Észak-Magyarország, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-05 / 54. szám

1990. március 5., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Labdarúgás, NB II. — Keleti csoport Huszák jókor érkezett DVTK-BVSC 1-0 (0-0) Diósgyőr, 3500 néző. Vezet­te: Kovács II. L. DVTK: Knotz - Bém, Varga, Csizi, Szabó Zs. - Csiba, Hu­szák, Leskó - Hanyecz, Tóth Gy., Lakatos. Edző: Palicsko Tibor. Csere: Szabó Zs. helyett Hé­jas, a 46., Hanyecz helyett Tóth L., a 73. percben. (Illusztris amerikai ven­dégek is helyei foglaltak a dísztribünön, ugyanis az MDF meghívására Miskolcon tartózkodik Robert E. Hen­derson, a Republikánus Párt alelnöke, valamint Robin C. Carnahan, a Demokrata Párt tisztségviselője. A kezdörú- gás jogát egyébként 5000 fo­rintért megvásárolta az MDF miskolci szervezete, az össze­get az utánpótlás-nevelésre használhatja fel a szakosz­tály.) Diósgyőri akciókkal kezdő­dött az összecsapás, a tóvá­rosiak kapujuk elé kénysze­rültek. Egyre-másra vezette akcióit a vasgyári társaság, igazi helyzetet azonban kép­telenek voltak kialakítani a zártan és határozottan véde­kező vasutasok kapujánál. A 21. percben Kovallik emelt fölé, a másik oldalon Leskó vette célba a jobb sarkot, de tíz centimétert tévesztett. Mezőnyjátékkal teltek a per­cek, a félidő hajrájában az­tán mindkét oldalon felvil­lantottak valamit a labdarú­gás szépségeiből. A 44. perc­ben Csiba csúsztatott fejese kerülte el a jobb felső sar­kot, a másik oldalon az egy­kori válogatott Kiss L. vá­laszolt, de neki sem sikerült megzörrentenie a hálót. A szünet után esett a ta­lálkozó irama, sajnálatos mó­don a színvonal sem javult, így jó ideig langyos játékot követhettek figyelemmel a nézők. A diósgyőriek darál­tak, mentek előre rendület­lenül, ám a 16-oson belül te­hetetlennek bizonyultak. A 711. percben megszerezhették volna a vezetést, ám Csiba 12 méteres, lapos lövése el­kerülte a bal alsó sarkot. Amikor a legtöbben már be­letörőd tek a gól nélküli vég­eredménybe, eldőlt a három pont sorsa. Jobb oldali be­adás után Csizi fejelt, a lab­da a bal kapufáról kifelé pattant, s a szemfüles, jól helyezkedő Húszaknak már nem volt nehéz három lé­pésről kipúposítani a halót. 1-0. Megérdemelten tartotta otthon a győzelemért járó pontokat a DVTK, mert a 90 perc során jóval többet tett a siker érdekében, mint kényelmeskedő ellenfele. A fővárosiak láthatóan beérték volna az egyik ponttal, en­nek megfelelően alakították ki taktikai elképzelésüket, amely a szoros emberfogá­son és a szórványos akció­kon alapult. Ezzel szemben a piros-fehérek lelkesen végig­rohanták a mérkőzést, töb­bet birtokolták a labdát, ál­landóan kézben tartották a kezdeményezést, s egyértel­mű fölényt harcoltak ki. Gondok az akciók befejezé­sénél mutatkoztak, igaz, ennyire defenzíven futbal­lozó gárda ellen nem könnyű megtalálni az ellenszert. A nyitányon közepes színvona­lú és iramú találkozót figyel­hettek a szurkolók, akiknek természetesen a győzelem volt a legfontosabb. Jók: Bém, Csizi, Huszák. Doros László KECSKEMÉT-KAZINCBARCIKA 1-1 (0-0) Kecskemét, 2000 néző. Ve­zette: Vad. KVSE: Májer - Orlóczki, Sztahon, Lipcsei, Budai — Szamosi, Kondás, Balogh - Kálmán, Csipke, Deszatnik. Edző: Varga Zoltán. Csere: Kalmár és Szamosi helyett Búza és Ternován, mindkettő a 68. percben. A nézőtéren egyértelműen a vendégszurkolók bizonyul­tak jobbnak, bár csak 20— 30-an voltak . . . Hat percen át csak kóstolgatták egy­mást az ellenfelek, ekkor egy pillanatra megvillant a kecskeméti csatársor. Meszes a Pauktól visszakapott lab­dát az ötösről fordulásiből kapura lőtte, Májer szöglet­re mentett. Nem sokáig ké­sett a válasz, a másik olda­lon Csipke ballábas, lapos lövését védte Erdei. Negyed-, óra múltán mozgalmasabb lett a játék, a 16. percben Csipke 16 méteres lövése le­pattant, Deszatnik elöl az utolsó pillanatban hárítottak a hazai védők. A másik tér­félen Rácz 28 méteres sza­badrúgása után védeti bra­vúrral Májer. Mind a kél együttes nyílt sisakkal ját­szott, a Vendégek keményen védekeztek, jól alkalmazták a lestaktikát. A kapuk előtt peregtek az események, de a vendégek támadásaiban több volt a „fűszer”, az el­képzelés. A szünet után jobban kezdett a Kazincbarcika. Tá­madásaikat a kecskemétiek védelmének jobb oldalán erőltették. Az 51. percben Csipke az ötösön belülre cselezte be magát, innen, he­lyezett. a kapu mellé. Négy perccel később Májer a 16- oson kívülre futva szabály­talanul szerelte Ráczot. A sértett szabadrúgása a sor­falról pattant a mezőnybe. Két kerccel később Deszat­nik a jobb oldalon az alap­vonalig cselezte be magát, beadását Erdei bravúrral húzta le az érkező barcikai csatárok elől. A 65. percben Csipke cselezgetett a bal ol­dalon, beadása elcsúszott a hazai, védők lába alatt és Kondás közelről nem hibá­zott, 0-1. A gól után elkese­redett harcot indított a Kecskemét az egyenlítésért. Pataki edző a pályára küld­te a sérüléssel bajlódó Tóth Cs.-t, akinek első megmoz­dulása góltígérő volt. A 71. percben szöglet utáni feje­sét üggyel-bajjal védte Má­jer. Nyolc perccel később Tóth Cs. 16 méteres kapás­lövését hárította bravúrral a vendégek portása. A 83. percben Nagy J. a bal ol­dalról lőhetett középre sza­badrúgást. - Labdáját Tóth Cs. Rácz elé fejelte, aki föl­pörgette és fejjel továbbítot­ta a bal felső sarokba, 1-1. Örült az egyik pontnak a KSC, bánkódott az elveszí­tett kettő miatt a Kazinc­barcika. A látottak alapján igazságos eredmény született.. Jók: Májer, Sztahon, Kon­dás. Rajtmár István További eredmények: Szol-, noki MÁV MTE—Salgótar­jáni Síküveggyár 1-4. Bajai SK—Nyíregyháza 1-0. Eger SE—Szegedi Dózsa 3-1. Deb­receni Kinizsi—Mezőtúri Honvéd 0-0. Szeged SC— Metripönd SE 4-0. Szarvas— Debreceni MTE 1-0. A KELETI CSOPORT ALLASA: l. Szeged SC Ifi 12 3 1 27- 5 39 2. K.-barcika Ifi 9 3 4 23-12 30 3. Szarvas 16 7 6 3 17-15 27 4. Eger 16 7 3 6 24-21 24 5. DVTK 16 6 6 4 24-22 24 f>'. Kecskemét 16 7 3 ti 25-24 24 7. Metripönd 16 6 1 6 23-19 22 8. BVSC 16 ti 1 6 18-20 22 9. DMTE 16 1 8 4 20-17 20 10. D. Kinizsi 16 5 r, 6 15-14 20 11. Szolnok 16 5 5 6 20-20 29; 12. Salg. Sikiiv. 16 :» :i S 22-2i. 18 13. Baja 16 :i 7 6 14-18 16 14. Nyíregyháza 16 i 1 8 10-17 16 15. Mezőtúr 1*6 2 7 7 12-25 13 Ifi. Szegedi D. 16 2 5 9 14-27 11 Birkózás Emlékverseny diósgyőri sikerekkel Repkáé a Matúra-trófea A szombati vereség után vasárnap reggel sem volt szerencsés Komáromi Tibor, az FTC háromszoros világbajnok sportolója, mert a reggeli bemelegítésnél megsérült, így azután nem tudott szőnyegre lépni a bronzéremért a 90 kg-osok versenyében. Ha Komáromi szereplése nem is sikerült fényesen, a Véda-Buda- lakk Kupa nemzetközi kötöttfogású viadalon (egyben Matura Mihály-emlékverseny) azért a többiek, társai kitettek, magukéit, a tízből hét elsőség itthon maradt a Nemzeti Sportcsarnokban lebonyolított finálékat követően.- A legjobb hazai 68 kg-os spor­tolónak 1977 óta járó Matúra-trófeát Repka Attila, a diósgyőri­ek kétszeres Európa-bajnoka érdemelte ki, 1989 után immár má­sodik alkalommal őrizheti egy évig a díszes herendi porcelán­ból készült birkózópárt ábrázoló szobrot. A 68 kg-os döntőben: Repka—Mun Csun Sík (dél-koreai) 6:1. Balogh (DVTK, alul) magabiztosan szerezte meg a 90 kilós súly­csoportban az első helyet. Fotó: Juhász Emese Évzárót tartottak az edzők Miskolcon tartotta meg évzáró értekezletét a Borsod Megyei Labdarúgó-szövet­ség edzöbizottsága. Vágó György elnök és Kiss László titkár tartott értékelést, majd jutalmak átadására került sor. Balázs András, Cset- neki Imre, Kecskés Imre és Szabó Sándor részesült elis­merésben, továbbá külön kö­szöntötték az idős Sztrányai Józsefet, aki egykor több megyei csapatnál is eredmé­nyesen dolgozott. Kosárlabda 82-69 Miskolci EAFC—Egergo­Coop 109-70 (4S-27). Miskolc, NB. II. férfi. Ld.: Magyar (29), Fodor (22), Deák (20). Soltész (14). A miskolciak az első helyen fejezték be az őszi-tavaszi idényt. Debreceni Tanítóképző— Miskolci Postás 66-63 (36-30). Debrecen, NB II. Ld.: Jász­ka (16), Nádasi (14), Szabó (12), Madaras (10). Pécsi VSK—Diósgyőri VTK 32-69 (41-30). Pécs, Városi Sportcsarnok, vezette: Péter, Major. NB I-es női bajnoki mérkőzés. A piros-fehérek­nek nem volt esélyük a győ­zelemre. A DVTK pontjait Turska (20), Králik (18). No- vák (14), Szilágyi (8). Barto- sova (7) és Lakosa (2) sze­rezte. A DVTK birkózócsarnoká- >.in került sor az Imink Ká­roly országos junior szabad­fogású emlékversenyre. A .-/.ép hagyományokkal ren­delkező versenyen a sport­ágban a fővárosi egyesüle­tek mellett a vidéki egye­sületek szakosztályai is kép­viseltették magukat és 74-en léptek szőnyegre. A szom­bati erőpróba egyben váloga­tó is volt, így nem meglepő, hogy a hazai junior gárda „krémje” vett részt, s va­lamennyi súlycsoportban na­gyon komolyan vették a birkózást. A találkozók zö­me színvonalas küzdelmeket, a'kciódús birkózást hozott. Nagyszerűen szerepeltek a házigazdák fiataljai, akik a három aranyérem mellett több dobogós helyezést is szereztek. A 68 kilós súly­csoportban a diósgyőriek nagy reménysége, a még .if­júsági korosztályibeli. Bárá­ny i Imre végig jól birkózva jutott a döntőbe, ahol a vá­logatott Csikós ellen maga­biztosan nyert 3:1-re. A 82 kg-ban a múlt héten felnőtt magyar bajnokságot nyert Irinyi Istvánnak nem jelen­tett egyik riválisa sem kü­lönösebb akadályt és sérülten is biztosan győzött a csepeli Lőrinczi ellen a döntőben. A 90 kg-os súlycsoportban Ba­logh István 4:0-ás ponto­zással verte a Szondi SE versenyzőjét, Dóczit. Bizta­tóan szerepeltek a KVSE birkózói is, Migléczi ezüst-, Menyhárt bronzérmet szer­zett. Az emlékverseny győztesei és helyezettjei. 48 kg: 1. Tőkei Gy. (Szolnoki MÁV), 2. Vigíh (DVTK), 3. Meny­hárt (KVSE). 52 kg: 1. Drá­gán (Dunaflex), 2. Migléczi (KVSE). 3. Márk (BVSC). 57 kg: 1. Nagy J. (Szondi SE), 2. Tőkei S. (Szolnoki MÁV). 3. Meleg (BVSC). 62 kg: 1. Gyöngyösi (Pécsi Hú­sos), 2. Rusz (Csepel Autó), 3. Kovács Z. (FTC). 68 kg: 1. Bárány,i (DVTK), 2. Csi­kós (Szondi SE). 3. Tóth J. (Szondi SE). 74 kg: 1. Mészá­ros (Csepel Autó), 2. Nagv (DVTK). 3. Barna (DVTK). 82 kg: 1. Irinyi (DVTK), 2. Lőrinczi (Csepel Autó), 3. Szakoly T. (Szondi SE). 90 kg: 1. Balogh (DVTK), 2. Dóczi (Szondi SE), 3. Simo­nies (Szondi SE). 100 kg: 1. Rajos I. (Dorog), 2. Koliczki (Bp. Spartacus), 3. Rajos J. (Dorog). 130 kg: 1. Junó F. (Csepel Autó), 2, Kovács L. (FTC), 3. Glázer J. (Csepel Autó). K. N. A világbajnok győzött [Érésben Portisch a 9-11. Labdarúgás, NB I. Nőtt az Újpest előnye A spanyolországi Linares- ben szombaton a 11. fordu­lóval befejeződött a XVI-os kategóriájú nemzetközi sakk- nagymester torna. A viadal a szovjet Garri Kaszparov győzelmét hozta, miután a világbajnok világossal hat­óvás küzdelemben megszerez­te a teljes pontot a spanyol Illescasszal szemben. Torna­győzelme ellenére sem nö­vekedett a már így is ki­emelkedően magas 2800-as Élő-pontszáma. Kaszparov elsőségével mintegy 8 ezer dolláros pénzdíjat és egy személygépkocsit is a magáé­nak tudhat. Portisch Lajos, a sötét bá­bukat vezetve döntetlent ért el a szovjet Juszupovval szemben és a tornán szerzett 4 pontjával holtversenyben a 9—11. helyen végzett. Továb­bi eredmények: Ivancsuk (szovjet)—Gelfand (szovjet) döntetlen, Szpasszkij (fran­cia)—Gulko (amerikai) dön­tetlen, Ljubojevics (jugo­szláv)—Short (angol) döntet­len, Szalov (szovjet)—Bel- javszkij (szovjet) döntetlen. A végeredmény: 1. Kasz­parov 8 pont, 2. Gelfand 7,5. 3. Szalov 7, 4. Ivancsuk 6,5, 5. Short 6, 6—7. Juszupov és Gulko 5,5—5,5, 8. Beljavszkij 5, 9—11. Portisch, Iillescas és Szpasszkij 4—4, 12. Ljuboje­vics 3. Lejátszották a 17. fordu­lót a labdarúgás első vonalá­ban. A tavaszi nyitányon azonnal akadt is néhány vá­ratlan eredmény. Ezek élé­re kívánkozik az MTK-VM debreceni veresége, amely elsősorban azért bosszantot­ta Verebes Józsefet, mert együttese végigtámadta a 90 percet. A három pont el­vesztése azzal is járt, hogy nőtt a kínlódva-keservesen nyerő Újpesti Dózsa előnye. Békéscsabán érdekes talál­kozót követhettek figyelem­mel az érdeklődők: a ha­zaiak két góllal vezettek, aztán a 10 főre fogyatkozott kispestiek mégis egyenlítet­tek. a slusszpoén a 90. perc­ben következett be, amikor a viharsarkiak harmadszor is eredményesek tudtak len­ni. DVSC—MTK-VM 2-1 (1-0). A hazaiak lelkesen futbal­loztak, győzelmükhöz azon­ban kellett a fővárosiak gyengélkedő védelme is. G.: Ulveczki. Szűcs, illetve La­katos. Békéscsaba—bp. hon­véd 3-2 (2-0): A sírból hoz­ták vissza a teljes sikert a csabaiak. G.: Csanálosi, Fa- bulya. Csató, illetve Fodor (11-esből). Csehi. SIÓFOK—VESZPRÉMI SE 2-0 (0-0). A szünet után a hazaiak nagyobb sebességre kapcsoltak és szép gólokat, lőttek. G.: Magyar, Czigány. ÚJPESTI DÖZ SA—RÁBA ETO 1-0 (0-0). Szerencsés góllal jutott előnyhöz a li­la-fehér társaság, amely fog­gal-körömmel őrizte vezeté­sét. G.: Balog T. VIDEOTON-WALTHAM VASAS 1-1 (0-1). A fehér­váriak végigtámadták a ta­lálkozót, a fővárosiak remek napot kifogó kapusuknak köszönhetik a pontszerzést. G.: Emmer, illetve Duró. FERENCVÁROS—PÉCSI MSC 3-0 (0-0). A pécsi vé­delem a szünet után iskolás hibákat követett el. G.: Dzurják (2), Nagy Zs. CSEPEL SC—TATABÁNYA 5-1 (3-0). Óriási csalódást keltettek a bányászok, a les­taktikával öngólt lőttek, fél óra elteltével már három­szor zörrent a hálójuk. G.: Stefanov (2), Hamar. Jakab, Horváth, illetve Kanyok. VÁCI IZZÓ—HALADÁS VSE 1-1 (0-0). Közepes szín­vonal, igazságos eredmény. G.: Oroszki, illetve. Elekes. AZ NB 1. ALLASA 1. Ü. Dózsa 17 13 1 3 27-10 40 2. MTK-VM 17 11 2 4 24-10 35 3. Pécsi MSC 17 9 fi 2 26-12 33 4. FTC 17 8 4 5 27-17 28 5. Vasas 17 fi 5 fi 18-18 23 6. Videoton­Waltham 17 5 8 1 13-15 23 7. Siófok 17 5 7 5 15-14 22 8. Békéscsaba 17 fi 4 7 13-20 22 9. Tatabánya 17 7 1 9 11-18 22 10. DVSC 17 5 6 fi 13-18 21 11. Bp. Honvéd 17 5 4 8 18-22 19 12. Veszprém 17 3 9 5 12-lfi 18 13. Haladás 17 4 3 8 19-26 17 14. Csepel 17’ 2 9 6 17-25 15 15. Váci Izzó 17 2 8 7 13-21 14 Ifi. Rába FTO 17 •» ­8 14-18 13 A TOTO 9. heti eredménye 1. BAYER LEVERKUSEN—1. EC 2. BAYER UERDINGEN­K.ÜLN 0-2 o EINTRACHT I HANGI CRT 1-1 X 3. MÜNSTER—DUISBURG 1-1 X 4. AACHEN—BLAU-WEISS 90 — elmaradt. a megállapított eredmény: 2 5. DARMS I AHT— STUTTGART ER KICKERS 0-0 X' (>. BRAUNSCHWEIG—I REIBURG 0-3 2 7. LECCE—ROMA 0-2 2 «. LAZIO—INTERN AZION ALE 2-1 1 9. NAPOLI—GENOA 2-1 1 10. ANCONA—AVELLINO 1-0 I 11. C.VGI.IARI—BKESCIA 0-0 X 12. COMO—PADOVA 2-0 1 43. TRIES'! IN A-PISA I: SAMPDORIA—.11'V E NT US 2-2 X 0-0 X

Next

/
Thumbnails
Contents