Észak-Magyarország, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-26 / 71. szám

ÉSZAK NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Ügyeletes riporter: Zelei Zoltán Telefonszámunk 13 órától 19 óráig: 89-872 Észak-Magyarország Szerkesztősége NAGY ZOLTÁN FŐSZERKESZTŐ ÚRNAK MISKOLC, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527 Igen tisztelt főszerkesztő úr! A Kereszténydemokrata Néppárt nevében őszinte tiszte­lettel megköszönöm a választási kampányban vállalt és hi­bátlanul teljesített nehéz munkájukat. A saját nevemben szeretném kifejezni őszinte „együttér­zésemet”. mert szakmai ismeret hiányában is felmérhettem, hogy a „szent” esélyegyenlőség jegyében a centiméterekre kimért sorok szorításában a szokatlan feladat végrehajtása milyen megterhelést jelenthetett mindannyiuk számára. Külön köszönetét mondok Hajdú Imre és Priska Tibor, föszerkesztöhelyettes uraknak, akik bármilyen probléma megoldásában a legnagyobb készséggel és udvariassággal álltak az érdekelt pártok szolgálatára. További munkájukhoz sok sikert, és a zsúfolt párthírek- töl mentes, jó újságot kívánok. Tisztelő üdvözlettel: DR. ISÉPY TAMÁS Véradónaptár 1W0. MÁRCIUS 26-30-16 Megyénkben cu alábbi üzemek dolgoxói biztosítják a betegellátóihoz szükséges vérmennyiséget: Hétfőn: Fámáik Kft., Miskolc; Fenyő Kft,, Miskolc; BAEV szerelőipari főözem, Miskolc; BAEV ellátási Üzemigazga­tóság, Miskolc; Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vál­lalat, Miskolc; Ózdi Kohászati Üzemek: szállítási igazga­tóság, szolgáltató gyáregység. Kedden: Magyar Honvédség, Zalka Laktanya, Lillafü­red; Tolcsva, palackozóüzem; Rima Kft., Ózd; Borsodi Szénbányák Központi Üzeme, Kazincbarcika. Szerdán: Felsővadász község. Csütörtökön: Magyar Honvédség mezőesáti alakulata; Pálháza község; Borsodnádasdi Lemezgyár. Pénteken: Émász, Sajópart, Miskolc. Az Iparszerű Hústermelést Szervező Közös Vállalat nyíregyházi kirendeltsége az ország egyik legjobb tenyészetéből magyar nagyfehérXmagyar lapály F—I TENYÉSZKOCASÜLDÖT FORGALMAZ 80 kg súlyban 7500 Ft alapár és 80 kg fölötti súly 75 Ft/kg Megrendelhető a <46) 88-236-os miskolci, valamint a (42) 12-321-es nyíregyházi telefonon a 3i. sz. Állami építőipari vállalat 18. SZ. FÖÉPÍTÉSVEZETÖSÉGE felajánlja bértárolásra VAGY MAS CÉLRA kb. 3500 négyzetméternyi szabadtéri, lebetonozott, 2 db 15 tonnás híddaruval és iparvágány-kiszolgálással ellátott területét Érdeklődni lehet: Ress Zoltán műszaki helyettesnél Telefon: 11-211/22-65-ös mellék fi^AK-- POl-,T,KA, napilaf Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Mis­kolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527 - Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 16-035. Belpolitikai szerkesz­tőség: 16-450. Kulturális rovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbcsítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapcllátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévié 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Naptár _______ 1 990. MÁRCIUS 26., HÉTFŐ Névnap: Em&nucl. A Nap kelte 6.36, nyugta 19.04 órakor. A Hold kelte 6.06, nyugta 18.59 órakor. Tizenöt évvel ezelőtt, 1975. március 26-án helyezték letétbe a baktérium- (bio­lógiai) fegyverek és mér­gező anyagok kifejleszté­sének, gyártásának és fel­halmozásának tilalmáról, valamint e fegyverek és mérgező anyagok megsem­misítéséről szóló megálla­podás — rövidebb fogal­mazással a biológiai fegy­verek betiltásáról szóló egyezmény — ratifikációs okmányait; az egyezmény rögtön életbe is lépett. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS lobbára borult idő lesz, or­szágszerte várható eső, zá­poreső, helyenként zivatar is valószínű. Időnként erős dél­nyugati szél várható- Lénye­gesen hűvösebbre fordul az idő. A legmagasabb nappa­li hőmérséklet hétfőn 8 és 13 fok között alakul. (MTI) Bajnokavafás éjfélkor Táncfesztivál Miskolcon Fesztiváli pillanat. • A Miskolc Megyei Városi Tanács tájékoztatja a la­kosságot, hogy ma (március 26-án) a lakbértámogatási csoportnál (Hunyadi u. 6.) és az ügyfélszolgálatoknál (Pe­tőfi u. 1—3. és 39.) a vá­lasztásokkal összefüggő teen­dők miatt, a délelőtti ügy- félfogadás elmarad, de dél­után 1—4 óráig már a la­kosság rendelkezésére állnak a tanács dolgozói. A magyar tánctörténelemben először 0 avattak magyar bajnokot március 23-án, a Miskolc Városi Sportcsarnokban, az el­ső magyar formációs táncbajnokságon. Pénte­ken este 6 órától éjfélig tartott a táncos küz­delem. A rendezvényen jelen volt a teljes ma­gyar formációs élmezőny. A nemzetközi zsűri döntése alapján, a társasági táncok kategó­riájában a magyar bajnok a szombathelyi Sa­vária együttes lett, a show-tánc kategóriában a dunaújvárosi Flash akrobatikus tánccsoport, standard-mix kategóriában a budapesti HVDSZ Quick táncklub, és a latin-mix kategóriában a szombathelyi Savária együttes. Szombaton délután 4*órakor és este 8 óra­kor á formációs táncok nemzetközi gálaműso­rával folytatódott a fesztivál. A magyar baj­nokság legjobb csoportjain kívül felléptek az 1989-es stuttgarti világbajnokság helyezett csoportjai, az NSZK, Csehszlovákia, Lengyel- ország, Olaszország és Litvánia versenytánco­sai, az Állami Operaház magántáncosai. KÖZLEMÉNY­Az Émász Miskolci üzemigaz­gatósága értesíti az alábbi terü­leten lakó fogyasztókat, hogy az önök folyamatos és minősé­gi villamosenergia-ellátása ér­dekében 1990. március 28-án és 29-én. 7—16 óráig az Aradi u., Fenyő u.-tól a Sirály utcáig, Görömbölyi u. 38—39. számig, valamint Garas S. u. végig, hálózat átépítése miatt az áram­szolgáltatást szakaszosan szüne­teltetni fogja. Kérjük T. Fo­gyasztóink szíves megértését. A Liszt Ferenc Zene- 0 művészeti Főiskola Miskolci Tagozatának szimfonikus zenekara már­cius 27-én, kedden este 7 órától franciaestet rendez a Bartók-teremben. Műsoron: Gounod: Kis szimfónia, Mouquet: A pán sípja, Bi­zet: C-dúr szimfónia. Köz­reműködik: Tősér Dániel fu­volán. Vezényel: Nemes Fe­renc. Gedó György, a müncheni olimpia ökölvívó bajnoka, aki hét hónapja munkanélküli, a megélhetéséért küzdve, cl- pőpucolásból tengeti mindennapjait. Jelenleg a Hősök terén ütötte fel tanyáját a volt olimpiai hősünk. Balesetek, tüzesetek fl legfőbb ok: az ital és a szerelem A hétvége egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy vasár­nap — a szavazás napján — egyetlen részeg embert sem szállítottak a mentők a kijóza­nító állomásra. Pedig — ellen­tétben a korábbi tilalmakkal — minden vendéglátóhelyen mér­tek alkoholt. A szárazság és az emberi gon­datlanság miatt szombaton hu­szonnégy esetben riasztották a megye tűzoltóit. Igaz, két eset­ről kiderült, hogy vaklárma volt. A kár nagysága miatt ki­emelkedik a szombati tűzese­tekből a Szuhogy és Alsótele- kes térségben pusztító erdőtűz. Itt hatvan hektár szárazfű és huszonöt hektárnyi vegyes te­lepítésű erdő égett. A becsült kár hetvenezer forint. Ugyan­csak szombaton riasztották a miskolci egységeket a Szendrö- lád térségében történt tűzhöz. Itt Is az erdő és az aljnövény­zet égett. Egy gondatlanul el­dobott cigarettacsikk harminc­ezer forintos kárt okozott. Szombaton délután két óra tíz perckor a Tornaszentandrás és a Tornabarakony közötti út­szakaszon Béres Viktor huszon­nyolc éves tornaszentandrási autószerelő rendszám és műsza­ki vizsga nélküli MTZ 50 tipu- sú traktorával az úttest jobb oldalán a patak medrébe hai- tott és felborult. A baleset kö­vetkeztében Béres Viktor a helyszínen meghalt. Miskolcon szombat délután két olyan baleset is történt, melynek okozója egy-egy kis Polski vezetője volt. öt óra tiz perckor a Miskolci és a Babits Mihály utca kereszteződésében egy Folski-FIAT személygépkocsi vezetője balra akart kanyarod­ni, és közben összeütközött egy szemből közlekedő Polski-FIAT- tal. A szondázás alkalmával ki­derült, hogy a kanyarodni szán­dékozó autó vezetője ittas volt. Ugyancsak ittasan közlekedett annak a Polski-FIAT személy­autónak a vezetője is, aki az Avas alatt, a Toronyalja utca 11. szám előtt egy Lada sze­mélygépkocsival ütközött. A Polski vezetője elébe vágott a vele azonos irányban közlekedő Ladának, az ütközés következ­tében a Polski felborult. A vét­kes vezető és a vétlen Lada utasa nyolc napon belül gyó­gyuló sérülést szenvedett. Súlyos, életveszélyes állapot­ban szállították kórházba szom­baton délelőtt Kondó községből Iíálmánházi Lászlónét. A hu­szonnyolc éves fiatalasszony a reggeli órákban baltát ragadott a kezébe és azzal felfeszítette a lakásukban található lemez- szekrényt. Itt őrizte élettársa a vadászfegyverét. Ezután Kál- mánháziné megtöltötte a puskát, és mellbe lőtte magát. Az ön­gyilkossági szándék oka a sze­relmi bánat volt. Hangverseny két cimbalomra Fábián Márta és Szakály Ágnes hangversenye márci­us 26-án, hétfőn este 7 óra­kor kezdődik Miskolcon, a református egyházkerület --------------------i_____ s zékházában (Kossuth utca 17.). Közreműködik: Gyön- gyössy Zoltán (fuvola) és Faragó Laura (ének). Ordögváltozás Csíkban Tamási Áron műveiből állította össze Tompa László Ördögváltozás Csíkban cí­mű előadóestjét. A műsort március 27-én, este 6 órától a Szakszervezetek Rónai Sándor Művelődési Központ­jában láthatja a miskolci közönség. (MSZB tér 3.) Je­gyek válthatók a művelődé­si központ pénztárában és a Miskolci Nemzeti Színház jegyirodájában.

Next

/
Thumbnails
Contents