Észak-Magyarország, 1990. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-19 / 116. szám

1990. május 19., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 7 A hollóházi porcelán azért márka ... Nemrégiben Brüsszelben, a Közös Piac székhazában megkérdezték D. M. New- bery professzort, a Cam­bridges egyetem tanszékve­zetőjét; mit tanítana légim kább a kelet-európaiaknak? A kétszerkettő igazságaként mondotta a professzor; a leg­fontosabb a versenyképesség! Be kell jutnunk a nyugat­európai piacokra, s attól kezdve a világon bárhol ver­senyképesek vagyunk. A se­gélyek mit sem érnek, Ma­gyarországnak is, mint a töb­bi kelet-európai országnak, minél több működő tökére van szüksége, ám ahhoz is meg kell teremteni a szük­séges feltételeket. Magyaror­szágon ugyanis egyáltalán nem könnyű befektetni, szá­mos akadály tornyosul a nyugati vállalkozók előtt, a vállalkozások beindítása las­sú és drága. A piac hiánya felhajtja az árakat. Ahhoz, hogy legyen piac, teljesen új gondolkodásra van szükség. Nem elég elvontan patronál­ni a piacgazdaságot és köz­ben elzárkózni a kockázat- vállalástól, illetve nem lehet egy gazdaságot félig-meddig liberalizálni, ahogy nem le­het szeretkezni és közben ár­tatlannak maradni. A professzor úr bizony a lényegre tapintott, a vesénk­be látott, hiszen miközben a privatizálás, a működő tőke után áhítozunk, akkora or­szágos botrány kerekedik, ha valóban megjelenik a tőke és privatizálni akar, hogy csak úgy füstöl. Számos pél­dát említhetnénk, itt van például a Springer-ügy, amelyre rögvest ráragasztot­ták a botrányos jelzőt, bár senki nem tudja megmonda­ni, miért, mitől botrányos a Springer lapvásárlása; vagy szűkebb hazánkban, a Holló­házi Porcelángyár átalakulá­sa. Történt, hogy tavaly szep­temberben egy New York-i befektető cég, valamint az igen kedvezőtlen gazdasági pozícióba jutott hollóházi gyár igazgatója a piaci ver­senyképesség fokozása érde­kében együttműködési szán­déknyilatkozatot írt alá, mely szerint a porcelángyár rész­vénytársasággá alakul át, és a részvények 100 százalékát a befektető cég megvásárol­ja. Megütközést elsősorban a 100 százalékos eladás keltett, s amúgy mellékzöngeként el­hangzott a szokásos vád is; íme a medezsment át akarja menteni hatalmát, pozícióját. Le is álilt, ült szép csendesen az üzlet, a gyáí pozíciója azóta tovább gvengült, a ki­lábalás majdhogynem kilá­tástalan. Hogyan tovább? — kérdeztük Hollóházán. Mahalek István gazdasági igazgatóhelyettes; — Hollóháza privatizálásá­nak az volt a lényege, hogy egy amerikai befektető tár­saság 100 százalékos mérték­ben megvette volna a gyárat. Ennek a társaságnak nem­csak Hollóháza volt a tarso­lyában, hanem a magyar kézművesipar egy számotte­vő része: a Parádi Üveg­gyár, az Ajkai Üveggyár és a Zsolnay Porcelángyár is. Ök nagyon komolyan vették a dolgot, a vásárlási szándé­kuk nemcsak fellángolás volt. A befektetők képviselője el­mondta, hogy többmilliós fejlesztést terveznek Hollóhá­zán, s ezért egy több tízezer dolláros számítógépes prog­ramot vásároltak, amelynek segítségével, a mi gyárunk adatai alapján egy középtá­vú programot dolgoztak ki. Ebben a bérfejlesztési a mű­szaki fejlesztés, az értékesí­tési lehetőségek, a termelési kapacitás voltak azok a sa­rokszámok, amelyek alapján összeállt a program. Mindezt csak azért mondom el, hogy érzékeltessem: a befektető társaság szándéka komoly volt, ők valóban meg akar­ták venni a gyárat. Miköz­ben folytak a tárgyalások, volt egy másik egyeztetési probléma is, nevezetesen az államigazgatás szintjén, az Ipari Minisztériummal, hi­szen az elmúlt évben a mi­nisztérium mint a gyár ala­pítója látta el a jelenlegi va­gyonügynökség feladatkörét is. A befektetők képviselői tehát egyszerre tárgyaltak a vállalattal és az Ipari Mi­nisztériummal az eladásról. — .4 szándék mindkét fél részéről komoly volt. Az üz­let mégsem köttetett meg. Miért? — Ma már nehéz volna pontosan megmondani, hol akadt el a dolog. De vala­hol leült. Tavaly november­ben még úgy tűnt, nincs, il­letve nem lehet akadálya a privatizálásnak, viszont de­cember elején már meg le­hetett jósolni, ebből nem lesz üzlet. Bennünket ugyanak­kor a szándéknyilatkozatban fogilalt kötelezettségeink kö­töttek és január 21-ig más partnerrel, mint az amerikai befektetők, nem tárgyalhat­tunk. Végül is az okokat a következőkben foglalnám össze. A vállalat vezetői, dolgozói, a vállalati tanács nem bíztak abban, hogy az akkori bizonytalan politikai, jogi helyzetben egyáltalán keresztülvihető-e a privatizá­lás. Nem volt meg az a pri­vatizációs törvénv, amely pontosan, szakszerűen leírja, hogvan kell egv állami vál­lalathói részvénvtársaságot alakítani. Ennek hiánva na- frvnn is érzékelhető volt itt. Hollóházián, és meg is fogal­mazták ezt. ha nem is szak­szerűen az emberek. Itt ngvanis a tulajdonosi tudat, a er árhoz valló ragaszkodás sokkal erősebben él. mint egv nagyvárosi ipari üzem­ben. Ügv gondolom,, hogv az amerikai befektető társaság képviselője taktikai hibát kö­vetett el, mert túlságosan korán éreztette tulajdonosi jogait, elsősorban azokkal szemben, akik akarták a gyár átalakulását. — Akkor tehát úgy kell értenünk, hogy tapasztalván az új tulajdonos allűrjeit, már nem akarták az átala­kulást? — Pontosabban kevésbé akarták, mint korábban. Per­sze nem emiatt feneklett meg az átalakulás hajója, hanem mint már említettem azon, hogy tisztázatlan volt az a gazdasági, jogi proce­dúra, amely egyértelműen leírta volna, hogyan lehet egy állami vállalatból rész­vénytársaságot csinálni. — Ám most már létezik az átalakulási törvény, a gyár gazdasági helyzete mit sem változott, a problémák ugyanolyan súlyosak, mint korábban, amelyek miatt át akart alakulni részvénytár­sasággá a gyár, hogy a fej­lesztésekhez szükséges tőké­hez, piachoz jusson. Enélkül ugyanis a gyár léte forog kockán. Lesz privatizáció, vagy sem? — Az átalakulás ugyan­olyan fontos, mint nyolc hó­nappal ezelőtt. Alapvetően ott hibáztunk, hogy nem ku­tattunk más lehetőség, más partnerek után, hanem elkö­teleztük magunkat az első komolynak tűnő jelentkező­nél és a szándéknyilatkozat aláírásával meg is kötöttük a kezünket. Tisztában va­gyok a vállalat helyzetével és az a véleményem, hogy ha egy vállalat gyenge ha­tékonysággal működik, mint például a miénk, és még töto'b száz más magyar válla­lat, ne adjuk el ebben az állapotban, mert akkor áron alul, és nagyon olcsón fog elkelni. Végül is emiatt sza­kadtak félbe a tárgyalások a New York-i befektetőkkel. Ugyanis irreálisan, nevetsége­sen alacsony árat ígértek a Hollóházi Porcelángyárért. — Mennyit? — Mindössze 4,2 millió dollárt. Ez persze, kiindulási ár volt, amit fel lehetett vol­na tornászni mondjuk 5 mil­lióra. Mi ugyan a szándék- nyilatkozat értelmében nem tárgyalhattunk más partner­rel, de azért más cégek is érdeklődtek Hollóháza iránt. Például egy nyugatnémet be­fektető társaság, a Thur und Taxis. A társaság elképzelése a következő: befektet egy nyugatnémet porcelángyárba, amelynek nagyon jó a már­kaneve a tőkés piacokon. Mivel azonban a füstenbergi porcelángyárban nagyon drá­ga az élőmunka, ezért a gyár termelési háttere megkérdő­jeleződött. Tehát miközben befektetnek a gyárba, amely­nek az üzleti életben igen fontos márkaneve van, eköz­ben valahol a világ egy má­sik táján, például .Hollóhá­zán megpróbálják ennek a márkanévnek a termelési hátterét megkeresni, biztosí­tani, ahol van termelési kul­túra és a munkaerő viszony­lag olcsó. — A Thur und Taxis len­ne tehát a következő partner, aki a mentőövet, vagyis a pénzt hozza Hollóházára? — A tárgyalások elején nagyon szimpatikus volt a dolog, mert nem ragaszkod­tak a 100 százalékos megvé­telhez, mint az amerikai be­fektető. Ök egy 60 százalékos mértéket képzeltek el, tehát a jövendő részvénytársaság papírjaiból ennyit birtokol­tak volna. Lényeges volt az is, hogy kétszer annyit ígér­tek a gyárért, mint az ame­rikaiak. — Ha itt, Hollóházán füs­tenbergi márkát gyártaná­nak, mi lesz a hollóházi por­celánnal, nem tűnne el ez a márka, amelynek azért még­iscsak van valami rangja a világpiacon? — Nem, mert az elképze­lés az volt, hogy a füsten­bergi gyártól csak átveszünk néhány terméket, és gyárta­nánk a mieinket is, azokat, amelyek jól eladhatók a tő­kés piacokon. Tehát nem ad­tuk volna fel egyéniségünket. — Mindezt feltételes mód­ban mondja. — Sajnos, egyelőre igen, ugyanis valamilyen kiderít­hetetlen okból partnerünk elállt a 60 százalékos vá­sárlástól és 100 százalékos vételről kezdett beszélni. Ugyanakkor ebben az idő­szakban alakult meg az Ál­lami Vagyonügynökség, a hatáskörök, a jogkörök tisz­tázatlansága miatt államigaz­gatási szinten nem volt, aki tárgyaljon. Az Ipari Minisz­térium már nem, az Állami Vagyonügynökség még nem tudott tárgyalni. Aztán ugye a privatizálással kapcsola­tos, meglehetősen élénk tá­madások miatt azok az em­berek, akiknek ebben fele­lősséggel kell dönteni, meg­lehetősen visszafogottan dön­tenek, ha egyáltalán dönte­nek. Már csak azért is, mert részükről a nem döntés je­lentheti a legkisebb kocká­zatot. Ez persze teljesen ért­hető. Aztán jöttek a válasz­tások, a politikai bizonyta­lanság. Egyáltalán, az az ér­zésem. hogy pillanatnyilag az egész privatizáció bizony­talanná vált. Atnoar lenet, hogy az uj pontinál vezetes tuuja, nogvan Ken ma.id ezt a pnvatizaiast megcsinálni. ídzoDa került nálunk is a dol­gozol részvényvásárlás lehe­tősége, ami szerintem Holló­házán nagyon előnyös lenne, tompítana például és nem­csak nálunk azt a vádat, hogy az ország kiárusítása folyik. — A Parlamentbe Került partok egyeierteneK a priva- nzaiassai, nyilvánvaló, hogy az uj Kormány ezt a folya­matot felerősíti maja, annul is inKabb, mert a Késede­lemben túlságosán nagy a kocKazat. nemcsak Houohá- za van kilátasialan helyzet­ben. — Mielőbb lépnünk kell. Főbb hónapos onmarcango- lás, tépeiodes után eljutot­tunk oua, hogy az a legjobb, a iiegegeszsegeseDD, ha meg­alakul nálunk egy úgyneve­zett vállalati átalakulási bi­zottság, amelynek nem tag­ja például az igazgató. Ily módon az a bizonyos vád, hogy hatalomátmentés, vagy kiárusítás, amelyek sajnos, nagyon is élnek a köztudat­ban, kiszűrhető. Talán ezzel kellett volna kezdenünk az elmúlt évben, akkor nem itt tartanánk. Ennek a bizott­ságnak lesz a feladata a tárgyalások folytatása, azzal az alapvető feltétellel, hogy nem lehet szó 100 százalékos eladásról. Mindenképpen fel kell pörgetnünk a folyama­tot, mert a gyár gazdasági pozíciója tovább gyengült, a hitelszűke, meg a gazdálko­dási problémák miatt fizető­képességünk tovább romlott. Az év elején végrehajtottunk ugyan egy 30 százalékos bér- fejlesztést, de úgy néz ki. hogy ez még az inflációval való lépéstartásra sem ele­gendő. Ha ezt a 30 százalé­kos béremelést realizálni tudjuk, akkor 104 ezer forinl lesz nálunk a bérszínvonal. Nem kell mondanom, hogy ez mire elég. Sajnos sokan me­nekülni szándékoznak a ha­jóról, elsősorban olyan ve­zetők, akikre pedig nagy szükség van. A döntés kinek-kinek ma­gánügye. Számoljon el min­denki a saját lelkiismereté­vel. Nem magánügy viszont, hogyan, miként alakul a gyár, az itt dolgozók élete, jövője. És ezért valamikép­pen minden vezető felelős­séggel tartozik. A vezetésnek kell felvállalni a döntést, a privatizációt illetően is. Jó­magam a privatizálás mellett vagyok és 20—30 százalékos dolgozói részvényvásárlási képzelek el. Ügy gondolom, soha vissza nem térő alka­lom a történelem kínálta példátlan lehetőség, hogy az állami vagyonból ily módon ekkora arányban részesedjen az egyes ember. Kötelessé­günk, hogy a dolgozók he­lyett itt, Hollóházán is meg­fogalmazzuk ezt az igényt, hogy igenis, ha már egyszer privatizálás van, ha már egyszer „polgárokat kell csi­nálni a proletárokból”, ak­kor a Hollóházi Porcelángyér munkásai éljenek ezzel a le­hetőséggel. Vaszlavik László villany- szerelő csoportvezető, a vál­lalati tanács tagja, jól is­meri és érti az emberek han­gulatát. Ö mondja: — A huzavona, a tétová­zás mély nyomokat hagyott mindenkiben. A reményte­lenség, a jövőtől való félelem pattanásig feszítette a lég­kört. Ha ez a gyár megszű- niik. több ezer ember élete, jövője válik kilátástalanná. A környéken Sátoraljaúj­helytől Kékedig sehol nem kínálnak munkát, de hová is mehetne az, aki a porcelán- gyártásra tette fel életét, ké­pességét, energiáját. És ha gyalázatosán kevés is a fize­tés. de legalább megadja a biztonság érzetét. Ezért aztán bárkit megkérdezhet itt a műhelyekben, nincs ember, aki ne akarná a változást, bármi áron is, a legradiká­lisabb módon is, ha az mun­kát, biztonságot ad. — Érthetjük ezt úgy. hogy a vállalati átalakulási bizott­ság minden tekintetben bírja az emberek bizalmát és fel­hatalmazást kapott a cselek­vésre? — Nézze, uram! Erre csak azt tudom mondani, aki nem hajlandó az átalakulási bi­zottságot támogatni, és nem hajlandó tudomásul venni, hogy szükség van az átala­kulásra, mert a létünkről van szó, az akkor inkább álljon fel, menjen el a gyár­ból. Én negyven évvel ez­előtt jöttem ide, és senki nem mondhatja rám, hogy kerültem a munkát. Ügy ér­zem megtettem mindent, amire erőmből, képességem­ből futotta és mindig úgy gondoltam, magamnak, ma­gunknak, fiainknak, lánya­inknak gyarapítjuk ezt a szép üzemet. Mindez persze most afféle moralizálás. Filo­zofálni. elméleteket megfo­galmazni. netán kiárusítás­sal, hatalomátmentéssel vá­dolni embereket lehet ugyan, de ez nem változtat a té­nyeken: a hollóházi gyár csak akkor maradhat meg, ha tőkéhe?, kiterjedt piachoz jut. Odrobina András, a szak- szervezeti bizottság titkára: — Ez a gyár az elmúlt har­minc évben átalakult. Talán az ország legjobb, legtehetsé­gesebb szakembereit gyűjtöt­te össze, kitűnő festőink, korongozóink vannak. Szá­momra megfoghatatlan, hogy ne tudjunk összehozni egy olyan irányító apparátust, amelyik ezt a szakértelmet, tudást, megfelelően tudja ka­matoztatni. Amikor itt jár­tak a nyugatnémet társaság képviselői, elámultak koron­gozóink, festőink teljesítmé­nyén, elképesztette őket ez a nagy létszámú szakembergár­da. Náluk ugyanis és Európa valamennyi porcelángyárá­ban kiöregedett ez a szakma. utánDÓtlás nincs, a fiatalokat felszippantják más. jobban fizető iparágak. — Ha helyesen értelmezem szavait, akkor ön átalakulás nélkül képzeli el a jövőt. — Szerintem egy olyan ve­zetés, amely kapcsolatot tud teremteni a külfölddel, mondjuk egy kereskedőház­zal, amely a hollóházi por­celánt képes bevinni a tőkés piacra és itt pedig fejleszte­ni, korszerűsíteni tudunk, akkor ez a gyár gazdaságos lesz és jól fizető munkát tud adni az embereknek. — A fejlesztéshez pénz kell. Azt pedig vagy a kül­földi tőkés hozza, vagy pe­dig egy magyar bank adja olyan kamatra, hogy isten­kísértés felvenni. Az idő vi­szont sürget. — -Így igaz. Ám, ha át­alakulásra kerül sor, jóma­gam csak 50—50 százalékos részesedéssel tudom elképzel­ni, hogy ne szolgáltassuk ki magunkat, mert a hollóházi porcelán azért mégiscsak márka, csak pillanatnyilag áron alul adjuk el külföldön, és méltánytalanul rosszul fi­zetett emberekkel állítjuk elő. Ne értsen félre. Nem va­gyok az átalakulás ellen, csak nem szeretném, ha le­hetetlen pozícióból, amolyan szegénylegényként, vagy in­kább .koldusként tárgyalnánk partnereinkkel, mert akkor bizonyos, hogy áron alul ke­lünk el. Igaz, most olyanok vagyunk, mint egy léket ka­pott, süllyedő hajó. Na már most, arra bazírozni, hogy mire a fedélzetet eléri a víz, akkor majd érkezik egy má­sik hajó, nevezzük ezt átala­kulásnak, amely majd ki­ment bennünket, arra nem szabad várni. Nekünk azért addig dolgozni kell. Példánk­nál maradva, szivattyúzni kell a vizet a hajóból. Ke­resni kell a lehetőségeket szervezetileg is, személyi fel­tételekben is, gyártástechni­kában, gyártmány szerkezet­ben, hogy ne eleve vesztes pozícióból tárgyaljunk lehet­séges partnereinkkel.

Next

/
Thumbnails
Contents