Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-10 / 84. szám

‘"V Szépül a miskolci főutca Csaknem félmillióid fo­rintjába kerüli (kerül) Miskoílcnak, hogy meg­újítsa, megszépítse a vá­ros főutcáját. És ebben csakis, kizárólag az utca szerepel, nincsenek benne az épületek, a lakások. E tekintélyes összeg a Szé­chenyi út díszburkolását, a közművek cseréjét és az utca „bútorozását” fedezi. 1985-ben kezdődött meg a megyeszékhely főutcájá­nak megszépítése, de még most sem kész a Széchenyi nevével fémjelzett utca, öt év elteltével' sem az igazi, egyrésze még most is az építők birodalma. (Folytatás a 8. oldalon) Választás '90 Nem hivatalos végeredmény A parlamenti számítógé­pes szavazatösszesítő köz­pont hétfőn 0 óra 35 perc­kor nem végleges, előzetes eredményt adott ki arról, hogy a különböző pártok or­szágos összesítésben, hány képviselői helyet szereztek meg. Ez az előrejelzés már tartalmazza mind a 386 kép­viselői hely megoszlását; a számítógépes rendszer 3 556 881 érvényes szavaza­tot, 176 választókerület ada­tait dolgozta fel. I*ártok Egyéni mandátum Területi (1. ford.) Országos (várható) Összesen Százalék MDF 114 40 11 165 42,75 SZDSZ 35 34 23 92 23,83 pKgP 11 16 17 44 11,40 MSZP 1 14 18 33 8,55 Fidesz 1 8 12 21 5,44 KDNP 3 8 10 21 5,44 Agrárszövetség 1 0 0 1 0,26 független 6 0 0 6 1,55 Közös jelölt 4 0 0 4 1,04 Németh János, az Országos Választási Bizottság elnöke köszönetét mondott az or­szágszerte működő választá­si szervek, munkacsoportok tagjainak tevékenységükért. Nekik köszönhetően a vá­lasztások második fordulója —■ az elsőhöz hasonlóan — különösebb problémák nél­kül zajlott le. Kiemelte, hogy az első fordulóval ellentét­ben a számítástechnikai rendszer ezúttal megfelelően működött, s a számítástéch- nikal szakemberek jelentős segítséget nyújtottak ahhoz, hogy a bizottság a törvény­ben meghatározott kötele­zettségének ilyen gyorsan eleget tudott tenni. * Az OVB ma reggel foly­tatja a jegyzőkönyvek hite­lesítését. Több mint tízezer szavazókor jegyzőkönyvét kell feldolgozniuk, aminek alapján kontrollálják majd a töredékszavazatok számí­tását. Ismeretes, hogy e tö­redékszavazatok alapján dől él véglegesen 90 országos listás mandátum sorsa. A szavazatszámláló, illet­ve a választási bizottságok hatáskörébe tartozó döntések ellen kifogással lehet élni, amelyekről az illetékes vá­lasztási szervek három na­pon belül kötelesek dönteni. Az esetleges kifogást eluta­sító határozat ellen a helyi, illetve a területileg illetékes bíróságokhoz lehet fordulni jogorvoslati kérelemmel. A bíróságok ugyancsak három napon belül kötelesek dönte­ni az esetlegesen felmerülő vitás ügyekben; így végleges eredmény legkorábban hat nap múltán várható. (MTI) NYERTESEK ÉS VESZTESEK KIRE. láttYKN VOKSOLTUK BORSODBAN? Hétfőn hajnali 4 órakor futott be az utolsó futár az utolsó választási jegyzőkönyvvel a me­gyei választási irodára. Egy-két órás pihenő után tovább folytatódott a munka: a szavazatok csoportositása, összegzése, értékelése, továbbítása. Az egyéni választókerületek voksai me­gyénkben az alábbiak szerint alakultak: 1. SZAMÜ VÁLASZTÁSI KERÜLET: 1. Balázsi Tibor (MDF), 9604 szavazat (52,5 százalék); 2. Latrán Béla (SZDSZ) 6000 szavazat (32,8 százalék); 3. Tóth Pál (MSZP) 2683 szavazat (14,6 százalék). 2. számú választási KERÜLET: 1. Dr. Balás István (MDF) 11 607 szava­zat (51,4 százalék); 2. Dr. Matyi László (SZDSZ) 6650 szavazat (29,4 százalék); 3. Tompa Sándor (MSZP) 4313 szavazat (19.1 százalék). 3. SZÁMÚ VÁLASZTÁSI KERÜLET: 1. Mile Lajos (MDF) 10 546 szavazat (61,9 százalék); 2. Tímár Éva (SZDSZ) 3986 szavazat (23,4 százalék); 3. Korinthus Ka­talin (MSZP) 2493 szavazat (14,6 százalék). 4. SZÁMÚ VÁLASZTÁSI KERÜLET: 1. Dr. Kiss György (MDF) 11 293 szava­zat (61,2 százalék); 2. Dr. Bodó Pál (SZDSZ) 7154 sza­vazat (38,7 százalék). 5. SZÁMÚ VÁLASZTÁSI KERÜLET: 1. Bárdos Ba­lázs (FKFPP) 5884 szavazat (37,3 százalék); 2. Koós Csa­ba (SZDSZ) 5148 szavazat (32,6 százalék); 3. Dr. Mé­száros Miklós (Fidesz) 4736 szavazat (30 százalék). 6. SZÁMÚ VÁLASZTÁSI KERÜLET: 1. Miklós Árpád (MDF) 4668 szavazat (38,6 százalék); 2. Samu István (SZDSZ) 4377 szavazat (36,1 százalék); 3. Maczó István (FKFPP) 3047 szavazat (25.1 százalék). 7. SZÁMÚ VÁLASZTÁSI KERÜLET: 1. Tóth István (MDF) 5942 szavazat (40,9 százalék); 2. Csorba Piroska (SZDSZ) 5486 szavazat (37.8 százalék); 3. Dr. Király Bá­lint (MSZP) 3084 szavazat (21,2 százalék). 8. SZÁMÚ VÁLASZTÁSI KERÜLET: 1. Dr. Hatvani Zoltán (SZDSZ) 6040 szava­zat (40,4 százalék); 2. Szilá­gyi Adolf (Agrárszövetség) 5221 szavazat (34,9 százalék); 3. Dr. Domokos József (MDF) 3661 szavazat (24,5 százalék). 9. SZÁMÚ VÁLASZTÁSI KERÜLET: 1. G. Nagyné, dr. Maczó Ágnes (MDF) 6055 szavazat (37,3 százalék); 2. Dr. Kiss Gyula (FKFPP) 5434 szavazat (33,5 százalék); 3. Tóth András (KDNP) 4715 szavazat (29 százalék). 10. SZÁMÚ VÁLASZTÁSI KERÜLET: 1. Dr. Nagy Bo- zsóky József (MDF) 8479 szavazat (44,1 százalék); 2. Rusznák Miklós (KDNP) 6394 szavazat (33,3 száza­lék) ; 3. Németh Károly (MSZP) 4318 szavazat (22,5 százalék). 12. SZÁMÚ VÁLASZTÁSI KERÜLET: 1. Tóth Imre László (MDF) 7753 szavazat (47.2 százalék); 2. Dr. Zabos Géza (SZDSZ) 6000 szava­zat (36,5 százalék); 3. Báli István (MSZP) 2671 szava­zat (16,2 százalék). 13. SZÁMÚ VÁLASZTÁSI KERÜLET: 1. Pesti Ferenc (MDF) 13 373 szavazat (69 százalék). 2. Dr. Dobos Gyu­la (FKFPP) 5985 szavazat (30,9 százalék). * A pártok területi listáiról az alábbi személyek jutot­tak képviselőként a parla­mentbe: MDF: Bogai’ László (Bu­dapest), dr. Tóth Albert (Ti- szalúc), dr. Hörcsig Richárd (Sárospatak). SZDSZ: dr. Matyi László (Miskolc), Juhász Pál (Buda­pest). FKFPP; Rajkai Zsolt (Mis­kolc). MSZP: dr. Szabó György (Miskolc), Petrenkó János (Ózd). Fidesz: Wachsler Tamás (Miskolc). KDNP: dr. Isépy Tamás (Miskolc). * Az Országos Választási Bizottságnál ma összesítik véglegesen a választási ada­tokat. Végérvényesen csak ezután lehet nyilatkozni ar­ról, hogy a töredékszavaza- tok alapján a fentieken kí­vül kik kaphatnak még párt­juk színeiben képviselői megbízatást megyénkből. „Ez az ország nagyon kulturáltan ogy csodát hajtott végre" A választási események ismeretében tegnap délelőtt körkérdést tettünk fel a parlamentbe bekerült pártok megyei vezetőinek: hogyan értékelik pártjuk „meg­mérettetését"? A győztes párt képviseletében DR. FURMANN IMRE, A MAGYAR DEMOKRATA FÓFUM ORSZÁGOS ELNÖKSÉ­GÉNEK TAGJA: — Természetesen kitörő örömmel fogadtuk ezt az eredményt. Számítattunk-e rá? Március 25-e utám ele­ve úgy indultunk el a vá­lasztásokon, hogy körülbelül ilyen arányban szeretnénk nyerni. Mindenekelőtt hadd köszönjem meg, köszönjük a választóknak ezt a bizal­mát, amellyel megtiszteltek bennünket. Azt hiszem, hogy a Magyar Demokrata Fó­rumban nem fognak csalód­ni, mert ezzel a bizalommal, mint ahogy a hatalommal (Folytatás a 2. oldalon) Április 10-től 20-ig a Diófa Elemes Bútorházban Mától április 20-ig nagyszabású kemping- és kertlbútor-bcmutatót tart Diósgyőrben, az Árpád u. 2. sz. alatti DIÓFA ELEMES BÜTORHÁZBAN a BCTORKER tcriileti igazgatósága és a Diósgyőri Bútorház Az érdeklődők egyebek között válogathatnak a különböző méretű és stílusú kempingasztalokban és -székekben, napozó- és hintaágyakban. Flair kerti bútorokban, l és 4 személyes sátrakban és így sorolhatnánk tovább A helyszínen lehetőség van a kiállított cikkek előjegyzésére is! Már most gondoljon a nyárra, keresse fel ön is a DIÓFA ELEMES BOTORHÁZ kemping- és kertibútor-bemutatóját Diósgyőrben! Ne halassza a vásárlást a zsúfolt nyári hónapokra! Minden érdeklődőt, minden kedves vevőt szeretettel várunk! Kemping- és kertibútor- BEMUTATÓ ÉS VÁSÁR ££££—g£$J|

Next

/
Thumbnails
Contents