Észak-Magyarország, 1990. június (46. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-20 / 143. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1990. június 20., szerda Kórusok Miskolcon Három külföldi együttes (Academicki Chór — Lengyelország; Trentói Kamarakórus — Olaszország; Tukumski Nocturne Női Kar — Lettország) fogadta el a meghívást az I. miskolci nemzetközi kamara - kórus-taláikozóra. Rajtuk kívül a szekszárdi Madridi gálkórus, a veszprémi Hóvirág Énekegyüttes, a Liszt Ferenc Kamarakórus, a Fazekas Általános Iskola Kórusa, a Regős Vokál, a If miskolci Bartók Kórus, a 1| Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola Leánykara és a Hassler Énekegyüttes vesz részt a csütörtökig tartó találkozón. Új és szükséges színfoltja ez Miskolc zenei életének. A szervezők hagyománnyá is szeretnék tenni. Az anyagi feltételeket, most a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei és a Misii <• /'• t-V. - ■■ . '■ ■'/ > kolc Városi Tanács biztosította, a szervezést pedig a Művészeti és Propaganda Iroda vállalta. A találkozó nyitóhangversenye, hétfőn a Bartók- teremben volt, s ezen a napon a Minorita templomban is tartottak koncertet. (Felvételünk itt készült.) Ma (szerdán) hét órakor, ismét a Bartók-te- rembe várják az érdeklődőket, ahol a miskolci Bartók Kórus, a Liszt Ferenc Kamarakórus, illetve a lettországi együttes műsorát hallgathatják. Csütörtökön (21-én), a zene ünnepén este 7 órakor, a Minorita templom adja a helyszínt Haydn A teremtés című oratóriumának előadásához, melyet a találkozó összevont kórusai együtt énekelnek. (dobos) Jubileumi kiállításuk Göncön Egy este Erdélyben voltunk - Barcikán A reformátusok szerint a Biblia „isten igéje, semmi mással nem mérhető útmutatás a keresztényi életre. Ennek a nézetnek a következtében a képzőművészetnek nincs helye a kálvinista templomban. A kialakult hagyomány szerint a fehérre meszelt dísztelen falak, puritán egyszerűsége segíti a hívet az „igé”-vel való teljes azonosuláshoz. Mégis sok protestáns művész, és köztük éppen a legnagyobb, Rembrandt, legfőbb célja a bibliai történetek és tanítások képi megjelenítése. Rembrandt sokszerűségét, filozófiai, érzelmi mélységét azóta sem tudta egyetlen képzőművész akárcsak megközelíteni. A magyar kultúra büszke lehet arra, hogy a jelenleg élő legnagyobb magyar művész, Szalay Lajos Genezis című rajzkötete összemérhető a nagy holland remekeivel. Szalay Lajos amerikai emigrációjában vállalkozott a 140 rajzból álló sorozat megalkotására. A világ teremtésének első pillanatától elindulva, a nukleáris háború apokaliptikus látomásának megrajzolásáig terjed ez a monumentális munka. A mű magyar kiadásában Károlyi Gáspár bibliafordításának szövege olvasható: a katolicizmust valló művész ugyanis a református biblia- fordítást tartotta a legszebbnek: elragadta és inspirálta Károlyi nyelvezetének zord méltósága, gondolatébresztő tömörsége, képszerű plaszti- citása, prófétáló indulata. Szalay a XX. század nagy tragédiáinak, az I. és II. világháború szörnyűségének, az 1956-os magyar forradalomnak és az utána követő szörnyű megtorlásoknak, a dél-amerikai államok politikai szélsőségeinek, a periférián élő amerikai szegények nyomorának szemtanúja. Mindezek a tapasztalatok kiolvashatók Szalay biblia-illusztrációiból: anélkül, hogy művei konkrét helyzetre utalnának. Szerencsés gondolat volt, hogy a gönci nyári egyetem megnyitása alkalmából a református templomban kiállítást rendeztek a mű legszebb lapjaiból. A közönség — sajnos — nem az eredeti rajzokat láthatja, hanem nagyméretű fotókópiákat. Ugyanis az eredeti rajzok az USA-ban maradtak és nagyrészt szétszóródtak. Ám ebben az állapotban is dokumentálják a régi és a mai hazafi Károlyi és Szalay szellemi rokonságát. A szabadegyetem megnyitójaként leleplezték Károlyi Gáspár emléktábláját és az általános iskola újonnan kiképzett díszbejáratát. Ezt Varga Éva szobrászművésznő mintázta. A kapuőrző játékos oroszlánfigurától balra egy nyugalmas falfelületen szokatlan dombormű látható. Rózsaszínű — ovális keretben — egy színes plasztikus tájkép, az abaúji vidék hangulatát idézi. A mű szokatlansága, színessége, szerkezetes festőisége első látásra megdöbbenti a nézőt. Hiszen az európai szokások szerint a szoborművet nem illik színezni. Varga Éva, a bensőséges plakettek, érmek alkotója a nagy méretben sem tagadta meg önmagát. Meghittség iránti vágyát a rideg betonanyag színezésével realizálta. Remélhető, hogy ez a megoldás felkelti a figyelmét azoknak is, akik szórakozottan szoktak elsétálni az épületplasztikák előtt. Végvári Lajos Kazincbarcikán tartják rendszeres gyűlésüket havonta az Erdélyből áttelepültek, a városi kórház klubjában. A csoport tagjai elsősorban kórházi dolgozók, asszisztensek, orvosok, de vannak közöttük tanárok, lelkészek és más értelmiségi foglalkozásúak is. Legutóbbi összejövetelükkor elhatározták, hogy a soron következő alkalmakkor, azokról a településekről tartanak élménybeszámolót, ahonnan Magyarországra érkeztek. így került sor György- Horváth László Magvar-Ki- rályfalváról szóló előadására is. Ö református lelkész jelenleg Komjátiban, s augusztusban lesz .egy éve, hogy Magyarországon tartózkodik. A falu, Magyar-Királyfal- va az Alsó-Küküllő részén található. Jobbágyfalu volt. Román szigetben fekszik. Itt haladt el a Via Saris (Sóút). Temploma már 1332-től van. Kultúrája szűzen megőrződött. Elzárt, főúttól távoli kis falucska. Idegen behatások nem érték. Sajátos népzenéje, népviselete, néptánca van. Innen ered, a Királyfalvi Nagy-hegy alatt cíKözösen Q Mezőkövesden 1990. május 31-én. megalakult a Négypárti Kerekasztal Tanácsa. Tagjai a városban működő pártok közül: Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, Magyar Demokrata Fórum, Szabad Demokraták Szövetsége, Vállalkozók Pártja, mű népdal. Az 1700-as évek végéről szerepel egy népballada, mely egy tragikus szerelemről szól. Többnyire erről szólhat, hiszen a szerelem nem volt meghatározó egy házasságban. Ez pusztán a szülők szerződése volt. Számos „átkozódó” is született. (Verdd meg Isten, verdd meg!... kezdetű pl.). Ez a fent említett népdal (Királyfalvi Nagy-hegy alatt), pedig a legeredetibb királyfalvi népballada. A nők páros táncot járnak, lépéseik jóval egyszerűbbek a fiúkéinál. Viseletűk; magas szárú cipő, szoknya, ing. Szokás, hogy az asszonyok a mulatságok alkalmával állnak, s csak ha már a férfiak „kidőltek a sorból”, akkor következnék ők a táncban. Lelkészünk előadása végén egy kis családi illusztráció következett. György- Horváth László és György- Horváth Zsuzsi táncolt és csujjogatott, emígyen: „Ide nézz a figurára Ne a Kati szoknyájára” „Királyfalvi sűrű berek Ott terem a ritka gyerek” holnapért-! valamint a négy párt elveit támogató közösségek és szakértők. Ez a szervezet feladatának tekinti a jelenlegi hatalom-államigazgatás, -irányítás működésének figyelemmel kísérését, valamint a békés, biztonságos átmenet biztosítását a rendszerváltás időszakában Mezőkövesden. Lukács Emese Építőipari vállalkozók magánszemélyek részére árkalkulációk, költségvetések, számlák készítését RÖVID HATÁRIDŐN BELÜL VÁLLALJUK szükség szerint ajánlati és kiviteli tervek készítésével, sokszorosításával Érdeklődés és jelentkezés: telefon: 18-021, 18-022 Végső László főárelemzőnél Agrober Miskolci Iroda, Vologda u. 4. AZ AGROBER MISKOLCI IRODA (Miskolc I., Vologda u. 4. Telefon: 37-369) gazdálkodószervezetek és magánvállalkozók részére DÍJTALANUL VÁLLALJA bármilyen jellegű pályázat (fejlesztési támogatás, területfejlesztési és -szervezési, munkahelyteremtő, exportfejlesztő, világbanki stb.) elkészítését és azok banki benyújtását. Jelentkezés: Králik József vállalkozási főmérnöknél, vagy Novák József főkönyvelőnél MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 8.20: Eco-mix. — 8.45: Levelekre röviden. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.05—11.00: Napközben (élő). — 11.10: Népdalkörök és citerazenckarok. — 11.35: Hallgatag doktor. Kisregény. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.05: Klasszikusok délidöben. — 14.05: Világirodalmi könyvszemle. — 14.35: Csajkovszkij : Csipkerózsika. — Balettszvit. — 15.05: Metronóm. — 115.00: Délutáni krónika. — 1*6.15: Éneklő Ifjúság. — 16.25: A fej nélküli szellem. Mesejáték. — 17.05: A véges végtelen. Előadás. — 17.30: Nóták. — 13.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt . . . — 19.40: Népdalok. — 19.50: Gong. — 20.05: A külpolitikai rovat műsora. — 20.35: Operaáriák. — 21.05: Az Ifjúsági Rádió bemutatója. A ház becsülete. Hangjáték. — 21.45: Rólunk van szó! — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fiatalok stúdiója. — 23.05: Lemezek közt válogatva. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. — 9.03: Böngészde a zenei antikváriumban. — 10.00: Egy énekes — több szerep. — 10.50: Hajszálgyökerek. — 11.03: Családi tükör (ism.). — 11.33: Rólunk van szó! — 11.40: Óvodások műsora. — 12.00: Nótamuzsika. — 13.03: A tegnap slágereiből. — 14.00: Boldog születésnapot! — 15.05: Pihenőidő (élő). Zenés délután nyugdíjasoknak. — 17.03: ötödik sebesség. — 18.00: Kölyökrádió. — 18.30: Popregiszter. — 19.03: Garázs. A mikrofonnál: Nagy Feró. — 19.35: Az illem nyomában. — 20.05: Albumajánlat. — 21.03: Közkívánatra! — 22.00: Stabat Mater. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: örökzöld filmmelódiák. , BARTÓK: 9.10: Werther. Részletek Massenet operájából. — 10.05: Magyar írás (ism.). — 10.50: Vonós muzsika. — 11.38: Vokális muzsika. — 12.05: Szimfonikus zene. — 13.00: Rádió- színház. A kutya. Hangjáték. — 13.50: A Rádió Dalszínháza. Királyi szélhámos. Zenés játék. — 15.37: Beethoven: f-moll szonáta. — 16.05: A Francia Zenekar hangversenye. — 17.24: Operaáriák. — 17.46: Magyar zeneszerzők. — 18.30: A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. — 19.05: Zenekari muzsika. — 20.32: Fú- vósmühelyek. 2. rész. — 21.00: Zenetörténeti értéktár. — 21.43: Zenekari operarészletek. — 22.08: Karinthiai Nyár — 1989. 5. rész. — 23.08: A Magyar Rádió kísérleti stúdiójának műhelyéből. MISKOLCI STÚDIÓ a 268 m közép-, valamint a 66,8 és a 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárásT — 6.20: Észak-magyarországi krónika. — Tegnap volt a Miskolci Nyár sajtótájékoztatója. — 6.45: A miniszter nyilatkozik a mezőgazdaságról. — 7.25: Az őstörténet-kutatás megfejtése a magyarok származásáról. — 7.30: Igaz-e a szóbeszéd, hogy Ongán, a repülőgépes növényvédő permetezés után megbetegedtek? — Ablak az országra. Szerkesztő: Tolnai Attila. 16.00—18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. TELEVÍZIÓ — 1 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna. — 9.10: Szünidei matiné. — 9.50: Telemim. — 10.05: Változatosság és alkalmazkodás az állatvilágban. — 10.35: Hármas „csatorna”. — 11.20: Stúdió ’90. — 12.20: Képújság. — 16.15: Képújság. — 16.25: Déli videoújság. — 16.35: Hírek szlovák nyelven. — 16.40: Sorstársak. — 17.00: Salome. Tévéjáték. — 18.10: Birodalom Rt. Kanadai film. — 19.05: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Valaki mondja meg . . . ALmási Éva műsora. — 20.35: A hét műtárgya. — 20.40: Reklám. — 20.50: Brazília—Skócia mérkőzés. — 22.50: Szemtől szembe. — 23.40: Híradó 3. 2. MŰSOR: Kudlik Júliával és Rózsa Péterrel. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: reklám. riportok, időjárás, zene. — 17.45: Bumm! — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! — 19.30: A viharlovag. Francia kalandfilm. — 19.55: Tv2. — 20.00: Telesport. — 20.45: Tv2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.30: Napzárta. — 22.15: Halállista. Tévéfilm. — 23.30: Tv2. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADÁSAI: SKY: 6.00: Üzleti világhíradó. — 6.30: Európai üzleti hírek. — 7.00: D. J. Kát Show. — 9.30: Labdarúgó-VB. — 18.00: Német túrakocsi-bajnokság. — 19.00: IAAF Atlétikai Nagydij. — 20.30: Labdarúgó vb-hírek. — 21.00: Labdarúgó-vb. — 1.00: Ausztrál foci. — 2.00: Műsorzárás. SUPER: 6.00: E-csatorna. — 6.30: E. B. C. — 7.00: Napkezdet. — 8.00: Hírek, időjárás. — 8.30: Halló, Ausztria, halló, Bécsi — 9.00: Hírek, időjárás. — 9.10: Egyveleg. — 13.30: E. B. C. — 14.00: Egyveleg. — 16.00: Forró drót. — 17.00: Hullámhosszon. — 18.30: Kék éj. — 19.30: Hírek, időjárás. — 19.45: Időlánc. — 20.00: A környezet kilátásai. — 20.30: A Der Spiegel hírmagazinja. — 21.00: Hírbeszéd. — 21.30: Üz- letj magazin. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22.15: A környezet kilátásai. — 22.45: Der Spiegel. — 23.15: A Financial Times magazinja. — 23.45: Hírbeszéd. — 0.15: Hírek, időjárás. — 0.30: Kék éj. — 1.30: Idölánc. — 1.45—7.00: Egyveleg. SATl: 6.00: Jó reggelt, a SAT1- gyel! — 8.30: Hírek, időjárás. — 8.35: Szomszédok. — 9.00: Hírek. — 9.05: Szerctethajó. — 9.50: Háztartás. Horoszkóp. — 10.00: Hírek. — 10.05: Tévébolt. — 10.30: Algírtól délre. Angol kalandfilm. — 12.15: Szerencse- kerék. — 13.00: Tévétőzsde. — Í4.00: Műsorelözetes. — 14.05: ALF — Emlékezés Melmacra. Film. — 14.30: Egészségvédelem. Horoszkóp. — 14.40: Szeretethajó. — 15.30: Boszorkányt szeretek. — 15.55: Tévébolt. — 16.05: Örült vadnyugat. Western. — 17.00: Hírek, időjárás. — 17.10: Szomszédok. — 17.35: Kertbarátoknak. — 17.45: Műsorelőzetes. — 17.50: Az Enterprise űrhajó. Sci-fi. — 18.45: Híradó, időjárás. — 19.05: Szerencsekerék. — 19.50: Időjárás, hírek. — 20.00: Mike Hammer. — 20.55: Hírek. — 21.00: Kapjátok el Charlie Tallyt! Angol filmkomédia. — 22.45: A nap hírei, sport, időjárás. — 22.55: Az élet megy tovább. Francia játékfilm. — 0.25: Mike Hammer. — 1.15: Műsorelőzetes. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.00: Iskolásoknak. — 9.20: Svéd tévésorozat. — 10.15: Az éveket nem lehet megállítani. — 16.45: Süketek tv-klubja. — 17.10: A nap percei. — 17.20: Miért ölték meg önt, tábornok? Dokumentumfilm. — 17.45: Budulaj visszatérése. Szovjet film. — 19.00: Esti mese. — 19.10: Torna. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Tv-napló. — 19.50: Mit szól hozzá, Werich úr? Francia film. — 20.05: Derék madarak. ‘ NSZK tévéfilm. — 20.55: Diszkóritmus. — 21.20: A párbeszéd stúdiója. — 22.00: Események, kommentárok. — 22.30: A fülemüleház rejtélyei. Angol tévésorozat. MOZI BÉKE: Lambada. a tiltott tánc. Szí. amerikai zenés film. Kiemelt helyár! Kezdés: f3. f5 és Í7 órakor. — Nem vagyunk mi angyalok. Mb. szí. amerikai vígjáték. Felemelt helyár í Kezdés: f9 órakor. — BÉKE KAMARA : Lambada, a tiltott tánc. Szí. amerikai zenés film. Kiemelt helyár! Kezdés: flO és Í12 órakor. — őrület. Mb. szí. francia—amerikai krimi. 14^ év! Kiemelt helyár! Kezdés: 2 és 4 órakor. — Vérrel és kötéllel. Szí. magyar film. Kezdés: 6 és 8 órakor. — KOSSUTH: Könnyű vér. Szí. magyar film. 16 év! Kezdés: f3 és hn5 órakor. — Lambada, a tiltott tánc. Szí. amerikai zenés film. Kiemelt helyár! Kezdés: 7 és 9 órakor — • HEVES Y IVAN: Túsztörténet. Szí. magyar film. 14 év! Kezdés: f3 és f9 órakor. — Harapás. Mb. szí. olasz horrorfilm. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés: £5 és f7 órakor. — VASAS MŰVELŐDÉSI HÁZ: Halálos fegyver II. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — RÓNAI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: Halálos fegyver II. Mb. szí. amerikai film. Kezdés: f6 órakor. — TÁNCSICS: Amerikai nindzsa II. Mb. szí. amerikai akciófilm. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f4 óra- kor* — A légy II. Szí. amerikai sci-fi. 16 évi Kiemelt helyár! Kezdés: f6 és £8 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: A gyilkos játszma. Mb. amerikai bűnügyi film. 16 év! Kezdés: £3, f5 és f7 órakor. — TAPOLCA. ADY: Véres játék. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — PANORÁMA AUTÓSMOZI: Potyautasok. Szí. magyar—NSZK film. 16 év! Belépődíj személyenként: 50 Ft. Kezdés: 9 órakor. — ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ: Az aranyfiú. Mb. szí. amerikai fantasztikus film. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — KAZINCBARCIKA. BÉKE: Bűntény a támaszponton. Mb. szí. amerikai krimi. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE KAMARA: Bohóciskola. Mesesorozat. Kezdés: 5 órakor. — SÁROSPATAK. RÁKÓCZI: Támadók a Marsról. Mb. szí. amerikai fantasztikus film. Kiemelt hely ár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — SÁTORA LJAÜJHELY, BÉKE: Tözsdecápák. Mb. szí. amerikai film. 14 év! Felemelt helyárí Kezdés: 5 és 7 órakor. — MEZŐKÖVESD, PETŐFI: Szuperhekusok. Mb. szí. olasz vígjáték. Kiemelt helyárí Kezdés: 6 és 8 órakor. — MEZÖ- KÖVESD-HÖFÜRDÖ. VIDEO: Vízipók. csodapók. Szi. magyar rajzfilm. Kezdés: flo órakor. — A Sárkány visszatér. Szí. hongkongi kalandfilm. Kezdés: 2 és 4 órakor.