Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-13 / 87. szám
1990. április 13., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 ÉM sport Röplabda Értékes győzelem Kazincbarcikai Vegyész- Szolnoki Vegyiművek 3-1 (13, fi, —7. 8). Szolnok, 100 néző. Vezette: ifj. Kiss. Mészáros. NB I. férti a 9—12. helyért. A barcikaiak rendkívül értékes győzelmet arattak a hét közben lejátszott találkozón, s ezzel igen közel kerültek a felsőházhoz. Amint bemelegedett a vendégcsapat, semmiféle vita nem lehetett a győztes kilétét illetően. Jók: Nagypál, Pava- lek. Asztalitenisz EB Bátorfiék aranyérmesek! Göteborgban lejátszották az asztalitenisz Európa-baj- nokság csapatdöntőit. A férfiaknál érvényesült a papírforma, a házigazda Svédország végzett az élen. miután a döntőben 5-2 arányiban verte az NSZK együtteséi. Kisebb meglepetést az okozott. hogy az egyéni világ- bajnoki címet védő Jan-Ove Waldner alulmaradt a Böhm elleni csatában, s kikapott Fetznertől is. Bennünket természetesen a magyar női válogatott szereplése érdelkelt elsősorban. Nos, Bátorfi Csilláék pillanatnyi esélyt sem hagytak Csehszlovákiának, s magabiztos, 3-0-ás győzelmet arattak. Wirth Gabriella SafaDVTK: A diósgyőri természetibarátok háromnapos minősítő túrára használják fel a húsvéti ünnepeket. Találkozás szombaton reggel negyed 6-kor a Tiszai pályaudvaron, a Szegedre induló gyorsvonatnál. A résztvevők részére két éjszakai szállást Hódmezővásárhelyen foglaltak. Az útvonal: Hódmezővásárhely — Mártély — Ópusztaszer — Árpád-emlékmű. Túravezető: Hornyák Balázsné és Lendeczky László. MISKOLCI HELYllPAR: A szakosztály — hasonlóan a diósgyőriekhez — húsvéti rovat, Bátorfi Kasalovát verte, a Bátorfi, Wirtih duó pedig a Kasalová, Hrachová kettősnél bizonyult .jobbnak. Az EB-k történetében női együttesünk a hetedik elsőséget szerezte, s ez egyben azt is jelenti, hogy női vonalon az Európa-bajnoksá- gok örökranglistáját is Magyarország vezeti. Végeredmény. Női csapat. Európa-bajnok: M agyarország (Bátorfi, Urbán, Wirth G.). 3. Csehszlovákia, 3. Jugoszlávia, 4. Hollandia. Férfiak. Európa-bajnok: Svédország (Appelgren, Persson, Waldner, Lindh, Karlsson), 2. NSZK, 3. Anglia, 4. Jugoszlávia, 5. Franciaország, 6. Magyarország. túrát szervez. Indulás szombaton reggel 5 óra 45 perckor a Szemere u. 15. számú ház elől. A iBalaton-felvidé- ket keresik fel, az útvonal főbb állomásai: Veszprém — Nagyvázsony — Sümeg — Keszthely. Túravezető: Gál- né Berliner Éva. SAJÓBÁBONYI VEGYÉSZ: A szakosztály szombaton a zempléni hegyekbe vezet túrát. A résztvevők vállalati autóbusszal utaznak. főbb állomásaik: Fóny — Fehérkút — Amadé vár — Gönci kolostorrom — Telkibánya. Túravezető: Lukács László. Újabb kínos lecke Szerdán késő este — lapunk zárása után — fejeződött be Salzburgban az Ausztria—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés. A 90 perc során a mieinknek a legcsekélyebb esélye sem nyílott a helytállásra, a házigazdák ugyanis más sebességi fokozaton művelték ezt a játékot. Az osztrákok már az első 45 percben kétgólos előnyre tettek szert, s a szünet után is bevertek még egyet. Hickersberger kapitány egyre nagyobb önbizalommal készítheti jelöltjeit a világbajnokságra, hiszen a spanyolok elleni idegenben aratott győzelem után újabb igazolást kapott arra vonatkozóan: jó úton járnak. Mészöly Kálmán szerint a magyar válogatott elindult egy úton és ezen kell tovább haladni. A kérdés csak áz: vajon merre indultak és hová vezet ez az út?... AUSZTRIA—MAGYAR- ORSZÁG 3-0 (2-0). Salzburg, 12 000 néző. Vezette: íHa- ckett (angol). G.: Artner, Ogris. Keglevits. Csak röviden... KOSÁRLABDA. Testnevelési Főiskola—Miskolci EAFC 95-86 (44-41). Budapest, NB II. férfi. Ld.: Botár (18), Lőrincz. Magyar (16—16), Deák (10). LABDARÜGAS. Miskolcon véget ért a megyei serdülő és ifjúsági válogatottak tornája. A 2. forduló eredményei, serdülők: Hajdú—Szabolcs 0-1. Borsod—Heves 5-0. Ifjúságiak: Hajdú—Szabolcs 0-1. Borsod—Heves 0-0. 3. forduló, serdülők: Hajdú-Borsod 0-5. Szabolcs—Heves 7-0. Ifjúságiak: Hajdú—Borsod 2-2. Szabolcs—Heves 3-0. A serdülök mezőnyéből Borsod, az ifik közüli pedig Szabolcs jutott tovább a Győrött sorra kerülő országos döntőbe. T úrák Ma megkezdődik a vizilabdaszezon. Az Augusztus 20. strandfürdő versenymedencéjében 17.30 órakor kezdődik a MEAFC—M. Vízművek OB ll/B-s bajnoki meccs, szombaton pedig 11 órától ismét a Vízmüvek együttesét láthatják az érdeklődök. PÉNTEK Vízilabda. OB II/B.: Miskolci EAFC—Miskolci Vízművek. Miskolc, Augusztus- 20. strandfürdő, 17 óra 30. Kézilabda. NB I/B. férfi: Ózdi Kohász—Testnevelési Főiskola. Ózd, Kohász sporttelep, 16 óra. Labdarúgás. Megyei I. osztály; Miskolci Honvéd—Miskolci EAFC. Miskolc, Honvéd sporttelep, 15 óra 30. Csorba. SZOMBAT Vízilabda. OB II/B.; Miskolci Vízművek—Eger SE II. Miskolc, Augusztus 20. strandfürdő, 11 óra. Asztalitenisz. NB II. férfi: December 4. Drótművek— Hajdúszoboszlói Gázláng. Miskolc, 34-es Számú Általános Iskola, 11 óra. Borsodi Kinizsi—Kecskeméti Spartacus. Bocs, általános iskola, 11 óra. Üszás. Fészek Kupa — megyei úttörő bajnokság. Miskolc, diósgyőri uszoda, 9 óra 30. Amatőr számokat is kiírnak, nevezni a versenybíróságnál lehet. Versenyszámok: 50 méteres férfi és női mellúszás. A díjakat a Fészek Áruház ajánlotta fel. Kézilabda. NB I. női: Borsodi Bányász—Veszprémi SE. Miskolc, városi sportcsarnok, 16 óra. NB. II. férfi: Lyukóbányai Bányász—Salgótarjáni Építők. Miskolc, egyetemi sporttelep, 16 óra. NB II. női: Kazincbarcikai Sütőipari Kinizsi—Miskolci VSC. Kazincbarcika, Kun Béla Ált. Iskola. Birkózás. Serdülő megyei bajnokság. Miskolc, diósgyőri csarnok, 10 óra. Teke. NB II. férfi: Lyukóbányai Bányász—Metripond. Miskolc, egyetemi pálya, 10 óra 30. Kosárlabda. Miskolci EAFC —Szegedi Postás. Miskolc, egyetemi csarnok, 10 óra 30. Tömegsport. Kondi-napok Ózdon, 2. forduló. Kerékpározás. Rajt a Bolyki főúti Általános Iskolából. A táv 14 éven felülieknek 50 kilométer — a szintidő 3 óra. 14 éven aluliaknak 30 kilométer — a szintidő 2 óra. Labdarúgás. NB III. Borsodi Építők Volán—Hajdúszoboszló. Miskolc, népkerti sporttelep, 15 óra 30. Sajó- bábonyi Vegyész—Ózdi Kohász. Sajóbábony, 15 óra 30. Megyei I. osztály: Borsod- nádasd—Putnok. Bórsodná- dasd, 15 óra 30. Benkő. Sa- jószentpéteri Üveggyár—Miskolci VSC. Sajószentpéter, üveggyári sporttelep, 15 óra 30. Kálmán. VASÁRNAP Kézilabda. Női OIB-talál- kozó: Borsodi Bányász—Lehel SC. Miskolc, városi sport- csarnok, 11 óra. Labdarúgás. NB II.: Kazincbarcikai Vegyész—Szegedi Dózsa. Kazincbarcika, KVSE-sporttelep, 16 óra 30. Baja—DVTK. Baja, 16 óra 30. NB III.: Edelény—Kis- várda. Edelény, 15 óra 30. Mádi Bányász—Balmazújváros. Mád, 15 óra 30. Megyei I. osztály: Sárospatak—Aba- új szántó. Sárospatak. 15 óra 30. Dósa. Mezőkövesd—Mákvölgyi Bányász. Mezőkövesd. 15 óra 30. Heves m. Mező- csát—Hejőcsaba. Mezőcsát, 15 óra 30. Szabolcs m. Gönc —Alsózsolca. Gönc, 15 óra 30. Horváth G. Megyei II. osztály: Lak—Tardona. Lak. 15 óra 30. Borsodszentgyörgy —Hejőszalonta. Borsodszentgyörgy, 15 óra 30. Bükkáb- rány—Ónod. Bükkábrány, 15 óra 30. Szuhavölgyi Bányász —Alsóvadász. Kurittyán, 15 óra 30. Tiszatarján—Szirma- besenyő. Tiszatarján, 15 óra 30. Somsály—Hídvégardó. Somsály. 15 óra 30. Tiszapal- konya—Borsodivánka. Tisza- palkonya, 15 óra 30. Tokaj Bodrog SE—Szerencs Hegyalja SE. Bodrogszegi, 15 óra 30. Erdőbénye—Tiszakarád. Erdőbénye, 15 óra 30. Her- nádnémeti—Novajidrány. Hernádnémeti, 15 óra 30. Rátka—Encs. Rátka, 15 óra 30. Szalaszend—Sátoraljaújhely, Szalaszend, 15 óra 30. Karcsa—Hollóháza, Karcsa. 15 óra 30. Felsőzsolca—Forró. Felsőzsolca, 15 óra 30. ssü APRÓHIRDETÉSEK adásvétel A FOTO- ELEKTRONIK ÁRUKÍNÁLATÁBÓL! National M7 videokamera- rekorder : 159 900 FI, 240 perces TDK videokazetta: 590 Fi, Sony HF 00 perces audiokazetta: 99 forint, telefonos üzenetrögzítő: 8900 forint. Amíg a készlet tart! Várjuk kedves vásárlóinkat! rímünk: Miskolc, Korvin O. u. 5. Tel.: 38-965. Hagyaték, antik, stíl-, konyha- és egyéb bútorok, lakberendezési tárgyak vétele és eladása. Vétel esetén azonnali készpénzfizetés és szállítás. A Centrum Aruháznál. Miskolc, Beloiannisz U. 5. Tel.: 15-562. GYÁRTÓTÓL! automata reluxa, MinirEDONY 10 százalékos kedvezménynyel. Telefon: (46) U-221. Személy- és tehergumiabroncsok NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATOK. Egyes típusok 20 százalékos kedvezménnyel. A szerelés megvárható. Kazincbarcika, Kossuth u. 2. A 26-os főút mellett. Telefon: 10-746. Lótenyészetemböl eladó 1 db Furioso— North Star 10 éves. törzskönyvezett pej kanca. 3 hónapos. Blokád—7 apaságé kanca csikójával. Mihók Csaba. 3300 Eger, Almagyar út 13. Tel.: 10-596. Importruha-keres- kedök figyelmébe ajánljuk bontatlan, zsákos kiszerelésű holland árunkat. A zsákok nem bálatöröttek, gondosan haj- togatottak, súlyuk 15 kilogramm. Vegyes zsák ára: 120 Ft 4- áfa/kg. Gyerekzsák ára: 140 Ft -I- áfa kg. Érdeklődni: Miskolc, Madách Imre út 10. Telefon: 71-573. Előnevelt csirke kapható. előjegyezhető. Nagy Ferenc. Ernőd. Váci M. u. 12. (Ba- goly csárdánál). REDŐNY-RELUXA. Automata szerelék, exkluzív színválaszték, pontos szállítás, maximális megbízhatóság. Kívánságra házhoz megyek, ahol minta alapján választ- hat. Tel.: 17-265,41-262. Előnevelt csirke négy fajtában kapható. Ar- nót, Barcsák Tstván, Petőfi 151. ____________ K erítésfonat kapható. Miskolc, Pölten- berg u. fl. AFIT-szer- viz mögött. ____ I WC Schaffhausen Patek. Jaeger Le Coültre. Vacheron. Rolex. Movadó Glashütte. Loruginess. Ze- niith Cartier, Omega. Doxa. valamint ü'tős. holdj árós. zeniéi#, stopperes ka rórá t. zsebórát, veszek. Miskolc. 73-9B5. Fűnyírók. rotációs kapák, fahordók, permetezők. láncfűrészláncok reklámáron eladók. Miskolc. József A. 33—37. Tel.: 68-750. Figyelem! Megvételre keresek ötezertől—harmincezer forintig olyan Zsolnay- figurákat. -vázákat, -kas pót, melyeknek kidomborult, kör alakú bélyegző van a talpán. Miskplc, 73- 985. BONTATLAN HOLLAND BALAVASAR, amíg a készlet tart! 100 kg-os 160 Ft 4- ára, 400 kg-os 200 Ft 4- áfa kg-onként. PRESENT! Kft. Nyíregyháza, Széchenyi u. 27/B. sz. Telefon: 16-346. 42 négyzetméter pattintott márvány lábazatnak eladó. Bükkábrány, Lenin u. 20. sz. _________________ M ezőgazdasági kisgépek. alkatrészek ADÁSVÉTELE, láncfűrészek javítása. Miskolc. József A. 33. Tel.: 68-750. __________ U TB 650 M típusú traktorhoz új alkatrészek eladók. Oláh Zoltán. Kesznyéten. Táncsics u. 3/A._____ T ÁRCSÁZZON, MEGÉRI! REDŐNY- RELUXA akció. Üj, nyugati mintájú alapanyagból kedvezményes áron. Telefon: 67-321. Ötezertől—tizenhatezer forintig veszek régi, porcelánfejű babát. Külön fejet is. Miskolc. 73-985. Százezertől hatszáz- ötvenezer forintig vásárolnék lakásom berendezéséhez Mária Terézia korabeli ta- bernákul umot. komódot. íróasztalt. Miskolc. 73-985. _________ H ÁRMON IKAAJTÓ! Reluxa—redőny—autóreluxa részletre Ba- loghtól! Üj ajánlatom A TUSOLÓ RELUXA! Miskolc. Pallos óu^18. RELUXAVASAR a Szabó Lajos úti Ezermesterboltban ! 750— 850 Ft/m2 + 75 Ft/dh Originál 300 1 Lehel fagyasztóláda eladó. 69-607. ________________ I gényes munka, igényes_____embereknek! R EDŐNY-RELUXA megrendelés: 15-318, Négyezertől—nyolcezer forintig vásárolok gyűjteményembe régi Hummel-figurá- kat és sétabotot, melynek fogója ezüst vagy elefántcsont. Miskolc. 73-985._________________ N apos- és előnevelt csirke háztáji, vegyes színű kapható és megrendelhető az egész szezonra. Arnót. Pe- tőfi u. 137. Jurácsik. Előnevelt, fajtiszta csirke március 15-től folyamatosan kapható. Kendermagos, fehér, fehér-cirkás, sárga. Vass László. Sajó- pálfala. Szabadság u. 6. sz._________________ B ábolnai előnevelt csirke kapható. Mis- kolc, Balaton u. 11. Hízott sertés eladó. Somogyi u. 52. Abrichter körfűrész- szel, maróval, köszörűvel, 220-as. 1500 wattos, ETZ—125 2 éves eladó. Érd.: az esti órákban. Szakos Péter. Szirmabesenyő, Bessenyei u. 38. __ A Stadion Bt. megvételre felajánl: üzlethelyiségre alkalmas fémmunkás-pavilont. Alapterülete 60 négyzetméter. Érdeklődni: Miskolc, Marx Károly út 94. Tel.: 51-062. 8/100-as Diamant motoros, két színváltós kötőgép eladó. Érdeklődni: Pácin. Petőfi u. 14. 3964. Butkai. Ifjúsági szokrenv- sor 3 és fél részes és babakocsi eladó. Mar- tlntelep, Temes u. 25. Eladó Nevada sötétbarna, román étkező komóddal, mályvaszínű Velence háló. 2 faragott virágtartó Miskolc II.. Szalvav Mihály U. 21. (14-es buszvégállomás), mindennap délelőtt, va- sárnap egész nap. __ K rizantém gyökeres dugványok! Angol alapanyagból. A ’89-cs év nagysikerű fajtái. Tiszta forrásból, szuperelit mindégben ’ Óriásvirágúak: Palisade. Snowdon. Indianapolis. élénkfehér, sárga. Promenade lila. bronz. pókszirmúak Darabjuk 4 Ft. Megrendelhetőek fajtánként 50 db-tól. korlátlan mennyiségben Postán utánvétellel, termesztési útmutatóval. Hagyományunk a minőség! Kéki Kertészet. 7601 Pécs. Pl : ni Eladó! Mezőkövesden egy 4.5X3.5 méteres, vasvázas, lemezzel borított, hőszigetelt clárusitópavilon. Érdeklődni: Krajnyák Lászlóné. ll-974-es te- lefonon, 19 órától. Betonkeverő, BMX kerékpár eladó. Mis- kolc-Martintelep. Ipoly u. 13.. délután. ingatlan Sürgősen eladó kétszobás. komfortos, tehermentes. III. emeleti, szövetkezeti lakás, zöldövezeti, déli fekvésű, csendes, jó környezetben. Csak készpénzért. Irányár: 20 000 Ft/m2. Érdeklődni 13—17 óráig, a R8-l39-es telefonon. Telefon. kábeltévé van. Eladó Üjcsanáloson családi ház 1741 négyzetméteres telekkel, lugasszőlővel. gyümölcsfával beültetve. Érdeklődni: Bükkaranyos, Petőfi út 111. sz. alatt. Ugyanott házhely eladó. Víz. villany helyben. Zöldövezeti, társasházi. 50 négyzetméteres, 1 4- 2 fél szobás, gázfűtéses lakás nagy garázzsal készpénzért eladó. Miskolc. Der- kovits Gy. u. 19. fszt. 5. Csak pénteken. 16— 20 óráig. ______________ E ladó a Szervezet u. l. sz. alatt egvedi építési tervvel, sorházi telek. Érdeklődni: Brassói u. 13. 16 óra után. Egerben, Blaskovics u. 3. sz. alatt 3 szobás. összkomfortos családi ház (45 négyzetméteres műhelylc- hetőséggel) beköltözhetően eladó! (Arany János u. folytatása.) Érdeklődni: 06-36 17712-es telefonon. ______ E ladó vagy kazincbarcikai 14-2 fél szobás. tehermentes szövetkezeti vagy OTP- lakásra cserélhető miskolci. kertes családi ház. Érdeklődni lehet mindennap 17 óra után. Miskolc. Balassa u. 12. (Martintelep). vagy délelőtt a kazincbarcikai (48) 14- 153-as telefonon. vegyes Varrógépjavítás. Tel.: 69-527, délután. 32/172/65, diplomás lány nem gyermekes, független, családcentrikus. diplomás férfi levelét várja — házasság céljából. Fényképes levélre válaszolok. ..Orchidea 266393" ieligére a kiadóba. ÜVEGEZÉS HELYSZÍNEN! Hívja a 16-380-at! Szobafestést, mázolást, tapétázást vállalok. Közületnek is. Érd.; 78-327, egész nap. 24 182 70, jól kereső fiatalember tartós kapcsolat céljából ezúton keresi csinos, igényes, független hölgy ismeretségét. A kiadóba telefonszámos választ várok: „Távlatok 265319” jeligére: Melegszívű, csinos, diplomás asszony keres társat. 174 cm-től magasabb. 45—53 éves. intelligens férfi személyében. Zenét, természetet, utazást kedvelem. anyagiak rendezettek. Válaszokat a hirdetőbe kérem: ..Szeretetben élni 502579" jeligére. Tclo- fonszámot is küldhet. Szobafestést, mázolást, tapétázást vállalok, fóliatakarással. Telefon : 75-727. 26/170, fiatalember megismerkedne korban hozzáillő hölgy- gyei. házasság céljából. Lakás megoldható. „Egyedül nem megy 266245" jeligére a kiadóba.___ 34 éves technikusnő férjet keres komoly, ápolt, családot akaró férfi személyében. ..Miskolc 266247" jeligére a kiadóba. Műszaki rajzolást vállalnék. ..Minden megoldás érdekel 266470" jeligére a kiadóba. Gépi földmunka megrendelhető. Becse László. Miskolc. Gvn- dányi u. 44. MINDEN KEDVES UTASUNKNAK KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KIVAN A KORONA TAXI BETÉTI TARSASAG! 84-888. ÉJJEL-NAPPAL AZ ÜNNEPEK ALATT IS ÁLLUNK RENDELKEZÉSÜKRE! Homokot, sódert, hulladékot billenős autóval gyorsan, jutányosán szállítok. Telefon: OT-125.