Észak-Magyarország, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-03 / 53. szám

1990. március 3., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 A KÖZSÉGEK KERESKEDELMI ÉS SZOLGÄLTATÄSI ELLÁTÁSÁNAK FEJLESZTÉSÉRE A Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Tanács pályázatot hirdet a napicikk-kereske- delmi hálózat és a lakossá­gi fogyasztási szolgáltatások községekben tervezett fej­lesztésének pénzügyi támo-, gatására. A pályázaton részt vehet­nek: vállalatok, szövetkeze­tek, költségvetési szervek, helyi tanácsok, gazdasági társaságok és magánvállal­kozók. Pályázati feltételek: — A támogatás a saját eszközök és a helyi tanácsi források kiegészítését szol­gálja. — A megyei tanácsi támo­gatás formája vissza nem térítendő juttatás vagy ked­vezményes kamatú kölcsön, amelynek maximális mérté­ke általában a fejlesztési költségelőirányzat 30 száza­léka lehet. Ettől nagyobb arányú támogatásiban csak azok a pályázók részesülhet­nek, akik az elmaradott tér­ségekben vagy 'községek al­kotta településcsoportban a hiányzó alapellátást biztosít­ják. illetve annaik jelenlegi alacsony színvonalát jelen­tősen javítják. A pályázatnak tartalmaz­nia kell: — a pályázó megnevezését és címét; — a fejlesztési cél megne­vezését, helyét, rövid leírá­sát és indoklását; — a megvalósítás kezdési és befejezési időpontját, a beruházás költségelőirányza­tát és anyagi-műszaki össze­tételét, éves bontásban; — a rendelkezésre álló saját forrás, " helyi tanácsi eszközök, hitel és egyéb for­rás, valamint a megvalósí­táshoz igényelt megyei taná­csi támogatás, illetve köl­csön' összegét; — a pénzügyi források rendelkezésre állásának iga­zolását; — a helyi tanács és a te­rületi érdekképviseleti szerv írásban csatolt véleményét a fejlesztési céllal kapcsolat­ban. A pályázat benyújtása és elbírálása: A pályázatot a megyei ta­nács vb termelési és ellátá­si főosztályára (Miskolc, Ta- nácsház tér 1.) április 15-ig kell, 2 példányban benyúj­tani. A pályázatok elbírálásánál és a támogatás összegének megállapításánál a szakmai- ellátási szempontokat, a fon­tossági sorrendet és a pályá­zati keretösszeg nagyságát egyaránt figyelembe kell venni. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülnek azok a pályázók, akik: — a gazdaságilag elmara­dott, kisebb településeken, illetve az eddig ellátatlan községekben a fejlesztés ál­tal tartósan (a szerződésben rögzített ideig) vállalják a lakosság alapellátásának biz­tosítását; — nagyobb arányú helyi pénzeszközzel rendelkeznek, illetve a támogatást kedvez­ményes kamatú kölcsön for­májában igénylik. A támogatások odaítélésé­ről az MTVB termelési és ellátási főosztálya javaslata alapján, a megyei tanács ipari-kereskedelmi és szol­gáltatási bizottsága állásfog­lalását követően, a megyei tanács soros ülésén dönt. A támogatásban részesített pályázókkal a megyei tanács vb termelési és ellátási és a közgazdasági főosztálya köt gazdasági megállapodásit, il­letve szerződést, és folyama­tosan ellenőrzi a támogatási összegek rendeltetésszerű felhasználását. Ha a pályá­zó a szerződésben vállalt kötelezettségeit nem teljesí­ti, a támogatást, illetve ka­matkedvezményt vissza kell fizetnie. A pályázatok összeállítá­sához — igény esetén — az MTVB termelési és ellátási főosztálya konzultációs se­gítséget biztosít. (Miskolc, Tanácsház tér 1. Telefon: 15-689.) Miskolc, 1990 február. Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Tanács ÉSiUiiiiP A Borsod-Abaúj-ZempJén Megyei Tanács pályázatot hirdet a megye idegenfor­galmi adottságainak jobb ki­használását elősegítő fejlesz­tések és tevékenységek pénz­ügyi támogatására. A pályázaton részt vehet­nek: vállalatok, szövetkeze­tek, költségvetési szervek, helyi tanácsok, gazdasági társaságok, gazdasági mun­kaközösségek és magánvál­lalkozók. A pályázat keretében a megyei tanács által létreho­zott Idegenforgalmi Alapból az |alábbi célok megvalósí­tása támogatható: — Idegenforgalmi célokat szolgáló olcsó szálláshelyek kialakítása (más rendelteté­sű, de e célra alkalmas épü­letek hasznosítása, átalakí­tása útján), valamint a meg­levő szálláshelyek forgalom- bővülésit eredményező re­konstrukciója. — Idegenforgalmi ellátást biztosító vendéglátóegységék (éttermek, bisztrók, presz- szók stb.) létesítése, forga­lomnövelést és színvonal­emelést szolgáló korszerűsí­tése, bővítése. — Az idegenforgalmi el­látás feltételeit javító, szó­rakozást és hasznos időtöl­tést segítő létesítmények megvalósítása (sport, szau­na, szolárium stb.). — Az idegenforgalmi adottságok kihasználását ér­zékelhetően javító infra­struktúra fejlesztése. — Idegenforgalmi tájegy­ségek színvonalas reklám­propaganda-anyagainak el­készítése. — Az idegenforgalmat növelő kulturális és egyéb rendezvények szervezése. Pályázati feltételek: — A támogatás a saját eszközök és a helyi taná­csi források kiegészítését szolgálja. — A megyei tanácsi tá­mogatás formája vissza nem térítendő juttatás, vagy ked­vezményes kamatú kölcsön, amelynek nagysága nem ha­ladhatja meg a fejlesztési, illetve megvalósítási költség 30 százalékát. A pályázónak rendelkeznie kell a bekerü­lési költség és a megyei ta­nácstól igényelt támogatás összege közötti különbözet­te!. A pályázatnak tartalmaz­nia kell: — a pályázó megnevezé­sét és pontos címét; — a tervezett létesítmény megnevezését és helyét; — a fejlesztési, illetve te­vékenységi cél részletes le­írását, idegenforgalmi össze­függéseit és indokolását; — a fejlesztés kezdetének és befejezésének időpontját; — a fejlesztés költségelő­irányzatát, és anyagi-mű­szaki összetételét; — a költségfedezet forrá­sok szerinti összetételének (évenkénti ütemezésben tör­ténő) bemutatását; — a fejlesztés idegenfor­galmi hatásait, illetve a lé­tesítmény (tevékenység) vár­ható éves jövedelmezőségét; — a beruházás műszaki előkészítettségét (tanulmány- és kiviteli terv stb.); — igazolást a saját és ide­gen pénzügyi források ren­delkezésre állásáról; — a helyi tanács írásos véleményét a tervezett fej­lesztésről. A nagyobb fejlesztéseket tartalmazó, 3 millió forintot meghaladó támogatási igé­nyű pályázatoknál a Keres­kedelmi Minisztérium Or­szágos Idegenforgalmi Hiva­tala által meghirdetett Ide­genforgalmi Fejlesztési Alap pályázataiban előírtaknak megfelelő részletességgel ja­vasoljuk a pályázat ezen ré­szét kimunkálni. (Megjelent a Kereskedelmi Közlöny 1989. évi 16. számában.) A pályázat benyújtása és elbírálása: A pályázatot a megyei ta­nács vb termelési és ellátá­si főosztályára .(Miskolc, Ta­nácsház tér 1.) április 15-ig, kell, 2 példányban benyúj­tani. A pályázatok elbírálásá­nál és a támogatás összegé­nek meghatározásánál a szakmai szempontokat, a fontossági sorrendet és a pá­lyázati keretösszeg nagysá­gát egyaránt figyelembe kell venni. A pályázatok el­bírálásánál előnyben része­sülnek azok a pályázók, akik a megye idegenforgalmi adottságaihoz kapcsolódóan, a látogatottság és a vendé­gek tartózkodási idejének növelését szolgáló fejleszté­seket és tevékenységeket va­lósítanak meg, illetve a tá­mogatást kölcsön formájá­ban igénylik. A támogatások odaítélésé­ről az mtvb termelési és el­látási osztály javaslata alap­ján, a megyei tanács ipari­kereskedelmi és szolgáltatási bizottsága állásfoglalását kö­vetően, a megyei tanács so­ros ülésén dönt. A támogatásiban részesített pályázókkal a megyei ta­nács vb termelési és ellátási és közgazdasági főosztálya köt gazdasági megállapodásit, illetve szerződést, és folya­matosan ellenőrzi a támoga­tási összegek rendeltetéssze­rű felhasználását. A pályázatok összeállítá­sához — igény esetén — az mtvb termelési és ellátási főosztálya konzultációs se­gítséget biztosít. (Miskolc, Tanácsház tér 1. Telefon: 15-689.) Miskolc, 1990 február. Borsod-Abaúj-Zeraplén Megye! Tanács Mi A KOMMUNÁLIS JELLEGŰ SZILÁRD HULLADÉKOK KOMPLEX KEZELÉSÉT BIZTOSÍTÓ FEJLESZTÉSEK MEGYEI TANÁCSI TÁMOGATÁSÁRA c' 'i * \' A Bor s od - Aba ú j - Zemplén Megyei Tanács pályázatot hirdet a kommunális jelle­gű, települési szilárd hulla­dékok összegyűjtését, keze­lését és elhelyezését biztosí­tó helyi tanácsi fejlesztések pénzügyi támogatására. A pályázaton részt vehet­nek: a megye helyi tanácsai, gazdálkodó szervezetek, kis­vállalkozók, külön-külön, vagy közösen. Pályázati feltételek: — A pályázónak rendel­keznie kell a beruházás ta­nulmánytervével (kiviteli vagy engedélyezési terv), il­letve műszaki leírásával és költségvetésével. — A megyei tanács által biztosítható támogatás a he­lyi tanács(ok) saját és átvett pénzeszközeinek a kiegészí­tését szolgálja, és nem ha­ladhatja meg az előirányzott fejlesztési költség 60 száza­lékát. Ha a versenytárgya­lás eredményeként a terve­zettnél alacsonyabb a tény­leges fejlesztési költség, a megyei tanácsi támogatás jóváhagyott százalékos ará­nyának megfelelően kell a végleges támogatás összegét megállapítani. Amennyiben a 'tényleges kivitelezési költség meghaladja a terve­zettet. a költségnövekedést a beruházó helyi tanácsnak kell fedeznie, a jóváhagyott megyei tanácsi támogatós összege nem növelhető. — A beruházáshoz a tá­mogatás elnyerése utáni csatlakozás esetén, a társuló fél az elszállított vagy ke­zelt hulladék mennyiségé­nek arányában köteles a be­ruházási költség ráeső ré­szét megfizetni, és ezen be­lül a támogatási hányadnak megfelelő összeget a megyei tanács pénzügyi alapjába át­utalni. A pályázatnak tartalmaz­nia kell: — a pályázó(k) megneve­zését és címét; — a fejlesztési cél tneg- hatórozását, szükségességét, a megyei komplex hulladék­elhelyezési tanulmányterv­vel való összhangjának is­mertetését; — a beruházás kezdetének és üzembe helyezésének idő­pontját, valamint a fonto­sabb részhatáridőket; — a fejlesztés teljes költ­ségigényét, a fedezetként fi­gyelembe vett források mér­tékét, az igényelt megyei tá­mogatás összegét, és a for­rásonkénti pénzügyi felhasz­nálás tervezett időbeni üte­mezését; —a beruházás előtti és megvalósulása utáni helyzet fontosabb jellemzőinek egy­bevetését (intézményes hul­ladékgyűjtésibe bevont laká­sok száma, a hulladékkeze­lés módja, az elszállításra kerülő hulladék éves meny- nyisége stb.); — a létesítmény üzemel­tetésével kapcsolatos elkép­zelést, és költség/bévétel - vonzatot; — szilárd hulladék elhe­lyezésére alkalmas telephely kialakítása esetén a fonto­sabb fajlagos és kapacitás- adatokat (a telephely terü­letének nagysága és a rajta elhelyezhető hulladék meny- nyisége, 1 négyzetméter ki­alakítandó felületen elhe­lyezhető szilárd hulladék .mennyisége, tömör köbmé­terben kifejezve, 1 négyzet- méter felület kialakításá­nak és 1 köbméter hulla­dék elhelyezésének költség­vonzata, a telephelyre tör­ténő hulladékszállítás lehet­séges időtartama években stb.). — A pályázathoz mellék­letként csatolni kell: — a helyi tanácsi testület tervezett beruházásra vonat­kozó határozatát; — az érdekelt szakhatósá­gokkal egyeztetett tanul­mánytervet, vagy engedé­lyezési, illetve 'kiviteli ter­vet költségvetéssel (költség- becsléssel) együtt; — a saját pénzügyi forrás rendelkezésre állását igazo­ló dokumentációkat; — a helyi tanácsi forrá­sok kibővítése esetén, -az építésben érdekelt helyi szervek és/vagy a lakosság költségvállalását tartalmazó hozzájáruló nyilatkozatot. A pályázatok benyújtása és elbírálása: — A megyei tanácsi tá­mogatós elnyerésére irányu­ló pályázatot március 30-ig kell benyújtani, 2 példány­ban, a megyei tanács vb műszaki főosztályára. — A pályázatok elbírálá­sánál és a támogatási ösz- szeg meghatározásánál a szákmai szempontokat, a fontossági sorrendet és az e célra biztosított éves keret­♦ összeg nagyságát egyaránt figyelembe kell venni. Fontosabb elbírálási szem­pontok: — A fejlesztési célkitűzés összhangja az 1983. évben készült megyei komplex hul­ladék-elhelyezési tanulmány­tervvel. — Lehetőleg minél több település szilárdhulladék-el- helyezési problémáját oldja meg a tervezett fejlesztés. — A fejlesztési költségek minél magasabb hányadát 'biztosítsa helyi erőforrás (helyi tanácsok, termelő üze­mek, lakosság pénzeszközei). — Előnyben részesülnek a tárgyévben elkezdődő és be­fejeződő beruházások, vala­mint a műszaki és gazdasá­gossági paraméterek kedvező értékei. — A pénzügyi támogató­sok odaítéléséről az mtvb műszaki főosztály javaslata alapján, a megyei tanács te­rületfejlesztési és kommu­nális bizottsága állásfoglalá­sát követően, a megyei ta­nács soros ülésén dönt. — A támogatásban része­sített pályázókkal a megyei tanács vb műszaki és köz- gazdasági főosztálya köt gaz­dasági megállapodást, illet­ve szerződést, és folyamato­san ellenőrzi a támogatási összegek rendeltetésszerű, il­letve megállapodásban fog­laltak szerinti felhasználá­sát. — A pályázatok összeállí­tásához — igény esetén — a műszaki főosztály szakmai konzultációs segítséget biz­tosít. Miskolc, 1990 február. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács ä» is§ A KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI ALAPBÓL biztosítható pénzügyi támogatás igénybevételére A Borsod-Aibaúj-'Zemplén Megyei Tanács a környezeti gondok eredményesebb meg­oldására Környezet- és Ter­mészetvédelmi Alapot hoz létre, melyből pénzügyi tá­mogatás pályázati rendszer keretében igényelhető. A pályázat célja: — Súlyosan terhelt terüle­tek környezetszennyezésé­nek objektív feltárása, a legsürgősebb és leghatéko­nyabb teendők megosztása a környezeti szakágak, illetve a környezeti hatás előidézői között. A környezetjavulás legcélszerűbb módjának ki­választása, az érdekeltség, illetve illetékesség arányá­ban, a tanácsi részvállalás konkretizálása és realizálása. — Környezetkímélő mód­szerek, eljárások ösztönzése, elősegítése. — Lakossági (közösségi) jelzések, felvetések hitelt ér­demlő megvizsgálása és az elhárítás elősegítése. — A környezeti hatások és a lakosság egészségi ál­lapota közötti összefüggések megközelítése, elemző feltá­rása. Az egészségkárosodás mérséklésének, kivédésének szakmai javaslata; továbbá a megvalósítás anyagi ösz­tönzése. — A megyei védett ter­mészeti értékek állapotmeg­őrzésének anyagi alátámasz­tása. Környezet- és termé­szetvédő közösségek munká­jának segítése, a mozgalmi jelleg kibontakoztatása, ered­ményeinek ösztönzése és el­ismerése. — A környezet- és termé­szetvédelmi oktatás feltéte­leinek javítása, a környezet­kímélő szemlélet nevelési eszközrendszerének bővíté­se. Ilyen célokat szolgáló képzés, továbbképzés szerve­zése. — A környezet- és termé­szetvédelmi információs rendszer tanácsi hasznosít­hatóságához szükséges tech­nikai feltételek megerősíté­se. A szakmai információk széles körű felhasználásának biztosítósa, továbbá a köz­vélemény számára értelmez­hetővé tétele. A pályázaton részt vehet­nek: a tanácsi és nem taná­csi szervek (jogi személyek és magánvállalkozók) egy­aránt. Nem tanácsi pályázók esetében a pályázatot — be­nyújtás előtt — véleményez­tetni kell az érintett (v. ér­dekelt) helyi önkormányza­tokkal. Előnyben részesül­nek a térségi, regionális ki­hatású vállalkozások. A pályázatnak tartalmaz­nia kell: — a pályázók megnevezé­sét, címét; — a megoldandó feladat leírását és indoklásét, a megvalósulás után eléhrető eredményt; — a szükséges ráfordítás összegét, valamint a támo­gatandó tevékenység kezde­tének és befejezésének idő­pontját; — egyéb — számításba vehető alapok — források meglétét. Az alapot a megyei tanács környezet- és természetvé­delmi bizottsága kezeli, ja­vaslata alapján a támoga­tásról a megyei tanács dönt. Az alap forrásoldala nyitott, amennyiben fogadja a kör­nyezet- és természetvédelmi célú befizetéseket, gondosko­dik az azonos jellegű pénz­források koncentrálásáról. Célját és eredményességét tekintve, együttműködik a központi .(illetve területi) környezetvédelmi, vízügyi, földvédelmi alapokkal, vala­mint az egészségmegőrzést szolgáló eszközökkel. Az alap nem veszi át a rendezési tervek környezet- védelmi fejezeteiként teljesí­tendő feladatokat, továbbá nem helyettesíti a beruházá­sok és fejlesztések hatásta­nulmányait. A pályázatokat 1990. már­cius 31-ig kell az mtvb el­nöki hivatalához, 3 példány­ban benyújtani. A támogatásban részesített pályázókkal az mtvb elnöki hivatala köt megállapodást. Miskolc, 1990 február. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács (Folytatás a 6. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents