Észak-Magyarország, 1990. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-10 / 108. szám

tóimmá* m mm m n ■nvnn nnT] I1III* UM MM 1 M tííilli NAPRÓL napra ■ ÜGYELET Ügyeletes riporter: Dobos Klóra Telefonszámunk 13 órától 19 óráig: 89-872 T izennégy kórus. Az, ha csak 25 taggal számolunk is, mór 350 gyerek. Ha 350 gyerek egyszerre beszélget, az hatal­mas hangzavar. De ha egyszerre mindannyian ugyanazt a hangot, vagy méginkóbb az egész csapat mindössze három han­got szólaltat meg a nyelv, a hangszálak segítségével, az már potenciálisan a Nagy Harmónia. Avagy a vox humana. Avagy ... teljesen mindegy, hogy minek nevezzük, hogy egyáltalán nevez­zük-e valaminek, a tény attól tény marad: mármint hogy csoda­szép tud lenni. Kórushangverseny lesz május 12-én 10 órától, Miskolcon, a Bársony János Általános Iskolában. Tizennégy miskolci általános iskola kórusai adják át az általuk már tudottakat, szereznek él­ményt az őket hallgató társaknak, s vendégeknek. Mert bár ők még csak első iskolájukat végzik, senki ne higgye, hogy ének­lésben sokkal kevesebbek lennének a felnőtteknél. És még van egy pozitívuma fiatalabb koruknak. Hogy óriási örömmel és sze­retettel tudnak dalolni, még ha néha eleinte megszeppentségük dominál is. A hangversenyt a megyei pedagógiai intézet, megyei közmű­velődési és módszertani központ, a városi tanács művelődési osztálya és a Kórusok Országos Tanácsa, Borsod Megyei Szer­vezete rendezi. Köszöntőt dr. Szádeczki Zoltán, a megyei tanács társadalompolitikai főosztályának vezetője mond, a résztvevő kó­rusok összkarát pedig dr. Bohusné Rabi Magda vezényli. (dk) Naptár —1935) pedagógus, egyete­mi tanár, akadémikus. 1990. MÁJUS 10., IDŐJÁRÁS-JELENTÉS CSÜTÖRTÖK A Nap kelte 5.15, nyugta 20.07 órakor A Hold kelte 21.23, nyugta 4.57 órakor Névnap: Armin, Pálma Marad a nyárias, meleg idő. A napsütést főként a délutá­ni órákban zavarja erős go- molyfelhősödés, helyi zivata­rok várhatók. A légmozgás csupán a zivatar környezeté­ben átmenetileg megerősö­dik. A 10 fok körüli reggeli hőmérséklet után, délután 25 Százharminc éve született fok körüli meleg várható. Budán Fináczy Ernő (1860 (MTI) Május 10-től, amíg a készlet tart 30%-os engedménnyel kínálunk ROZSDAMENTES EVŐESZKÖZ-GARNITÚRÁKAT 6 személyes, díszdobozost, 2400 Ft-ost, 6 személyest, 1000 Ft-ost, 43 részből állót 1410 Ft-ost, május 10-től 17-ig Bármilyen videokészülék vásárlásánál 2 darab videokazettát adunk ajándékba CSÜTÖRTÖKI AJÁNLATUNK: 30%-os engedménnyel minden férfizakó 20%-os engedménnyel minden műszőrme (a lakástextil osztályon) REKLÁMÁRON VÁSÁROLHAT: lánykapizsamát 100 és 170 Ft-érl lánykahálóinget 170 Ft-ért VÁRJA ÖNT A cemwuW .>, ;■ MISKOLCI ÁRUHÁZA- POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Mis­kolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 - Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 16-035. Belpolitikai szerkesz­tőség: 16-450. Kulturális rovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Ki ölte meg Labancz Annát? (Folytatás az 1. oldalról) — Most nyúlván fölgyor­sult a nyomozás. — Igein, ,aiz egykori tanúk inna is készségesen rendel­kezésre állnak, hozzáállá­sukban érezhető a segíteni alklaráts, .a .szándiák, hogy ki­derüljön végire iaz igazság ebben a sötét ügyben. — Labancz Anna szülei, hozzátartozói hogyan fogad­ták a rendőrök újbóli fag­gatózását? — A szülők Sajópatriibem már nem éilnek. De az ál­dozat (testvérei Igen. Űlk fo­tóanyaggal, itaviálbbi infor- miáaiókltoa! könnyítették a munkánkat. A régi .tanúk is valamennyien szívesen áll­tak rendelkezésünkre. Jó .hír, hogy valamennyien életben vannak, ám ákadt köztük olyan, aki azóta kül­földön él. De újialbb sze­rencse, hogy meghallgatása idején éppen itthon tartóz­kodott — magyarázza Da­ra gó László rendőr őrnagy. — Térjünk még vissza egy pillanatra a teohn'iikia fejlő­déséhez kaiposoilbató új vizs­gálatokra. — A gyanúsítotton mű­szeres pszichológiai vizsgá­latot végeztettünk. Ehhez szükség volt az illető bele­egyezésére Is. A vizsgálatot azonlban asak olyan embe­ren érdemes .elvégezni, áki >az adott ügyben rendelke­zik konkrét élményekkel. Amennyiben ez hiányzik, az egész nem hozhat felszínre semmilyen hasznosítható többiátismerefcdt. — Ez ia gép, amiit ameri­kai filmekből a nagyközön­ség hazugságvizsgáló gép­nek ismer, nem éppen a .legújabb műszaki kutatások terméke. — Nem, de annak idején a bűnügy ilyeneket még inam vehetett igénybe. A .mikroinyomdk felderítésében, 'értékelésében viszont sókat változott, pontosabban fej­lődött a bűnüldözésbe be­vonható itedhnikia — fedi fel a részletekét dr. Targalecz Ferenc. — Sőt, az iáikkor rögzített nyomok ma is ren­delkezésre állnak, teljes kö­rű bizonyítékként felhasz­nálhatók. — A gyilkossággal aiapo- tsan igyanúsíthaitó férfi 'indí­tékai között szerepeitek-e ■szexuális indítékok, olya­nok, amelyek -a régi talál­gatások lényegére utalná­nak? — Az adatokból az áll össze, hogy a gyilkosság, a •gyilkos tette egy sikertelen közeledéssel is kapcsolatba hozható. Mindez húsz évvel ezelőtt történt, április 19-én, 3 óra 15 perckor. Több kós- szúirás érte a fialtál 'ápoló­nőit, aki néhány órával élte •túl a támadást. — Az eltelt húsz év a jog megfogalmazásában ímemtes- iséget, elévülést biztosít a tettesnek. — CiSákhogy a gyilkosság­gal alaposain gyanúsítható férfi ellen március 26-án el­rendeltük a nyomozás foly­tatását. Ez lehetővé tette az elévülés megszakítását. Így a kihallgatás folytatódik, rendelkezésünkre állnak .egé­szen jó személy .leírások, ré­gi és az új bizonyítékok, s mindez az eddigiekhez ké­pest egészen új megvilágí­tásba helyezi a történteket. Objektivem. elfogulatlanul kell állni a feladatunkhoz, a folytatás is 'igen aprólé­kos, pontos miunikát igényel. Végső somon, ha az alaposan .gyanúsítható férfiről kide­rülne, hogy ártatlan, az is eredmény. A rendelkezésre álló ada­tók azonban nem erre utal­nak, .hanem ama, hogy.hosz- szú, türelmes munka árán ismertté válik ivégre, és bün­tethető lesz Labancz Amina gyilkosa. Nagy József KÖZLEMÉNY A Magyar Demokrata Fó­rum konyhakész tyúkot áru. sít 1990. május 10-én, reg­gel 6 órától Mezőkövesden^ a piacon, kedvezményes áron. A tyúklbam benne ta­lálható minden belsőség. Taggyűlést tartanak a kolhozban és két kérdés sze­repel a napirenden: 1. A pajta megjavítása. 2. A kommunizmus felépítése. A kolhozelnök megnyitja a gyűlést: „Deszkát sehol sem tudunk szerezni, ezért azt javaslom, térjünk rá azonnal a második napirendi pontra.” (Moszkva) * Bemegy a vevő az áruházba és azt mondja: — Ezt a pianínót kérem. — Máris, rendőr elvtárs. — Dehát honnan tudja, hogy rendőr vagyok? — Abból, hogy ez nem pianínó, hanem hőtárolós kályha. (Szófia) * A párt kulturális osztályvezetője előadást tart a fes­tőjelölteknek a képzőművészeti irányzatokról. „Az expresszionizmus az, amikor azt festjük, amit érzünk. Az impresszionizmus pedig, amikor azt festjük, amit látunk." — És mi a szocialista realizmus? — kérdezik a diá­kok. „A szocialista realizmus az, amikor azt festjük, amit hallunk.” (Peking) * A lengyel halász aranyhalat fogott. A hal kérni kez­di, hogy engedje szabadon, cserébe teljesíti három kí­vánság? A halász azt mondja: — Az első kívánságom, hogy a kínaiak jöjjenek Lengyelországba. — Jól van — mondja az aranyhal. — A második Kívánságom, hogy a kínaiak jöjjenek Lengyelországba. — Meglesz — mondja a hal. — És a harmadik kí­vánsá? — A kínaiak jöjjenek Lengyelországba. — Nem értem, miért akarod mindig ugyanazt. — Azért, mert ha háromszor jönnek a kínaiak Len­gyelországba, akkor hatszor vonulnak át a Szovjet­unión. (Gdansk) Energetikai szaktanácsadás Miskolcon Mint hírül adtuk, az # országban elsőként Miskolcon' létesített díjtalan tanácsadó-szoflgála- to.t az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat. A Tudomány és Technika Há­zában berendezett kiállító- teremben a különböző 'hazai cégek elektromos termékei­nek, háztartási készülékei­nek paramétereiről, energia­fogyasztásukról, a szerelési tudnivalókról adnak tájé­koztatást az érdeklődőknek. Statisztikai átlag szerint ma egy átlagos magyar család éves jövedelmének egyihato­dát költi elektromos ener­giára. Nem közömbös tehát, milyen készülékekkel szere­lik fel a háztartásokat, mennyi azok fogyasztása. Nem elhanyagolható szem­pontja ez az áramszolgálta­tásnak sem, mert a felszere­lések célszerű használatával jelentős energiamennyiséget lehet megtakarítani, a mis­kolciak .ezért vállalkoztak erre az úttörő jellegű szol­gáltatásra. A gazdag bemu­tató hétfőtől pétitekig, na­ponta 8—16 óra között áll az érdeklődők rendelkezé­sére. Közlemények Az Autóközlekedési Tanintézet május 14-én indítja soron kö­vetkező személygépkocsi-vezetői tanfolyamát, gyorsított formá­ban. Jelentkezés: Miskolc, Jó­zsef A. u. 20. Telefon: 16-047. Értesítjük Mezőkövesd város lakosságát, hogy 1990. május 10- től telefonbekötés előtti szabvá­nyosítás miatt a város területén elszórtan, rövidebb idejű áram­szünetek várhatók. Az áramszü­netet a munkálatok végzője, a Yillanyszerelő-ipari Vállalat igényelte. Szíves türelmüket és megértésüket kérjük. Emász Vállalat Mezőkövesdi Kirendeltsége A SZAFARI TOURIST ajánla­ta: Olaszország—Trieszt, 2 napos út, május 17-én, mindössze 1800 Ft. 1 napos utak: Bécs, Krakkó, Nagyvárad. 1—2 napos utak: Ungvár—Munkács. Isztambul: 5 napos út, május 23-án: 2650 Ft 4- 45 DEM, vagy forintban: 5260 Ft. Keresse irodánkat a Szemere út 18. sz. alatt. Nyitva: hétfőtől péntekig, 9—17 óráig. Kisiparosok, egyéni és társas vállalkozások, közületek figyelem ! HIRDESSEN a 35 000 példányban megjelenő HEVES MEGYEI TELEFONKÖNYVBEN. Megjelenik 1990. év végén. Hirdetésfelvétel, tájékoztatás: MAHIR, MISKOLC, PF.: ,13., 3501. TEL.: 46-36-783. A jelentkezés határideje: 1990. június 15. MISKOLCI TÁVKÖZLÉSI IGAZGATÓSÁG Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy nálunk rövid szállítási határidővel MEGVÁSÁROLHATJÁK TETÖFEDÖCSERÉP-SZÜKSÉGLETÜKET Kaphatók: békéscsabai, tatai, csornai tetőfedő cserepek, tartozékaival együtt, házhoz szállítással. Megrendelés és részletes információ: Universal Kft. Miskolc, Baross G. u. 20., tel.: 46/38-971.

Next

/
Thumbnails
Contents