Észak-Magyarország, 1990. június (46. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-09 / 134. szám
1990. június 9., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 Az Észak-Magyarország újságíró-stúdiója —Szabálytalan tudósítás— Stúdió-történelem A szűknek bizonyult könyvtárszobában, hatva- nan préselődtünk össze, remélve, hogy majd itt és most mi megváltoztatjuk a világot, veretes, soha nem látott, világmegváltó írásainkkal. Majd mi megmutatjuk .. . Remélve, hogy megfogjuk az Isten lábát. Ki, ha nem mi? Aztán a hatvan főből negyven lett, végül mintegy harminc főben állapodott meg a létszám. Sokan előre jelezték, hogy nem tudnak a kijelölt időben (minden második csütörtök, 14 óra) eljönni a foglalkozásokra, de írásaikkal rendszeresen bombázták a szerkesztőséget. Az elmúlt, szűk egy évben mintegy 100 írás érkezett a szerkesztők asztalára. Ez a harminc fő a végsőkig kitartott, végig hallgatta azt az előadássorozatot, amit az Észak-Magyarország szervezett, és amelyre a MUOSZ adott 10 ezer forintot. A második félévre ígért összeg -azonban elmaradt, így a Lapkiadó Vállalat fedezte a költségeket, hogy ne kelljen idő előtt befejezni, az egyévesre tervezett stúdiót. Hiába, a péppé zúzott gazdaság minket sem kímélt. A stúdió, a hallgatók részére ingyenes volt, de ha jövőre (szó van róla) újra indul, már minden bizonynyal csak térítés ellenében jelentkezhetnek az újságírójelöltek. Nagy Zoltán, főszerkesztő nyitotta meg a stúdiót, Veres Mihály, a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat ieazeatója és Hajdú Imre, főszerkesztő-helyettes, stúdióvezető társaságában. A főszerkesztő tartotta a nyitó előadást is, A magyar sajtó helyzete, feladata, a megyei lapok struktúrája címmel. A nem sokkal a rendszerváltás előtt elhangzott előadásban, kétségek és remények ütköztek. remélve és bízva a sajtó és munkatársai helyzetének javulásában, anyagi, erkölcsi és etikai vonatkozásban egyaránt. Az új sajtótörvény még mindig várat magára. Mint a főszerkesztő fogalmazott: kiélezett, válságos helyzet a mai. Ezt követően szakmai előadások következtek. Többek között a magyar sajtó néhány reprezentánsa is tartott előadást, az általa kiválóan művelt műfajról. Eötvös Pál, a Népszabadság főszerkesztője például a „kézi vezérlésű” sajtóirányításról, az újjá formálódó Népszabadságról beszélt. Szó esett a lap nagyarányú példányszám- csökkenéséről is. A hallgatók úgy vélték, a példány- számcsökkenés jórészt azért következett be, mert a változó politikai helyzetben sokan hátat fordítottak a párt szócsövének. Eötvös Pál viszont úgy értékelte, hogy az akkori lapáremelés miatt csökkent a lap iránti kereslet, ami arányaiban nem nagyobb mértékű, mint a többi országos napilap esetében. A vita végül is, a félig töltött pohár esetére emlékeztette. A főszerkesztő szerint félig tele van, a hallgatók szerint félig üres. Bencsik Gábor, a Nők Lapja, majd később A Magyar Nők Lapja munkatársa, egyben a MUOSZ főtitkára, a riportról tartott előadást. Érdekes, élvezetes volt. A Borsodi Vegyi Kombinátban tett látogatás, a gyár bemutatását követően sajtóértekezlettel zárult, ahol a gyár vezetői válaszoltak a. stúdiósok kérdéseire. A legtöbb kérdés, a környezet tisztaságának megóvására, illetve a gyár ez irányú tevékenységére vonatkozott. G. Tóth Ferenc, a Miskolci Rádió helyettes vezetője, a rádiózás feladatairól, nehézségeiről, kulisz- szatitkairól, a vidéki, regionális rádiózás nehézségeiről szólt. Az egyik legfőbb gondot, az optimális műsoridő megválasztása okozza. Érdemes megfigyelni, hogyan szorult az elmúlt években újabb és újabb műsoridőre a miskolci program, helyet és teret adva ezzel a Kossuth Rádiónak. A tanév egyik legérdekesebb, legtartalmasabb előadását Bernáth László, az Esti Hírlap főszerkesztőhelyettese nyújtotta, a kulturális újságírásról. A szakma egyik legismertebb filmkritikusának beszámolója igazi élmény volt. Fekete Béla főszerkesztő (Borsodi Vegyész), Az üzemi lapok helyzete, sajátosságai címmel tartott órát. Elmondta, hogy a speciális helyzetből adódóan — adott érdekszférán belül, de azzal alaposabban foglalkozva — kezdő újságírók számára a legjobb iskolát, az üzemi lapok jelentik, hisz’ a műhelymunkára jobb lehetőség nyílik, mint más lapoknál. Fekete Béla részletes történeti áttekintést adott, az üzemi lapok megjelenésétől, napjainkig. Büszkén sorolta, hogy kiváló, ma már nevet, elismerést szerzett kolléga indult a Borsodi Vegyész műhelyéből. Az előadás szünetében, mindössze néhány perc jutott Békés Dezsőnek, a Déli Hírlap Kft. főszerkesztő-ügyvivőjének. Nagyon röviden elmondta, üzleti vállalkozássá alakult, kft.-vé vált az általa irányított lap, melynek része — sok egyéb mellett — a Borsod Expressz kiadvány is. Kár, hogy a városi lap vezetőjének csak egy szü- netnyi idő jutott. Érdekes lett volna többet hallani arról, milyen speciális feladatot jelent az újságíró számára, ha a megszokottól eltérően, kft.-ben dolgozik. A nagyon kevés gyakorlati foglalkozások egyike, az az előadás volt, amely az „újsággyártásról” adott képet. Nagy József, a lap egykori tördelőszerkesztője, ma a belpolitikai rovat vezetője, tartott foglalkozást a tördelésről. (Ebben a folyamatban dől el, hogy melyik írás, kép hova, melyik . oldalra, milyen betűformában kerül a lapba.) Ez a munka sorsdöntő a lap megjelenési formáját, küllemét tekintve, itt válik a lap Lappá, végül ezt veszi kezébe az olvasó. Ezért, ez az érdekes foglalkozás egyetlen foglalkozásnál többet érdemelt volna, még akkor is, ha a tartalom — ami nem itt dől el — mindennél fontosabb. A sajtó nyelve címmel Gyarmati Béla színigazgató, kiváló hírlapíró, inkább szórakoztató volt, mintsem tanulságos. Igaz, a szórakoztató könnyed hangvételt sem nélkülözheti a hétköznapokat ábrázolandó komolyságra, (komorságra?) kényszerülő hírlapíró. Király Ernő, az MTI-ben folyó munkáról beszélt. A volt római tudósító, nem volt könnyű helyzetben, hiszen a helyszínen lehetett volna igazán nyomon követni, az MTI-ben folyó, kényszerülő hírlapíró. Ónodvári Miklós, lapunk fél éve nyugalomba vonult főszerkesztő-helyettese gazdag tapasztalatából nyújtott át néhány hasznos morzsaszemet. Ez alkalommal került sor a Borsodi Nyomda meglátogatására. Gyöngyösi Gábor rovatvezető, a stúdiósok munkáit értékelendő óráján jutott eszembe: ha „kevesebbet” markolunk, többet fogtunk volna. Nagy József, Önodvári Miklós, Gyöngyösi Gábor, Réthly Gyula, Filip Gabriella órái voltak a legjobban hasznosítható, különösen Filip Gabriella gyakorlati munkával egybekötött stílustan órája. Serfőző Simon az irodalmi riportról tartott (volna) előadást. A Napjaink szerkesztője, a folyóirat haldoklásáról, megszűnéséről hozott hírt. így természetesen ezzel kapcsolatban kapta a legtöbb kérdést. Serfőző tiszteletre méltó korrektséggel válaszolt a záporozó kérdésekre. Egy-egy arcrándulása jelezte, komoly fájdalmat okoz úgy válaszolnia, hogy a távollévő, ezért védekezésre képtelen személyeket ne hozzon kellemetlen helyzetbe. Serfőző Simon állta a próbát. Kár, hogy a nagy múltú Napjainkon már ez sem segíthet. Temesi László következett. 16—17 évvel ezelőtt ő is itt ült a stúdiósok között, (csakúgy, mint a jelenlegi osztályfőnök) innen indult pályája. Temesi, a híres, ismert emberekkel való (újságírói) találkozásairól, trükkökről, fortélyokról mesélt élvezetesen. A katonai sajtóról hallott előadás, tartalmas, de végtelenül unalmasra sikeredett. Adatok, újságcímek, évszámok követték egymást, ok—okozati összefüggések ismertetése nélkül. Kár, hogy az előadást folyamatos felolvasás helyettesítette. Kecskés Sándor, a városi televízió vezetője komor, már-már kilátástalan képet fest, a regionális televíziózásról, annak jövőjéről. Kecskés Sándor néhány nappal ezelőtt a városi lapban részletesen írt erről. Kecskés azonban vérbeli televíziós, tudja, itt és most váltania kell. Még mindig komoly dolgokról, nehézségekről. de anekdotázva „mesél” tovább. A lényeg: a tévézéshez is három dolog kell: pénz. pénz és pénz. Engem meggyőzött, ha vasárnap reggel felcsendül a szignál, az kisebbfajta csoda. A csodáért pedig, még •vasárnap, kora reggel is érdemes felébredni. Dr. Réthly Gyula mérnök-tanár, az év folyamán született stúdiós írásait elemezte, különös tekintettel a nyelvi finomságokra. És Réthly tanár úr lecsapott minden hibára ... A hallgatók pedig csak írtak, írtak és írtak. Jót, kevésbé jót, jól és kevésbé jól. Az olvasó találkozhatott is jó néhányunk nevével a lapban. Ennyi az újságíró-stúdió rövid története, távirati stílusban, a teljesség igénye nélkül. S néhány kollégát is „kitermelt” az elmúlt egy év. Aczél Éva, Dusza Erika, Szász Anikó és Zelei Zoltán ma már a lap belső munkatársai. És a többiek? Hosszú az Isten lába, meg lába, meg lehet még fogni. Soltész Zoltán Kedves Stúdiós Közel egy év telt el az első bizonytalan lépteink óta, melyek az Észak-Magyarország szerkesztőségébe vezettek, ahol félszeg kézfogásokkal ismerkedtünk meg a szervezőkkel, egymással, az akkor még Lenin-portrés tanácsteremmel. Közel egy év telt el életünkből, közös életünkből ... De micsoda év!? — mindvégig sűrű történelem a javából. Olyan fordulatok és éles kanyarok keresztezték az évtizedek óta megváltoztathatatlannak látszó egyenes utat, melyeknek összegzése ezután kell hogy megtörténjen. Vér nélküli forradalom, vasfüggönyhullás, kormányok ki- és beiktatása, vérfürdő(k) odaát, testvérvéreinkkel tarkítva a forradalmak zászlait, választások, ármódosítások, melyeket ma már árdrágulásnak is nevezhetünk, Nyugat és Kelet frigyre lépése stb. Szóval a téma az utcán hever, és nem is túl sok fantázia vagy rátermettség kell felemelni. Nem nagy művészet kell ehhez mondhatnánk, mert millió téma adja magát. Pedig sok kell! Hisz’ az újságírás az művészet. A zajló élet reális festménye, a rohanás crescendókkal telített szimfóniáia, diagnosztizált korkép ... és mindenekelőtt irodalom. Szándékolt vagy akaratlan irodalom, mely a maga összegző tükrében képet ad a történelemről. Ez a kén a lehetőségek és mulasztások szintézisévé kell váljon. Sikereitek és balsikereitek lesznek majd a valóságnak tükrei. És még valami: az újságírás közéleti élmény. Ti, a harmincadik életéveteken innen, néhányon még a huszadikon is, harcra köteleztétek el magatokat. Ez a harc: az igazság kimondása! Ez az, ami nem haladhat a sematizmus árkaiban, hisz’ közületek ki-ki a maga útján indul. De szükséges, hogy legyen egy közös vonásunk is. Ez a JELENLÉT! Mindenkor, mindenhol jelen lenni, ahol történik valami, vagy nem történik semmi. A jelenlét az újságírói erények egyik legnagyobbika. Sokszor és sokan fogják munkátokat támogatni vagy akadályozni ..., de nektek sohasem szabad fedezékbe vonulni. Vállaljátok, vagy nem, de viselnetek kell a saját korotok igazát. És mindezt tennetek kell harcikedvetektől függetlenül, ha kell egymás mellett vagy egymással szemben (is), vagy csak magányos farkasokként is. A fontos a jelenlétetek az élet sodrában! Ezt persze megelőzhetik vereségek is, de mindig új erőt kell merítenetek az új küzdelmekre. És nemcsak a vereségek után kell újrakezdeni, hanem a ritka győzelmek után is, és nemcsak a kudarcok, hanem a sikerek után is, és nemcsak a zsákutcában, hanem a főútra kilépve ie. Kedves Barátaim! A ti írásaitok is hitelesíthetnek és hozzátehetnek néhány ecsetvonást a megye, Miskolc jelenkorához, hisz’ mint hallottuk sokszor a téma korrajza előttünk az utcán hever. Ezért ajánlatos, hogy legyen a kezetekben mindig jegyzetfüzet, toll. Aki teheti a kis kazettás magnóját is hordja a zsebében, és természetesen a fényképezőgépét. A stúdióban elhangzott előadások sok újságírói értéket bemutattak nekünk. Tanulhattunk belőlük, lemérhettük őket a saját szemszögünkön keresztül. Ha odafigyeltünk, és ez volt az előadások többségén, akkor becsuktuk az ablakokat a Bajcsy-Zsi- linszky út felé. A villamosok kattogását és a jellemző miskolci (fő)utcazajt kirekesztettük. De nem mindig tettük ezt. Volt néhány előadás is, melynek ideje alatt inkább az utca lármáját hallgattuk. És most egy személyes benyomásról szeretnék beszélni nektek. Arról, hogy hogyan látlak én benneteket? Ügy, mint egy hordárt, aki cipekedik. Mindkét keze tele van, de rossz a súlyelosztás. Az egyik csomag könnyebb, a másik nehezebb. Az elején láthatóan simábban ment a cipe- kedés. Az alapszakmátok volt a nehezebb, de most már meg-megálltok és cserélgetitek kezeitekben a terhet. Közületek a legtöbbnek komoly szakmája van, vagy diákként útban vagytok egy-egy szakma elsajátítása felé. De a csomag egyik kézből a másikba kerül; pedagógus vagy újságíró? ügyvéd vagy újságíró? szakmunkás vagy újságíró? Melyik nehezebb? Melyiket vegyétek a bal kezetekbe? Sajnos az embernek nincs két jobb keze. Ha elhivatottságot éreztek e sokszor rögös pályára, ne féljetek azt áthelyezni a jobbik feletekre. Megéri. Folytassátok tanulmányaitokat, ne adjátok fel a küzdelmet! És az eddigi nyomravezető utat köszönjétek meg Hajdú Imrének, a tanfolyamvezetőnknek, az Észak-Magyarország szerkesztőségének és a minket anyagilag is támogató új- ságirószövetségne k. Jó mulatság, férfimunka volt! György Horváth László Gyülekeztünk a szokásos időben. Az ajtó előtt még egy cigaretta, gyors szóváltás arról mi történt az elmúlt két hétben. Várjuk, hogy a „'tűzben tartott vasak” közüli melyik kerüli kalapács álá. Az idő halad —, El is múlt. Ö megjön. Bemutatják és megkezdi az előadást. Az asztalra kerül a heti csemege: mogyorós puszedli. Zsúr. Minden találkozáskor valami jó. ö folyamatosan az orra alatt eílőad. Hol ezt, hol' azit. Mii füzeteink fölé görnyedve úgy teszünk mintha írnánk. — C 5 — Talált, süllyedt. Bekerül az iskolabál időpontja is. Hírek a Heti Hírnökből. Mit jósolnak a cslillllagok ? Cammog az idő. A gondoláitok kalandoznak. Látni az arcokon. — „Végre megvan a zöldek címe.” Ö még mindig mondja. Rettentően kitartó. — „Az idő nagyon hajiad.” — Kérdés? Van. Válasz is. Ugyanaz. Fénykép a ’60-as évekből. A kor divatja pajta. „Édes évek, hol vagytok ma már?” A beszélgetés fesztelen —, egymás között. Továbbra sem figyel senki. A válasz befejezve. Méily csend. Közben megtudjuk a kínai gyógyszertá- rosnő nevét is. Mari-Pennek hívják. Istenem, becsülöm a kitartását. Ha nem lenne itt kevesen vennék észre. Igen! Mikrofon kellene. Akkor sem figyelnénk. — „Kár, hogy a nyomdalátogatás elmaradt. Az jobb lett volna.” Még mindig mondja. Az óra jelez. Lehet, hogy gonoszok vagyunk? Közben — „nákozoitt”. Egy kész újságíró. Hát akkor mi mit szóljunk? Igaz mi csak faliújság-írók vagyunk. A zaj mintha erősödne. „Aztán csend és újra csend.” ^ Javaslat: „Az előadót inkább itatjuk mint hallgatjuk.” Akkor nekünk is jut egy kis szabadidő. Bele kall törődni, ö már csak elmondja. Nekünk meg meg kell hallgatni. Szívből kíván. Lehelt, hogy a végére ér? Á nem! Ez csak olyan fellángolás volt a részéről. Gyenge kis anekdoták. Mi „kacagunk”. Sok sikert kíván. Vége! Tanulság ? Ennek a napnak egy haszna volt. Együtt lehettünk Újra. Ilyen is volt. Szakács Katalin
