Észak-Magyarország, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-03 / 53. szám
1990. március 3., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Egy panaszoslevél • nyomán indultunk Bánhorvátiba. Kíváncsiak voltunk, milyen lehet az a falu, ahol egy tanácsülésen nyilvánosan megrágalmazhatnak egy embert, aki ráadásul jelen sincs' s ily módon védekezni sem tud. A levélíró Bódy Béla, aki nem is olyan régen még a helyi Hazafias Népfront elnöke volt, s aki az elhangzott rágalmak óta nem találja helyét a faluban, idegei lassan felmondják a szolgálatot. Ügy érzi, a nyilvánosság előtt kell tisztáznia az igazságot. Bánhorváton — ahogy a helybeliek nevezik — kihaltak az utcák. A lakók nagy része közel s távoli munkahelyen, a gyermekek az iskolában. Néhány idős ember tűnik fel csupán a porták kerítésénél. Tőlük érdeklődünk panaszosunk címe után. Ismerik, hát hogyisne ismernék ... sokat fáradozott ö a faluért. Itt és itt találjuk. A megbeszélt időre pontosan megérkezünk, Bódy Béla már türelmetlenül áll a kapuban, láthatóan feszült, kezét tördelve tessékel beljebb. Hol is kezdje? — Sokáig voliam népfrontelnök, szerettem ez'' a munkát, mégis úgy döntöttem tavaly novemberben, hogy lemondok. Sok minden közrejátszott ebben, de leginkább iaz, hogy egyszerűen nem tudtunk együttműködni a helyi tanáccsal. Nem vették figyelembe a népfront törekvéseit, nem támogatták azokat, noha a falu érdekeit képviseltük. Szinte semmit nem tettek az utak, hidak állapotáért, az ivóvízellátásért, hiába szorgalmaztuk az idősek napközijének, az idősek étkeztetésének megoldását... Egyszóval úgy láttam, hogy értelmetlen es kilátástalan küzdelem ez. A lemondásomat követő decemberi tanácsülésen, amikor bejelentették távozásomat, nos akkor hangzottak el azok a drasztikus, sértő és alaptalan rágalmak jellememről, életmódomról. Eszerint gerinctelen senki, alkoholista volnék, aki népfrontos kötelességét is azért mulasztotta el egy falugyűlés alkalmával, mert éppen részegen vért hányt. Kérem, ón soha nem tagadtam, hogy mint férfiember, olykor-olykor felhajtottam egy-egy po hárkával, de engem részegnek még nem látott senki. Az említett falugyűlésen azért nem elnökölhettem, mert beteg voltam, (orvost kellett kihívni hozzám, ugyanis már tíz éve betegeskedem a gerincemmel, a szívemmel. Le is százalékoliták. A rágalom futótűzként terjedt a faluiban, a tanácstagok a kocsmában mesélték, mit mondtak rólam. Arról azonban nem szóltak, hogy ázon az ominózus tanácsülésen — „az alkoholellenes kirohanás után” — összekoccantak a konyakospoharak. Lehangoltan hagytuk magára a meggyötört embert, aki láthatóan meg- könnyebbüLt a beszélgetés során, mégis szomorúan gondoltunk arra, hogy valaki, aki köztiszteletben áll a községben, ily módon próbál érvényt szerezni igazságának. Az elhangzott kijelentések valóban nem fedik a valóságot, ahogyan arról többen is meggyőztek minket a faluban, többek között Soltész Istvánné, a presszó volt vezetője is. ö se,m látta részegnek a volt népfrontel- nököt. * Az óvodában Nagyné Komjáthy Éva vezető óvónő készségesen kalauzol körbe az alig több, mint egy éve felújított, kibővített intézményben. — Szép lenne ez az új óvoda, ha annyi hiányossága nem rontana az összképen ... Kezdem azzal, hogy egyáltalán nincs működési engedélye, vagyis a Köjál bármikor bezáratta that ja. A tanács nem lép ez ügyben. Rossz a fűtés, hidegebb napokon 13 fokot is mértünk a csoportszobákban, noha az előírás 22 fok. Véleményem szerint vagy a tervezés, vagy a kivitelezés volt rossz, olyan kevés a szobákban a radiátor, hogy egy magánlakásban is több van. Hiába kérem a tanácsot már több hónapja, hogy intézkedjen, nem történik semmi. A szülők háborognak — jogosan —, hiszen a gyermekek egészsége veszélyben van. Meleg víz nincs, rossz a bojler a kazánházban, amit ráadásul úgy terveztek, hogy nyáron is be kell fű- tenünk ahhoz, hogy meleg vízhez jussunk. Kérdem én, hogy lehetett átvenni így ezt az épületet? De nem megfelelő a szenny- vízcső mérete sem, amint azt egy dugulás alkalmával megállapította a kihívott szakember. Nincsenek óltözőbútoraink, nagy a • Rágalmazás a tanácsülésen • 13 °C az óvodában • Én maradok — mondja a vezető óvónő zsúfoltság az öltözőben, ami ráadásul nem is az előírt légterű, jóval kisebb annál. Igaz, az építés, kivitelezés ideje alatt én gyesen voltam, de az egészségtankönyvemet rendelkezésükre bocsátottam, abban benne vannak az óvodára vonatkozó előírások. Hetek óta áll a víz a kiscsoportos-mosdóban, talán csőrepedés van. Mindezeket többször is jeleztem a tanácsnak, szóban, írásban, minden fórumon felszólalok. Nem is vagyok népszerű a körükben (a szülőknek szerencsére más a véleményük), azt mondják, nagy szám van. Van is, ha a gyerekek érdekeiről, a munkámról, a felelősségemről van szó! Nem hagyhatom annyiban a dolgot. Mindig azt a választ kapom, ez az én feladatom, vagy nincs rá pénz. (Hozzáteszem, munkaköri leírásom sincs.) Kérem, én egyszemélyben vagyok vezető óvónő, gazdasági vezető, élelmezésvezető, bár ehhez képesítésem sincs, mégis meg kell birkóznom ezekkel. Pedig az én elsődleges feladatom az óvoda szakmai munkájának irányítása lenne. Úgy érzem, szélmalomharcot folytatok, de nem hagyom abba. Sokan már sajnálnak, mondják is, miért nem hagyom itt a falut (Dédesből járok ide mindennap), de ón azt mondom, nem! Menjenek ők. akik akadályozzák a fejlődést ! Mindent elkövetnek, hogy erkölcsileg tönkretegyenek, már három fegyelmi eljárást indítottak ellenem. A legutóbbit tavaly decemberben. Hozzá kell tenni, a munkaügyi döntőbizottság, illetve a munkaügyi bíróság valamennyi alól felmentett. Mégis megbélyegzett ember vagyok. Hiába kértem, biztosítsanak szolgálati lakást számomra — egyedül nevelem gyermekem —, bár a faluban több is van üresen, elutasítottak. A védőnői szolgálati lakásban ott lakhat a körzeti orvos apósa, aki nem is tanácsi dolgozó? Anyagilag, erkölcsileg egyaránt kijátszva érzem magam, kimaradók a jutalmazásokból, fizetés- emelésekből. * Úgy gondoltuk, ideje végre felkeresni a helyi tanács vezetőit, mondanának ők is valamit. Utunk a „művelődési háznak” csúfolt építmény mellett vezetett el. Ütött-kopott külseje nem hívogat senkit sem.- Talán mi se térünk be, ha'h ház igazgatója, Demjén Gyula tudomást nem szerez ittlétünkről, s be nem invitál. Ha már itt vagyunk, mondana ő is egy-két dolgot... — Ugye nem kell kommentálnom a látványt — mutat körbe a valóban lepusztult épületen, majd betessékel a „nagyterembe.”— Ez az egyetlen helyiség, ahol foglalkozást tudunk tartani. Egyébiránt ez az iskola tornaterme is. A padló linóleumborítású, a falon néhány bordásfal, az előtérben az ötvenes évekre emlékeztető formájú és ahhoz igazodó állapotú székhalmaz. Lehangoló a látvány. A jólműködő néptánccsoport az egyetlen, ami itt próbálhat. —• Nincs is más lehetőségünk a foglalkozásokra, pedig szeretnék egy bábcsoportot, egy ifjúsági klubot, konditermet is kialakítani. Igény lenne rá a fiatalok között, ám hely híján nincs erre lehetőség. Bár — mutat az előtérből nyíló két helyiség lelakatolt ajtajára — ez a két szoba alkalmas lenne ezekre, de az egyik a volt MSZMP-é, a másik pedig az MHSZ-é. A tanáos nem adja ide a kulcsokat, míg arra engedélyt nem kap. Pedig néhány széken és szekrényen kívül nincs bennük más, saját felelősségemre biztonságos helyre vihetném, s a helyiség felszabadulna. Nincs A könyvtár oz egyetlen kulturált hely a művelődési házban Fáznak a gyerekek ... például olyan szekrény, ahol a csoportfoglalkozásokhoz tárolhatnánk a kellékeket, technikai felszereltségünk siralmas. Egyedül a könyvtár az, amely aránylag kulturált hely a szabadidő eltöltésére. Többször kértem, többször szóltam, de a tanácson a fülük botját se mozdítják. * Irány a tanács! Útközben még néhány embert megszólítunk, mit szeretnének, ha megvalósulna a faluban. Mit várnak a tanácstól? Jó utakat, vezetékes ivóvizet, hisz’ ami most van a kutakban, az nitrátos, sárga, ihatatlan. Mégiscsak szégyen, - hogy Lázbérc lábánál ne legyen jó víz... Árkok is kellenének az utak mentén, hisz egy-egy nagyobb esőzéskor elönti a víz a portákat, térdig sárba ragadva közlekedhetnek csak sok helyen, a buszmegállók nincsenek kiépítve. * A Bánhorváti Községi Tanács egy éve még közös tanácsiként működött. Nagybarcával voltak társközség, annak anyaközségeként. Varga Andrásné tanácselnöknek és Tóth Józsefné vb-titkárnak továbbítjuk a panaszokat, igényeket. Elképedve hallgatják a „valótlan” 'sérelmeket. Ök mindent megtesznek — mondják —, csak hát nagyon kevés a pénz, amit fejlesztésre fordíthatnak. Néhány utcát lesalakoztak, néhányszáz méter vízvezeték is épült, négy tanteremmel bővült az iskola, bővült az óvoda, házhelyeket alakítottak ki közművesítéssel, szép az orvosi rendelő, a könyvtár, anyagot vettek a társadalmi munkákhoz, amit a HNF szervezett. Egyszóval nem értik az élegedet- ienség okát. Az óvoda is megkap minden segítséget. Hogy nincs működési engedélyük? Azt megkérni a vezetőnő dolga. Nem? Akkor majd megsürgetik a Köjálnál. A fűtés? Ök nem szakemberek ebben, de azért érdeklődnek, mit tehetnének ebben az ügyben. (Most, amikor már csaknem egy éve rossz? — a szerk. Ottjártunkkor 17 fokot mutatott a hőmérő.) Egyébként is K. Éva mit tett? Az előző vezetővei semmi gondjuk nem volt. Szolgálati lakás? Nem is kért. A védőnőit meg az orvosihoz csatolták. Az após csak ideiglenesen lakik ott, meglátogatta a lányát. Majd elmegy, ha kitavaszodik. A művelődési ház igazgatóját sem értik, soha nincs a helyén. Egyébként is, 1985-ben 200 ezer forintot kapott a felújításra. Különben is. még képesítése sincs ... A rágalmazásra is ráterelődik a szó. A tanácselnök nem emlékszik pontosan, mi hangzott el Bódy Béláról, jegyzőkönyvbe se került. Mindenki azt mond, amit akar, ő nem foghatja be senki száját sem ... Jó, hogy azokét sem, akik a faluért, a lakosságért, a fejlődésért emelnek szót, ha néha még „türelmetlenül” teszik is ezt! Kovács Judit Kép: Fojtán László ivóvíz nélkül .......................... . . ' '' '\v \v ■ -"V
