Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-04 / 79. szám
NAPRÓL. NAPRA NAPRÓL NAPRA MPROL NAPRÓL NAPRA NAPRÓL MARRA NAPRÓL NAPRA '3>VJ ÜGYELEJ Ügyeletes riporter: Csörnök Mariann Telefonszámunk 13 órától 19 óráig: 89-872 Gyerekek a környezetünkről Tegnap délután 2 órakor nyílt meg a miskolci úttörőhöz Gyermekgalériájában a Lakóhelyem környezetvédelme című kiállítás. A pályázatot az Ékövizig és a Pedagógiai Intézet hirdette meg azzal a céllal, hogy felkeltsék a gyermekek figyelmét a téma iránt. A több mint 500 beérkezett pályaműből kiválasztott, s a galéria falaira került közel ötven alkotás híven tükrözi az alkotók véleményét: félelmüket a katasztrófától, vágyukat a szép, virágos környezet után. A kiállításon résztvevők jutalmul apróbb ajándékokat kapnak, a nyár végén pedig egy Tokaj és Sárospatak közötti hajóút vár rájuk. VSrágpiae — költözés után Itt rosszabb, de maradunk! # A Leninvárosi Televízió n napokban két rendkívüli adással is jelentkezik. Az április 4-én, lí) órakor kezdődő műsorában élő stúdióvita is lesz az MDF. az SZDSZ és az MSZP képviselői között, az április fl-án. szintén lí) órakor kezdődő adásban pedig 21) órától választási eredményeket közölnek. 0 Fertőző betegségek és terhesség címmel rendez tudományos ülést április 5-én a megyei kórház szülészeti és nőgyógyászati osztálya, valamint a Miskolci Akadémiai Bizottság perinatológiai munkabizottsága Miskolcon a MAB-székházban. Előadás hangzik el többek között az anya és a gyermek ATDS- fertőzéséről, járványügyi feladatokról. a fertőző beteg terhesek pathológiai, szülészeti és perinatológiai ellátásának lehetőségeiről.------------------------------------N aptár_______ 1 990. ÁPRILIS A., SZERDA A Nap kelte 3.1«, nyugta i».l~ órakor A Ilotrl keltr 12. Itt, nyugta 2..3*! órakor Névnap: Izidor S'trti- cue született Luki- nirli Imre (Hifin—1950) történés-. egyetemi tanár, akrldrmikn IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Erősen megnövekszik u felhőzet, sokfelé lesz eső, helyenként zóporesö. Az élénk délnyugati szél északnyugatira fordul és megerősödik. A hőmérséklet napközben 8 és 13 fok között, keleten 15 fok körül alakul. (MTI) Közlemény A MISKOLCI RENDÖRKAPITANYSAG INFORMÁCIÓS SZOLGALATA JUSO, április :i-ti>i a Miskolci Rendőrkapitányság épülőiében u,t információs szolgallafa.ssal állunk a/. Ónok rendelkezésére. Felvilágosítást és tanácsúi adunk a rendőrségi neveikkel kaprso- latos kérdéseikre: — sz.emelyi igazolvány, útlevél — jogosítvány — gépjárműátírás — engedélyek — letelepedés es kivándorlás — szabálysértési és büntetőügyek — rendőri mlt-zkedesekkel kapcsolatos észrevételek — vagyonvédelmi tanácsadás — szolgalat (viszony- létesítés — stb. Vegye igénybe szolgáltatásainkat: Miskolc. Prieszol u. 1. fszt. *J. Ügyfélfogadás: minden heten kedden í>—11 és 15—IS óra kozott. Telefon: .15-103 2.3-9::. Az Önök rendőrsége a város es vonzáskörzete szolgálatában. Ki in- emlékezne rá, milyen „botrányszagiV huza vona előzte meg a Búza téri új virágpiai' átadását tavaly nyár végén'.' Azóta persze a vihar elült Kgv nem in! fagyos tél — tulajdonkeppen eg» fel év — után talán már logos a kérdés Hol lobh'' Itt. vagy a régi helyen'’ — Itt rosszabb — Először csak ennyit mond Kiss Ln josné. a Ciklámen virágüzlet tulajdonosa, de egy rövid sóhaj után részletesebben is kifejti véleményét. — A forgalom kisebb, mint azelőtt volt. Eléggé kiesik ez a rész. főleg, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy az út mellett sokszor azok is vásároltak, akik eredetileg csak a buszra vártak, vagy a csarnokba igyekeztek. Ide. hátra általában már csak akkor jönnek, ha eldöntött szándékuk, hogy vesznek is valamit. Ráadásul egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy „csak úgy", a lakás szépítésére, s ne külön alkalomra, vegyenek virágot. Itt. több a kereskedő is, nagyobb a konkurencia, kevesebb a vásárló, olcsóbb az. áru. Mit kell még ehhez hozzátenni? Sokan vissza is adják az. üzletüket. — Valami előnye azért csak van ennek a viraqyiac- nak is. — Kényelmesebb, s egész évben árulhatunk, míg az előző szezonális volt. Csakhogy villannyal fűtünk a bódéban, s magasabb ez a számla, mint a háromszobás lakásé. Igaz, az ablak hőszi- getelt, de minek, ha a falon akkora rések vannak, hogy néhol kilátni! Ezen a télen nem is volt igazi fagy, mi lesz majd jövőre, húszfokos hidegben? Előny még. hogy jobb a világítás, ám itt sokkal több a helypénz. Régebben eltartott egy egész családot a virágüzlet, most már csak én csinálom, a férjem máshol dolgozik. — Ha lehetne választani a régi és e között az új közölt, melyik mellett döntene? — Maradnék, de csak kényszerből. Itt mégiscsak lehet tárolni a virágot. Csóka Sarolta a „Rózsá"ból — bár egyetért mindazzal, amit előző beszélgető- partnerünk elmondott — optimistább. Szerinte még szokni kell a vevőknek a helyet, ez a téli időszak még kevés volt ahhoz, hogy megismerjék igazán az új boltokat, az árusokat. A megmérettetés, az igazi virág-szezon, még csak most kezdődik .. . — k — n Csütörtöki ajánlatunk: 40" „-OS LA'GEO MENNY El Eanyka-pamutruha (a földszinti fetsdkötött osztályon) Szövetkosztüm (a női konfekcióosztályon) :S0" „-OS ENGEDMÉNNYEL Női. bakíis-pamut- cs habselycmalléla és garnitúra Rébií'armernadrág "90 Ft-os reklámáron! VARIA ON I A CENTRUM MISKOLCI ARUHAZA-POLITIKAI NAPILAP jj Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Mis- jj koto, Bajcsy-Zsilinszlcy út 15. - 3527 - Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: jj 38-941. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 16-035. Belpolitikai szerkesz- a tőség: 16-450. Kulturális rovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. ' Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út ! 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely | hírlapkézbesítö postahivatalnál, a hírlapkczbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. ~ 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 01313-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Erkélyes betörések a belvárosban Tavaly ősz. óta a bér házak legfelső emeletein .lakók sem érezhetik magúkat biztonságban. Az úgynevezett erkélye« betörők előszeretettel látogatják a földszinti lakások mellett a felsőbb régiókat is. Módszerük a .következő: a lakásba a délelőtti órákba becsengetve meggyőződnek arról, hogy van-e otthon valaki. Ha a csengetésre nem' nyitnak ajtót, az erkélyen keresztül,, az erkélyajtót felfeszítve jutnak be. A rendőrség kéri a lakosság segítségét. Ha gyanús mozgást észlelnek' a lakóházak tetején. u>z erkélyeken, értesítsék a rendőrséget a 07-es telelőnszámon. Kutyája, macskája van... S orsa sajnos majdnem tipikus. A nyugdíjas férfi diszk- réciót kér, ne közöljük a nevét, sem azt, hogy hol lakik . .. Mert fél, így is pokol az élete - min» sok, hozzá hasonló sorsú embernek. Négy éve ment nyugdíjba, gondolta, remélte, megérdemelt pihenés vár rá. De nem: ahol lakik, üldözik, útban van. Pedig hiába vált el a feleségétől, gyermekét a szokásos lartásdíjon túl is támogatta. Évtizedeket töltött albérletben, munkásszálláson. Volt egy kis ingatlana, amikor a gyerek felnőtt, azt eladta. Az árával segítette a fiatalokat, teremtsen otthont az új család, ígérték neki, is jut benne egy szoba, lesz hol lehajtani a fejét Hamar kiderült, hogy ez nem adatott neki. Akármit tesz, nem letszik a fiataloknak, az unokákat elidegenítették tőle. Fél, retteg, mert volt már, hogy majdnem fizikai erőszakot alkalmaztak ellene.- Azt mondja, szeretne elkerülni a házból. Igen am, de hová menjen? Vegyen ki a kisnyugdijból albérletet? Akkor miből él meg? Elvégre ha öreg is, enni, ruházkodni neki is kell. Az egyik ismerőse szerencsésen járt. Rábízták egy ház gondnoklását: vigyáz a lakatlan épületre, gondozza a kertet, Van hol laknia, emberhez méltó életet él. Reménykedik: hátha neki is akad hasonló lehetőség? Kutyája, macskája van - talán ezért nem érzi magát teljesen kivertnek . . .- m. szabó — KÖZLEMÉNY Az Emasz Vallatni Kazincbarcikai üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy Ozd-ISo- Ivok garázsokhoz megépített ->o kS -os leágazás cs trans/.tormn- torátlomas I99(i. április ,-cii feszültség alá kerül. A vezetek, a tartószerkezet, a transzformátorállomás megközelítési- tilos és életveszélyes! ORVOSI IKREK Dr. Jakab Agnes, fogorvos, magánrendelését megkezdte. Rendelési idd: páros hónapban: kedden és csütörtökön, páratlan hónapban: hétfőn és szerdán, It; órától is óráig. Miskolc, bokréta üt .5. sz. fszt. Dr. C'sépányi Adrienn, fogorvos. magánrendeleset megkezdte. Rendelési idő: páros hónapban: hétfon és szerdán, párátián hónapban * krdden es csütörtökön. 13 órától 19 óráig- Miskolc, Bokréta ut 5. sz. fszt9 A Magyar Ebtenyésztők Miskolci Szervezetének vezetősége értesíti a tagságot, hogy 1990. április 7-én, a tenyészszemlét csak a juhászkutyák (német juhászkutyák kivételével) és társasági kutyák részére rendezik. Felvezethető minden 15-ik hónapot betöltőit kutya. A ten.vészszemle helye: a lyukóvölgyi kotorékpálya, -a 16-os busz végállomásánál. Nevezés a 'helyszínen 8-tól 10 óráig. A tenyészszemlére a kiállítási szabályzat érvényes. I’ERM ELŐSZŐ VETKEZETEK ! SZAKCSOPORTOK ! KISTERMELŐK! KERTÉSZETI BOLTOK! A Borsodi Ércelőkészítő Mii talajjavító mészkőport forgalmaz Ömlesztett formában: 295 Ft tonna — áfa. 50 kg zsák kiszerelésben 56 Ft zsák — áfa Kiválóan alkalmas a Miskolc-környéki, savanyú kémhatású talajok feljavítására Szőlőben és gyümölcsösben, a nagyobb hozamok eléréséhez nélkülözhetetlen (53%-os CoO-tartaloni) Értékesítés: a BÉM mintaboltjában, a 26-os üt mellett. Sajókeresztúr Telefon: 18-691/361