Észak-Magyarország, 1990. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-11 / 109. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1990. május 11., péntek ; * Olaszországi turnén a Szerencsi Pedagógus Kórus A huszonegy éves múlt szinte családdá kovácsolta a Szerencsi Pedagógus Kórust. Másfél évtizeden át Reményi János Liszt-díjas karnagy alapozása és kibontakoztatása az állami minősítés legmagasabb fokát hozta: „fesztiváldíj diplomával”. De őt magasszintű tudása a Rádió Gyermekkórusa karnagyául emelte, s keze alatt működő helyettese, Sándor Zoltán karnagy, a Miskolci Zeneművészeti Főiskola tanára — az utód, minden vonatkozásban bizonyított. Fokozta a vegyeskar kiegyenlített hangzását Nagjmé Os- vay Márta zenetanár helyettes karnagy segítségével. Ez a szép hangzás eredményezte, hogy az elmúlt évben — hazánktól ezer kilométerre, lengyel barátaink vendégeként szólalt meg a kórus, Poznan főterén. Karnagyunk személyi ismeretsége (mivel másik kórusával már megismertette a magyar kórusmuzsika szépségét Olaszországban) révén mi, szerencsiek is meghívást kaphattunk az 1990-es nuorói (Szardínia sziget) nemzetközi fesztiválra. Egyévi kitartó munkával, repertoárunkban válogatva, s új műveket tanulva készültünk fel a legszebb Kodály, Bárdos, Farkas, preklasszikus művekből válogatva, a kórusmuzsika remekeiből, valamint a latin egyházi zene bő választékával. A húsvéti öntözködők javában élték húsvét másodnapi örömeiket, amikor 40 tagú együttesünk a családtagok búcsúztatása közepette a miskolci Gloria Tours autóbuszán elindult a kéthetes olasz útra. Csak a köszönet hangján tudjuk hálánkat kifejezni tolmácsunknak, Gulyás Ist- vánnénak, a Miskolci Jogi Egyetem tanárának, aki magasszintű tudományos felkészültséggel ismertette Ausztria és Olaszország természeti szépségeit, a városok nevezetességeit, műemlékeit. Rómában — az örök városban — két napig szemlélődtünk, gyönyörködtünk, bár az eső egyfolytában zuhogott, a lelkes csapat minden nevezetességet igyekezett megszemlélni. A Szent Péter bazilika lenyűgöző hatása bizonyára életünk végéig elkísér bennünket. Kél nap után Civitavec- chiába utazva, megközelítettük a Tirrén-tengeri. A kikötőben ötvennél több személyautót, autóbuszt, kamiont nyelt el a komphajó gyomra, s ezernél több személy szállt fel a három emeletnyi fedélzetre. Egész éjszakai tengeri utazás után kikötöttünk Olbiában, majd buszunkkal folytattuk utunkat Nuoróba. Ez a gyönyörű város valóságos ékszerdoboz. Jó közérzetünket csak fokozta a bőkezű vendéglátás, s külön örömünkre szolgált, hogy a szállodában együtt töltöttünk két napot a baráti Litvánia Kaunas városának vegyes kórusával. Ez a találkozás elmélyítette barátsá-’ gunkat a közös étkezések, dalolások, ajándékozások révén, és tisztelettel vettük körül a litván nép fiait, akik most vívják történelmük egyik nehéz csatáját. Két napon át három koncertet adtunk — kettőt a színházban, egyet a templomban. Nuoró népe szűnni nem akaró vastapssal ünnepelte a magyar népdalfeldolgozásokat előadó Szerencsi Pedagógus Kórust, s annak két karnagyát: Sándor Zoltánt és Nagy né Osvay Mártát. A templomi koncert megható volt. Az olaszok kérték, hogy a magyar és litván kórus énekel je el himnuszaikat is. A mi himnuszunkat Sándor Zoltánná Papp Edit orgonakísérete felejthetetlenné tette. Kétezer kilométerre hazánktól, hangunk összefolyt könnycseppjeinkkel, s a zsúfolásig mefetelt templom hívő közönsége vastapssal köszöntött bennünket. A mise után a plébánia papsága megvendégelte kórusunkat. Másnap megtekintettük a sziget legnevezetesebb kilátóját, majd Nuoro városát. Harmadnap gyönyörű napfényes reggelre ébredtünk, elbúcsúztunk vendéglátóinktól, s útnak indultunk. Szinte az egész napot a tenger mellett töltöttük. A szerencsés behajózás és átkelés után búcsút vettünk Szardínia szigetétől, s olasz- országi partraszállás után folytattuk utunkat Firenzébe. Itt kellemes szállást kaptunk tolmácsunk, Gulyás Istvánná szakszervezeti ösz- szeköttetései révén. Továbbutaztunk Vicenzá- ba. Itt Szántó Erzsébet kórustagunk, a híres takta- szadai pávakör vezetője ismeretsége révén, kétnapos vendéglátásban részesültünk a karmelita rend rendházában és nyári rezidenciájában. Vicenza városában két koncertet adtunk: egyet a rendházban, a nővéreknek, a másikat a színházban, a város lakóinak. Műsorunk nagy tetszést aratott. Az egész estét betöltő műsor (18 mű) változatos anyagát két karmesterünk briliáns technikai vezetéssel dirigálta: Sándor Zoltántól mindent átvettünk, amit a művek zenei tartalmáról elképzelt, a dinamikai árnyalatok lenyűgözték az olasz muzikalitásban fejlett közönséget. Bárdos Lajos Tábortűznél című műve, mint minden koncertünkön, itt is sikert aratott — a férfikar harang- játékú aláfestése különleges zenei megoldásként hatott. A magyaros jellegű művek — Kocsár Miklós Forintos nóták és Birtalan József Félre tőlem, búbánat! — tolmácsolásával meghódították a közönséget. Amikor megszólalt: Hej a Mohi hegy borának rubátó dallama, majd az allegretto: A kará- di faluvégen, a parlandó: Ősz az idő, Szent Mihály is közeledik — együttesünk egyértelműen érezte, hogy olasz barátaink a magyar népdal szépségeit magukévá teszik, átszellemülten érezték a dalok szomorúságát, vidámságát, játékosságát — a fergeteges mulatozás más népeknél nem tapasztalt virtuozitását. Hangverseny közben Müller Péter tanár fuvolajátékával gyönyörködtette a közönséget. Másik karnagyunk: Nagy- né Osvay Márta a Purcell- művekre specializálta magát. Vezényelte A rigók, valamint a Bűvös berkek bája int című, nagyon bájos és hangulatos számokat. A mi Mártikánk már a bemutatkozó meghajlásánál sikert könyvelhetett el, mert a közönség egy része — alakjánál; termeténél fogva — azt hitte, hogy olasz. Keze alatt, mosolygós, elegáns vezénylési technikája eredményéül valóban szépen fütyültek a rigók. Boldog megelégedéssel léptünk le a színpadról — köszöntve karnagyainkat, hogy a finálé, s az egész olasz program sikeres és eredményes volt. Olaszországi tartózkodásunk befejezéseképpen még egy napot a felejthetetlen Velencében töltöttünk, ahol a ragyogó napsütés is hozzánk szegődött. Másnap reggel vicenzai szállásunkról elindulva, hazafelé vettük utunkat. Kétheti távoliét, négyezer kilométer megtétele után, boldog örömmel érkeztünk meg szeretett pátriánkba, Szerencsre. Bakonyi Béla Wmsmm Mindent a szemnek Szép é,s feltűnő látvány a Tudomány és Techmiika Háza ia belváros kapujában. Elhelyezését ma is kifogásolja még néhány szakember. Jobb szeretnék valahol úttengelyben látni, olyan helyen, áhoil akár tájékozódási pontként is szolgálhatna a városban forgolódó idegennek. A ház viszont aligha mozdítható már el innen, jelenlegi helyén . kel) ellátnia funkcióit, s itt kell eltartania 'magát, úgy lehetőleg, hogy abból a városnak is minél .nagyobb haszna llehessen. Vidít iitít * már jó néhány hangverseny, térzene, kiállítás, 'hologram-bem irtató, s egyebék, de .megalakult a ház vizuális stúdiója is, amelynek vezetője, Korom- pali Viktor — ikísénletező- kedvű szalbember — igényes programot állított, össze. Véleménye, hogy >a körülöttünk soha nem tapasztalt mértékben elszaporodó iképsk — filmek, fotók. Videóképek ellenére is sekélyesediik a vizuális kultúra. A .szem mindent befogad, válogatni .alig, értékelni pedig csalk ritkán tud, s .szinte arra a következtetésre 'lehat jutni, hogy a látványlk elites szokatlanabb formái és módjai isem váltanak ki különlegesebb érdeklődést az emberek körében. Pedig a szem különböző .^rágógumijait” ki kellene már köpni, hiszen nagymértékben zavarja a fényre, árnyékra, színekre, s ezék térbeli elhelyezésére alapozott korszerű látványok esztétikai élményt is nyújtó élvezetét. Nos, a vizuális stúdió ilyesmivel próbálkozik. Most. a Műcsarnok Shell-Imterág és Shell International pla- kátj'ainalk kiállítása alatt, gondosan szerkesztett, és igényesen kidolgozott térve- títéséket rendez, amihez — te ki ntettel ismeretlenségére és szotkatlanságára, — 'némi magyarázat Is szükségeltetik. A vetített térfotó a sztereo képtechnika alkalmazásával létrehozott virtuális térjelenség. . Létrejöttéhez két diafetvétel szükséges — a kát szemre külön-külön —, amelyet meghatározott távolságra ,tolnak el. Két vetítővel, poláros fénnyel vetítik a kepéket s mivel az ellentétesen sarkított fények kioltják egymást, polár- szemüveggeL nézve, a bal és jobb szemünk csak a neki szánt képet látja. Ennek következtében látói degközpon- tun,kban Maiakul a 'természetes látásunkhoz hasonló térbeli látvány. Korompai Viktor vizuális rendszere viszont még erre is rátesz egy lapáttal. Több vetítőegyüttes összekapcsolásával olyan manipulált 'tóríllúz'iékait hoz létre, laimii már .művészi ha- 'tás elérésére :i-s alkalmas.. Az első Ilyen ítérvetítés! bemutatóit a Tudomány és Technika Háza 3—D stúdiójában^ ma 10 és 18 óra között itar.tják, folyamatosan az érdeklődőknek. Majd a vetítéseket 12-ón. 14-én és 19- én a fenti napszakban ugyanazon a helyen megismétlik. Velük egy időben Ádám János és K-a rlínger Peren c d:i aporám a - vetítései is láthatók. (Gy.) MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 8.20: Tér—idő. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — í).05: Napközben. — 11.10: Népdalok. — 11.35: Zsebrádió Színház. Egy Bartók ez is. Hangjáték. — 12.45: Külpolitikai könyvespolc. — 13.05: Klasszikusok délidőben. —H4.05: Erről beszéltünk. — 14.35: Orvosi tanácsok. — 14.40: Szeretném meghallgatni. Az MRT Gyermekkórusának kívánság- műsora. — 15.05: Magyar írás. — 15.50: Beszélni nehéz. — ifi.00: Délutáni Krónika. — 16.15: Hangoló. — 17.05: Magyarországról jövök ... — 18.00: Esti Krónika. — 1*8.30: Ráadás. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: Láttuk, hallottuk. — 19.30: Hol volt. hol nem volt... — 19.40: Hollós Máté feldolgozásaiból. — 19.50; Gong. — 20.05: A gazdaságpolitikai rovat műsora. — 20.35: A bolondos lány. Gershwin zenés játékából. — 21.05: Kilátó. — 21.50: Fritz Kreisler saját müveiből hegedül. — 22.00: Késő Esti Krónika. — 22.30: Legenda és valóság. — 23.05: PAF-müsor. PETŐFI: 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája. — 8.20: Rivaldafényben — Tábori Nóra és Rátonyi Róbert. — 9.03: sziklából a víz. — 10.00: Kertbarátok műsora. — no.05: Idősebbek hullámhosszán. — 10.50: Hajszálgyökerek. — 11.03: Mit üzen a Rádió? — 11.43: Perez prado zenekara játszik. — 1*2.00: Mit üzen a Rádió? — 13.03: Pophullám. — lil.OO—16.55: Péntektől péntekig. — 17.03: ötödik sebesség. — 18.00: Kölyökrádió. — 18.30: A Rock Gyermekei. — 19.03: Garázs. — 19.35: Fiataloknak! — 21.03: Részletek Legrand—Demy: Cherbourgi esernyők c. filmjéből. — 21.30: Malév Interfolk Fesztivál ’90. — 22.00: A magyar rock and roll király. — 23.03: sporthíradó. — 23.10: póttarisznya. BARTÓK: 9.10: Olmützi Orgonanapok — 1989. — 10.00: Mirella Freni operaáriákat énekel. — 10.20: Vallások világhíradója. — 10.50: Wynton Marsalis szárny- kürtőn játszik. — il».l6: Zenekari muzsika. — 12.05: Kamarazene. — 13.00: Hallgassuk újra! — 14.00: Luganói Tavasz — 1.9R9. 15.25: Kórushangverseny. —is.O^: Édes anyanyelvűnk. — 16.10: Bellini: Rómeó és Júlia. —18.30: Hiányjel. — 10.05: Por favor. — 19.20: Follow Through. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. — ?.1.30; Operakettősök. — 22.00: Üj kompakt lemezeinkből. — 23.02: Heinz Kari Gruber művei. MISKOLCI STŰDIÓ a 268 m közép-, valamint a 66,8 és a 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.30: Észak-magyarországi krónika. — Csődben a Volán? — Mi van a miskolci Rákóczi-házzal? — A lovasiskola szolgáltatásai. — Dr. Pénzes Géza orvosi tanácsai. — Reklám. Szerkesztő: Hubai Miklós. 16.00—18.00: A Miskolci Stúdió kereskedelmi-információs-zenés műsora, a Rádemis Kft. menedzselésében. TELEVÍZIÓ. 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna. — 9.10: Magyar évszázadok. Vasúti törvények. — 9.30: Az egysejtűek után, a soksejtüek előtt. NSZK ismeret- terjesztő film. — 10.10: Kémeri. Tévésorozat. Statárium. — 11.15: Képújság. — 16.45: Képújság. — 17.00: Péntek délután. Évgyűrűk. — 17.30: Téka. — 17.40: Riportfilm. — 17.55: Reklám. — 18.00: Ablak. — 19.00: Keresztény életkérdések. — 19.05: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: „Lennék föld felett lengő ének.’* — 21.00: Reklám. — 21.05: Panoráma. — 22.05: Andres Segovia — A gitár dala. 2. MŰSOR: Radványi Dorotytyával és Déri Jánossal. 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: Reklám, riportok, időjárás, zene. — 17.45: Mozaik. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat. — 18.45: Tv2. — 19.00: Negyedik emelet. Angol tévésorozat. — 19.50: Tv2. — Benne: 20.30: „Holtomiglan-hol- todiglan. Vitaműsor. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.55: Michigani melody. Tévéfilm. —- 23.30: Tv2. Napzárta. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.00: Tákol'áisökna-k. — 9.20: A napocska. — 9.40: Tévéjáték. — 10.50: Publicisztikai maigiazlm. — 14.50: A termé- szetvíkieleimTőil'. — 1/5.30: Szatelit. — Ifi.10: Fiatal menedzserek iskola ia. — 16.55: A map percei. — 17.05: Váltogatás 1990. — 19.00: Esti mese. — 1-9. Ifi: Választás H990. — 110.30: I-Tiradó. — 19.50: Japán fcermészetfiilim. Sorozat. — 20.15: Bejelentett gyilkosság 1. r. — 21.20: Vetélkedő. — 22.00: Események kommentárok. — 22.30: Feláldozott föld. — 23.00: Parkolóhely. Francia film. 2. MŰSOR: 16.45: Alom a kovácsról. — 17.40: Pozsonyi magazin. — 18.00: Esti mese. — 1*8.10: A poklok kovácstűzhelye. Dokuimentumfiilm. — 18.55: Nap- fogyatkozás 1. r. — 19.50: Rhyt- mitík. — 20.30: Amiről hallgattunk. • Dokumentum film. — 21.00Hiradu. — 21.35; VaLasztas 1990. — 21.55: Julio Iglesias Barcelonában. — 22.45: Kerékpáros békeverseny. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADASAI: SKY: 6.00: Üzleti világhíradó. — 6.30: Európai üzleti hírek. — 7.00: D. J. Kát Show. — 9.30: Mobil 1. Autó_ és motorsport- híradó. — 10.00: A világ sportja. — 11.00: Ökolvívó-vb. — 13.00: Labdarúgó-vb előzetes. — 14.00: NSZK Nyílt Teniszbajnokság. — 19.00: Spanyol Motor Nagydíj. — 20.00: Pankráció. — 21.30: Forma—1. San Marinó-i Nagydij. — 22.00: Kosárlabda. NBA-ujrajátszások. — 23.30: NSZK Nyílt Teniszbajnokság. Olasz Női Nyílt Teniszbajnokság. — 2.30: Műsorzárás. SUPER: 7.00: Napkezdet. — 8.00: Hírek, időjárás. — 8.15: Turist.amagazin. — 8.45: Egyveleg. — 16.00: Forró drót. — 17.00: Hullámhosszon. — 19.00: Nemzetközi slágerstúdió. — 20.00: Koncertkülünlegosségck. — 21.00: Kék éj. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22.15: Konccrtkülünlcgcsségek. — 23.15: Félvállról vettek. — 23.45: Max Headroom félórája. — 0.15: Hírek, időjárás. — 0.30: Kék éj. — 1.30: Idölánc. — 1.45—7.00: Egyveleg. SATl: 6.00: Jó reggelt, a SAT1- gyel! — 8.30: Hírek, időjárás. — 8.35: Szomszédok. — 9.00: HírcK. — 9.05: Szeretethajó. — 9.50: Főzőcske. — 10.00: Hírek. — 10.05: Tévébolt. — 10.30: Stingray. Krimi. — 12.15: Szerencse- kerék. — 13.00: Tévétözsdc. — 14.00: Müsorelözctes. — 14.05: A valódi szcllcmirtók. Rajzfilm. — 14.30: Utazóknak. Horoszkóp. — 14.40: Szeretethajó. — 15.30: Boszorkányt szeretek. — 15.55: Tévébolt. — 16.05: High Caparral. Western. — 17.00: Hírek, időjárás. — 17.10: Szomszédok. — 17.50: Az Addams család. Hát- borzongató komédia. — 18.15: A hibbantak. Vígjáték. — 18.45: Híradó. Időjárás. — 19.05: Szerencsekerék. — 19.50; Időjárás. Hírek. — 20.00: Charlie angyalai. — 20.55: Hírek. — 21.00: Lady Marlene hadművelete. Nyugatnémet-francia játékfilm. — 22.30: A nap hírei, sport. Időjárás. — 23.00: ördögi misszió. Spanyol krimi. — 0.15: Műsorelőzetes. MOZI BÉKE: Tangó és Cash. Mb. színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt hely ár! Kezdés: f3. f5, f7. f9 órakor. — BÉKE KAMARA: Hannah és nővérei. Mb. színes amerikai vígjáték. 14 év! Kezdés: du. 2 órakor. — Hegylakó. Színes angol fantasztikus film. 16 év! Felemelt helyár! Kezdés: 4, 6, 8 órakor. — VIDEOTÉKA a Béke Filmszínház félemeletén, 10—18 óráig. — KOSSUTH: Tangó és Cash. Mb. színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: de. 9, 11 és este 5, 7, 9 órakor. — Szenvedély és hajsza. Mb. színes ausztrál krimi. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés: Í3 órakor. — ITEVESY IVÁN: A szex. „Egy film Cicciolina ürügyén”. Színes magyar dokumentum-játékfilm. 16 év! Felemelt helyár! Kezdés: f9. fii. f3. f5. f7. f9 órakor. — TÁNCSICS: Arizonai ördögfióka. Színes amerikai film. 14 év; Felemelt helyár» Kezdés: f4, f6, f8 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: Hercules. Mb. színes amerikai sci-fi film. Kezdés: Í3, f5, f7/órakor. — FÁKLYA: Olivér és társai. Mb. színes amerikai rajzfilm. Kezdés: 5 órakor. — Egy párizsi diáklány. Mb. színes francia film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: 7 órakor. — FÁKLYA KAMARA: A nindzsa színre lép. Színes amerikai akciófilm. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: f5 órakor. — FÁKLYA VIDEO: A forgató- könyv fantomja. Mb. színes amerikai horrorfilm. 16 év! Kezdés: í7 órakor. — PANORAMA AUTÓSMOZI: Flashdance. Színes amerikai zenés film. Helyár: 50 Ft /fő. Kezdés: 8 órakor. — KAZINCBARCIKA. BÉKE: Rózsák háborúja. Színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 4, 6 órakor. — LENINVÁROS, DER- KOVITS: Hívd a rádiót! Mb. színes amerikai film. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f6, f8 órakor. — MEZŐKÖVESD, PETŐFI: Trükkös halál. Mb. színes amerikai krimi. Felemelt helyár! Kezdés: 6. 8 órakor. — SÁROSPATAK. RÁKÓCZI: Jákob rabbi kalandjai. Mb. színes francia—olasz vígjáték. Kiemelt hely ár! Kezdés: f5, f7. f9 órakor. — SATORALJAÜ.T- HELY, BÉKE: Az országút fantomja. Színes amerikai krimi 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 5. 7 órakor. — ENCS, VÖRÖS CSILLAG: Született július 4-én Mb. színes amerikai film. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. — EDELÉNY, MÁJUS 1.: Potyautasok. Színes magyar—NSZK film. 16 év! Felemelt helyár! Kezdés: f6 órakor. — SZERENCS. RÁKÓCZI: Halálpart. Mb. színes amerikai horrorfilm. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. — SZIKSZÓ: Nicsak, ki beszél? Mb. színes amerikai vígjáték. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. — TOKAJ. PETŐFI: Bűntény a támaszponton. Mb. színes amerikai film. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. SZÍNHÁZ 11., péntek MACBETH Vörösmarty bérlet Este 7 órakor \