Észak-Magyarország, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-26 / 48. szám

199Ó. február 26., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 A Kohászati Alapanyagelőkészítő Vállalat miskolci haszonvasüzlete MISKOLC, REPÜLŐTÉRI ÜT 5. SZÁM TELEFON: 46-11-499 Értesíti Tisztelt Vásárlóit, hogy üzletébe most érkezett ZARTSZELVÉNY: 60X50X4 mm-es 100X60X3 nun-cs 120X50X3 mm-es BORDASLEMEZ: 5—6 mm-es, táblaméret: 1200X2440 mm LAPOSACÉL: :10X 3 mm-es, A 38 minőség 30X19 mm-es, A 38 minőség „I/’-ACÉL: 75X55X5 mm-es, A 38 minőség ÁLLUNK VÁSÁRLÓINK RENDELKEZÉSÉRE! SEAL-JET - AGROKER Mályi - SEAL-JEI 1 órán belül 0 250 mm-ig, 500 bar nyomáshatárig, bármilyen hid­raulikus, pneumatikus tömítést, simmeringet készítünk az Ön által megadott méretek szerint, számitógéppel vezérelt CNC-csztergagépünkön, speciális alapanya­gokból. AGROKER VÄLLALAT, MÄLYI, KISTOKAJI U. Telefon: 46/41-102, 41-328 Telefax: 46/38-983 Telex: 62-240, 62-571 LEVÉLCÍM: .3501 MISKOLC, PF.: 71. Szállítőszalag-hcvcdcrck GYORS, SZAKSZERŰ VÉGTELENÍTÉSÉT, ragasztással, vagy tűzéssel, kedvező áron vállaljuk (hozott anyagból is). Elvégezzük szállítószalagdobok gumizását igen rövid határidő alatt. TELJESÍTÉS A MEGRENDELŐ TELEPHELYÉN IS! Ügyintéző: KGGYK Kft. Gépészeti Gyáregység. Mihály Vince művezető 3791 Sajókeresztúr — BÉM. Telefon: (46) 18-691/365 Telex: 62-275. TERMELŐSZÖVETKEZETÜNK 350 m- alapterületű, modern üzemcsarnokában végzendő tevékenységhez partnert keres 15 fő nődolgozóval rendelkezünk VÁLLALUNK: • kézimunkaigényes termékgyártást vagy -feldolgozást • raktározást, • termékkiszerclést, társulási formában is Érdeklődni lehet: a Petőfi Mgtsz tömöri központjában, vagy a 64-251-es telexen Régmúlt idők fotója Sorompó Evekkel ezelőtt, mikor még a közúti forgalom számára nem épült meg a felüljáró a sínek fölött, a Gömöri pályaudvar szomszédságá­ban a vasutat forgalmas út keresztezte. Em­lékszem a leengedett sorompón kis tábla adta Hírül az autóval utazóknak, hogy türel­mesen várakozzanak, hisz' a sorompó „10 percen túl is zárva tartható".- fojtán ­Tankolás A nép válassza meg polgármesterét éjiel-nappal Titkár tett az einökb&t Alsózsolcai kezdeményezés Nincs kellemetlenebb do­log annál, mint, hogy ha ki­fogy útközben a kocsiból a benzin. Talán csak az, ha valaki szívességből meg is áll. s elvisz a legközelebbi benzinkúthoz és az zárva van ... Természetesen nem ez a,z egyedüli ok arra, hogy az Áfor a megyénkben található üzemanyagtö:ltő-ál- lomásai közül az eddigi kettő helyett február elsejétől már öt tar.t éjjel-nappal nyitva. Ettől az időponttól kezdő­dően Szerencsen, Leninvá- rosban és az ózdi. Vörös Hadsereg úti töltőállomáson is tankolhatnak éjszaka az autósok. De más újdonságokról is beszámolt Potoczki Sándor, az Áfor megyei üzemiigaz­gatója. Az elmúlt két esz­tendőben rekonstrukciót haj­tottak végire a kazincbarci­kai, a sátoraljaújhelyi, a le- ninvárosi, a mezőkövesdi és a miskolci, kiiiáni benzin­kútnál, Jelenleg folynak azok a tárgyalások, melyek révén felújítják az, edelényi, valamint az aibaújszántói kutakat (ez utóbbit új hely­re telepítik, a falu szélére). A nyugatról behozott kor­szerű gépkocsik egy része már csak ólommentes ben­zinnel üzemeltethető, így megnövekedett az igény az ilyen üzemanyag iránt. Je­lenleg négy helyen kapható megyénkben környezetkímé­lő benzin: Miskolcon a BP- nél, Űzd on, Szerencsen és a 3-as út Budapest felé ki­vezető szakaszánál lévő ben­zinkútnál. (mé—) Keresem az alsózsolcai ta­nácselnököt, mondják a tit­kárságon, hogy ilyen nincs, a több, mint hatezres lélek­számú nagyközségben. És a régi elnök? Vele mi lett? Ó — mondja a titkárnő —, ő itt dolgozik —, és rámu­tat az elnöki szobával szem­közti ajtóra. A vb-titkár aj­tajára. — Már régen érlelődött bennem az a gondolat, hogy a miénkhez hasonló nagysá­gú település élére elég egy főállású ember — meséli később a volt elnök, a je­lenlegi vb-titkár, Horváth János. — Azután, amikor tavaly megürült a nagyköz­ségben a vb-titlkáríi poszt, megpályáztam. A végzettsé­gem adott volt, több, mint húszéves a tanácsi gyakor­latom, gondoltam, miért ne? — iEz így nagyon egysze­rűnek hangzik. Nem inkább arról van szó, hogy ily mó­don próbálta átmenteni ha­talmát? Hiszen az egyálta­lán nem biztos, hogy la. kö­vetkező helyhatósági válasz­tásokon bizalmat kap. a vb- titkári poszt viszont megha­tározatlan ideig szól? — Szó sincs erről! Nem vagyok ejtőernyős! Három cikluson keresztül voltam el­nöke Alsózsolcának, és talán lehet annyi bizodalmám eny- nyi év után, hogy kijelent­sem: nem maradnék le a mostani választásokon sem. Lehet, dicsekvésként hang­zik, de tény: sóikat fejlő­dött a település az elmúlt több. mint egy évtizedben. — Amióta ön volt az el­nök . .. — Igen. Meg amióta az alsózsolcai nép összefog a település és saját maga bol­dogulása érdekében. — Igen diplomatikus ... — Urbanizálódott a nagy­község. Innen az emberek nem elmennek, ide jönnek. És ez manapság, amikor a falvak elnéptelenedéséről be­szélünk, nem kis dolog ... — Akkor hát, nem értem. Sikereket könyvelhetett el elnöki működése során, és mégis úgy érezte: fel kell állnia. Hogy van ez? — Kétségtelen, nem volt könnyű elfogadtatni ezt a döntésemet sem a nagyköz­ségi tanáccsal, sem a me­gyei tanáccsal. Volt tanács­elnök kollégáim is értetlen­kedtek, én viszont vallom, ez a jövő útja ... — Az, hogy az elnök szo­bát és ititultíst cserél? — Nem erről van szó. Sokkal többről. Az elnök és a vb-titkár között a feladat mindig is megoszlott. A tit­kár — igaz? — a szakappa­rátus élén áll, az elnök a tanács élén. Mind a kettő főállású ember. Nekem az az elvem, hogy legyen egy hivatásos vezető a nagyköz­ségben. ő fogja össze a hi­vatal munkáját, koordinálja az ügyeket. Ez az ember, pedig a titkár ... — Akkor hát nincs is szükség elnökre? — Dehogyis nincs. Csak az elnök legyen tiszteletdí­jas, köztiszteletben álló em­ber, akit a jövőben akár is­mét polgármesternek is hív­hatnak, és akit a település közvetlenül választ. Eddig engem is, és más tanácsel­nököt is, a tanácstagok vá­lasztottak meg. Akárhogy is nézzük, az elnök a tanácsot képviselte. És az lenne a jó, a kívánatos, ha valóban ér­vényesülne a népképviselet, amikor a helyihatósági vá­lasztásokon a helyi képvise­lők mellett a település ve­zetőjére is voksolna a la­kosság: — És mi lenne ennek — hogy is \mondjam? — a má­sodállású polgármesternek a feladata? — Nem másodállású, ha­nem tiszteletdíjas. Akár mondjuk, a község orvosa, vagy egy iparos, szóval, egy olyan illető, akit mindenki ismer, aki becsben áll. Ő képviselné a falut min­den fórumon, vezetné a he­lyi képviseletet — ezt ma még tanácsnak hívjuk — ta­nácskozásait ... — Szóval, ez lenne a jö­vő. És most, itt, Alsózsolcán mi a jelen? — Tavaly július óta va­gyok vb-titkár, azóta nincs betöltve az elnöki funkció. A tanács kívánta így. A vá­lasztásokig hátralevő időre már nem akart a régi szisz­téma szerint választani a testület (azért hadd tegyem hozzá: ez a szisztéma még él, és egyáltalán nem biz­tos,- hogy azzá formálódik át, amiről beszéltem, lehet, marad minden a régiben), így az elnöki tisztet — ha részlegesen is — a társadal­mi elnökhelyettes látja el Munkájában természetesen én is segítek, ezért — és ez nem panasz — a mun­kám több lett. Mindeneset­re bízom abban, hogy amit mi elkezdtünk Alsózsolcán. az lesz az általános. Termé­szetesen ezt a felállást csak a miénkhez hasonló, vagy kisebb településeken lehet­ne megvalósítani... (illésy) Este hétkor a Semmel­weis Kórház területén ilyenkor februárban már sötét van. És köd .. . nyo­masztó, félelmetes köd. Ügy indultam el dr. Mol­nár Borbálához, az ideg­osztály aznapi ügyeletes orvosához, hogy zsebemben lapult egy csomó kérdés, főiskolai pszichológiai ta­nulmányaim felelevenedett csodálkozásai és megannyi érdekessége. És valami fur­csa. titokzatosság is haj­tott, ami egy ideggyógyász munkáját körüllebegi. Gon­doltam, majd felteszem „kimunkált” kérdéseimet a neurózisról, a depressziók­ról, arról, hogy mitől zárt egy „zárt osztály”. És majd kapok szépen letisztult, vi­lágos válaszokat és megol­dásokat. A doktornő várt. Kedve­sen, mosolygósán, és vala­mi megfoghatatlan nyuga­lommal. 1Elővettem a no­teszom, és kérdeztem vol­na .. . Interjút nem adott. Ehelyett kezembe nyomott egy fehér köpenyt, és vi­zitre invitált. És elindultunk, szobáról- szobára járva, tnillió in­jekcióstűvel, gyógyszerek­kel és egy kedves, sürgő­forgó nővérrel. Amikor este először meg­láttam a doktornőt, a mo­solya mögött nagy fáradt­ságot éreztem. Benyitot­tunk az első szobába, és mindez lehullott róla. Ha nem szégyelltem volna, tót­ra marad a szám ... „Jó estét, Hölgyeim”, kezdte, és valami megfog­hatatlan békesség áradt szét a kórteremben. És mindenkihez volt kedves szava, és mindenkinek adott egy kis reménysuga­rat. Mert a betegek szeme ragyogott, ahogy ránéztek. És szisszenéseket hallottam az injekciók után, de hal­vány mosolyokat is láttam, mert az emberek szeretné­nek bízni. „Holnap már fog menni a járás” mondja egy középkorú nőnek. És látom, hogy az megnyug­szik. Ahogy kilépünk, észreve- szem újra a fáradtságot, és újra a mosolyt, ahogy belépünk a másik kórte­rembe. És ez így megy egyik szobáról a másikra. Amíg benyitunk egybe, ahol egy agyvérzéssel be­szállított nő feküdt. Infú­ziók és katéterek tömkele­gével behálózva, és majd­hogynem élettelenül, telje­sen magatehetetlenül. Né­ha megemeli a jobb kezét, tétován hadonászik vele, de nem tud magáról. Lehet, hogy nem is fog . .. Akkor éreztem, amit még soha­sem. Lassan elnehezült a kezem és a lábam, egy­szerre megfordult körülöt­tem a világ, és igen,... majdhogynem rosszul let­tem. Gyorsan leültem az orvosi szobában egy szék­re, a doktornő pedig a ke­zembe nyomott egy csésze teát. — Ez jót fog tenni — mondja. — Ügy haragszom ma­gamra — feleltem —, re­tem ilyen még sosem for­dult elő. — Ugyan már — ne­vet —, még büszke is le­hetsz magadra! Képzeld, a hatodéves, gyakorló orvost már a harmadik kórterem­ben úgy kellett felmosni a padlóról! Még mindig ott ülök az orvosi szobában. Belép egy nővér, halkan köszön és magabiztosan leül egy gyógyszerhalom elé. Szét­osztja. Huszonnyolc éve te­szi ezt! Nem akartam hin­ni a fülemnek. Amikor ál­landóan arról hallani, hogy az egészségügyben dolgo­zóknak milyen nevetsége­sen kevés a fizetése, hogy kevés a nővér, de még ha oda is „merészkedik” egy­két fiatal, gyorsan tovább­áll, mert fárasztó, mert ke­vés a pénz ... Honnan ez a kitartás? — Nem tudom — válaszolja kedvesen —, ez a munkám, és szeretem csinálni. Ilyen egyszerű lenne az egész? Talán ... Vége a vizitnek. Ülünk szótlanul a doktornővel az orvosi szobában, már tíz óra. Én még mindig kor­tyolgatom a teámat. És nem akarok semmit sem kérdezni. Mert megértet­tem ennek az egésznek a lényegét, felesleges kérdé­sek. sallangok nélkül. Hazafelé, miközben bak­tattam a kórház ködbe ve­sző épületei között, eszem­be jutott Margaret Atwood, a nagyszerű kanadai írónő egyik könyvének néhány mondata. „A normalitáshoz való görcsös ragaszkodás — bűn. Időnként meg kell mártóz­nunk az őrületben ahhoz, hogy épelméjüek marad­hassunk ...” Beké Kinga

Next

/
Thumbnails
Contents