Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-12 / 86. szám
1990. április 12., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 „fl rendőrség eddig az állampárto! es nem az Vélemények, javaslatok a rendőrség munkájához A politikai változások a rendőrség átalakítását is megkövetelik. A miskolci városi kapitányságon és a megyei főkapitányságon • beszámoltak a szervezeti átalakulásokról. Ahhoz azonban, hogy a rendőrség valóban a lakosságot szolgálja és védje, szükségük van arra, hogy ismerjék a lakossági véleményeket, javaslatokat, s ezek birtokában rendezzék soraikat. Íme néhány vélemény a sok közül: Sz. Gy. Klári: — Az avasi posta háta mögött kritikán aluli a helyzet. Éjjel-nappal csavargó munkakerülők randalíroznak, s csak elvétve látni ott rendőröket. Azt várnánk tőlük, hogy keményebben, határozottabban lépjenek fel, ne kerüljék ki ezeket a csoportokat, ha arra járnak. :<ét évvel ezelőtt nagy igazoltatások voltak ezen a környéken, de azóta egyre ritkábban látunk intézkedő rendőröket. Mindenképpen meg (kellene szüntetni a csoportosulásokat, mert nagyon rossz hatással vannak az itt élő kisgyerekekre. Gyakrabban kellene feltűnniük a pályaudvar környékén is! Fiatal tehertaxisok a Búza téren, Zuti József és Szénái Tamás: — Legtöbb problémánk a közlekedési rendőrökkel van és volt. Az a baj, hogy a közűti ellenőrzések során út- széli modorban beszélnek velünk. Legutóbb Hejőcsabán hordtak le bennünket a sárga földig — apróságért. ,Tó lenne, ha nem ragaszkodnának a KRESZ betartásához annyira mereven, hanem a balesetmentes közlekedés lenne a fő szempont. Gyakran tapasztaljuk, hogy rendőreink intelligenciája nagyon alacsony. Felháborító dolognak tartjuk, hogy nyolc általánossal rendőr lehet valaki. Mindenképpen valamilyen „szűrővizsgálatot” kéne tartani a felvételnél, hiszen a rendőröknek hatalom van a kezükben! Közben többen érkeznek akik egymás szavába vágva sorolják: — A rendőrség eddig sajnos nem az állampolgárt, bennünket, hanem a rendszert, a pártot védte. Reméljük, ezután nem így lesz! — Milyen alapon követelik meg tőlünk a KRESZ betartását, amikor száguldoznak a rendőrautók a városban és az utakon, megkülönböztető jelzést nem használva?! — Nem tartom tisztességes dolognak, hogy a mérőkocsiknak nem rendőrségi rendszámuk van! Miért kell bujkálni?! Amióta az újság közli, hogy hol mérnek, úgyis tud róluk mindenki! — Azt is meg kellene nézni, hogy kinek adnak ki jogosítványt. Egyre több a felelőtlenül, őrült módjára száguldozó vezető az utakon. Miért csodálkozunk, ha egyre szaporodnak a közlekedési balesetek? . .. — A gépjárműátírásoknál legalább fél napot kell várni. Illetékbélyeg csak a postán vásárolható, ha onnan visszajön az ember, állhat megint sorba. Tisztességtelen dolog az is, hogy minden gépjárműátíráskor jókora összegeket emelnek le a vevőktől, szerintem nem is kellene az átírásért fizetni. Jól öltözött, középkorii férfi, Kazincbarcikáról: — Nincs könnyű helyzetben a rendőrség, mert sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülésben nincs részük. Né- hányan nagyon lejáratták a rendőrök tekintélyét. Tőlük kellene leghamarabb megszabadulni. Két malom közt őrlődnek most, nem tiszta még, hogy a lakossághoz, vagy a pártokhoz húzzanak-e inkább. Legyenek ha- tározotlabbak. merjenek fellépni bátran mindenkivel szemben, ezzel szereznék vissza igazán a tekintélyüket. Kiskereskedő a piacon: — Gyakrabban kellene a piacokat ellenőrizni, mert szaporodnak a zugárusok. Mi fizetjük az adót, de lassan nem tudunk megélni miattuk. Ügy tapasztalom, hogy az utóbbi időben több az udvarias rendőr, kevesebb azoknak a száma, akik mo- dortalanul, durván intézkednek és szólnak az emberhez. Inkább kevesebb legyen a rendőr, de azok jól képzettek, intelligensek, udvariasak, határozottak legyenek, így tudnak csak hathatósan fellépni a renitenskedőkkel szemben. Lejegyezte: Aczél Éva (Folytatás az 1. oldalról) kamraira közötit is. Olyan viszonyt. amelyben a kamara rangját és befolyását elsősorban a szakmai ímegalapo- zattság. a termelők racionális együttműködése, és általában a termelési, feldolgozási, értékesítési folyamatok önszabályozása, azaz az élelmiszergazdaság sikeres önigazgatása adja. Ezért célszerű folyamatosan tovább pontosítani, és ha kell, bővíteni a köint, és mint szakmai önkormányzati lehetőséget, olyan tág jogosítványként felfogni — amit a ka- mara törvény mielőbb hivatalosan is deklarál. Ezt a A várost ostromló egyik falu vezetői a Ceausescu Itt kezdődik: a román csőcselék támad házaspárral (archív felvétel). A marosvásárhelyi márciusi eseményekről ÉS ZUHAN Március 16. Az Ür # 1990. esztendejében. Kellemes, korán érkezett tavaszi langymeleg. Elindulunk zöldséget vásárolni, oda le, az alig kétszázméternyire, sportpályányira levő üzletbe. Az utcában tömeg. Amolyan zilált, inkább kisebb csoportokból álló konglomerát. Lóg a levegőben a kérdés, a kérdések — kik, miért, ki ellen, vagy ki mellett tördösik a pálcát? Mert azt teszik, csak épp a hangzavartól érthetetlen az egész egyveleg. No, mindegy, állítólag demokrácia van, s azt itt nálunk mindenki legjobb belátása, „tudása”, értelme és alkoholos állapota szerint értelmezi. A következő huszonnégy órában utoljára pillantok az órámra — 16.30. Nem érdekel a tömeg, nem érdekelnek a jelszavak, még akkor sem, ha személyesen sértenek. Nem az én ingem ... Elindulunk a zöld" ségüzlet bejárata felé. S ettől kezdve elvesztem időérzékemet, a memóriám kusza pókhálóvá alakul, amelyet másnap, ágyban fekve, telerakva hideg borogatásokkal bogozgatok, tekergetek egyenes szállá. Íme, a szál, amelyen a bogok az egyes stációkat jelzik. Elborzadt, riadt szemmel rohan felénk a szomszéd- asszony. A szemben levő tömbház hatodik emeletén van a férje, dadogja, le kellene hívni, hogy hazamenjenek. De egyedül fél felmenni, ha lennék szíves felkísérni, ha elmennék vele ... mégiscsak egy férfi.. . Nem kérdem miért retteg, nem kérdem, mit keres ott a férje, egyszerűen nem kérdek semmit, indulok vele. Végül is az ő dolguk, én csak amolyan hívogató vagyok. Fellihegünk a hatodikra a feleségemmel — mert nem mert lennmaradni —, meg a szomszéd asszonnyal, meg is találom a szomszédot, aki történetesen román, szólok neki, hogy a felesége várja, indulna is, fordulok vissza, s akkor elszabadul a pokol. A tucatnyi, ott hőbörgő, alkoholpárás szemű gyászvitéz közül egyik felüvölt — ez magyar újságíró. És zuhan az első ökölcsapás, lódul az első, rúgásra lendített láb. Ezt követi a többi. Testvériesen osztozunk bennük a feleségemmel. Menekülni, ez az első gondolat, hisz itt magyarázkodásnak nincs helye, nincs rá idő. Ezek nem félik az Istent, csak imádják. Záporoznak az ütések, érzem a számban a meleg, sós vér izét, bukdácsolunk lefelé a lépcsőkön, s e bukdácsolásban jótékonyan segítenek a hátulról kapott rúgások. Azt, hogy miként nézhetek ki, csak abból sejtem, hogy a feleségem ajkán lecsordul a vér. Időnként, mint remegő filmkockákon elémvillannak a dühtől eltorzult arcok, a gyűlölettől habzó szájak, mint ködfüggönyön át látom az egészet (később kiderül, nem köd, vér volt az is), s mintha távolról, vattaszigetelésből jönne, hallom az ocsmány, mérget fröcskölő szavakat, amelyek közül a legenyhébb az, hogy céda. Mindegy, most minden mindegy, hajszálon lóg az élet, menni, menni, minél távolabb lenni innen. Próbáljuk óvni, védeni egymást, de mit tehet két ember félszáznál több ököl, félszáznál több, rúgásra lendült láb, számtalan, fékevesztett, alkoholtól őrült ember ellen? Egyenruhás katonatisztbe botlunk. Emberséges lehet, megpróbál segíteni. Nyitva a felvonó ajtaja, betuszkol, beugrik mellénk, s indítja is a dobozt lefele, a dobozt, amely néhány percen belül zárkánkká válik. Földszint. A dühöngő, emeletről érkezett csoport „segítséget” hív az utcán összegyűltekből. Ésszerű — két magyar sajtost kell megverni. Bennszorulunk a felvonóban, a tiszt élő pajzsként áll az ajtóban. Záporoznak az ütések, kijut belőlük a tisztnek is, ő azonban nem tágít. Néhány perc múlva egy őrnagy érkezik. Beáll ő is védelembe, s ha be, hát őt sem kímélik. Végül kerül néhány józan, józanul gondolkodó ember, akik döntenek — élő falat alakítva mentenek ki egy közelben parkoló autóig. Mire odaérünk, a gépkocsivezető kereket old — később derül ki, azzal fenyegették, ha el mer szállítani, szétverik a kocsiját. Nagy a rizikó, két emberről van szó, s egy kocsi mégiscsak majdnem nyolcvanezer ... Visszaút nincs, menni kell, előre, valamerre, mert ez a hely biztos vérpad. A tisztek vállalják. Elindulunk a központ felé. Mögöttünk, melettünk, előttünk mintegy kétszázfős tömeggel, amelynek minden egyede ökölnyi rést keres, hogy lesújtson, hogy rúghasson, s egy adott pillanatban eljut a tudatomig — ne üssétek, öljétek meg. Forog a világ, már nem embereket, csak mozgó pontokat látok, bal kézzel a feleségemet szorítom magamhoz, jobbal az egyik katonatisztbe kapaszkodom. Közben hallom az üvöltéseket — ne engedjétek kocsiba ülni őket, térdeljenek le, és énekeljék el a Trei culori-t, akkor megbocsátunk. Mit bocsátanak meg? Hogy magyarok vagyunk? Hogy emberek? Hogy már három hónapja nem ez az ország himnusza, úgy látszik, nem számít. Térdeljenek, és énekeljenek. Panem et circenses. Panem az már van. Hála a forradalomnak. Szembejön egy katonai őrjárat. Négy kiskatona egy tiszttel. Épp jókor, a feleségem akkora ütést kapott vesetájékra, hogy ingadozik. Az egyik tiszt segít lábon tartani. Asszonyom, tartsa magát, ha leesik, az biztos halál — mondja. Autó fékez mellettünk. Az egyik tiszt rokona vezeti, nyílnak az ajtók, a katonák betuszkolnak, mellénk ül a tiszt is, s amikor ismét azzal fenyegetik, hogy összetörik a kocsit, lesz, ami lesz alapon kiszól — azt próbálják meg a hadsereggel. Hatott. Megmenekültünk. Irány a rendőrség épülete. Aztán látjuk, nyomunkba szegődik egy másik Dacia. A kapunál követelik, hogy ők is bejöjjenek, hogy úgymond, lássák, valóban a rendőrségre hoztak-e. Bejönnek. Vesztükre. Felveszik a személyi adataikat, aztán mehetnek. Kettő közülük több mint részeg. A harmadik jóindulatú. Részint neki, nagyrészt pedig az őrnagynak köszönhető a menekülésünk. Röviden elmondjuk, mi is volt. Közben a feleségem rosszul lesz. mentőt kell hívni, s míg az megérkezik, az őrnagy ajánlkozik — hazatelefonál a gyerekeknek. Két telefon, s megoldódik a gyerekek otthonról való elmenekítése. A sürgősségi szolgálaton kiderül — egyéb sérülések mellett — a feleségemnek agyrázkódása van. Az én sérüléseim nem érdekelnek. Egy fontos. El innen, el, minél messzebb. Másnap kiderül — jó volt az előrelátás. Amíg a kórházban voltunk, lakásunkon kerestek. Megölés végett. A szomszédok — románok, magyarok vegyesen — rendesek voltak. Letagadtak. Soha nem örültem volna ennek. Most igen. S előzőleg leszedték a névjegyet a postaládáról és a lakásajtóról. Sejtettek valamit ... Azóta, amolyan kényszerlakhelyen nyalogatom sebeimet. Még a közvetlen kollégáim sem tudják, hol vagyok, hol vagyunk. Három gyerek, két idős ember, s mi ketten. Egy kétszobás tömb- házlakásban. Meddig? Mert remény ... Egész nap a rádió mellett ülünk, a tévé hazugságait nézzük, s számoljuk a halottakat. A sebesülteket, s a napokat... Teljes kilátástalanság. A vizsgálótiszt, akinek az ügyünket átadták, s akihez egyik jóbarátunk visz-hoz, nem sok jóval biztat. Legalább egynek a nevét mondjuk meg azok közül, akik ütöttek. A többit majd előhalásszák ők. Könyörgöm, én mondjam meg?! Hát honnan? Soha nem láttam őket. Közben csak úgy mellékesen elárulja — forgatja a fejében a gondolatot, hogy átnyergeljen másik szakmájába. Jogász. Rendes gyerek, őszintén beszél. Lesz itt még nagyobb baj is — mondja. Igaza lett. Lett! Számoljuk a halottakat, a sebesülteket, a napokat, s közben próbálunk heten lakni egy kétszobás panellakásban. Meddig? Miért? t • „ , Lejegyezte: György Horváth László Lehet egy szervezettel több? keretet olyan mértékben kell betölteni, amilyen mértékben a kamarában tömörülő termelők azt megvalósíthatónak tartják. Az önszerveződés eredményeként eddig 12 megyére kiterjedően 11 megyei, illetve térségi agrárkamara alakult meg. E kamarákban szektorsemlegesen vesz részt több. mint 300 termelőszövetkezet. állami vállalat, kistermelőiket magába foglaló szövetség és egyéb agrárintézmény. A megyei—térségi kamarák megalakulásával párhuzamosan megkezdődött az országos integrációt célzó munka is. így egy olyan társadalmi szervezet jön létre, .amely törvényes hatásköriben eljárva szervezheti a kamara további kiépítését. a szakmai szövetségek kibontakozását, megkezdheti az érdekegyeztetési folyamatokat, partnerként működhet együtt a szakigazgatási, szakszolgáltatási feladatok társadalmasítását célzó munkában, valamint a kamarai törvény előkészítésében. Az állami gazdaságok e szervezet keretei között innovációs kapcsolataik hasznosításához, törekvéseik kibontakoztatásához. piacbővítő munkájukhoz egyformán társakat kapnak. Aktív részvételük előmozdíthatja az ágazat égető gondjainak a reális rendezését. Ugyanakkor részesei, formálói lehetnék az új környezethez igazodó, a holnap kérdéséinek a megoldására készülő -mezőgazdaságnak. Az alakuló közgyűlés a megválasztott vezetőség feladatai között fontosnak minősítette, és előre sorolta a szervezete -teljes kiépítését, az együttműködő tagok számának a növelését. A sikeres fellépés, az eredményes munka egyik feltétele éppen a számszerűen is kifejezhető szervezettség. és a mögötte lévő szellemi felkészültség lehet. Ezért hívja, várja a kamara tagjai közé valamennyi állami tan- és kísérleti gazdaságot. mezőgazdasági kombinátot, és szakvállalatot. B. Sz. L.
