra­kor. — A légy. II. Színes ame­rikai sci-fi film. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 9 órakor. — HEVESY IVAN: Három férfi, egy mózeskosár. Mb. színes francia vígjáték. Kezdés: f9. fii, Í3, f9 órakor. — Harlemi éjszakák. Mb. színes amerikai film. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f5, £7 órakor. — TÁN­CSICS: Madonnák háborúja. Színes japán krimi. 16 év! Ki­emelt helvár! Kezdés: f4 óra­kor. — Tango és Cash. Mb. színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f6, f8 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: Lady Chatterley szeretője. Mb. francia—angol erotikus film. 18 év! Kezdés: f3, f5, f7 órakor. — FÁKLYA: Rózsák háborúja. Színes amerikai vígjáték. 14 év! Kiemelt helvár! kezdés: 5. 7 órakor. — FÁKLYA KAMA­RA : A szenvedély hatalma. Színes holland film. 18 év! Ki­emelt helyár! Kezdés: £5 óra­kor. — FÁKLYA KAMARA VI­DEO: Hercules. Mb. színes amerikai sci-fi film. Kezdés: f7 órakor. — TAPOLCA. ADY: Szenvedély és hajsza. Mb. szí­nes ausztrál film. 16 év! Ki­emelt hely ár! Kezdés: f5, f7 órakor. — PANORAMA AUTÓS­MOZI: Erotikus fantáziák. (Cap­riccio) Színes olasz erotikus film. 18 év! Belépődíj szemé­lyenként: 60 Ft. Kezdés: 9 óra­kor. — KAZINCBARCIKA. BÉ­KE: Karatekölyök. III. Színes amerikai karatefilm. 14 év! Ki­emelt helyár! Kezdés: 4. 6 óra­kor. — KAZINCBARCIKA, BÉ­KE KAMARA: Száguldó falka. Mb. kanadai kalandfilm. Ki­emelt helyár! Kezdés: 5 óra­kor. — SÁROSPATAK. RÁKÓ­CZI: Bestseller. Színes ameri­kai bűnügyi film. Kiemelt hely­ár! Kezdés: f5, f7 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY, BÉKE: Bűntény a támaszponton. Mb. színes amerikai film. 14 év! Ki­emelt helyár! Kezdés: 5. 7 óra­kor. — MEZŐKÖVESD. PETŐ­FI: Ragadozó. Mb. színes ame­rikai film. 14 év! Kiemelt hely­ár! Kezdés: 6, 8 órakor. — SZERENCS, RÁKÓCZI: Nicsak. ki beszél? Mb. színes amerikai vígjáték. 14 év! Kiemelt helv­ár! Kezdés: 6 órakor. fazekastábor nyi Emin

Next

/
Thumbnails
Contents