Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-25 / 96. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1990. április 25., szerda Ünnepeljünk együtt! Jubileumi május elsejére készülünk. Más körülmények között, más politikai helyzetben. Az eredeti célkitűzések azonban ma sem veszítettek jelentőségükből. Mert ma is időszerű a munkások, a bérből és fizetésből élők, a pályakezdők és nyugdíjasok érdekeinek védelme, a szolidaritás, az összetartozás erősítése. Ezért felhívjuk megyénk és városunk minden polgárát, hogy — félretéve a bizalmatlanságot és az ellenségeskedést — pártállástól, szakszervezeti hovatartozástól függetlenül köszöntsük együtt a századik május elsejét. A Magyar Szocialista iPárt Megyei Koordinációs Tanácsa és Miskolc Városi Elnöksége felhívja tagságát és szervezeteit, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a helyi ünnepségeken, Miskolcon a csanyiki alsó színpadnál 10.30- kor kezdődő megemlékezésen, és az azt követő vidám majálison. Szeretettel vár mindenkit a jubileumi rendezvényeken a Magyar Szocialista Párt Megyei Koordinációs Tanácsa és Miskolc Városi Elnöksége Miskolci jogász munkája a kisebbségekről (Folytatás az 1. oldalról) \ vettük — az én feladatom ez .volt —, hogy .kontrolláljuk : .törvénytervezetünk mennyiben felel meg annak az egyezménytervezetnek, ami várhatóan egy-két éven belül az Európa Tanácsban e ‘kérdéskörről elfogadásra kerül. — Milyen észrevételek hangzottak el a tervezettel kapcsolatban? — A ikonferencia résztvevői úgy minőöítették a .törvénytervezetet, hogy az megfelel az általános európai normáknak, helyesen tükrözi a kisebbségi, vagy regionális nyelvek európai chartájának az elvárásait, és igen szerencsésnek találták, hogy a személyi autonómiára, tehát az önkormányzatra, és a .köztestületi jellégre építi fe.1 asz alapkoncepcióját. Ugyanakkor tervezetünk természetesen nagyon sok részletszabályt is tartalmaz. Például a nyelvhasználat elősegítését az oktatásban-, a közigazgatásiban. Úgy látjuik, számos ponton sürgősen alapvető beavatkozásra van szükség. Ugyanis a legutóbbi évtizedekben, az oda nem figyelés., a hanyagság miatt drasztikusan csökkent azok. nak a száma, akik merik vállalni a saját kisebbségi voltukat. A tanácskozás második napján két egyezménytervezetet vitattunk meg. Először az európai kisebbségek chartáját. Ez minden európai államra vonatkozna, természetesen azokra, amelyek ezt elfogadják. A másik .tervezet területileg, is szőkébb körre koncentrál. Ez a Kárpát—Duna-táji együttműködés lehetőségét vetette fel a kisebbségvédelem területén. Az utóbbi a .legalapvetőbben érint bennünket. — Mi lesz Dobogókő utóélete? — A résztvevők úgy döntöttek, hogy az .itt megvitatott dokumentumokat — az európai kisebbségek chartájának tervezetét, a kisebbségekről szóló törvénytervezetet, a Kárpát—Dunaitáji együttműködés gondolatát felvető tervezetet — munkaanyagként további fórumok elé terjesztik. így például a helsinki egyezmény folyamatában részt vevő államok elé, az Európa Tanács elé, s eljuttatják az érintett kormányokhoz is. Elsődleges célunk, hogy felhívjuk a figyelmet ezekre a tervezetekre. Megvalósulásuk attól függ, hogy az összeurópai együttműködés a következő években milyen sikerrel halad előre. — Milyen személyes sikernek tartja, hogy részt vett ennek a konferenciának a munkájában? — Természetesen, .nagyon örülök. Nagy megtiszteltetésnek éreztem eleve, hogy a miniszterhelyettes szakér- tőlként meghívott a kollégiumba, hogy eléggé szoros kapcsolatba kerültem vele, a témakörben dolgozó szakemberekkel. ‘Nagyon sokat tanultam e munka során. Az ellenvetésekből sokkal többet, mint a támogató észrevételekből. A kritikákból derül ki igazán, hol vannak a ,koncepciónak támadható pontjai. Abban bízom, hogy ez a munka folytatódik. Folytatódik, ami.t i$t a nemzeti és etnikai .kisebbségek titkár, sága elkezdett. Faragó Lajos Időszerű növényvédelmi teendők Végre hosszú idő után jelentős eső áztatta a földet, bár az eloszlása záporszerű- en egyenetlen volt. A hőmérséklet kicsit lehűlt, lelassult a növények fejlődése. Milyen hatással van ez a változás a károsítok fellépésére? Erről kérdeztük dr. Gyurkó Pétert, az NTÁ szakmérnökét. — A növényállomány fejlődése jó két héttel előbbre tart, mint a korábbi években. Megkezdődött a gyümölcsmolyok és szőlőmolyok rajzása, de ez most még nem jelent nagy veszélyt. A védekezés ezek ellen a kis gyümölcsök fejlődésekor lesz indokolt. Az esők és a lehűlt időjárás elsősorban az őszibarack levéldeformáló betegségének fellépését segíti elő. Javasolt növényvédő szerek: Dli.thane M45, Ortho- oid, Antracol, Zineb. Az almán — főleg a Jonatán fajtán — a tiszthar- mat-fertőzés erősödött meg. Védekezni Sulfur, Karafhane és FundazoUal lehet. Ha felmelegszik és továbbra is esős marad az idő, a vara- sodás fenyeget járványveszéllyel. A permetezésre a Ditthane M45, Antracol és Orthocid javasolható. Sziromhullás után már a rovarölő szereiket is alkalmazni kell! Károsíthatnak a lombrágó hernyók, sodró- molyök, poloskasaagú darazsak, atkák. Célszerű a rovarölő szerek közül a legalkalmasabbat kiválasztani: Decis, Chínetrín, Zolone, Bi 58 EC, Anthio, Mitac. A permetezés előtt gondosan nézzük át a kertet, hogy milyen kártevőket és kórokozókat találunk, és annak megfelelően válasszuk ki a vegyszereket. Vigyázzunk, hogy a fák alatt a már rövidesen fogyasztható Zöldségfélékre, a még virágzó fákra ne jusson mérgező per- metlé. Gondosan tartsuk be a permetezésre vonatkozó előírásokat! Kezdődik a tévéfesztivál Miskolc helyen Budapesten Április 25. és 29. között mégis megtartják a lévéfesz- tivált — amelyet eddig Miskolcon tartottak —, most már ■Budapesten. Az utóbbi években sokak által támadott rendezvény, amelyet a Magyar Televízió Fesztivál Irodája, valamint a Film- és Tv-művészek Szövetsége rendez, a televíziósok és filmesek dokumentum- és publicisztikai műsorait szokta ilyenkor szemügyre venni és megvitatni, szakemberek és a nagyközönség bevonásával. Annak, hogy az idéntől ennek a kulturális-művészeti eseménynek nem Miskolc, hanem ‘Budapest ad otthont, elsősorban anyagi okai vannak, hiszen a fővárosi alkotók, ítészek, zsűritagok utaztatása, elszállásolása nem kis mértékben venné igénybe \ város kasszáját. Miskolc kötődése ehhez a rendezvényhez azonban így sem szakadt meg teljesen. A város a fesztivál egyik jelentős, és a hagyományosságot tekintve egyik legértékesebb díját így is állja, s természetesen élénk érdeklődéssel figyeli a fesztivál eseményeit — immár az országos telekommunikációs eszközök segítségével. Ezt különben az MTV is lehetővé teszi, hiszen rendszeresen beszámol a fesztivál eseményeiről, eredményeiről. Az idén a fesztivál szervezői mintegy 27 órás versenyprogramot állítottak ösz- sze — napi politika, társa- da'lomtudoimány-szocíológia, művészetek, kultúra, ismeretterjesztés és egyéb kategóriákban. A Telefaktum névre keresztelt fesztivál természetesen most is igyekszik újdonságokat, meglepetéseket átnyújtani a közönségnek. Ilyennek számítanak azok a „telefaktumok” — televíziós tények —, amelyeket így láttak minket... cím alatt foglaltak össze, s amely műsor azokat a riport- és dokumentum-összeállításokat mutatja be, amelyeket az utolsó másfél évben külföldi televíziósok és filmesek készítettek Magyarországról. A ma nyíló tévéfesztivál természetesen ezen kívül is tartogat még meglepetéseket a közönség számára. (gy) Az ügyészek szakmai érdekképviselete Megalakult a kamara megyei tagozata Megalakult az Ügyészek Országos Egyesületének megyei tagozata Miskolcon. Ennek kapcsán kerestük meg dr. iKilimon Zsuzsa ügyészt, az országos egyesület választmányi tagját, akitől az egyesület megalakulásának okáról és annak rendeltetéséről érdeklődtünk. íme a válasz: — Az újjáalakult Magyar Jogász Egylet már nem vállalja fel az egyes foglalkozási ágak érdekvédelmét. ‘Célja a magyar jogélet fejlesztése, a jogtudományok művelése, a különböző területeken működő jogászok szakmai-tudományos együttműködésének szorgalmazása. Az egyes jogászi szakmák érdekeik — így az ügyészekét is — képviseletét önállóan szerveződve oldhatják meg. Ennek jegyében ez év márciusában az ügyészek létrehozták országos egyesületüket, amelynek B.-A.-Z. megyei tagozata 19Q.0. április 20-án alakult. A megye ügyészeiből és ügyészségi fogalmazóiból szerveződött társadalmi szervezet jelenleg 60 tagot számlál, önkormányzati elveken működik, elsődleges célja az ügyészek szakmai és egzisztenciális érdekeinek védelme. Célul tűzte ki továbbá, hogy őrködjön az ügyészi szervezet etikai tisztaságán, kivizsgálja a szervezetet vagy annak tagjait ért támadásokat, előmozdítsa az ügyészek szakmai képzését, és saját anyagi eszközeivel segítse a tagság szociális és kulturális igényeinek kielégítését. Az országos egyesületnek alapítványlétesítési tervei vannak — a korszerű igazságszolgáltatás megteremtéséért. Az ügyészségeken működik ugyan a szakszervezet, de ennek munkája várhatóan országos szinten tovább politizálódik. Az ügyészi függetlenség követelményei a párttagság mellett megtiltják az aktív politikai tevékenységet, így kérdésessé válhat a jövőben az ügyészek szak- szervezeti tagsága is. A szervezet hivatalos vezetésétől az elmúlt években nem kaptuk meg érdekeink hatékony védelmét, nem tettek eleget az ügyészi munka jelentőségének megfelelő tudatosításáért a közgondolkodásban. Ezért döntöttünk az egyesület életrehívása mellett. z. z. A MARKETMAN KFT 1990. ÁPR.9-MÁJ. 30 IG AZ „ÁRNYASKERT" MELLETT DIÓSGYŐR-VASGYÁR, ALSÓSZINVA U. HITELAKCIÓVAL EGYBEKÖTÖTT * * VÁSÁRT RENDEZ! SZÍNES TV-K, DEO MAGNÓK S KAMERÁK PARABOLA ANTENNA X? MUSIC- CENTEREK FAGYASZTÓ LÁDÁK ÉS SZEKRÉNYEK NYITVA’ 9-18ÓRÁIG.SZOMBAT,VASÁRNAP 9-12 ÓRÁIG. A Tudomány és Technika Háza rendezvényei A több mint egy éve átadott miskolci Tudomány és Technika Háza immár nemcsak építészetileg gazdagítja a városképet, hanem a benne folyó munkával mindinkább a megye reálértelmiségének szellemi központjává válik. Számos jól sikerült rendezvény tanúsítja, hogy a ház adta lehetőségekkel élnek a hazai és külföldi vállalkozók, előadók, kereskedők is, és remélhetőleg az érdeklődés fokozódik. A minap zárult a Borsodi Gépkocsi ‘Részvénytársaság jól sikerült akciója a jugoszláv Zastava Gyárral, de több programot ígérnek a következő napok is. Május 7-én a hagyományos Borsodi Műszaki Hetek nyitó előadására, ezt követően egy energetikai szaktanácsadó és bemutatóterem átadására kerül sor. Itt állandó kiállításon mutatják be a különböző lakossági elektromos berendezéseket, és ingyenes tanácsadó szolgálat segíti az energia takarékos, gazdaságos háztartási felhasználását. Minthogy a ház üzemeltetésének költségei növekednek ennek ellensúlyozására a fenntartók különböző üzlet- politikai, kereskedelmi tevékenységeket is folytatnak. Ennek keretében április 26- án, csütörtökön szórakoztató elektronikai termékek mintaboltja nyílik a ház földszinti részén, ahol többek között hifitornyok, magnetofonok, rádiók, lemezjátszók, televíziók, videók, sakk- komputerek, autó-rádiómagnók közül választhatnak az érdeklődők, és az OTP-hitel helybeni rendezésére is lehetőség nyílik. A további tervek között külföldi szakemberek, előadók meghívása szerepel, és olyan külkapcsolatok kiépítése, amelyek az elkövetkezendő időkben kedvező hatással lehetnek megyénk iparára, foglalkoztatási struktúrájára. Csak néhány példa, a már meglévő osztrák, nyugatnémet ipari és kereskedelmi kapcsolatok mellett kialakulóban vannak a miskolci Tudomány és Technika Háza izraeli tudományos kapcsolatai, és az elsők között létesítettek összeköttetést az erdélyi tudományos szervezetekkel. Nagyobb figyelmet a közpénzekre (Folytatás az 1. oldalról) gond az orvoshiány, a kisebb települések iskoláiból hiányoznak a szaktanárok. Az osztály munkatársai nem tartják kielégítőnek a belső ellenőrzések színvonalát és hatékonyságát. Követendő példaként említik, hogy öt tanács összefogásával, Gönc székhellyel ellenőrzési társulás alakult, amely jól működik. A megyei irányítású intézmények bővítették szolgáltatásaik .körét. A Megyei Közművelődési és Módszertani Központ .különböző újszerű tanfolyamok szervezésével, szabad pénzeszközök tartós betétben történt lekötésével ért el többletbevétett. A Mályii Oktatási és Továbbképzési Intézet tanfolyamai számának tetemes növelésével, és szabad kapacitásai hasznosításával jutott több bevételhez. A testület — az 1990. évi teendőkről szólva — fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az átmeneti időszakban is szükség van az ellenőrzési osztály munkájára. az ellenőrzésre. Közpénzekről van szó, ezek felhasználását a legésszerűbben kell megoldani. Építőipari Szállítási Vállalat Miskolci Szállítási Üzemegysége KEDVEZŐ FELTÉTELEK MELLETT ALKALMAZ . ♦ vasszerkezeti lakatos szakmunkásokat és ♦ rakodógépkezelőket Bérezés: megállapodás szerint V Jelentkezni lehet: a vállalat munkagazdasági osztályán, Miskolc, Besenyői út 24. sz. alatt Juj, ez új! ÉRTESÍTJÜK VÁSÁRLÓINKAT, HOGY 1990. április 25-én, a tokaji Tiizép-telcp területén MEGNYITJUK Harmónia lakásszépítü boltunkat, MELYBEN NYUGATI IMPORT BESZERZÉSŰ 4- fürdőszoba-kiegészítők >- tapéták + függönykarnisok + műanyag áruk 4- kerti bútorok -f- öntözőfelszerelések kerülnek árusításra SZERETETTEL VARJUK VÁSÁRLÓINKAT! Észak-magyarországi Tüzép 425. sz. telepe Cím: Tokaj, Achim A. u. 49. Telefon: 12 I Háztartási energetikai szaktanácsadás