Észak-Magyarország, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-05 / 30. szám

1990. február 5., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Gólok, pontok, méterek, percek ■ -- • . ------­D kosarasok és a röplabdázók harcolhatnak a felsőházi tagságért Bocsi lányok sikere — Szovjet műkorcsolyaedzők Leninvárosban — Hét x, három 2-es a totóban Kosárlabda Asztalitenisz Röplabda Bravó DVTK! DVTK—Szeged SC 97-83 (49-54). Miskolc, Nagyváthv Utcai Általános Iskola. 500 néző. Vezette: Simó, Kó- thay. NB I-es női bajnoki mérkőzés. A hazaiak teljesítménye minden várakozást felül­múlóan nagyszerű volt. Az első percektől az utolsóig remekül küzdöttek, fegyel­mezetten kosaraztak. Em- berfogásos védekezést al­kalmaztak, sokat mozogtak, nem ismertek elveszett lab­dát. Támadójátékukat az ötletesség jellemezte, zicce­reiket sorra kihasználták. Az első félidő jelentős ré­szében vezettek, a vendé­gek csak a szünet előtt for­dítottak, de utána elhitték, hogy csak ők nyerhetnek. A DVTK pedig nem adta fel, és Turska, valamint Szilágyi vezérletével olyan játékot produkált, amelyre már régóta vártunk. A széf! számú közönség a lefújás után éltette kedvenceit, akik rá is szolgáltak az el­ismerésre! A piros-fehérek a folytatásban az első tíz közé jutásért küzdhetnek tovább. A ponszerzők: Turska (40), Szilágyi (27), Novák (14), Králik, Lakosa (6—6), Horváth, Molnár (2—2). Miskolci EAFC—Nyíregy­házi MGFSE 105-72 (43-42). Nyíregyháza, NB II. férfi. Ld.: Szeghalmi (23), Deák (16), Botár (13), Pázsitka. Jégkorong Ma: M. Kinizsi—FTC Ma rendezik meg a miskolci városi műjégpályán a Miskolci Kinizsi1—Ferencváros első osztályú bajnoki jégkorongmérkőzést. A találkozó 17 órakor kezdődik. Pénteken, lapzárta után ért véget az NSZE—Miskol­ci Kinizsi mérkőzés. A miskolciak meglepetésre 9-4-re veszítettek.. Egy tegnapi ifjúsági eredmény: Miskolci Kinizsi— Újpesti Dózsa 3-11. Birkózás 74 kg: 1. Berecz (DVTK) A DVTK csarnokában rendezték meg az Avas Kupa felnőtt szabadfogású birkózóviadalt, amelyen 14 egye­sület 125 sportolója lépett szőnyegre. A diósgyőriek közül a 74 kilósok mezőnyében Berecz első léfct. 52 kg- ban Nyíri, 100 kg-ben pedig Szabó F. ért el második helyezést, míg 68 kg-ban Ferenc (valamennyi DVTK) vehetett át bronzérmet. Érdekesség, hogy taroltak a csepeliek, akik hat súlycsoportban bizonyulták a leg­jobbnak. Nem dönt a NOB Kuvaitban Február íg-tól három napig Kuvait ad otthont a NOB „Apartheid és az olimpizmus” elnevezésű bizott­sága soros ülésének, amelynek legfőbb feladata Fre- derik de Klerk, dél-afrikai elnök a közelmúltban or­szága ia jövendőbeli politikával kapcsolatos kijelentései­nek felülvizsgálata. Raymond Gafner, a NOB admi­nisztratív igazgatója a tanácskozás előtt elégedettsé­gének adott hangot, mondván, hogy a Dél-Afrikában zajló események kedvezőnek tekinthetők a NOB szem­pontjából, ám leszögezte: szó sincs arról, hogy az oli-m. piai mozgalmat vezető testület a kuvaiti tanácskozá­son bármiféle jelentős lépésre szánná magát. Lakosa amíg a pályán volt, jó teljesítményt nyújtott. Fotó: Juhász Németh (10—10), Erdélyi, ’Barnóczki, Magyar (9—9). Nyíregyházi MGFSE— DVTK II. 61-55 (26-30). Nyíregyháza, NB II. női. Ld.: Kiss (25), Juhász (9), Riedlinger (8). Miskolci Postás—Ybl Mű­szaki Főiskola 64-61 (27-27). Miskolc, NB II. férfi. Ld.: Házi (26), Zékány, Kádas (14—14). Miskolci Postás—Török- szentmiklós 94-24 (46-8). Miskolc, NB II. női. Ld.: Nádasi (26), Tóthné (16), Jászka (15), Gál (14). Leiskolázták a Spartacust Változnak az idők .. . nem olyan régen még Jó­nyer, Klampár és a töb­biek neve fémjelezte a Bp. Spartacus asztalitenisz­csapatát, de hol van már a tavalyi hó? ... A maiak egyáltalán nem hasonlíta­nak elődeikre, s a rossz nyelvek szerint — ameny- nyiben Pazár Sándor ma­rad a klub elnöke — a kosárlabdások sorsára is juthat a szebb napokat lá­tott szakosztály. Mindez annak kapcsán jutott az eszünkbe, hogy vasárnap délelőtt a szö­vetkezetiek vendégszere­peitek Miskolcon, a nép­kerti csarnokban sokan az ifjú csillagnak kikiáltott, Borsodból elszármazott Pa­gonyi Róbertre voltak kí­váncsiak. Nos, valljuk be férfiasán: sokkal többet vártunk tőle. Elhisszük, hogy Bérezik -nincs tekin­tettel a bajnoki fordulóra, Báthory Attila (BEV SC) a kettős fordulóban nyolc mér­kőzését nyerte meg. s keményen dolgoztatja a tinédzsereket; azt is elfo­gadjuk, hogy éppen rossz napot fogott ki; nem íté­lünk abból sem, hogy csak két mérkőzést nyert a Borsodi Építők Volán el­len — ám a JÁTÉKA je­lentette az igazi csalódást. A koreográfiát, a felépí- tettséget, a tervet hiányol­tuk, s a tapasztalatok bir­tokában megkockáztathat­juk, hogy nincs kiiskoláz­va”. A Hrafoovszki-legénység mindenesetre feledtette a szombati kiadós verést, s továbbra is harcban áll a negyedik helyért. A Hejőcsabai Cement SC leányai nyeretlenek maradtak, az erzsébetiek ellen lehetett volna ke­resnivalójuk, ám kihagy­ták a ziccert. A BSE Bá- torfit, Káhnt és Szigetit felvonultató gárdájával szemben már nem volt túl sok esélyük. Jól vette a hét végi akadályt a Bor­sodi Kinizsi női együttese, Dankovics József leányai 4 ponttal gyarapították az idei termést. A bocsi sportvezetők még a hét vé­gén sem értették, miért makacsolták meg magukat egyesek, meghiúsítva ezzel Badarász leigazolását?!.. . POSTÁS SE—BÉV SC 18-7. Budapest, Lumumba úti terem, NB I/A-csoport, férfi. Gy.: Báthory (3), Laczkó (3), Szűcs (1). BÉV SC—BP. SPARTA­CUS 20-5. Miskolc, népker­ti csarnok. NB I/A-csoport, férfi. Gy.: Báthory (5), Laczkó (5), Molnár J. (5), Szűcs (4). Tóth Zs. (1). ERZSÉBETI ATSE— HCM 1. 15-10. Miskolc, népkerti csarnok, NB I/A- csoport, női. Gy.: Mikija- niec (4), Galambos (2), Fest (2), Kuchár (1), Si­mon N. (1). BORSODI KINIZSI- EGRI ÁFÉSZ 21-4. Eger, NB I/B-csoport, női. Gy.: Molnár A. (5), Széles (5), László (5), Kriston A. (4), Kosárkó E. (2). BORSODI KINIZSI—KSI 14-11. Bocs, általános is­kola, NB I/B-csoport női. Gy.: Molnár A. (5), Széles (5), Kriston A. (3), László (1). OROSHÁZA—BORSODI KINIZSI 12-4. Orosháza, NB II. férfi. Gy.: Rózsa­hegyi (1), Géczi (1), Temes­vári (1), Marczi (1). DECEMBER 4. DRÓT- MÜVEK—NYÍRBÁTOR 10-6. Miskolc, NB II. fér­fi. Gy.: Bagi (3), Tóth F. (3), Tisza (3), Gulybán (I). HCM SC II—SZEGED TSE 9-7. Szeged, NB II. női. Gy.: Prockl (4), Hor­váth Zs. (3), Kondás (1), Bleha (1). HCM SC II.—HATVAN 13-3. Miskolc, NB II. női. Gy.: Prockl (4), Horváth Zs. (4), Kondás (3), Bleha (2). BSE—HCM I. 14-11. Mis­kolc, népkerti csarnok, NB I A-csoport, női. Gy.: Si­mon N. (4), Mikijaniec (2), Kuchár (2), Galambos (2), Fest (1). Älsii A TOTÓ 5. heti eredménye • 9 . 1. ceskna-roma 0-0 X 2. ATALANTA—SAMPDOR1A 2-2 X 3. FIORENTINA-M1LAN 2-3 2 1. UOINESK-LECCE 3-1 1 5. GENOA—BOLOGNA 0-0 X 6. COSENZA—CAGLIARI 0-2 2 7. MESSINA—REGGIANA 1-2 2 8. LICATA—AVELLINO 0-0 X 9. T OKI NO—BRESCIA 2-1 1 10. BARLETTA-ANCONA Í-1 X II. MONZA—REGGIN A 1-0 1 12. FOGGIA—TRIES'! INA 3-2 1 13. RAHOVA—PESCARA 1-1 X i J ^ BARI—JUVENTUS 1-1 X Játszmavesztés nélkül Hálócsata a HCSE-Ozdi Spartacus-Bányász férfi röplabda Magyar Kupa-mérkőzésen. A miskolciak 3:0 (6, 6, 8) arány­ban nyertek. A hejőcsabaiak valamennyi játékosa dicsé­retet érdemelt, illetve Polecsnik, Veres és Molnár nyújtott jó teljesítményt. A hét végén ikét fordulóban is érdekelt volt a Ka­zincbarcikai Vegyész élvonalbeli férficsapata. A kék­sárgák mindkét akadályt jól vették, és biztosították maguknak a jogot a rájátszáson való részvéelre, ahol a tét: az első tíz közé kerülés! KVSE—SZOMBATHELYI SPARTACUS STYL 3-0 (12, 1, 8). Szombathely, 200 néző. Vez.: ifj. Kiss, Ortner. NB I férfi. A hazaiak csak az első játszmában tudták megszorítani a barcilkai társaságot. Ahogy belemele- ged'tek a vendégek, minden vitás kérdés eldőlt. A KVSE ezzel a sikerrel biztosította helyét a rájátszá­son. Jók: .Mezei, Tomis, Pavalek. KVSE—GANZ-MÁVAG 3-0 (13, 15, 6). KazinCbar- ka, 500 néző. Vezette: Újhelyi, Zalánfi. NB I. férfi. Szépszámú szurkolótábor gyűlt össze a találkozóra, a nézőik ünnepelni szerették volna csapatukat. Nos, a befejezést követően volt is erre mód, még akkor is, ha netán a gárda az igazán színvonalas játékkal ez­úttal adós maradt. A fővárosiak határtalan lelkesedés­sel vetették magukat a küzdelembe, igyekeztek meg­nehezíteni a barcikalak dolgát. Ez az első és második játszmában úgy-ahogy sikerült, a harmadikban azon­ban már csaik egy csapat-volt a pályán. Jók: Pavalek, Kiss. A KVSE csoportjában a második helyen végzett, így a Szolnok mellett részt vehet a rájátszáson. A soro­zat február végén kezdődik, a lebonyolítási rend sze­rint a négy együttes (a felsőháziból is ketten csatla­koznák) 12 fordulóiban dönti el a helyezések sorsát. Csak röviden... TOVÁBBKÉPZÉST rendez ma délután Miskolcon, a BÉV SC népikerti sporttelepén a Borsod Megyei Lab­darúgó-szövetség edzőbizottsága. A 15.30 óraikor kez­dődő program keretében PaMcskó Tibor, a DVTK NB [I-es csapatának vezető edzője tart előadást. SAKK. Edelény város bajnokságának végeredménye: I. Kuihim'fca 6, 2. Gálkó 5, 3. Bacsó (valamennyi Bde- lényi Bányász) 4,5. MŰKORCSOLYA. Szovjet edzők kerültek az Olefin SC műkorcsolya-szakosztályához, Vardanian Noriiko- vics és felesége hároméves szerződést kötött a 'klub­bal — kaptuk a hint Csoltaá Bajostól, az Olefin SC elnökétől. VÍVÁS. Megyei junior bajnokság, Miskolc. Kard: 1. Szabó R., 2. Szűcs, 3. Patai. Férfi tőr: 1. Szilágyi, 2. Osupka, 3. Patócs Zs. Női tőr: 1. Regdon, 2. Saljai, 3. Czeglédi B. (valamennyi DVTK). TEKE. Ózdi Kohász—Kőbányai Porcelán 7-1 (2340- 2310). Ózd, NB I., női. Egyénileg: Stéerné (440), Lő- rinezné (436), Lipárdiné (429), Bodnár (426). Ózdi Kohász—Agria Bútor 5-3 (2530-2525). Eger, NB II. , férfi. Egyénileg: Juhász (444), Szakács (432), Oláh (424). Kinizsi Sör—Ózdi Spartacus 6-2 (2378-2355). Buda­pest, NB II., férfi. Egyénileg: Rendes (434), Kájel (407). Borsodi Építők Volán—Mátranovák 8-0 (2555-2288). Miskolc, NB II., férfi. Egyénileg: Németh (460), Szé­kely (438), Lipták (433), Juhász (414), Térjék (413), Ács (397). Lyukóbányai Bányász—Gyulai Éléskor 7-1 (2483- 2305). Miskolc, NB II., férfi. Egyénileg: Futó Zs. (426), Halászi (425), Lukács (415), Székelv (410), Tősi (407), Futó B. (400). KÉZILABDA. Miskolcon folytatódott a Kerekes Já- nos-emléktoma. Eredmények, nők: Olefin SC—Kazinc­barcikai Sütőipari Kinizsi 10-25. Borsodi Bányász II.— Miskolci Spartacus 22-18. MVSC—Borsodi Bányász II. 17-30. Férfiak: Alsózsolca II.—H. Zalka SE 15-31. Mis­kolci Vörös Meteor—Encs 14-16. H. Zalka SE—Alsó- szolca I. 16-15. i

Next

/
Thumbnails
Contents