Észak-Magyarország, 1990. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-24 / 120. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1990. május 24., csütörtök Hegyei borverseny Hercegkúton Ertékmérés, Tizenhat ország az OMEK-en Tegnap Hercegkúton a helyi művelődési ház adott otthont a kistermelők és szövetkezetek ez évi megyei borversenyének, amelyre Bükkalja és Tokaj-Hegyalja termelői a korábbi versenyeket felülmúló mennyiséggel, 271 borral neveztek. A dr. Kádár Gyula profesz- szor, a Budapesti Kertészeti Megkérdeztük Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára elnökletével tevékenykedő szakmai zsűri öt kategóriában, a nemzetközi követelményeknek megfelelően, nagy szigorral minősítette, értékelte két borvidékünk termékeit. Ennek ellenére megyénk borai sikeresen kiállták a próbát, s különösen Tokaj-Hegyalja nedűi szerepeltek kimagaslóan. A verseny végén — az ünnepélyes eredményhirdetéskor — a zsűri elnöke. 28 muel (Tárcái), valamint a Békeharcos Tsz Tolcsva, a Remény Tsz Hercegkút aszúbora; a Béke Szakszövetkezet Bodrogkeresztúr, a Remény Tsz Hercegkút száraz szamorodnija; ' Tapody N. Sándor, Daragó István (Tály- lya), Fazekas József (Felső- zsolca), Kamenyiczki Csaba (Miskolc), Kovács Imre (Gesz- tely), Kajuha András (Miskolc), dr. Szepesi Lajos (Miskolc), Dudovics István (Tály- lya), Osvay Károly (Miskolc), Páll János (Tárcái), id. Hollókői István (Tálilya), ifj. Rózsa György (Tállya), Rozgo- nyi Sándor (Sátoraljaújhely), Bányik Gyula (Tárcái), Király János (Tolcsva), Urbán Gyula (Miskolc), (utóbbinak kettő), furmint bora; Kardos József (Mád) muscat kinél és Vízi István (Mezőkövesd) két zweigel-kék- frankos vörösbora. értékőrzés A Borsodi Iskola Miskolcon, a Tudomány és Technika Házában, hétfőtől kétnapos, országos szemináriumot rendez a gazdasági értékmérésről és értékőrzésről. A témának különös aktualitást ad az a tény. hogy az új kormány új. vagy legalábbis megújuló gazdaságpolitikát tűzött zászlajára, amelynek éppúgy része a hiteles számbavétel, mint az értékeik és a teljesítmény elfogulatlan mérése. Az előze-* tes program szerint a hétfői előadók között szerepel többek között: dr. Nyikos László. az Állami Számvevőszék elnökhelyettese, dr. Kopá- csy Sándor, a közgazdaságtudományok doktora, George Varga, a Tungsram Rt. vezérigazgatója. Nagy az érdeklődés a nyáron megrendezendő országos mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás (OMÉK) iránt. Az. ötévenként Budapesten, a BNV területén megtartott agrárseregszemlére eddig 16 országból jelentkeztek vállalatok, gazdaságok, intézmények. A rendező Hungcxpo összesítése szerint egyéni kiállítóként máris négyszázan jelezték jöttüket, közülük 60 külföldi. Ennél azonban lényegesen több vendégre számítanak, mivel egy-egy kiállító nemritkán 20—40, esetenként akár száznál is több céget képvisel; úgyhogy az augusztus 31—szeptember 9. között sorra kerülő rendezvény igencsak mozgalmasnak ígérkezik. • Pénteken, május 25-én, délután 4 órakor a Gyermek- és Családpszichológiai Egyesület megemlékező ösz- sze.iövetelt és koszorúzást tart, dr. Ferenczi Sándor, világhírű tudós, pszichoanalitikus halálának évfordulója alkalmából, születési helyénél. a miskolci- Jókai utcában. A Hungexpo — az igények összesítése után — már „kiosztotta” az OMÉK pavilonjait, szabadtéri bemutatórészlegeit. A legnagyobb kollektív külföldi kiállító az NSZK lesz, bemutatójára 300 négyzetmétert vesz igénybe, az egyik fedett csarnokban. A legnagyobb szabadtéri külföldi „szereplő” az NSZK- beli Roag gyár, összesen 800 négyzetmétert bérel. A hazai vállalatok, intézmények közül legnagyobb számban az élelmiszeripariak jelezték részvételüket, az eddigiek szerint 81-en lesznek ott az OMÉK-on. Sorrendben a második legnépesebb ágazati kiállítói kör — 70 gyárral — a mezőgazdasági gépgyártás. 9 Május 25-én, 15.30-kor, Szikszón, a Petőfi Sándor Művelődési Központban Gyermekek a gyermekekért, a 100 éves óvodáért címmel tartanak, műsort. Az arnóti, a sajóbábonyi, a szirmabese- nyői,. és a szikszói nagycsoportosok szerepelnek. Fellép a szirmiabesenyői óvónők énekkara is. Az óvodások munkáiból rajzkiállítás nyílik. Új irodában a kisgazdapárt Göncruszkai emlékmű Miért iszapos a víz? Több olvasónk telefonált Miskolcról azért, mert az Avason és Tapolcán sárga, iszapos víz folyik a csapokból. Félnek, hogy esetleg az egészségre ártalmas lehet a „színes víz”, és a megemelt víz-, csatornadíj ellenértékeként elvárható lenne, a tiszta víz biztosítása. Grósz György, a Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat igazgatója a következő tájékoztatást adta: — Az elmúlt hét keddjén felhőszakadás zúdult a Bükk-fennsikra, mintegy 35 milliméter csapadék hullott le rövid idő alatt. A tapolcai karsztoknak az a tulajdonsága, hogy mélységükben csak 7—8 nap múlva következik be a víz szintjének emelkedése, ám ilyenkor a nagy mennyiségű víz befogadására a járatok alkalmatlanok. A víz színe azért sárgás, mert mechanikus — kvarc, agyagkristály — szennyeződést tartalmaz, ami az egészségre nem káros. Jelenleg folyamatosan mérjük és öblítjük a vízrendszert. Csütörtökön alig, pénteken már egyáltalán nem fogják észlelni a víz zavarosságát a fogyasztók. Ha pedig ivásra kell a víz, csak azt tudom tanácsolni, várják meg, amíg leülepszik benne az agyagkristály. (zclci) Új folyóirat Kárpátalja Megjelent a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség lapjának. a ,,Kárpátaljá”-nak a második száma, amely tegnaptól immár Miskolcon is kapható a Vologda utca 4. szám alatti MDF területi irodán, illetve az Ifjúsági Demokratikus Fórum mozgóárusítóinál. A lapból információkat szerezhet az olvasó a kárpátaljai magyarság sorskérdéseiröl és a KMKSZ tevékenységéről. 9 Az Otthonteremtők Borsod Megyei Szervezete rendkívüli közgyűlésre hívja tagjait május 26-án, szombaton délelőtt 10 órára, a Miskolc, Korvin Ottó u. 8. sz, (MSZP helyisége, mely a Bizományi Áruház mellett található) alá. bort, illetve termelőjét arany-, 99-et ezüst- és 66-ot bronzéremmel jutalmazott. Aranyérmet kapott: Tóth Tibor (Tárcái), Soltész József (Tolcsva), Bányai SáKinőtte miskolci székházát a Független Kisgazda. Földmunkás és Polgári Párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete. A parlamenti mandátumokat megszerzett párt Miskolc, Széchenyi út 54. szám alatti irodája helyhiány miatt már nehezen látta el megnöve- kedett feladatát, épp ezért a megyei szervezet számára a miskolci tanács kiutalta a Baross Gábor utca 18. szám alatti székházat (ez az Augusztus 20. strandfürdő mellett található). Május 24-től — vagyis mától — ezen a helyen végzik az ügyintézést és az ügyfélfogadást. Az iroda telefonszáma: 87-876. A régi helyen az ügyfélfogadás megszűnt. Göncruszkán, a Göncre vezető út mellett emlékművet állítottak az első és második világháború áldozatainak, valamint a Szovjetunióba deportáltak tiszteletére. A két öbel'isZket, amelyek a két világháború veszteségeit szimbolizálják, kőtábla köti össze, melyen az áldozatok neve olvasható. A zöldes-fekete kőzetből faragott emlékművet a község lakói, több környékbeli • üzem segítségével készítették. A munka egy részét Ukrajnából érkezett szakemberek végezték, a többit pedig magyar kőfaragók. A napokban megtartott avatóünnepségen egy. a Donnál elesett katona özvegye mondott emlékező beszédet. A lelkészek megszentelték a gránitból készült emlékművet. Az ünnepség koszorúzással ért véget. Minek a magyar mélabú? En még előtte vagyok, szüleim már túl vonnak a változásokon. Remélem, hogy a volt társadalom klimaxja után nem az örök meddőség időszaka következik, hanem a megújulásé, a másságé. Annyi változást megéltünk, s megértettünk, s utólag újra értelmeztünk már. Mert most a jelszó: a rendszerváltás. Ügy legyen. De korábban váltottunk termékszerkezetet, profilt és igazgatót. S váltottunk vissza üveget is, egyegy nyomorúságos hétvégén. Önvédelemből már jobbára csak a külföldi biztatásokra hagyatkozhatunk. Adósságainkat egyelőre nem kell átütemezni, jó a sajtónk idegen földön, s az ország presztízse két, három határral túl több, mint itthon, vagy a szomszédban. A tengeren túlról jött az üzenet, hogy a magyar mélabú érthetetlen és indokolatlan. Amerikábon persze nem nézik a Napzártát, s nem hallgatják az örök pesszimista fiiozofáláinkat. Nem is baj ez. Vízzel főzünk és fövünk a saját levünkben. Mulasztásaink, hibáink miatt sokkal keserűbbek vagyunk, mint amennyire örülni tudunk alkalmi és általános sikereinknek. A francia azt mondja, hogy ilyen az élet. A német úgy vélekedik, hogy a kis hal is jó hal. Az arab bölcs legyintéssel intézi o dolgot: ma van, holnap meglátjuk. A lengyelt kielégíti a bendzse, a lesz. Az orosz kötőszava a szicsasí, a rögtön. Anyagiakban, időben nem regisztrálható fogalmak és mértékegységek ezek. Nekünk moradt a magyar mélabú. Ez is megfoghatatlan, ezt sem lehet megmagyarázni. Csakúgy, mint az öngyilkosság, a válás, az önpusztító szenvedélybetegség kirívóon magas arányát. Magyar mélabú? Turáni átok? A sírva vigadó vitézkötéses virtus? A kérdőjelek horgát jő lenne felkiáltójellé egyenesíteni. Életünkben, életvitelünkben, megmaradásunk érdekeben! És próbáljuk meg egyszer úgy elénekelni a Himnuszt, hogy minden sor végére - rendhagyó és szentségtől módon - kérdőjelet teszünk. Brackó István A Tokaj Bank 50 000 Ft-os értékhatárig biztosit (Miskolc, Bajzsy-Zs. u.) takarékcsekket azoknak, akik az Unió ÁFÉSZ Szerelvényáruházában vásárolnak (Miskolc, Vándor S. u. 1—3. sz.) Nagy választékban gázbevezetési cikkek és fürdőszobai felszerelések! z mosó-maci akció! Gyűjtse az emblémákat! Címünkre, ha elküld 3 nagyot, vagy 10 kicsit, a sorsoláson 45 kg mosószert nyerhet! Most a gyerekek is pályázhatnak, nyereményük 1—1 játék mosó maci lesz! BiiBifijl JÚLIUS 30-ÁN 50 felnőtt és 25 gyermeknyertest sorsolunk. Címünk: NÖVÉNYOLAJ-IPARI és MOSÓSZERGYÁRTÓ VÁLLALAT Budapest, 1601 Pf.: 49. Nyerhet velünk - tisztán egy évet