Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-28 / 99. szám

Ismét fogadókész a jósvafői gyógy barlang Jósvafő látképe a jellegzetes karszt-hegységgel Nem lesz újabb áremelés Az idén ismét fogad gyó­gyulni vágyókat a jósvafői föld alatti szanatórium. Az ország határain túl is ismert klímaterápiás gyógyhelyen a szokásosnál később kezdőd­nek a gyógykúráztatások, mert az áfész átépíti az ét­termet. Mint dr. Adorján Barná­tól, a Borsodi Szénbányák főorvosától megtudtuk, az első kúrázó csoportot május végén fogadják. Az idén is öt felnőtt csoport vesz részt a gyógykúráztatáson. Egy- egy csoportban 50—60 főt fogadnak, akik félórás szü­nettel, naponta öt órát tar­tózkodnak a föld alatti ter­mészetes sziklaüregben ki­alakított és kényelmesen fel­szerelt barlangban. Egy-egy kúra három hétig tart. A hatodik csoportban mintegy 40 gyermek vesz részt és tartózkodik majd a gyógyí­tó hatású levegőn. Miként a korábbi évek­ben, az idén is elsősorban a bányászatban és a rokon szakmákban dolgozók tar­tózkodnak a klímaterápiás gyógyhelyen, az ország első gyógybarlangjában. Azok, akik asztmatikus, illetve légzőszervi betegségükre ke­resnek gyógyulást. Rajtuk kívül fogadnak természete­sen úgynevezett externistá- kat is. ök a községben levő fizető-vendéglátóknál helyez­kednek el, és a többiekkkel együtt vesznek részt a bar­langi kúrán. Valamennyiü- ket rendszeres orvosi ellen­őrzés ailatt tartják. Állapo­tuk változásáról feljegyzése­ket készítenek, amely a tu­dományos vizsgálódás alap­ját adja. Mint mindenütt, igy itt is növekedtek a költségek, mintegy 30 százalékkal. Ezért az idei kúráztatás is a korábbinál többe kerül. sebb iskolák. Az általános iskolák kategóriájában eűső helyezett lett az edelényi 1. számú és az aisózsolcai 2. számú, második a szerencsi 3. számú, harmadik a put- noki 2. számú iskola csapa­ta. A középiskolák kategó­riájában első helyezést a miskolci Avasi Gimnázium, második helyezést a lenin- városi Kun Béla Gimnázi­um, harmadik helyezést a tokaji Tokaji Ferenc Gim­názium versenyzői értek el. Aliig lelt el egy hónap a korábbi cementvásánlási láz óta, ismét sorakoznak és vesztegelnek cementre vár­va a teherautók Hejőcsa- bán. A korábbi sorbaállásnak nyilvánvaló oka az áremel­kedés híre volt. Vajon most is erről van szó? Ezt kér­deztük Nagy Istvántól, a HCM Rt. ügyvezető igazga­tójától. — A mostani cementvá­sárlási hullámnak más okai vannak. Egyrészt az, hogy az építkezési kedv — örö­münkre — nem lanyhult a korábbi évekhez képest, másrészt a pénzromlás el­lensúlyozására a lakosság a pénzét értékálló dolgokba próbálja fektetni, építkezik. El kell azt is mondani, ve­vőink nagyrészt magánsze­mélyek és nem a nagyválla­latok, amelyeknél a megren­delések visszaestek, ezt tük­rözi a vasúti szállítás csök­kenése. Világbanki hitel a vállalkozóknak Az OTP Pest-Buda Igaz­gatóságának vezetői pénte­ken sajtótájékoztatón ismer­tették, milyen lehetőségei vannak a vállalkozóknak különféle hitelek igénybe­vételére. Elmondták: a Vál­lalkozásfej lesztési Alapít­vány kúra tóriuma 4 milli­árd forintot bocsát az idén a vállalkozók rendelkezésé­re. Az igények elbírálása után az OTP egy-.két héten belül megkezdi a kölcsönök folyósítását. Ezek kamatai viszonyLag kedvezőek, 16— 19 százaid közöttiek, a tör­lesztési idejük pedig 1—5 év. A részletek fizetését nem kell azonnal megkez­deni, egy vagy két év vára­kozási időt lehet kérni. A kölcsön maximális összege 30 millió forint abban az esetben, ha a vállalkozás létszáma nem haladja meg a 60 főt, s 00 millió forint akkor, ha 60—150 embert foglalkoztat. Az OTP 10 millió dollár erejéig világbanki hitelt is nyújt a kisvállalkozások szá­mára. Azok a vállalkozások pályázhatnak ilyen kölcsön­re — maximum 150 ezer dollárig —, amelyeknek lét­száma nem haladja meg a hatvanat; az ipar és az ipa­ri infrastruktúra területén működnek és legalább egy éve megalakultak. E prog­ram keretében a kölcsön bér uházás r a, konver tib ills devizáért történő gépbeszer­zésekre, tetíhnológiavásárlá- sokra, szervezetfejlesztésre, oktatási és betanítási költ­ségekre igényelhető. A vi­lágbanki hitel kamata je­lenleg 22 százalék, a hitel futamideje pedig legfeljebb Tegnap rendezték meg Miskolcon, a Korányi Sán­dor Egészségügyi Szakközép- iskolában az ifjú vöröske­resztesek csecsemőgondozási vetélkedőjének megyei dön­tőjét. Az elméleti és gyakor­lati tudást egyaránt számon- kérő feladatokat 12 általán nos és 5 középiskola 5 fős csapata oldotta meg. Az igen alapos felkészültségű ver­senyzők izgalmát az sem csökkentette, hogy az idén | először a győztes is csak sí könyvjutalmat kap. Az or­szágos verseny megrendezé­sére ugyanis már nem futja a Vöröskereszt szűkös pénz­ügyi keretéből. Szakavatott mozdulataikat látva, ez igen elszomorító. Nehezen érthet­jük meg azt is, hogy a leg­több iskola nem tartja szá­mon a vetélkedőn elért ered­ményeket, sőt egyes oktatá­si intézményekben meg sem hirdették a felkészítő tanfo­lyamot. Ugyanakkor még mindig halnak meg csecse­mők lázgörcsben, mert édes­anyjuk nem tanulta meg sehol, hogyan lehet a lázat hatásosan csillapítani. A most megmérettetett 85 fia­tal viszont már soha nem fogja ezt sem elfelejteni. Vé­gül álljanak itt a legsikere­Fiatalok csecsemőgondozási vetélkedője Az idén már tizedszer öt év, 2 évi türelmi idővel, vagyis addig nem kell a törlesztő részleteket fizetni. A hitelt a vállalkozók valu­tában kapják, a törlesztést azonban forintban kell fi­zetni. Erre a fajta kölcsön­re az OTP-nek eddig mind­össze egyetlen szerződése van, az igénylők pályázatá­nak ugyanis rendkívül rész­letesen kell bemutatni pénz­ügyi helyzetüket, s meggyő­zően dokumentálni kell, hogy a vállalkozás minden szempontból eleget tesz a kívánalmaknak. (MTI) Bizonyára nemcsak a barlang levegője gyógyít, hanem a kelle­mes környezet is. Képünkön: az ismert szálló. (f- I.) 15 éves jubileumi események a BORSOD DOMUSBAN ♦ BŰTORKIALLITAS ÉS -VASAK A BA.IA—DESIGN KARPITOSIPARI RT. valódi bőr kárpitozott garnitúráiból és nád étkezőgarnitúrákból 4 ENGEDMÉNYES BÚTORVÁSÁR 10—30»„-OS ENGEDMÉNNYEL -f szekrénysorok + kárpitos garnitúrák -f- kiegészítő kisbútorok + JUBILEUMI NYEREMÉNYEK! Minden 50 000 Ft feletti vásárlás esetén sorsjegyet adunk Három szerencsés vásárlónk nyereménye, egyenként 15 000 Ft Várja kedves vásárlóit a 15 éves Borsod Domus Lakberendezési Aruház Kft. Miskolcon, a Nagyváthy János utca 2. szám alatt, az Iparcikk Aruház Kft. mellett ÉSZAK XLVI, évfolyam, 99. szám 1990. április 28. Szombat Ára: 4,30 Ft POLITIKAI NAPILAP Már a levegő is többe kerül

Next

/
Thumbnails
Contents