Észak-Magyarország, 1990. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-17 / 114. szám
1990. május 17., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Bekecsi Szabó Lászíó: Jó szándékú segítők Akik a kiúton gondolkodnak Verekedett-e Toldi Miklós? Kislány az éjszakai lében Kit zavar, ha egy nyolcéves kislány, anyjának segítve bort, sört és vermutot árul késő este egy művelődési ház büféjében? Sokakat egy cseppet sem, de van, akit igen. Például Birinyi Imrét. Amikor úgy fél 11 tájban a szép kislánytól megkapta a sörét, először nem is a tiltó rendelkezés — ilyenkor, ilyen helyen még szülői felügyelettel sem tartózkodhat gyerek - jutott eszébe, hanem annyira megsajnálta a kicsit és olyan dühös lett annak anyukájára, hogy remegni, majd ordítani kezdett. Sok jószándékú ember próbál most segíteni megyénk életén pártoktól, szervezetektől függetlenül is. örvendetes jelenség ez, hiszen az utóbbi időben azt szoktuk meg, hogy sokan csakis a hibákat róják fel az elmúlt évek, évtizedek gyarlóságait, a visszaéléseket, a bűnöket, egyszóval a negatívumokat. Csak bírálni bizony köny- nyebb, mint segíteni. Ezért olvastam örömmel és megelégedéssel lapunk olvasóinak ilyen irányú leveleit, köztük a nyékládházi' dr. Demkó István úrét is. Jó érzés, hogy egyre többen veszik a fáradságot (és a bátorságot is!) és sok ötletet, javaslatot küldenek, hátha szakemberek is elolvassák, és megszívlelik az egyszerű halandó észrevételeit is Hogy mi készteti olvasóinkat arra, hogy tollat ragadjanak és kételyeiket, félelmüket, ötleteiket megosszák a nyilvánosságai, azt akkor értettem meg, amikor elolvastam többek között Demkó úr levelét, sőt! Huszonhat gépelt oldalnyi (!) javaslatát is, melyet szűkebb pátriánk — Észak-Magyar- ország fejlesztésének segítésére írt. Nem tehetem meg, hogy figyelemre méltó sorait ne osszam meg a nyilvánossággal, ezért néhány gondolatát közzétesszük: „Ennek a levélnek a megírására az késztetett, hogy több cikkét olvastam, melyben az Észak-Magyar ország a megye fejlesztésével foglalkozott. Főleg a mezőgazdasági célú témák ragadták meg figyelmemet, melyek bizonyos mértékig egyeznek felfogásommal. E témakörben számomra kedvezőtlenül hatott, hogy a hivatalos álláspont szerint majd külföldi szakembereket kérnek fel a fejlesztés megvalósításához. Ez ellen az énem tiltakozik, mert nagyon sok jó szakember áll- rendelkezésre egy hatásos elképzelés megvalósításához. Csak ... ! Már évek óta téma, s mégsem került sor még csak az elképzelések tudatosítására sem. Különféle egyéni célú elképzelés mint például »Abaúji Szövetség«., nem tudja az egységes megoldást reprezentálni.” Levélírónk szerint az északi régió B.-A.-Z. megyei részének van ugyan három irányú lehetősége, melyből két téma egyáltalán nem alkalmas egy egységes fejlesztés megvalósításához. Véleménye szerint egy olyan témakör alkalmas a megvalósításhoz, mely az egész régiót egyszerre és összefogö- an öleli fel. A három lehetőséé:: az ipar, az idegenforgalom és a mezőgazdaság. Az ipar és az idegenforgalom egyáltalán nem alkalmas az összefogó általános rendezésre, mert az ipar csak egy-egy terület (Miskolc és Ózd környéke) részére korlátozódik, az idegenforgalom pedig egy átfogó fejlesztés következménye lehet. „Az eddigi cikkei nvomán részben a mezőgazdaság irányába tették meg észrevételeiket. Egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy Észak- Magyarország B.-A.-Z. megyei hegyvidéki részén a mezőgazdaság átalakítása vagy fejlesztése az egyedüli megoldás a jelenlegi helyzet felszámolására. Nem lehetetlen, hogv még országosan is a mezőgazdaság az a tevékenvségi kör, mely irányadó lehet. Hogy megyénk vonatkozásában ezt bizonyítsam, egy rövid vázlattal próbálom érzékeltetni amit mellékelek. Ebben az állattenyésztést, illetve ezen belül a tejelő szarvasmarha tenyésztését állítottam előtérbe. Kérem, ne intsenek erre egyet, hanem mielőtt ezt megtennék, olvassák el a küldött vázlatot, amit a múlt év decemberében készítettem. Ezt elküldtem a megyei tanács vb. közgazda- sági főosztály vezetőjének is. Ebben a leírásban benne vannak az okok, az indoklások és a lehetőségek is. Nem kívánom részletezni, talán érthető a leírásban. Nem különös, de meg lehet valósítani, más lehetőség nincs is. Ugyanis azt a lehetőséget kell figyelembe venni, mely a falvakból korábban elvándoroltak és utódaik számára a visszatérésre vonzólag hathat.” Olvasónk javaslata nagy vonalakban a következő: „Javaslatom nem az egész Észak-Magyarországra, hanem csak Borsod-Abaúj- Zemplén megyének hegyvidéki területeire terjed ki. Ennek fő oka, hogy a síkvidéki területeken egyelőre összefüggő gazdasági egységek találhatók. Kialakult nagyüzemi gazdaságok foglalják le a területet. A síkvidéki területről a lakosság mozgása is csak a városi munkahelyekre történő bejárásra korlátozódik. S az elköltözések nem a városok-’ ba, hanem csak a városkörnyéki falvakba történik, de a területről nagyobb elvándorlást nem okoz. Például Encs, Leninváros, Ózd stb. városodásával a lakosság a kisebb falvakból ide vándorolt. Ma már a munkábajárás is csökkenő tendenciát mutat a városi munkahelyek csökkenésével. Azonban a városokból felszabaduló, vagy lemaradó munkaerő lehetőséget kap az egyes községekben lassan kialakuló gazdálkodási változások következtében. Ez van elsősorban a síkvidéki falvaknál, ahol nagyobb a visszavándorlás, vagy a városból való elmaradás. A hegyvidéki területeken teljesen más a helyzet. Ugyanis az elvándorlás a szoros hegyvidéki szférában már az ötvenes években bekövetkezett. Nagyjából a hatvanas évek végére a generációk felnövekedésével be is fejeződött. Utána már csak a csökkent munkaképességű parasztság maradt vissza. A fiatalok pedig a városokba, az ipartelepekre, vagv közelébe húzódtak, be. A sík- és a hegyvidéket a különbözőségek szem előtt tartásával önkényesen Budapest—Miskolc—Sátoraljaújhely vasútvonalával elválasztva vettem figyelembe. A hegyvidéki községekből történő elvándorlásnak két indítékát kell elemezni. Egyik az iparvidékek, illetve a nehézipar túlzott fejlesztése, a másik pedig a termelőszövetkezetek erőszakos szervezése. A túlzott és gyors fejlesztés az iparban egvre nagyobb munkaerő igénnyel lépett fel. melynek során a községekből felszippantotta a munkaképes A bór nemfémes vegyi elem, kristáily alakban sötétszürke, por formájában barnás-fekete színű. Az acél ötvözésére is használják ... Ezt persze jól tudják azok a szakemberek, akik csütörtökön, Miskolctapolcán „Bór az munkaerőt. S közrejátszott az is, hogy az ipar magasabb jövedelmet biztosított, mint a megalakult szövetkezetek. Tehát a fiatalság elvándorolt, s velük együtt elvándorolt a szülők egy része is. Több községben a lakosság mintegy 25—30 százaléka maradt vissza. A visszamaradottak zöme olyan volt, akinek nem volt elvándorolt családtagja, vagy aki kis vagyonkáját nem akarta feláldozni. A lassú pusztulás és kihalás során több helyen megszűnt a közigazgatás, megszűntéje az iskolák, elköltözött a pedagógus, az orvos, sok helyről még a pap is. Elköltöztek a mesteremberek. Pusztulnak az utak A családi házak sok helyen lakó nélkül maradtak és az enyészet vesz erőt rajtuk. A lakosság kapcsolata a kinevezett központi községgel a minimális lett. Ez- különösen ott áll fenn, ahol még szövetkezet sem alakult. A kisközségek lakosságának csökkenésével minimálisra csökkent a kereskedelem is. A lakosság ellátása legtöbb helyen heti egyszeri, esetleg kétszeri tej- és kenyérellátásra szorítkozik. Tej?! Régebben ezekbe a falvakba nem hoztak tejet, hanem innen vitték a városokba. De ma már nincs mit vinni, mert a lakosság csökkenésével fogyott a jószágállomány is. S a régi állománynak csak kis százaléka maradt. S a régi jószágállomány maradványa nagyon kis termelési értéket képvisel. A kistelepülések pusztulásával számolt a hatalom is. Sajnos tudomásul vették, hogy a kistelepülések fokozatosan elhalnak, mert egyrészt az infrastrukturális problémák nem oldhatók meg. De volt olyan álláspont is, hogy a sűrű településekre nincs is szükség a nagyüzemi gazdálkodás korában, mert a munkaerőt felváltja a gép. Csak éppen a hegyvidék szabdaltságával, s annak nagyüzemi táblákat szabdaló hatásával nem számolt senki. IMég egy adalék az elvándorlás indokolásához: A munkaképes lakosság elszívódása nem ment zavartalanul végbe. Ugyanis az ipar gyors ütemű fejlesztéséhez nagyon sok pénz kellett. Munkaerő is sok kellett, melynek lakásigénye merült fel. De a kormányzat, hogy zavartalanná tegye az átállást, az ipari beruházásokhoz minden anyagi eszközt mozgósított. A felduzzadt városi lakosság számára új lakótelepeket kellett felépíteni, mely csá- bítólag hatott a falusi lakosság szemében. Ugyanakkor nagy áldozatot jelentett, mert a faluból mindent elvittek, de a mezőgazdaságba nem ruháztak be vissza. Esetleg a padlásokról lesepert gabonát drágán vissza- vehette a mezőgazdaság. A városok felduzzasztásával például bekövetkezett egy Ózd, ahol az ipar ellehetetacélban” címmel rendeznek kétnapos konferenciát. A házigazda a miskolci egyetem, s az Országos Tudományos Kutatási Alap témájában vizsgálatot végző cégek — Dimag Rt., a Budapesti Műszaki Egyetem és lenülésével a nagyfokú munkanélküliség, az elszegényedés következett be. A falvakban a hegyvidéki egyéni gazdálkodók támogatás nélkül maradtak, magukra voltak utalva. Pedig a hegyvidéken indokolt lett volna a segítség, hogy a műveletlenül hagyott területeket folyamatosan bevonják a termelésbe. Ide a segítség annál inkább is fontos lett volna, hogy ezek a területek nagyüzemi művelésre alkalmatlanok voltak. A hegyvidéken a múlt rendszerben is voltak nagyüzemek, magángazdaságok, akik ugyancsak jól működtek megkeresve az optimális termelési szerkezetet. De megélt a hegyvidéken a pár kataszt- rális gazdálkodó egyénileg gazdálkodó kisparaszt is. ahol az udvarokból egy községben több állat ment ki reggelente, amennyi ma 10— 12 községben sem található. A szövetkezetek ma már elsősorban a fennmaradásért küzdenek, ez a legnagyobb problémájuk. A leromlott, elszegényedett szövetkezet helyzetét nagyban nehezíti a politikai rendszerváltás ténye. Ez Észak-Magyarorszá- gon még hatványozottabb, mint az ország egyéb részén, mert a régió nagyipara gazdasági és termelési nehézségei miatt a felszabaduló, munkanélkülivé vált tömegek méginkább nehezítik a gazdasági kibontakozást. Tehát annak ellenére, hogy egy szövetkezetnek meghatározónak kell lenni egy-egy község életében, mégis azt kell mondani, a szövetkezetek sem alkalmasak, legalábbis jelenlegi állapotukban arra, hogy az egész régióban gondolkozva tudnák elősegíteni az általános fejlődést. Inkább meg kell erősíteni a nagyüzemi gazdaságot és nem lehet cél a felbontásuk, ami nagy hiba lenne. Fejlesztési megoldás: Olyan helyzetet kell kialakítani a régióban, mely alapvető követelményeket támaszt a földdel, a termelővel, a szakigazgatással és minden olyan tényezővel szemben, mely strukturálisan képes a jelenlegi állapotokat megváltoztatni. Az állattenyésztés lehetőségei : A statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy az északi hegyvidék községeiben valamennyi állatnem csökkenése ijesztő annak ellenére, hogy jelentős legelőállománnyal rendelkezünk és még a csapadékeloszlás is kedvező. De jellemző, hogy 1961—64. évek között a kisparaszti tejelőállomány 3500 darabbal csökkent. Ma pedig az állattartók száma 1000 fővel csökkent. A statisztikai adatok azt igazolják, hogy a lakossági elvándorlással fokozatosan csökkent az állomány a kisegítő gazdaságokban, mert a kisparaszti gazdaságok megsemmisültek. S az állomány csak ott és addig maradt meg, míg az elöregedés és az elhalálozás be nem következett. Különösen a fejőállomány csökkent. Több helyen, ahol a családban 3— 4 db fejőstehén volt, egy sem maradt. A műveletlen területek csökkentését viszont csak az állomány növekedésével állíthatjuk helyre.” Még hosszan lehetne sorolni és idézni más leveleket is, más jószándékokat. Csak biztathatom azokat, akik veszik a fáradságot és nem a múlt bűneiről papolnak, hanem jövő feladatainkról — függetlenül pártós társadalmi vonatkozásuktól — gondolkodnak. a Csepeli Autógyár — tapasztalatait vitatják meg a „Borral mikroötvözött acélok metallurgiai, fémtani és minősítési jellegzetességeinek kutatása” címmel. A megnyitót ma délelőtt 10 órakor dr. Romvári Pál egyetemi tanár tartja. A jelen és a jövő lehetőségeit értékeli dr. Farkas Ottó, a miskolci egyetem rektorhelyettese, dr. Tol- nay Lajos, a Dimag Rt. elnök-vezérigazgatója és Lukács Gábor, a Csepel Autógyár vezérigazgatója. — Azt kiabáltam, hogy micsoda felelőtlenség egy szülőtől, hogy ebben a zaj- ban-füstben itt dolgoztatja a gyerekét ezen a késői órán is. Neki otthon kellene aludnia már régen. Vigye haza ezt a kislányt! — ismétli most már halkan, de még mindig reszketve Birinyi Imre. — Sajnálom, hogy hangos voltam, nem stílusom a kiabálás, no, de a büfésnőnek, a kislány anyjának is alaposan felvágták a nyelvét, ö meg azt kiabálta, hogy az ő gyerekéhez senkinek semmi' köze. Szóltam a klubvezetőnek is, hogy ez tűrhetetlen, ám ő is azt válaszolta, ez magánügy, de azért megígérte, hogy lerendezik a dolgot. Leültem az asztalunkhoz, egy ideig még forrt bennem a méreg, aztán lassacskán megnyugodtam. Ha itt befejeződne a történet, már mindenki elfeledte volna, ami április 29- én, a miskolci Vörösmarty Mihály Művelődési Ház magányosok klubjában történt. Csakhogy míg Birinyi úr megpróbálta csillapítani magát, a büfé vezetője úgy felhergelte a férjét telefonon, hogy az igen bőszen érkezett meg és a vendégre rontott. — Nagyon erős, száz kilón felüli férfi a büfésnő férje. No, az ő hangjára aztán már tényleg mindenki odafigyelt. „A k ... anyádat, mi közöd neked az én családomhoz?- Na gyere ki te ... !” és itt egy sor minősíthetetlen jelző következett. Közben húzgálta a fülemet, csavargatta az orromat. . Megvallom, nagyon megijedtem. Ö fiatal és bikaerős, én 52 éves vagyok, daganatos beteg, nyolc műtéten estem át, most állok a kilencedik előtt. A sebem nyitva, sérvkötő tartja össze a hasamat, ami már olyan, mint a szita. Egyetlen ütéstől én biztosan meghalnék ... Mondom, megijedtem, a partnernőmmel együtt fölálltunk és a portára mentünk — volna —, hogy rendőri segítséget kérjek, majd taxit hívjak. A portás nem engedett telefonálni, a büfésnő férje pedig vonszolt, taszigált, mindenáron ki akart lökni az udvarra. A zakóm elszakadt. — Hogyan tudott elmenekülni? — Valahogyan. A jobbérzésű klubtagok segítségével. Az utcán leállítottunk egy rendőrautót, elmondtuk, mi történt, majd a városi rendőrkapitányságnak is jelentettük az esetet, ott azt javasolták, forduljak a bírósághoz és a tanács gyámügyi osztályára. Beszéltem a művelődési ház igazgatónőjével is, kérte, hogy holnap menjek be hozzá, iszemlbesí- tenek az eset többi szereplőivel. Nem merek bemenni. Engem ott holnap agyonütnének . . . A szembesítés elmaradt. — Nagyór sajnálom, hogy Birinyi úr nem mert eljönni a megbeszélt napon. Telefonon mondtam, garantálom, hogy senki sem bántja. És azt is sajnálom, hogy legalább most, az újságíróval sem jött el. Jó lett volna tisztázni a dolgokat és harag nélkül elválni — mondja Szabóné Nagy Júlia igazgató. — Fájóak az emlékei, még attól is fél, hogy a kislány apja kinyomozza a címét és az otthonában látja el a baját. — Ez a feltételezés ránk nézve sértő. — Nem hinném, hogy ez a ház, vagy akár a klub vezetőségének kritikája lenne. Birinyi Imre több éve látogatja a magányosok klubját, nyilván azért, mert jól érézte itt magát, öt a kislány szüleinek a magatartása sérti. — örülnék, ha a 15 éve működő klub jó hírén nem esne csorba. A színvonalat még akként is őrizzük, hogy megköveteljük a tagjainktól, a látogatóinktól elegánsan, nyakkendőben jelenjenek meg és nem tűrjük meg magunk között az ittas embereket sem — hallom a klubvezetőtől, Szilágyi Já- nosnétól. — Birinyi Imre nem felelt. meg valamelyik követelménynek? — Erről szó sincs. Ö egy elegáns, művelt úr, aki azon az estén is józan volt. Csak- hát akkor este elrontotta a rendezvényünket, legalább hetven embert megbotránkoztatott az eset. — ön jelen volt akkor, igazán azt gondolja, hogy Birinyi volt a bátrányokozó? •— Az a kislány gyakran megfordul itt, a vendégek szeretik. Senkit sem zavart eddig a jelenléte. Mit tegyen az édesanyja, ha nem tudja elhelyezni ? V éleményem szerint ez magánügy — vélekedik a klubvezető. — Nem kellett volna Birinyi Imrének akkora patáliát csapnia. — De a nagyobb patáliát az apa csapta ... — Itt bent nem verte meg, hogy odakint mi történt, nem tudom. Módom nyílik megismerkedni a kínos eset másik szereplőjével, a büfésnővel, Toldi Miklósnéval is. — Kinek mi köze hozzá, hogy hol nevelem a gyerekemet ! Becsületesen nevelem, nem k ... ködöm! Inkább azokkal törődjenek, akik az utcán nőnek fel! A mi családi életünk amúgy sem tartozik a sajtó nyilvánosságára ! — Nem tudja elhelyezni valakinél esténként a kislányát? — Nem mindig hozom magammal. — Nem mindig, csak legtöbbször. Ha nem tudja a mese után ágyba tenni, akkor miért vállal esti munkát? — Amikor a postán dolgoztam, az egyik műszakom ott is este 10-ig tartott. — A férjé is este dolgozik? — Ö is. Legtöbbször. — Beszélhetnék vele? — Nem, most is vidéken van. És nekem is el kell most mennem azonnal. A kislányomért... Este későn ismét kerestem telefonon Toldi Miklós- nét. — A férje nem veszi föl a telefont a lakásukon. Netán ott van magánál, a büfében? Szeretnék azért beszélni vele...- — Minek? Hiszen itt már mindenki elmondta, hogy nem verekedett. Toldi Miklóssal tehát nem volt szerencsém beszélni. Hogy nem verekedett, az tudnivaló. Csak tépett, rángatott, kabátot szaggatott, orrot csavart, fület nyomor- gatott. Nem eshetett nehezére, hiszen táplálta egy ideológia: a családjáért, a feleségéért és a kislányáért teszi. Én pedig csak annyit szerettem volna megkérdezni tőle, hogy mondja uram, is- meri-e ön egyáltalán a kislányát, szereti-e... Lévay Györgyi Mi van az acélban?
