Észak-Magyarország, 1990. június (46. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-09 / 134. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1990. június 9., szombat Ezer éve született Mezey István: Sajó-part KUFARO Nem új megállapítás: az írott szó misztikus erejű. Nem új, de napjainkban is tapasztalható, észlelhető, bárki .tudna rá példával szolgálni. „Meg van írva gyerek!” Mondotta apám döntő, végső érvként, mire értelmes ember már nem kereshet tromfot, ha valamely vitának véget akart vetni. Meg van írva. Hát igen és ilyenkor leginkább ama bizonyos írásra kell gondolnunk, de gondolhatunk másra is, egyszerűen, kisbetűs írásra is, mely kisbetűs volta ellenére is súly- lyal, tekintéllyel bír. Mert valakik, valaha kellő utánjárás, érvek, ellenérvek ösz- sze vetése következményeként megír tálk. Éppen azt írták meg, amit. És kinyomtatták. Mindenki olvashatja, megőrizheti, el'őveheti. fellapozhatja, idézheti, ha szükséges. „Hogy beteljesedjen az írás.” Olvasható hányszor, de hányszor ama bizonyos írásban. Mert megjövendölték, megírták a .próféták, hát akkor pedig annak be is kell következnie, valóban az írás szerint kell történnie, bármely sóik évszázad is múlt el azóta ... De nem szükséges mindig a súlyos veretű dolgokra utalni, lehetséges könnyedebbekre, vidámabbakra is. A Miskolcon lakó fiatal mérnök szülőfalujában vásárolt meg egy szőlőföldet. Ott, hol gyerekként gyakorta vidámkodott, honnan első, meghatározó élményei — szülőföldhöz kötődő, szerető-féltő élményei — valók. Szülőföldjéről szóló, egyik cikkünkben vélt magára ismerni (okkal-joggal), melyben néhány mondat arról szólt: ez a fiatal mérnökember a szőlőmunkálatok napi végeztével bizonyára kiül a nádfedeles kunyhó elé, a szalonnaparázs vagy a bográcstűz mellé, előveszi citeráját, pen- getgeti a saját örömére és bizonyára nem cserélne á világon senkivel. Valami ilyesmi íródott le abban' a cikkben. „Ha pedig megvan írva, akkor így is legyen.” Mondotta a fiatalember és tényleg kivitte a citeráját, tényleg leült a tűz mellé az asztalhoz és rázendített. Az írott szó ereje? Miért ne? De bizonyára tetszenek emlékezni egy egészen közeli történetre is. Mármint azok, akik reggelente .ide- oda szaladgálva, készülődve, semmit meg nem találva, oda-oda figyelnék a rádióra? Mondja a rádió, hogy ma is nyárias, meleg, napsütéses időre ébredtünk, ilyen lesz egész nap, örüljünk hát és örvendezzünk. És miért mondta ezt a rádió? Mert ez volt néki leírva. Bizony! Ez volt a papíron leírva! Feketén-föhé- ren! Annak ellenére ezt mondta be, hogy akkor .már órák óta esett az eső. És aki beolvasta, feltehetően az is az eső elől szaladva ért reggel a munkahelyére. Az írott szó ereje? Miént ne? Csábít is persze az írott szó. Nagyon is csábít! Például most is, eme hosszadalmas bevezetőre, ilyen-olyan történések, vagy mások előtt is közismert tények felidézésére, mire pedig nincs is szükség. Mentségül szolgálhat viszont az óhaj, mely, bár meglehet, nem szerencsés példákkal, de mégis azt kívánja jelezni: hogy az írott szó: Szent! Nem lenne szabad visszaélni erejével, a nyomtatás adta .rendkívüli lehetőséggel. Vágy, óhaj persze ez is, és vágy, óhaj, naiv elképzelés marad az időik végezetéig; mert mióta az írott szó, a nyomtatott szó semmihez sem hasonlítható erejű szelleme .kiszabadult a palackból, hát azóta nem mindig jót cselekszik. Irányítani meg már a kezdet kezdetén sem lehetett. A könyv ünnepe... Igen, régóta minden évben ünnepeljük a könyvet. A szellem jóravaló termékét, mely nemesre, szépre, az igaz ügyért való harcra buzdít, nem hagy minket eltunyulni, annál inkább buzdít a helyénvalóságokra, megmutatja mi a rossz, mi a jó, segít megkülönböztetni az ocsút az élettől, látóvá teszi a szemünket, hallóvá a fülünket. Csak hát... csak hát.. . Régóta tapasztaljuk már azt is, hogy megjelennek könyvek, van nekik borítójuk, lapjuk, a lapokon szépen kinyomtatott .betűk, melyek olvashatók Sok-sok oldalon át olvasható ... De minek? Olyanok ezék az irományok, mintha tényleg könyvek lennének. Látszatra teljesen hasonlatosaik az írott szóra. A mágikus erővel bíró, írott szóra, melynek vetése a kiválasztottaké. Kik tényleg tudnak mondani mondandót, .mit tényleg meg kell hallani, eljuttatni a bensőnkig. Hogy ott munkálkodjanak. De egyre nehezebb ezeket megtalálni, mert a konkoly, a vad rikítóbban virít és egyre több. Néhány napos, hetes, vagy csupán órás gyűjtögetés, ku- tatgatás után szinte bárki megjeleníthet valamit, ami látszatra: könyv. Hall valamit, elkérd az aktákat, kiír belőlük valamit és máris kiadhatja. Azt .mondja rá, hogy: könyv. Beszél néhány sportolóval, vagy kiollóz véleményeket ilyen-olyan lapokból, összeállítja, kiadja, azt mondja rá, hogy ez: •könyv. Megkeres valamely régi vezetőt, az „anciem regime”-bői. Ez -most mindig szaftos történéseket ígér. Ha az egykori vezető beszél, akkor abból, ha nem beszél, akkor ebből a nem beszélésből készül a napokon belül utcára kerülő akármi. Könyv persze, hiszen annak van megcsinálva. De még jobb, ha .maga az egykori vezető írja meg emlékeit, melyből kiderül, hogy mennyire üldözték őt, és ő mennyire ellenálló volt. (Ezzel az ellenállással most tessenek vigyázni! Mind ez idáig az volt a menő, aki az egykori fasiszta hatalomnak állt ellen, 14—15 éves korában .már partizánként, vagy •összekötőként segítette a föld alatti mozgalmat, szembeszállt a munkáselnyomókkal, most viszont az az ellenálló, aki a sztálinizmusnak, rákosizmusnak, kádárizmusnak állt ellen. Ha tetszenek figyelni, ezeknek az ellenállóiknak a száma ma már majdnem annyi, mint korábban a fasizmusnak ellenállóké volt.) De lehet könyveket kiadni ma ostoba bűnügyekről, futballmeccsekről, bármely népszerű emberről, ha annak valami botrányos esete van és lehet inni — de még 'hányán írnak! — politikusokkal való találkozásaik emlékeiről, mely találkozásokon egyébként, nem történt semmi. De, ha már az illető szerző jelen volt, hát miért ne írja le .. . legalább azt, hogy akkor ő mire gondolt? És ez is: könyv. Nemhogy írni, beszélni sem tudó valakik összekapargat- nak, összetu.nkálgatnak valamit, valakikről és kiadják, azzal, hogy ez: könyv. Az egyik valaki ikígyót-békát kiabál a másikra, kiadja: könyv. Amaz visszakiabál, szintúgy kiadja: könyv. (Talán azoknak van igazuk, akik szerint a mocs- kolódásokat előre meg is beszélik? Hiszen a lényeg: elkeljen a portéka, minél nagyobb példányszámban!) Járkálunk, nézelődünk hát most, ezekben a napokban is a könyvsátrak, boltok asztalainál. Ünnepeljük (is) ily módon a Könyvet, hiszen a Könyv, az igazi továbbra is: Szent. „Meg van írva” benne valami. Mit el kell olvasnunk, elgondolkodnunk rajta és talán egyszer, valahol észrevétlen is az ott leírtak szerint tennünk dolgunkat. Mert valahol befolyásolnak bennünket. így, vagy úgy, de igenis befolyásolnak. A tényleg Könyvek: De mit kezdjünk a ikuSá- rokkal? Kik terményeikkel betolakodtak ama bizonyos „csarnokba!” „ ... és kötélből ostort csinálván kihajtó mindazokat a templomból... és mondá: ne tegyétek az én atyámnak házát kalmár- ságnaik házává.” Más fordítás szerint: „Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Nem kellene .már fonni az ostort? Priska Tibor • Ezer évvel ezelőtt, 990-ben született a magyar állam harmadik koronázott királya, Aba Sámuel. Az azAba Sámuel, amelynek nemzetségének nevéből keletkezett egyik történelmi vármegyénk neve — Abaújvár —, s amely nemzetség névtől, az Abáktól nagyon sok aba- úji település kapta a nevének az előtagját (Abaújvár, Abaújszántó, Abaújdeve- cser...). Szűkebb pátriánk tehát több más nevezetesség mellett azzal is dicsekedhet, hogy valamikor királyt is adott az országnak. Aba Sámuel családjáról Anonymus, a névtelen jegyző őrzött meg érdekes híradást. Eszerint, amikor a honfoglaló magyarok a Hemád és a Sajó-völgye, valamint a Mátra és a Szepes-erdők vidékén foglaltak területet, „Árpád vezér nagy földet adott Ednek és Edöménnek a Mátra erdőben, ahol az unokájuk, Pata később várat épített.” Szintén Anonymus utal arra a tényre is, hogy az abaúji területeket Ed és Edömén kapta a honfoglalás során, amikor a sereg Szerencs környékén táborozott: „... és az erdők alján Árpád vezér különböző helyeken sok földet adott lakosaival együtt Ednek meg Edöménnek; és ezek utódai Isten kegyelméből még most is érdemesek a földek birtoklására.” Ed és Edömén vezérek sarjadékából származott hosszú idő után Aba Sámuel király is, „... akit kegyességéért Abának hívtak.” Anonymus egyébként Edét és Edömént a hét kun vezér között szerepelteti, akik még Oroszország területén meghódoltak a honfoglalásra induló Álmos vezér előtt. Anonymus tudósítása vegyesen őrzött meg hiteles és téves elemeket. Mindenekelőtt hitelesnek tekinthető az a közlés, hogy Aba király második neve Sámuel volt. Az egész krónikairoda- lom Aba néven ismeri ezt az uralkodót, egyedül Anonymus tudja, hogy tulajdonképpen Sámuel volt az igazi neve. Ezt bizonyítja, hogy Ajba a pénzein saját magát Sámuel királynak nevezte. Az Aba eredetileg tiszteleti név volt, törökül apát jelent, s utóbb vált nemzetségnévvé. Maga a Sámuel meglehetősen ritka név volt Magyarországon a középkorban, mivel héber eredetű, feltehetően viselőjének zsidó vallására enged következtetni. Aba Sámuel pontos születési dátumát nem ismerjük, a korabeli források alapján tudjuk a 990-es évre helyezni. 1010 körül már mindenesetre törzsfőnek kellett lennie, hiszen ekkortájt vette feleségül István király egyik későn született testvérét. Ha ugyanis Sámuel nem lett volna az egyik kabar törzs vezetője, István király aligha őhozzá adta volna húgát nőül. István e frigy létrejöttével politikai érdekeket szolgált. Ennek révén érte el ugyanis, hogy a kabar törzs vezetője, illetve az egész kabar népesség — melynek Aba Sámuel volta vezetője — szövetségese lett. Nyilván e házasság feltétele volt. hogy Sámuel, feladva zsidó vallását, térjen át a keresztény hitre. Miután ez megtörtént, semmi sem állt útjában annak, hogy a kabar tömegek is felvegyék a kereszténységet, s létrejöjjön a kabar törzs szállásterületén az egri püspökség. Ekkor alapíthatta Sámuel az írott forrásokból is ismert sári (Abasári), valamint a mai napig fennmaradt feldebrői kolostort. Ugyanerre az időszakra tehető, hogy az Aba-nem- zetség élén Aba Sámuellel a mai Abaújt is véglegesen a birtokába vette, kiszorítva a területről a B-árca-Tekele nemzetséget. Erre utal Aba- új várának a története is. Hoyvár vagy másképpen Újvár nevét a honfoglalás után fontos szerepet játszó váráról nyerte el, amely vár körül alakult ki lassan a királyi vármegye. Maga a vár a honfoglalás előtt is fennállott, s a nemzetségi birtokok kialakulásával az Abák tulajdonába került. Aba Sámuel 1038-ban jelentősen megerősítette a várat. A hatalmas sáncokkal és mély árokkal körülvett vár Aba Sámuel halála után az elégedetlenkedő pogány magyarok egyik fő fészke volt. Az Újvár elnevezés az Óvártól való megkülönböztetésre szolgált. Szinától keletre állt egykor Óvár. Amikor ez a vár már nem tud,- ta megfelelően ellátni az északra vezető, nagy fontosságú út biztosítását, vált szükségessé Újvár megerősítése. Az Aba-nemzetségnek „po- gányvárra” épült hatalmas kőerődítménye, a megye ■névadója, fényes urasúgok lakhelye már nyomában is alig látható. Köveiből templomok, nemesi kúriák, házak épültek, hiszen több, mint négyszáz esztendeje rombolták le I. Ferdinánd katonái a Szapolyai Jánossal vívott csaták közepette. Csoda, hogy még annyi kő is maradt a várból, ameny- nyit a régészek a kukorica- táblák alatt találtak, de mindennek ellenére még a nemzetségi templom alapjait is megtalálták — igaz az Abák csontjai nélkül. Bástya, lakótorony, kápolna — mind csak volt. Királyi tulajdonba végül az Anjou Károly Róbert vette, miután leverte Csák Máté és az Abák utódainak a hadait. Az Abák neve csak a várban, s a jobbágyfalvak nevében maradt fenn, no meg a vármegyében. Ezt nem tudták eltörölni az Anjouk sem. A nagy, kiterjedt birtokos nemzetség legnevezetesebb tagja volt Aba Sámuel. István király 1038-ban bekövetkezett halálakor még nem Sámuel foglalta el a trónt, István király még nem bízott meg benne any- nyira, hogy az újonnan alakult magyar állam vezetését rábízza. Minden jel arra mutat, hogy Péter első uralma idején, 1038—1041 között, amikor István trónjának örököseként erőteljesen megváltoztatta az udvar összetételét, Aba Sámuel is e „tisztogatás” áldozatául esett, kikerült a hatalom gyakorlóinak szűk köréből, sértett emberré vált. S amikor Péter „kemény” politikája miatt elmenekülni kényszerült 1041-ben, a magyarok Aba Sámuelt ültették a trónra. Sámuel alig három évet töltött a királyi trónon. Első dolga volt, hogy keményen fellépjen Péter király támogatói ellen, közülük sokat megöletett, vagy megkínoztatott. Visszavonta a Péter által hozott törvényeket, sőt még azt az adót is eltörölte, amelynek kivetése István királytól származott. Már a trónra lépésének ' pillanatában világosan látta, hogy az uralma attól függ, megegyezésre tud-e jutni a Péter visszahelyezésére törekedő német uralkodóval, III. Henrikkel. 1043-ban — kétévi fegyveres csetepaté után — végre békét kötött Henrikkel, igaz, hogy megalázó feltételekkel, súlyos adót kellett fizetni a német császárnak. Miután nyugat felől —, ha csak átmenetileg is — biztonságban érezte magát; bennt az országban arra törekedett, hogy leépítse az István király által létrehozott államot és az egyházat. Uralma tehát egyértelmű visszalépés volt a feudális viszonyok kiépülésének folyamatában. Sámuel ugyanúgy zsarnok király volt, mint Péter. Könyörtelenül félreállította azokat, akik nem követték politikai irányvonalát. A 'kortárs német szerző egész bűnlajstromot zúdít Aba Sámuel fejére: „rablásokat vitt véghez, gyilkosságokat követett el, sok bűnt cselekedett, megtagadta az igazságot, megsértette a törvény jogát, szörnyű zsarnokságot gyakorolt, úgy, hogy maga a föld kiállt fel gonoszsága miatt.” De az egyház ellen indított támadás miatt Gel- lért püspök is hasonlóan nyilatkozott: Aba „uralkodása alatt, mint a próféta mondja: vérontás vérontást ért, azaz bűnt bűn követett.” Uralkodásának idején teljes mértékben a közszabadokra támaszkodott, szívesen tartózkodott a vitézek, közszabadok között. Ezért, valamint a már említett III. Henrikkel létrehozott és vereségnek elkönyvelt békekötése miatt Péter főúri hívei összeesküvést szőttek ellene. Amikor erről tudomást szerzett, 1044-ben az összeesküvők többségét kivégeztette. Az életben maradt összeesküvők ekkor III. Henrik segítségét kérték. Henriket az is tüzelte, hogy Aba nem teljesítette az előző évben kötött béke egyes pontjait. Főleg ezért hajlott a magyarok kérésére és 1044-ben magyarországi hadjáratra indult. Az összecsapásra a Győrhöz közeli Ménfőnél került sor, s itt Aba Sámuel árulás révén is meggyengült serege vereséget szenvedett. A német uralkodó zsákmánya lett Aba aranyozott lándzsája és koronája is. A király feleségével és fiaival kelet felé menekült. A Tisza környékén azonban a menekülő Aba Sámuelt ellenfelei elfogták és megölték. Fiai később a nemzetség feldebrői monostorában temették el. Halálának körülményeiről egy XIV. századi krónika igen érdekesen számol be, nevezetesen abban a faluban, ahol az ellenségei megölték Abát, ott abban a faluban, a templomban temették el. Néhány évvel később azonban felnyitották a sírt, szemfödele és ruhái épek voltak, sebhelyei pedig begyógyultak. Ekkor temették el a fiaii a saját feldebrői monostorában. A krónikában megőrzött történet arra mutat: utóbb voltak olyanok, feltehetően a nép egyszerű fiai közül, akik kegyelettel emlékeztek visz- sza Aba Sámuel királyra. Aba Sámuel fiainak! a leszármazottjai a később terebélyes ággá terjeszkedő Aba-nemzetség tagjai, akik ugyan királyt többé nem adtak Magyarországnak, viszont a Mátra vidékén és az abaúji területen szinte királyi hatalomra szert tett nagyurat nem is egyet. Molnár István
