Észak-Magyarország, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-30 / 75. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1990. március 30., péntek C fwwrr ^« Serfozo bimon: • Elsötétült arcom A (Szépirodalmi és Új Kilátó Kiadó 1990) Aki járt már Álmos dón, Kölcsey házában, állt az asztal előtt, amelyen megfogalmazta a szatmári adózó nép állapotáról Tiborc panaszát, annak nem kell bizonygatni, hogy mit vállalt (föl) mindenkor a magyar költészet, irodalom. Egy olyan országban, ahol — úgymond — egy „élcsoport” mondta meg a népnek, hogy mit akarjon, mitől legyen boldog, ahol az érdekek, nézetek nem artikulálódhattak, szerveződhettek politikai gondolattá, akarattá, ahol a népet (és az értelmiséget is) kiskorúnak tekintették, szószólóit — ha mégis támadtak — megfélemlítették, elhallgattatták, ott fölértékelődött, mert más dimenziót kapott a költöttkötött beszéd, a vers. Sokáig ez volt az egyetlen lehetséges mód arra, hogy a Tiborcok, az elesettek fájdalma, dühe megfogalmazódjon. Igaz, „bekódolt” formában, hogy csak kevesek, a vájtfülűek érthessék. Sokáig ez, a cenzúrán átcsúszott képes beszéd jelentette magát a szókimondást, a reménységet, hogy „él még Bánk”, hogy a nép nem veszítette el öntudatát, méltóságtudatát. Serfőző Simon verseiben — mióta ismerem — mindig Tiborc panaszát hallom. Nem Petúr szablyához kapó hősködését — Serfőző alkata szelídebb, visszahú- zódóbb —, hanem a tanyák népének, a „hathuszassal” érkezők, a munkásszállásokon, albérletekben senyvedők, a panelvackokért életük végéig törlesztők, a nehezen szólók, mert bánatukat inkább fröccsbe fojtok, Dosztojevszkijjel szólva, a megalázottak és megszomo- rítottak zsörtölődő, zsorváló, de keményen fel is szikrázó indulatát érzékelem. Ez a hang, ez a képes beszéd előbb — amíg csak így lehetett — a magyar népdaloktól kölcsönzött természeti képeket telítette közéleti fogalmakkal és furor publi- cusszal, majd a hatalom szorításának lazulásával, ez a nyelv egyre egyértelműbbé, fogalmibbá vált. Ogy azonban, ' hogy megőrizte eredeti erényeit, azaz még a legköznapibb dolgokról is választékosán, egyfajta emelkedettséggel szólalt meg. Ezek a természeti képek korábban az alföldi táj elemeiből (fák, bokrok, árkok, tócsák, dűlőutak, tanyaudvar stb.) épültek. Ezeknek is szerves része volt a szél, amely a- szabadság, az elvágyódás szimbólumává nőtt. Mostani, legújabb verseiben a szél fenyegetővé válik, úgy, hasít végig a tájon, mint a korbács, vagy mint a seprű, amely ki akarja takarítani a fölhalmozódott szemetet. Indító képünknél maradva Tiborc már nem (csak) panaszkodik, már nemcsak kér, az önostoro- zást fölváltja a keményebb hang, a fenyegető, számon-’ kérő él. Mert, ha nem is bűnös, de nem is ártatlan az a nép, amely eltűrte, eltűri, hogy róla, de nélküle döntsenek. Serfőző nagyon is jól tudja, hogy mi az a félelem, az a szó- és fogalomhiány, amely — ez az ő kifejezése — dadogóssá tette véreit. Verseiből, ha úgy tetszik, szociográfiai hitellel nyomon követhető az a folyamat, ahogyan eljutottunk idáig. A zsellérré, alattvalóvá visszaminősített, visszaszorított falut fokozatosan, de szívós munkával fosztották meg a fórumaitól. Elvették előbb a tulajdonát (a földet, jószágot), az íróasztalok mellett hozott döntésekkel („körzetesítés”) elvették a tanácsát, iskoláját, azaz megfosztották az értelmiségétől, majd a szolgáltatásoktól (bolt, orvos stb.). A megfélemlített, kizsigerelt falu a gyökér szívósságával ragaszkodott apái földjéhez és életformájához, majd amikor már erre se Volt módja, önmagát kezdte büntetni. Nem szaporodott, vonatra szállt és szétszóródott a nagyvárosokban, a nagyvilágban, lumpenizálódva, növelve a szintén kiszolgáltatott proletárok tömegét. Az otthonmaradók elveszítve a megtartó értékrendet, hörcsögkapaszkodóvá váltak, a presztízsfogyasztásért szaggatták magukat hajnaltól estig, hogy elöregedve, elma- gányosodva várják a megváltó halált. Mert városba szakadt ivadékaik nemhogy segíteni nem tudtak, de ők maguk szorultak az öregek segítségére. Erről „szól” Serfőző Simon költészete, mindenkor markánsan, ösz- szetéveszthetetlenül, de egyre elkeseredettebben, dühösebben. Addig mondta a magáét, míg ezek előbb csak a költők, az értelmiség egy részének a tollán megfogalmazott felismerések mára föl nem szívódtak a közvéleményben, mintegy visszaadva azoknak, akiktől vétetett, akiknek az érdekében kimondatott, s előbb csak óvatoskodva, majd felerősödve, s már-már dübörgő hangon politikai programokká nem formálódtak. A költő elérte volna a célját? Igen, de csak részben, mert még hosszú az út az igazi értékrend megfogalmazódásáig, megvalósulásáig, hogy Tiborc (ismét) otthonát lelje a hazában, a szatmári adózó nép maga gyakorolja jogait. Horpácsi Sándor Számítástechnika tagozat Számítástedhnilka tagozatot ,indít a miskolci 30. sz. Ság- vári Endre Általános iskola Igazgatósága az 1990/91-es tanévben a 4. évfolyamtól .kezdődően. Előzetes jelentkezés az 52-460-as telefonon, vagy személyesen a Ságvári u. 39. sz. alatt. A felvételi időpontja: április 23., 15 óra, az iskolában. Közlemények A GLORIA TOURS slagerajAnlatai TÖRÖKORSZÁG: 4, 5, 6 napos társasutazások Isztambulba. Részvételi díj: 2900 Ft 4- 75 + 58 + 38 + 2G + 9 DM. igény, és időtartamtól függően. Üdülés a görög tengerparton, az I. osztályú Epanomei camping- ben. Részvételi díj: 3150 Ft -f 00 DM. Bővebb felvilágosítás irodáinkban: a miskolci Cent. rum Aruház első emeletén, telefon: 16-331/23-as mellék, vagy az 52-053-as telefonon. GLORIA TOURS utazás az ön igénye szerint. Dr. Breitenbach Géza, aku- punktúrás és fül-orr-gégészeti rendelésének időpontja 1990. április I-jétől, hétfőn és csütörtökön, 19—20 óráig. Helye: Miskolc, III. Kuruc u. 77. fszt. Pfening László ózdi fiatalembertől sohasem voltak idegenek a különböző művészeti ágak, hiszen kitűnően zongorázik, fest, rajzol, farag, ám ezúttal teljesen új oldaláról ismerhette meg a nagyközönség. Keramikus lett, s nem is sikertelen I Első nyilvános bemutatkozása után megállapodást kötött egy holland céggel, amelyek alapján Hollandiában is értékesítik alkotásait (MTI) Mi lesz veled, honismeret? t így lett az utolsóból első A szabad választások utáni első napon, mároius 26- án tartotta Miskolcon a Hazafias Népfront megyei honismereti munkabizottsága utolsó ülését. A tagok öt évre szóló megbízatása lejárt, és ezzel együtt lezárult egy korszák a honismereti mozgalom életében. A népfront — bár fontos- nák tartja a hagyományfeltárás és -őrzés feladatát, nemzeti múltunk ‘értékeinek tiszteletét — gazdasági lehetőségei erősen megcsappantak. Bizonytalanná vált a Honismeret című országos folyóirat megjelenése is. Gazdátlan tett a honismereti mozgalom. Persze az egyéni kutatók korábban is dolgoztak a megye különböző településeim, a népfront csupán keretet adott a mozgalomnak. Segítette a helyi erőik felkarolását, összefogását, a .kapcsolattartást. Gyorsította, erősítette az egyéni munkát. Az ülésen felvetődött, hogy új gazdát kellene keresni a mozgalomnák. Sok új párt, szervezet tartja fontosnak a honismeretet, a hagyományok ápolását sokan iktatták programjukba. Aztán a ‘bizottság ‘tagjai gyorsan el is vetették az ötletet. A honismereti mozgalomnak nincs szüksége politikai védőernyőre. Csupán az összefogást a tapasztalatcserék, az eredmények közzétételének lehetőségét Igénylik a kutatók. A megyei Közművelődési Módszertani Központ igazgatója, Szabolcs András elmondta, hogy intézménye a jövőben átvállalja a honismereti mozgalom összefogásának a munkáját, helyt ad összejöveteleiknek, megbe- széléseíknék. A feloszlott munkabizottság helyett rövidesen létrehoznak az egyéni kutatók, a honismerethez kötődő intézmények — múzeumok, levéltárak, könyvtárak — képviselőinek összefogásával egy konzultációs testületet. Az utolsó összejövetel tehát előkészítette a honismereti mozgalom új — most már a népfronttól is független — szervezeti kereteinek kialakítását. Az egyéni kutatóik tovább dolgoznák, működnék a honismereti körök, szakkörök. A Szülőföldünk Bonsod-Aba- új-Zemplén megye című honismereti tájékoztató — reméljük — ezután is eljut mindenkihez. Hiszen változó világunkban nagy szükség van a gyökereinkhez, őseimik- hez. múltunkhoz, hagyomá- nyaiimkhoz való ragaszkodásra. (filip) MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 8.20: Fűtől fáig. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Napközben. — 11.05: Népdalok, néptáncok. — 11.36: Zsebrádiószínház. Kísértet. Kopányi György kis- hangjátéka. — 12.45: PAF-mű- sor. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.05: Nemzetiségeink életéből. — 14.35: Foglalkozások a dal- és tánchagyományban. — 15.00: Magyar Írás. — 15.50: Versarchívumunkból.—16.00: Tizenhat óra. Hírmagazin. — 10.15: Hangoló. Zenei magazin gyerekeknek. — 17.00: Orvosi tanácsok. — 17.05: Magyarországról jövök ... A vidék magazinja. — 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk — az irodalomról. — 18.20: Levelekre, röviden. — 19.40: Népdalok. — 19.50: Gong. — 20.00: PAF-műsor. — 20.30: Legenda és valóság. Száz éve született Benjamlno Gigli. — 21.00: Kilátó. — 21.45: Hajszálgyökerek. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Nemzetközi kulturális szemle. — 23.00: Barokk zene. — 23.36: A kolozsvári Magyar Opera története. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben: Peppino dl Capri. — 9.05: Rigócsőr király, Grimm meséje átdolgozva és rádióra alkalmazva. — 10.00: Kertbarátok műsora. — 10.05: Idősebbek hullámhosz- szán. — 11.05: Mit üzen a Rádió? — 11.45: Slavko Avsenik fúvósegyüttesének .felvételeiből. — 12.10: Nóták. — 12.53: Édes anyanyelvűnk. — 13.05: Pophullám. — 14.00: Péntektől péntekig. — 17.05: Kölyökrádió. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: A Rock Gyermekei. — 19.05: Garázs. — 19.35: Fiataloknak! — 21.05: „Jujube”. 2. rész. Julietta Gréco azonos című önéletrajzi könyve rádióra alkalmazva. — 22.05: Dobsa Sándor zongorázik. — 22.20: Az Ifjúsági Rádió bemutatja. Esküvő után. Nemes István hangjátéka. — 23.20: Máról holnapra. BARTÓK: 9.15: Jascha Heifetz hegedül és Gregor Pjatigorsz- kij gordonkázik. — 9.56: Anna Tomowa-Sintow operaáriákat énekel. — 10.32: Muzsikáról versben, prózában Kosztolányi Dezső. — 11.00: Szimfonikus zene. — 12.33: Monteverdi: Négyszólamú mise. — 13.00: Hallgassuk újra! — 14.03: Mozart: Idomeneo. Háromfelvonásos opera. — Közben 15.07: Garai Gábor versei. — 15.13: Az operaközvetítés folytatása. — 16.05: Gulácsy Lajos: A virágünnep vége. Bodnár György könyvszemléje. — 16.15: Az operaközvetítés folytatása. — 17.46: Magyar zeneszerzők. — 18.30: A véges végtelen. — 18.55: öt perc zene. — 19.05: Por favor. Spanyol nyelvlecke kezdőknek. — 19.20: Angol társalgás középhaladóknak. — 19.35: A Keller vonósnégyes hangversenye. — Közben 20.20: Virág- boszorkány. Vári Attila novellája. — 20.40: A hangverseny- közvetítés folytatása. — 21.30: Tenoráriák. — 21.47: Uj lemezeinkből. — 23.00: Bemutatjuk John Scofield „Frat Qut” című dzsesszlemezét. — 23.41: Régi fúvószene. MISKOLCI STÜDIO a 268 m közép-, valamint a 66,8 és a 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.20: Eszak-magyiar- országd krónika. — Hogyan alakul az avas! és a nyugati városrész közlekedési kapcsolata. — Az orvos válaszol. — A Ra- delkisz új gyöngyösi üzemében. — Reklám. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. 16.30—18.30: A Miskolci Stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. TELEVÍZIÓ — 1 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna. — 9.10: A jégbezárt nyár. Svéd dokumentumfilm. — 9.40: Felelet. Tévéfilm. — 10.55: A soknevű tó. Osztrák film. — 11.50: Képújság. — 16.50: Képújság. — 17.00: Péntek délután. Évgyűrűk. — 17.30: Téka. — 17.40: Közlekedésről mindenkinek. — 17.55: Reklám. — 18.00: Ablak. — 19.05: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Néhány első szerelem története ... — 21.05: Reklám. — 21.10: Panoráma. — 22.10: A hónap verseiből. — 22.30: Főszerepben a színész: Richard Drey fuss. Amerikai film. — 23.00: Híradó 3. 2. MŰSOR: sugár Ágnessel és Dombóvári Gáborral. 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: reklám, riportok, időjárás, zene. — 17.45: Bumm! Telefonos játék. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat. — 19.00: Az arany étkészlet rejtélye. Csehszlovák tévéjáték. — 19.40: Tv2. Benne: Polip. — 20.00: A Standard-ügy. Dokumentumfilm. — 21.05: Híradó 2. — 21.25: Tv2. — 21.35: Napzárta. — 22.20: Koncert Romániáért. — 23.50: TV2. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADASAI: SKY: 6.00: Üzleti világhiradó. — 6.30: Európai üzleti hírek. — 7.00: DJ Kát Show. — 9.30: Eu- rosport-étlap. — 10.00: Mobil autó- és motorsporthíradó. — 10.30: vidám, zenés sportegyveleg. — 11.00: Kosárlabda Európa Kupa. — 13.00: Labdarúgó-vb. — 14.00: Labdarúgás. Ausztrál foci. — 15.00: Biliárd-vb. — 16.00: Díjugratás Géniből. — 17.00: Kosárlabda Európa Kupa. — 19.00: Torna. — 20.00: Pank- ráció. — 22.00: Motorsport. — Japán Nagydíj. — 23.00: Si Világ Kupa. — 24.00: Vidám, zenés sportegyveleg. — 0.30: Széllovas magazin. — 1.00: Biliárd- vb. — 2.00: Műsorzárás. SUPER: 7.00: Napkezdet. — 8.00: Egyveleg. — 16.00: Forró drót. — 17.00: Hullámhosszon. — 18.30: Nemzetközi slágerstúdió. — 10.30: Hírek, időjárás. — 19.45: Időlánc. — 20.00: Koncertkülönlegesség: Little River Band. — 21.00: Amerikai földalatti. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22.15: Kék éj. — 23.15: Power Hour. A kemény fémzene kedvelőinek. — 0.15: Hirek, időjárás. — 0.30: Kék éj. — 1.30: Időlánc. — 1.45: Egyveleg. SATl: 6.00: Jó reggelt a SAT1- gyel! — 8.30: Hírek, időjárás. — 8.35: Szomszédok. — 9.00: Hírek. — 9.05: Szeretethajó. — 9.50: Főzőcske. — 10.00:‘ Hírek. — 10.05: Tévébolt. — 10.30: Láncreakció. Ausztrál sci-fi. — 12.15: Szerencsekerék. — 13.00: Tévétőzsde. — 14.00: A valódi szel- lemirtók. — 14.25: utazóknak. Horoszkóp. — 14.35: Szeretethajó. — 15.25: Tévébolt. — 15.50: Tenisz Davis Kupa Buenos Ai- resből. — Kb. 21.00: Szerencse- kerék. — 21.50: Hirek, sport, időjárás. — 22.00: Igazi lángelme. Amerikai vígjáték. — 23.45 Don Juan. Olasz—spanyol film. — 1.15: Műsorelőzetes. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.00: Iskolásoknak. — 9.20: A napocska. — 9.40: Tévéjáték. — 10.55: Vetélkedő. — 11.35: Publicisztikai magazin. — 16.10: Az éveket nem lehet megállítani. — 16.50: A nap percei. — 17.05: A természetvédelemről. — 17.45: Sorozat a dohányzásról. — 18.00: Nézetek és álláspontok. — 10.00: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Japán természetfilm-sorozat. — 20.25: Nevessünk. — 21.15: Vetélkedő. — 22.00: Nemzetközi táncverseny, -r 21.40: Időszerű kérdések. — 23.10: Vidéken. Francia tévéfilm. MOZI BÉKE: Túl a csúcson. Mb. színes amerikai vígjáték. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: de. nlO, fl2 órakor. Kincsvadászok. Mb. színes amerikai kalandfilm. Kiemelt 2. hely ár! Kezdés: f3, f5 órakor. Túl a csúcson. Mb. színes amerikai kalandfilm. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f7, fD órakor. — BEKE KAMARA: A néma. Színes magyar film. Kezdés: 2 és 4 órakor. Coctail. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt 2. helyár kezdés: 6 és 6 órakor. VIDEOTÉKA: Kazettakölcsönzés a Béke mozi félemeletén. 10—18 óráiga. — KOSSUTH: Kincsvadászok. Mb. színes amerikai ifj. kalandfilm. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: de. B, 11 órakor. Túl a csúcson. Mb. színes amerikai kalandfilm. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: hn5, 7, 9 órakor. Valami vadság. Mb. színesamerikai vígjáték. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f3 órakor. — HEVESY IVAN: Leszámolás (Bosszúvágy 4.). Mb. színes amerikai bűnügyi film. Kiemelt 3. hely ár! Kezdés: f9, fii. f3, f9 órakor. Egy kisebb isten gyermekei. Mb. színes amerikai dráma. 14 év! Kezdés: f5 órakor. Marie. Mb. színes amerikai társadalmi dráma. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: f7 órakor. — TÁNCSICS: Harlemi éjszakák. Mb. színes amerikai film. Kiemelt 3. helyár! Kezdés: f4, f6, f8 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: A herceg menyasszonya. Mb. színes amerikai mesefilm. Felemelt helyár! Kezdés: f3 órakor. Vasember I—II. Színes lengyel film. 14 év! Dupla felemelt helyár! Kezdés: f5 órakor. — Emmanuel. Szí. francia erotikus iilm. 18 éven felülieknek. Kiemelt 3. helyár. Kezdés: 18 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: Lámpaláz. Színes olasz horrorfilm. 18 év! Kezdés: f3, f5, f7 órakor. — FÁKLYA KAMARA VIDEO: H-bomba. Színes hongkongi—thaiföldi kalandfilm. Kezdés: f7 órakor. — FAKLYA: Beverly Hills-i zsaru II. Mb. színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 5 órakor. A-shogun árnyékában. Mb. színes japán film. Kiemelt 3. helyér! Kezdés: 7 órakor. — FAKLYA KAMARA: Lidérces órák. Mb. színes amerikai tragikomédia. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: Í5 órakor. SZÍNHÁZ 30., péntek La Mancha lovagja Kilián ifj. bérlet este 7 órakor