Észak-Magyarország, 1990. június (46. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-05 / 130. szám

j£mm n mm nr a MAPRÚL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÚL ESZIK* 15 a m mTj,—r\ÍT\ Ügyeletes riporter: Nyikes Imre Telefonszámunk 13 órától 19 óráig: 89-872 Uram; bocsánat! H a most azt kérdeznék tőlem váratlanul, hogy hány osz­tályba sorolnám az embereket, akkor kapásból mon­danám, hogy négybe. Az elsőbe a szándékosan sérte- getőket sorolnám, a másodikba a szándék nélkülieket, a harmadikba a sértésre sértéssel tromíolókat, végül a ne­gyedikbe azokat, akik alig hallhatólag, vagy éppen hangta­lan szenvednek, midőn megbántják őket. Ha aztán az a kérdés is felmerülne, hogy melyik osztály kabátja találna énrám, akkor azt mondanám, ugyancsak kapásból, hogy... Volt egy esetem. Szolgálati lakásomban némi villanygond adódott. Be­szóltam a tanácshoz, kértem a karbantartók segítségét. Jött is a villanyszerelő bácsi. Elmondtam—mutogattam ne­ki, hogy miről lenne szó. A bácsi figyelt, majd körülné­zett, és aztán hozzáfogott. Dolgozott. Égőket aggatott, kap­csolókat javított, csatlakozókat cserélt szerényen. Mellette álltam végig, hogy ha kell, hát segítsek. Égőt, szerszámot, szigetelőt adjak a kezébe. A villanyszerelő bácsi .azonban semmivel se terhelt meg. Még a létráról is leszállt ha va­lamire szüksége volt. Bámultam. Szóval: tetszett nekem, ahogyan dolgozott. S ha igen, hát azt kérdeztem tőle, mi­kor már készen volt a munkával: — Mivel tartozom? Kérdésemmel a borravalót pedzettem, nyilván. — Hogy mivel tartozik? ! — mondta elmenőben a bá­csi. Ennyit mondott csupán. De ezt úgy mondta hogy tisz­tán kihallhattam belőle: megsértettem. Nos, hogy melyik osztály kabátja találna énrám? Kérem, engedjék meg nekem, hogy ezegyszer is, kabátpróba he­lyett inkább beszéljek! Nem sokat, két szót mondanék, ha lehet Azt, hogy: „Uram. bocsánat!” Címezném pedig e sza­vakat a villanyszerelő bácsinak . . . Réthy István Egyre több segélykérő Évről évre nő azoknak a rászorulóknak a száma, akik rendszeres és esetenkénti szociális segélyért folyamod­nak a Miskolci Városi Hiva­talhoz. Az elmúlt évben 536- an kaptak (több mint 16 mil­lió forintot) rendszeres, és majdnen 19 ezren (mintegy 24 millió forintot) eseten­kénti szociális segélyt. Hasonlóan alakul a gyám­ügyi segélyezés is. Tavaly 606 család jutott 11 millió forint értékű rendszeres ne­velési segélyhez, míg 1673 család rendkívüli nevelési segélyt kapott, majdnem 6 millió forint értékben. A hejőcsaibai Gárdonyi Ifjúsági Parkban június 6-án, 20 óra 30 perckor Beatrice- koncert lesz. A belépőjegy 150 forintba kerül. * Játékeszköz-kiállítást ren­deznek óvónőjelöltek mun­káiból Miskolcon, az ifjúsá­gi ház Gyermekgalériájá­ban. A kiállítás június 6— 30-ig tekinthető meg. * Porcelánfestő-tanulók or­szágos vetélkedőjét rendez­ték meg Hollóházán, a gyár és a sátoraljaújhelyi szak­munkásképző intézet szerve­zésében. Az elméleti és gya­korlati feladatokból álló ne­mes versengésben Fortuna Judit első, Tímár Valéria második, Fogarasi Etelka ha­todik helyezést ért el. Mind­hárman a sátoraljaújhelyi intézet tanulói. * A bodrogközi Alsóberecki községben a közelmúltban Laczkó Gabriella református lelkésznő szervezésében a fiatalok cserkészcsapatot ala­pítottak. A 28 cserkészből és 31 próbacserkészből álló csapatukat a jeles pataki irodalom- és néprajztudós­ról, Erdélyi Jánosról nevez­ték el. * Sárospatakon a Bodrog szállodához tartozó kem­ping megnyitotta kapuit. Az idegenforgalmi idényben bü­fészolgáltatást Is nyújtanak a vendégeknek. A szálloda és a kemping több dolgozó­ja idegen,nyelv-oktatásban vesz .részt. * A csipkerózsa teljes nem pújában virágzik a zemp­léni erdőszéleken, dombo­kon. Szirmai a bordóniros- tól a halvány rózsaszínig többféle változatban díszle­nek. Most virágzanak a bodzabokrok is, s nehéz, édeskés illatuk belengi a zempléni tájat. Mindkét bo­kor virága és termése fon­tos alapanyagot szolgáltat gyógyteá.k, szörpök készíté­séhez.-politikai napilap Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527 Postacím: Miskolc, PL: 35J. Telefonok: központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 16-035. Belpolitikai szerkesztő­ség: 16-450. Kulturális rovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, PL: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636. 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 fo­rint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Naptár _______ 1 990. JÚNIUS 5., KEDD A Nap kelte 4.49, nyugta 20.3G órakor A Hold kelte 18.Oí), nyugta 2.35 órakor Névnap: Fatime Kilencven éve született Bu­dapesten, Gábor Dénes (Dennis Gábor) (1900— 1979) Nobel-díjas, magyar származású, angol elektro­mérnök. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Többször erősen megnövek­szik a felhőzet, főként éjsza­ka kell országszerte ismétlő­dő esőre, záporra számítani. Ma napközben néhány órás napsütés mindenütt valószí­nű. A nyugati, délnyugati szél csak néha élénkül meg. A legmagasabb nappali hő­mérséklet kedden 21, 26 fok között alakul. (MTI) Kongresszus után, pártértekezlet előtt A Magyar Szocialista Párt miskolci kongresszusi kül­döttei ez év június 6-án 17 órától a Korvin O. utca 9. sz. és a Testvérvárosok útja 14 a. alatti; június 7-én, 17 órától a Korvin O. utca 9. sz. Városház tér 2. sz. és a Kuruc utca 47, a. alatti po­litikai centrumokban össze­vont taggyűléseken számol­nak be az MSZP II. kong­resszusának munkájáról. A taggyűlések feladata 1990. június 16-ára összehí­vott városi pártértekezlet előkészítése is. Minden párttagot, pártoló tagot és a pártba belépni szándékozót várunk politikai centrumainkban. Magyar Szocialista Párt városi elnöksége Napenergia hasznosítása a vasútnál Még javában tartanak a Borsodi Műszaki Hetek idei rendezvényei. A leggazda­gabb programot talán a Köz­lekedéstudományi Egyesület Borsod Megyei Szervezete állította össze. Az egyik ér­dekes előadást holnap, júni­us 6-án, délelőtt fél 10-kor Miskolcon, a MÁV Épület- és Hídfenntartó Főnökség kultúrtermében tartják. A téma: hogyan lehet haszno­sítani a napenergiát a vasút területén, s milyen korszerű hőszigetelő anyagokat hasz­nálhat fel a MÁV? Ugyancsak június 6-án, délelőtt 10 órakor a Tudo­mány és Technika Házában a személyszállítás fejlődésé­ről és a várható tarifapoli­tikai intézkedésekről tarta­nak ismertetést. SZVT kérdőív Hamarosan országos tiszt­újító közgyűlést tart a Szer­vezési és Vezetési Tudomá­nyos Társaság. Előtte kérdő­íven faggatják a helyi szer­vezeteket. A legutóbbi me­gyei vezetőséget választó küldöttgyűlés résztvevői is megkapták az adatgyűjtő la­pot. Ezen az SZVT országos vezetősége egyebek között arról informálódik, érvé­nyesüljön-e a társaságon be­lül az alulról való építkezés elve; milyen legyen a buda­pesti szakosztályok és a te­rületi szervezetek kapcsola­ta, szükségesek-e az olyan rétegfórumok, mint például a fiatalok bizottsága, vagy a nyugdíjasok bizottsága; emel­jék-e az egyéni tagdíjak mértékét; maradjon-e vál­tozatlan a társaság elneve­zése; s tagja legyen-e a tár­saság a megújult Műszaki és Természettudományi Egye­sületek Szövetségének? A tagdíjjal kapcsolatban érdekes információ hangzott el a borsodiak közgyűlésén. A megyénk területén mű­ködő társaságnak mintegy 700 tagja van, ám közülük alig 200-an fizetnek rend­szeresen tagdíjat... Alig lettünk tájékozottabbak Sajtótájékoztatóra hívtak bennünket tegnap délután a megyei rendörfőkapitányság- ra. Dr. Káló József rendőr- főkapitány szokásos bűnügyi helyzetismertetése után az ott jelenlevő újságírók, tele­víziósok, rádiósok, az MTI megyei tudósitója kérdéseket intéztek a rendőrség veze­tőihez a folyamatban levő, konkrét ügyekkel kapcsolat­ban. A vizsolyi biblialopással kapcsolatos kérdésre azt a választ kaptuk, hogy a nyo­mozás folyik, rögzített nyo­mok vannak a helyszínen, az ujjlenyomatok azonosítása Budapesten történik, ahol kb. 1 hónapos csúszásban van­nak a felküldött anyagokkal. A kedélyeket borzoló La- bancz Anna-üggyel kapcso­latban semmi konkrét tájé­koztatást nem kaptunk. Dr. Tergalecz Ferenc alezredes, a bűnüldözési osztály vezetője elmondta, hogy sem a bizo­nyítékokról, sem a gyanúsí­tott személyéről nem ad tá­jékoztatást, hivatkozva a gyanúsított személyiségi jo­gaira és a nyomozás továb­bi fejleményeire. A Népszabadság érdeklő­désére, amely a Heti Hírnök cikksorozatával kapcsolatos, semmiféle felvilágosítást nem adott a főkapitány. A rend­őrség belső ügyeire hivatko­zott (az építkezésekre kive­zényelt rendőrök, korrupciók és egyéb dolgok), s arra, hogy ebben az ügyben csak dr. Túrós András, az orszá­gos rendőrfőkapitány helyet­tese szolgálhat bármiféle in­formációval. Sajtótájékoztató volt, de jobbára tájékozatlanok ma­radtunk a tartózkodó, szűk­szavú válaszok miatt. Vajon mikor tartunk már ott, mint a fejlett országokban, hogy nemcsak a rendőrség hívhat bennünket, hanem az össze­gyűlt, megválaszolatlan kér­désekkel, mi kereshetjük fel őket, konkrét, érdemi vála­szokért. (aczél) Rendőrségi akció — felemás eredménnyel Közel 2000 rendőri intézkedés történt az elmúlt két hétben a fővárosban. Mindez annak az akciónak a keretében zajlott le, amelynek elsődleges célja a belváros, az aluljárók, valamint a metrómegállók megtisztítása volt az illegális árusoktól, a va- lutázóktól és a zsebtolvajoktól. A Budapesti Rendőr-föknpilány- ság hétfői sajtótájékoztatóján is­mertetett adatokból kiderült, hogy ez idő alatt mindössze 12 személyt állítottak elő vám-, il­letve devizavétségért, s kilen­cet zsebtolvajlásért. Ugyanak­kor a közbiztonságra kevésbé veszélyes árusok közül több százat helyszíni bírsággal bün­tettek meg. Pella László ezredes, a főka­pitány közbiztonsági helyettese elmondta, hogy a valutázókkal és a zsebtolvajokkal szemben azért nem tudtak hatékonyabban fellépni, mert e kéthetes akció­ban kizárólag egyenruhás rend­őrök vettek részt, akiknek puszta megjelenése már elriasz­totta a tilosban járókat. Igaz, távozásukat követően. tovább folytatódott a csencselés. Balatoni István ezredes, a fő­kapitány bűnügyi helyettese egy kérdésre válaszolva elmond­ta. hogy az elmúlt év októbere óta hét olyan gyilkosság történt a fővárosban, amelynek tettese ismeretlen. Hozzátette: két eset_ ben már közel állnak a meg­oldáshoz. Beszámolt a legújabb bűnügyről is: vasárnap este. a III. kerületben, ismeretlen sze­mély különös kegyetlenséggel meggyilkolt egy 25 év körüli arab fiatalembert. Bőrfejíiek randaliíozása Berlinben Újabb brutális akcióval adtak hírt magukról a hét végén a berlini bőrfejűek. Mint a rendőrség hétfői köz­leményéből kiderül, mintegy ezer — baseball-ütőkkel, bo­tokkal és vasrudakkal föl­fegyverkezett — suhanc va­lóságos utcai csatát vívott a főváros Friedrichshain ke­rületében a rendőrökkel. Az összecsapásban egy rendőr orrcsonttörést szenve­dett. A bőrfejűek rátámad­tak a járókelőkre is, és két személyautót megrongáltak. A rendőrség harminc személyt — köztük két nyugatnémet polgárt és egy nyugat-berli­ni -lakost — őrizetbe vett. Mentősbrawúr egy bükki barlangban Műtét hetven méterrel a földfelszín alatt az eseményekre. — A tele­Párját ritkító bravúrral mentették meg' egy műked­velő barlangász életét az el­múlt hét végén a Bükiében. Az eseményék helyszíne a létrástetői Szepessy zsom­boly volt, amelynek kürtői­be edzett barlangászok is csak különlegesen szigorú biztonsági előírások betartá­sával. a veszélyeket, a jára­tokat már jól ismerő vezeti: útmutatása alapján eresz­kednek le. A hét végén a nyíregyhá­zi barlangkutatók tartották meg nyílt napjaikat, a kö­zelben található bolhási ré­ten táboroztak. Túráikba laikusok is bekapcsolódhat­tak. ám felkészültségük nem volt megfelelő. Tulajdon­képpen ez okozta egy ötven év körüli .miskolci férfi bal­esetét, aki ugyan már túl van az életveszélyen, ám gyógyulása hosszú hónapo­kat vesz igényibe, .s komoly műtétek sora vár még rá. Húsz méteres zuhanás után. tö'bb. mint két. órán keresztül, súlyos törésekkel, sokkos állapotban .feküdt vi­zes agyagban, a kürtő fene­kén. amikor megérkezett a segítség. Szerencséje volt a szerencsétlenségben, hogy az a dr. Komlóssy Attila nyúj­tott számára elsősegélyt, s látta el hetven-nyolcvan méterrel a föld felszíne alatt, aki korábban profi barlangász volt. Korábban többször leereszkedett már a zisamlboly szűk kürtőjén, s közel húsz éves mentőtiszfci, men'tőorvosi tapasztalatok­kal rendelkezik. — Készenlétben voltam — emlékszik Komlóssy Attila fon szombaton deliben csör- rent meg. 13 órakor már a sérült /mellett voltam. Előtte ugyanis még elláttunk egy hölgyet, akit Angyal Lajos zuhanás közben magával sodort, ám csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta. A férfi viszont rossz állapotban volt. Töb­bek között ágyéki csigolya- törést, térdízületi törést, a boka szilánkos törését álla­pítottuk meg. Belső vérzés­re is. gyanakodtunk dr. Breitenbach Gézával, a me­gyei mentőszolgálat vezető főorvosával, A sérültet még lenn, a föld alatti párká­nyon sok'ktalanítottuk. kar­jában véna kanült helyez­tünk el, hogy folyamatosan megkapja a szükséges infú­ziót. A legnehezebb feladat a fájdalomtól elcsigázott. magatehetetlen ember ki­emelése volt, hiszen szűk járatokban, kürtőkön ke­resztül vihettük csak a fel­színre. Ebben a miskolci barlangászok voltak a segít­ségünkre, a közvetlen riasz­tás. illetve a miskolci rádió kereskedelmi adásának hír­adásai nyomán jöttek ki a Bükkbe. A férfiről mentés közben leszakadtak a köté­sek, a törött testrészeket rög­zítő sínek. Kiemeléséhez 15 órakor kezdtünk hozzá, s csak két óra múlva sikerült be­fejezni. A barlang bejárata előtt újra elláttuk, imajd ro­hamkocsival a vasgyári kór­ház sebészetére szállították. Ott aznap éjszaka több órás műtétet hajtottak végre raj­ta. A mentőorvos, aki „egyéb­ként” a miskolci Semmel­weis Kórház igazgatóhelyet­tese. nem tartja hőstettnek a bravúros életmentést. Vi- szont minden barlangásznak, ' képzettnek, képzetlennek,' továbbá a laikusokba,k egy­aránt .melegen ajánlja: a különösen veszélyes bükki barlangokba csak felkészült, és megfelelő helyismerettel, gyakorlattal rendelkező ve­zetők segítségével és ellen­őrzésével' merészkedjenek be. (utlvarcly)

Next

/
Thumbnails
Contents